Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-28 / 98. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. ÁPRILIS 28.. SZERDA Bács-Kiskun felé tekint Kocsér A kimondott szó becsülete faluban is mindenki a maga igazát hajtja csak. A privatizáció nagyon megosztotta a falut. Ezt. mondjuk, nem csodálom, de ha mindenütt a törvényes tisztesség szerint haladnának az ügyek, hamarabb megtalálná mindenki helyét az átalakulásban. Ne akadályozzuk azt, aki a maga útját akarja járni. Az élet már olyan, mindenki a saját keresztjét cipeli. Én nem félek. Igaz, gépeim, felszereléseim már megvannak, együtt gazdálkodunk a fiammal. Sosem fordult meg a fejemben, hogy esetleg belebukhatunk. Nem. lehet, hiszen az itt élők nagy részének nincs is más választásuk, mint a föld, és ez a falu. Kocsér midenkori vezetése tudta, mennyire súlyos a szó, ha a kocséri ember szájából hallik. Hirdették is mindig, hogy a közérzet mindennél fontosabb. Tény, hogy amire az erőből tellett, tettek is érte. Szerencsére a kulturális területeken vagy akár az egészségügyben mindig megtalálhatók voltak azok a szakemberek, akikkel lehetett előbbre lépni, alkotni. Antal Domokosné nyugdíjas pedagógus, a nívós községi könyvtár megteremtése mellett csak úgy szorgalomból olyan falutörténeti munkát öntött könyvalakba, amellyel a hasonló települések közt kevés dicsekedhet. Igaz, ma egészen másféle álmot dédelget, mint az irodalmi babérok. A földrendező bizottság elnökeként kisgazdaságok jövőjéért fáradozik. — A falusi iskola nem akar lemaradni a várostól, a nyelvi képzés mellett megkezdődött Kocsér kétszer született. A történelem viharai századokkal elóTtb szétmorzsolták a jászok leszármazottainak picinyke hazáját. A gyökerek azonban sosem szakadtak el. A múlt század közepe, második fele iáján kezdett viszszatérni e tájba az élet. Pontosan 116 éve jegyzik a faluban az új időszámítást. Tavaly augusztus 20-án, Kocsér legszebb ünnepnapján, amikor a híres búcsút is tartják, nagy volt itt a vendégjárás. Hazajött az országba, világba szétszóródott rokonság. A gesztussal, amikor a második világháború kocséri áldozatainak emlékművét az itthoniakkal közösen avatták, valami nagyon fontosat akartak mondani: lélekben mindig itthon vagyunk! Közhely talán, de jól hangzik, a kocséri embert, bárhová vesse is a sors, mindig kocséri marad. Az elmúlt évtizedekben sokuknak menni kellett innen. A sívó homokon gazdálkodó, némi szövetkezeti iparral rendelkező falu és kiterjedt tanyavilága egyre kevesebb embernek teremtett kenyeret. A 40-50 év előtti, több Természetesen tudomásul kell venni azt is, hogy nem mindenki akar kiválni a szövetkezetből. Ők is harcolnak a maguk érdekeiért, akárcsak a kiválni szándékozók. A szövetkezet azonban nem képes levezetni a munkanélküliség feszültségét. Alaptevékenységében, iparában legfeljebb 300-320 embert tud csak fogse mellett jelentős fejlesztések történtek a tanyavillamosítások területén. Most a telefonhálózat fejlesztését célozta meg a falu, hat községgel öszszefogva kft.-t alakítottak. A mintegy 500 milliós’nagyberuházás nyomán Kocsér is teljes értékű tagja lehet a hazai és nemzetközi távbeszélő rendszernek. A földgáz bekötésére azonban már nem futja az erejükből... — Éppen a földgázhoz jutás problémája nyomán vetődött fel a Bács-Kiskun megyéhez való csatlakozás gondolata is — vág a kérdés elébe a polgármester. — Bács megye minden településének támogatást nyújtott a gázprogramhoz. Persze, ez csak egyetlen, tény, ami a csatlakozási szándékunk mellett szól. Kocsért hagyományosan sok szál fűzi A község központja az ABC üzlet Hancsovszki János felvételei a számítógépes oktatás is — vált témát a polgármester. — Sajnos, a nevelői gárdánk kiöregedett, de van utánpótlás, néhány falubeli pedagógust is mostanában várunk vissza a friss diplomával. A kulturálódás terén így sok még a tennivalónk. Az önkormányzat minden segítséget magad a különböző tánc-, sport- és egyéb szakkörök indításához, működéséhez. Támogatjuk a rendszeres színházlátogató programokat és van már csodálatos tornatermünk. A másik fontos ellátási terület az egészségügy, amelynek fejlesztése, az elmúlt években, itteni mércével mérve, sokat lépett előbbre. Az orvosi ellátásról, egyáltalán Kocsér egészségügyéről dr. Rozsnyái Ferenc tud a legtöbbet. Annál is inkább, mert immár több mint 20 éve ő a falu orvosa. —- Lényegében nem sok választ el bennünket attól, hogy teljeskörű körzeti orvosi ellátásról beszélhessünk Kocséron. Bővült a személyi állományunk, immár számítógépes nyilvántartást vezetünk. Ami itt, és ebből a funkcióból még hiányzik, az egy laboratórium. amelynek segítégével a rizikófaktorok kiszűrésében érhetnénk el az eddiginél jobb eredményeket. Ami az orvosi szolgáltatás privatizálását illeti, némi ellentmondás van, hiszen a nagyobb létszámmal dolgozó rendelői egységek, mint a miénk is, hátrányosabb helyzetbe kerülnek azokkal szemben, ahol mondjuk két egészségügyi szakember látja el a feladatot. A köztudatban sajnos csak a kártyapénzekkel öszszefüggő bevételek maradtak meg. Keveset beszélnek azokról a kiadásokról, amelyek a privatizált rendelőket terhelik. Egy azonban bizonyos, mi is jóval takarékosabban fogunk dolgozni, természetesen az észszerűség határain belül. Ezzel a vállalkozói szisztémával, úgy véjük, lényegesen kevesebbe kerül az államnak, az önkormányzatoknak az egészségügy mint korábban, amikor mérhetetlen pénzek áramlottak oda anélkül, hogy lényeges fejlődést eredményeztek volna. Már régen váltani kellett volna az orvosi szolgálat konstrukciójában. De talán még most sem késő. Miklay Jenó' A polgármester a település egyik büszkesége, a nemrég elkészült tornacsarnok előtt látható mint 4 ezer lelket számláló településen ma alig 2 ezren élnek. Az idegen persze, mindebből vajmi keveset vesz észre. Félig kész, vagy már lakott modern, gyakran kétszintes családi otthonok a jómódot sugallják, ami némely esetben igaz is. Ám, nem könnyen szerzett vagyon ez. A szívós, takarékos, szorgalmas kocsériak egy élet munkájával hozták össze azt, amire talán egy kicsit irigykedik is a bámész látogató. Épül, szépül a falu, de mindenki tudja, hogy ami fejlődés itt a rendszerváltás óta eltelt három évben történt, az még nem a kibontakozást, mint inkább a stabilizálódást, az életben maradást szolgálja. Barabás Ferenc polgármester és a képviselők nagyon is jól tudták, azon áll vagy bukik a jövő, sikerül-e megállítani az évtizedek óta folytonos elvándorlást. Ahhoz pedig munkahelyek kellenek... —1 Mivel nálunk a lakosság nagy része a mezőgazdaságból él, ennélfogva rendkívül nagy jelentősége van az egyéni földtulajdonlás rendezésének. Eddig a két árverés során alig nyolcvan ember jutott földhöz. További két licit előtt vagyunk, ezenkívül a szövetkezeti részaránytulajdonosok közül is sokan kérik földjüket. Látható, hogy a folyamat nálunk is lassan halad, aminek fő oka az, hogy a falunak egy igen erős, nehezen bontható termelőszövetkezete van, ami fékezi az átalakulást. lalkoztatni. A kiutat ipari vállalkozások letelepítése jelentené. Sikerült egy varróüzemet létrehozni olasz részvétellel, de sajnos, a jelek szerint az olaszországi politikai botrány a mi vállalkozónkat is érintette, mert egy időre bezárta az üzemet. Szerettünk volna egy húsüzemet is létrehozni, de itt meg az volt a baj, hogy a befektető nem kapott a banktól hitelt. Akik pedig ezenkívül még szóba jöhettek, inkább más településen próbálkoztak. Egyelőre tehát a falu azzal próbál boldogulni amije van. Vagyis a puszta termőfölddel, amelyen az új gazdák intenzív zöldség-, gyümölcstermesztést és állattenyésztést szeretnének napjainkban megalapozni. A kertészeti ágazatnak itt múltja van. Egyelőre ez az egyetlen fontosabb megélhetési forrás kínálkozik, amelybe az elkövetkező években megkapaszkodhatnak a kocsériak. Barabás Ferenc polgármester iménti szavaiból egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt évtizedek gazdasági konstrukciójából vajmi kevés támasza maradt a településnek. A hatvanas évekig még jómódúnak ismert falu fokozatosan szegényedett. jelenleg az egy főre eső személyi jövedelemadó nem éri el az 1200 forintot. Magyarán, az önkormányzat csak központi támogatással képes gazdálkodni, megteremteni a nélkülözhetetlen infrastrukturális feltételeket. Az elmúlt három évben az útépítések és a közterületek rendezéa délebbi régióhoz gazdaságilag, az egészségügy és a kulturális élet vonatkozásában is. Tehát Kecskeméttel éló' kapcsolataink vannak, amit a csatlakozással tulajdonképpen csak államigazgatási szinten kellene majd teljessé tenni. A Budapesthez való tartozás rendkívül terhes a község számára. Jellemző, hogy bírósági ügyeink évekig húzódnak, de ugyanez a helyzet a hivatali eljárásoknak minden szintjén. Arról ne is beszéljek, hogy a kocséri embernek mindig fájt a szíve, amikor a Bács megyei tanyagazdák életébe pillanthatott, akik életteret kaptak. míg nálunk a tanyák sorvasztása volt a megyei politika egyik célkitűzése. Természetesen azzal is számolunk, hogy az esetleges csatlakozás nem megy megrázkódtatás nélkül. És csakis akkor tartjuk értelmesnek a lépést, ha ezt Nagykőrössel együtt tehetjük.. . Ahogy Kőrösön, éppúgy Kocséron sem tudja senki, hogy a falu egésze miként vélekedik az átpártolásról. Akikkel szót váltottam a dologról, nem ringatják magukat az emberek különösebb illúziókba. Bőréből nem tud kibújni egyetlen település sem, tartozzék bárhová is. A vezetőinken múlik a lényeg, és azon, hogy békesség legyen” — sommázta valaki. Pintér Pál, a tüzéptelep alkalmazottja, immár 25 holdas gazda, a fejét csóválja: — Az a baj, hogy ebben az Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Kocsér falu nevét 1548-ban említi először oklevél, de a temetőjében található gótikus templomrom azt bizonyítja, hogy legkésőbb már a XV. században kőtemplommal rendelkező településnek kellett itt lennie. 1577-ben csak 14 portáját írják össze. 1649 körül egy ideig a füleki lovasok kapitánya Kocsér birtokosa. Ő adja bérbe a falut a nagykőrösieknek. Később a jászapátiak birtoka lesz, majd a pesti invalidusoké, tőlük váltják vissza a jászapátiak és 1857-ben területének egy részét eladják a szomszéd községeknek. 1820 körül 110 lélek lakja a falut, amely a század közepén települ csak be sűrűbben. Kocsér 1877-ben alakul nagyközséggé, főleg a jászapátiak betelepülése révén. R.k. templomának tornyán 1883-as évszám látható, ami feltehetően a toronysisak megújítására utaló évszám. Felmerül a kérdés, hogy mikor épült a templom, amely külsejét tekintve késő barokk, tehát 1883-ban semmi esetre sem épülhetett, mert az már az eklektika, a historízáló építésmód ideje. 1883-ban az eklektikán belül azonban még barokkot utánzó stílusban (neobarokk) nemigen építettek. A későbarokk építés idejének (XVIII—XIX. század fordulója) viszont ellene szól az a történeti tény, hogy 1820 körül Kocsér öszszes lakossága 110 lélek, akik legnagyobbrészt juhászok, gulyások, csikósok voltak és akikről ■ ilyen igényes külsejű templom építtetése nem feltételezhető. Az épületet mint késő barokk templomot a műemléki jegyzék sem említi. A vitatott kérdés eldöntése behatóbb kutatást igényel, vagy legalábbis betekintést az r.k. egyház által vezetett ún. História Domus-ba. (Ez a templomra vonatkozó adatok feljegyzése, amelyet minden plébánián kötelesek vezetni.) Öszszegezve: vagy olyan késő barokk templomról van szó, amely eredetileg nem Kocsér területéhez tartozott, vagy egy megtévesztően késő barokk (copf) jellegű, ritkán előforduló eklektikus épületről. Feltételezésünk szerint az előbbi a valószínűbb. Famer Nóra
