Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-28 / 98. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. ÁPRILIS 28., SZERDA 5 Aranykatedra-díjas A gyermek azt érezze, hogy játszik Az ez évben életre hívott Aranykaredra-díjat két ceglédi pedagógus vehette át a közelmúltban. Az egyik boldog kitüntetettel, Palatínus Andornéval, a Táncsics iskola zenetanárával ebből az alkalomból beszélgettünk. — Édesanyám gyakran betegeskedett, s egy igazán kedves doktor járt hozzánk. Ő biztatott, hogy legyek én is orvos. Ám nem tudott eltántorítani eredeti szándékomtól. Különösen azok után. hogy egyszer nyolcadikos koromban a negyedik osztályosok tanító nénije megbetegedett, és engem az a megtiszteltetés ért, hogy egy hétig én „tanítottam” kisebb társaimat. Akik szeretettel körbefogtak, s azt mondták nekem: tanító néni. Ez felséges érzés volt — és persze döntő momentum. Végleg elhatároztam, hogy pedagógus leszek. A pálya iránti vonzalmat erősítette az, hogy kiváló tanárokra nézhettem fel. — Eldöntötte tehát, hogy pedagógus szeretne lenni, de vajon ilyen egyszerű és sima volt-e az út? — Ó, egyáltalán nem. Negyedikes gimnazistaként májgyulladást kaptam. Három hónapig nem mehettem iskolába. Azt mondták, ennyi hiányzás után aligha érettségizhetek. Lelkileg összetörtem. Azért lelkiismeretesen készültem. Végül is kiválóan érettségiztem. Magyar—történelem szakra jelentkeztem Szegedre a tanárképzőbe. Jött az értesítés, hogy csak a magyarra vettek fel. Sírógörcsöt kaptam. Mivel az ének szakon még volt hely, elmentem próbafelvételizni. Amikor Szögi professzor kedvesen megkérdezte, hogy: Miért jött az ének szakra felvételizni?, nem kerteltem. Felvettek, elmondhatatlanul örültem. Nem titkolom, énekből végig sokat segítettek az évfolyamtársaim. Nem bíztam a tudásomban. Ezért úgy gondoltam, hogy csak magyart szeretnék tanítani. Én már el is rendeztem egykori iskolámban — ahol gyerekfejjel „tanító néni” lehettem — a helyem. Igen ám, de közben megnyílt Békéscsabán a zenei általános, ahol bizony pedagógusokra volt szükség. Régi tanárom, Kovács István kijelentette: Fiacskám, elintéztem, idejössz. Elkeseredetten tiltakoztam, hogy szó se lehet róla. Mit keresnék én a zenei általánosban. Végül mégis ott kezdtem el a pályám. Igaz, hogy szinte éjjel-nappal készültem az óráimra. — Miként került Ceglédre? — Két évig tanítottam Békéscsabán. A férjem — akivel az utolsó évünkben a tanárképzőben úgy döntöttünk, hogy összekötjük majd az életünket — Cegléden kezdett. Aztán összeházasodtunk. Itt a Táncsics iskolában az alsó tagozatosoknál nem volt zenetanár — s 1961-ben ide jöttem. Akkor már rajongtam a zenetanításért. — Ön azokkal a gyerekekkel is megkedvelted a muzsikát, akiknek nincs különösebb érzékük a zenéhez. Mi ennek a titka? — Egyszerű: a gyerek mindig azt érezze, hogy játszik, s nem pedig tanul. Évente felveszünk olyan kisdiákokat, akik értelmesek, okosak, viszont nem tudnak énekelni. Ám a játékosság az utóbbit elfeledteti velük. A sok jó hallású emberke között nem a „kis botfülűek” lesznek ők. Annál is inkább, mert a tanító néni nem szól, hogy te hamisan énekelsz... tehát nincs gond. A többinek eszébe sem jut, hogy esetleg elmarasztalja az illetőt. Egy idő után a rosszul éneklő gyerek maga is észreveszi, ha hibázik. Érzi, jobban oda kell figyelnie, hogy ne lógjon ki a sorból. S igyekszik feltornázni a hangját abba a magasságba, amit el tud énekelni. — Nem egyszer nemzetközi csoportok látogatják az ön óráit. Mi tagadás, ez szakmai rang. — Ez nem az én eredményem, hanem Kodály Zoltáné, akiért rajongok. Ő tökéletesen látta, hogy mit kell csinálni — „leereszkedett” a kicsinyekhez, számos dalt írt nekik —, s aki megérti őt, s az elképzelését képes megvalósítani, az némiképp csoda. A vendégeinknek szívesen mutatjuk meg, hogy ezt tudjuk. — Hogyan fogadta az elismerést? — Jött egy meghívó. Nagygyőr Árpádnak, az igazgatómnak mondtam, tudod jól, hogy irtózom, a központi ünnepektől, nem megyek el. Ő azt gondolta, képes leszek rá. Az iskolában véget ért a felső tagozatosok gyönyörű műsora. Az igazgatóm odaállt a gyerekek elé, s közölte velük a hírt — ami nagy meglepetés volt számomra is. Leírhatatlan ünneplésbe kezdtek, szűnni nem akaró tapssal köszöntöttek. S ráadásként elénekelték nekem a Serkenj fel, kegyes nép-et. Ezt már nem bírtam könnyek nélkül. Ekkor úgy éreztem, hogy most kéne meghalni. Ennél nagyobb kitüntetés nincs. S amikor megkérdezték: tanár néni, mi az az Aranykatedra-díj? Azt feleltem: ez az, amit most tőletek kaptam. F. F. A Dunakanyar lakossága sem egészséges Alapítvány a betegségek megelőzésére A Dunakanyar tizenhárom településén csaknem 70 ezer ember él. Ez a létszám mintegy 30 ezerrel ki is egészül: utóbbiak azok, akik alkalmi vendégek ezen a páratlan szépségű tájon. Ugyanakkor hiába a jó levegő, az első pillantásra nyugodtnak, harmonikusnak tetsző életforma, az itt élő, s idelátogató, itt nyaraló emberek egészségi állapota sem jobb az országos átlagnál. A bajok pedig megelőzhetők, legyőzhetők — vallja mérhetetlen hittel és buzgalommal Szentendre sebész főorvosa, Nagy István. — Döbbenetes még kimondani is, hogy Magyarországon az elmúlt húsz évben nem változtak a halálozási adatok — kezdi magyarázatát a sebész főorvos. — Ez azt jelenti, hogy változatlanul ugyanannyian halnak meg különféle megbetegedések — elsősorban szív- és érrendszeri bántalmak, daganatos bajok — következtében évtizedek óta. Sőt a férfiak körében az utóbbi években még tovább növekedett a halálozási arány! Katasztrofális egészségügyi helyzetben van a magyar lakosság, s ezalól nem kivétel a Dunakanyarban élő 70 ezer ember sem. Nagy István főorvos úr évek óta keresi a választ a miértekre. Statisztikai kimutatások, szakkönyvek százait böngészte már végig azért, hogy pontos ok-okozati összefüggéseket állapíthasson meg. Ez lehet csak az alapja annak, hogy végre a számára és valamennyi kollégája számára is kötelezően deklarált feladatot, a megelőzést valóban hatékonyan el tudja végezni. A késedelemnek ára van (Folytatás az I. oldalrólj Göblös Imréné, a TÁKISZ költségvetési osztályának vezetője elmondta, áprilisban a Pénzügyminisztérium három Pest megyei település esetében függesztette fel a normatív állami támogatás folyósítását. Pécel, Penc és Szigethalom ugyanis április 5-ig, a minisztérium által megadott legvégső határidőig nem alkotta meg a költségvetési rendeletet. Azóta mindhárom helyen pótolták a hiányosságokat, sőt a penci adatok továbbítása már megtörtént. A hétfőn elfogadott szigethalmi költségvetésről még nem kapta meg a TÁKISZ a szükséges információkat. Amennyiben a héten onnan is megérkezik az adatszolgáltatás, akkor májustól minden Pest megyei település, köztük Szigethalom is megkapja a normatív állami támogatást. Azt az összeget, amelynek az átutalása áprilisban lett volna esedékes, nem egyben kapja meg a három érintett település, hanem az év hátralévő időszakában egyenletesen elosztva folyósítja számukra az APEH-SZTADI. A TÁKISZ osztályvezetője úgy véli, a kilátásba helyezett szankciók elgondolkodtatták a képviselő-testületeket, és meggyőzték arról, hogy csak abban az esetben tudnak gázdálkodni, ha rendelkeznek helyi költségvetéssel. H. Cs. — Sajnos azt tapasztalom, hogy az emberek túl későn fordulnak orvoshoz. S itt most nemcsak arról van szó, hogy egyesek már csak a kialakult betegség tüneteivel keresik fel a szakembert. Azt is értem e fenti megállapítás alatt, hogy az évek, az évtizedek alatt krónikussá vált egészségtelen táplálkozási és életmódbeli szokások bizony sokszor maradandó nyomokat hagytak az emberek állapotán. Áz ilyen jelekkel orvoshoz fordulókon pedig mar nagyon nehéz segíteni. Miben látom a megoldást? Egyrészről természetesen a folyamatos felvilágosító munka hozhat eredményt abban, hogy a hazai lakosság végre komolyan vegye: egészsége érdekében változtatnia kell életmódján, táplálkozási szokásain. De talán még ennél is fontosabb a lakosság rendelkezésére álló sokirányú szűrés bevezetése, elterjesztése, s nem utolsósorban népszerűsítése. Erre az utóbbira azért (is) szükség van, mert csak egy-egy ilyen vizsgálat tudja megmutatni a páciensnek — tehát még nem betegnek —, hogy mi is a baja, milyen a fizikai állapota, miben, mennyiben kell változtatnia eddigi rossz életvitelén. A szűrés, vallja a sebész főorvos, nem pusztán orvosi vizsgálat kell hogy legyen. Ennek a laboratóriumi, rendelői stb. mintafelvételnek egy komplex egészségnevelő program részeként kell a lakosság rendelkezésére állni. Nagy István ars poeticája, hogy a saját szervezetünk — helyes vagy helytelen — működésével való ismerkedést az óvodában kell elkezdeni, s az idősek napközi otthonában is még folytatni kell. — A közeljövőben egy alapítvány is segíti az orvosokat, egészségügyi szakembereket, s a lakosságért felelős hivatalnokokat abban, hogy alapjaiban sikerüljön megváltoztatni a hibás életmódbeli szokásainkat — mondja Nagy István. — A Dunakanyar Egészségvédő Alapítvány ügyét elsősorban Szentendre polgármestere karolta fel. Németh Gábor kezdeményezése aztán kedvező fogadtatásra talált a térség tucatnyi más önkormányzatának vezetésében, és a helyi bankoknál is. Ugyancsak támogatja elképzelésünket az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Kardiológiai Intézet és a Nemzeti Egészségvédő Intézet is. Ez a sokoldalú együttműködési szándék szinte már egymagában is a siker záloga: megannyi tapasztalat összehangolását, s nem utolsósorban a széles körű, a csaknem 100 ezer lakosra kiterjedő folyamatos szűréshez szükséges pénzügyi hátteret is jelenti. Olyan vizsgálatokat tervezett programjába a sebész főorvos s a vele együtt dolgozó csapat, amelynek keretében viszonylag kis ráfordítással, kevés felszerelésigénnyel, s teljesen fájdalommentesen szűrik meg a lakosságot. A vizsgálat elsősorban a tüdőrákos, a szájüregi daganatos, a nőgyógyászati jellegű és a vastag-, illetve vékonybelet megtámadó rosszindulatú elváltozások kiszűrését célozzák. Nagyon fontos, hangsúlyozza mindannyiszor Nagy István, hogy ezek a vizitek nem lehetnek kampányszerűek: folyamatosan és rendszeresen kell lehetőséget biztosítani a lakosságnak, hogy megismerhesse a szervezetének működését, illetve tisztában legyen annak működésében beálló zavar okával, tüneteivel, következményeivel. S mivel még csak a kezdeti lépéseket tették meg e nagy horderejű programnak a megvalósításában a szentendrei szakemberek, ezért vállalják: az alapítvány, illetve az egészségnevelő-védő ötleteik iránt érdeklődőknek szívesen állnak rendelkezésére. Mailár Éva • » a a •• c&útóéjoK écvwientf Öröm az iparág egyik vezető és sikeres cégénél, a szereléstechnikai profinál dolgozni! A 100%-os német tulajdonban levő hazai leányvállalat 1988 óta tevékenykedik a magyar piacon, és kiváló minőségű termékeivel méltán szerzett nagyon jó hírnevet Magyarországon is. Különleges esélyt kínálunk Önnek, mint területi üzletkötőnek, ha megfelel a következő előfeltételeknek:- megalapozott műszaki képzettség, különösen a fémmegmunkálás és a járművek területén- biztos, meggyőző fellépés, jó kapcsolatteremtő készség- nagy munkabírás, jó egészségi állapot- rendezett magánélet- nyereségorientált magánélet- fiatal életkor- budapesti vagy Pest megyei lakóhely- saját gépkocsi, jogosítvány. MEGALAPOZHATJA A JÖVŐJÉT! Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük hogy, kézzel írt, táblázatos formában elkészített önéletrajzát, valamint fényképét küldje el a következő címre: WÜRTH Szereléstechnikai Kft. Budaörs, Gyár u. 2. 2040 Garami Zoltán eladásvezető Tel.: 185-1825
