Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-23 / 94. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 23., PÉNTEK 13 Öntsünk tiszta vizet a pohárba! aátf így szól a magyar , ,j&, ’ közmondás, amelyet most a „keresztény kurzussal” fenyegető liberálkommunista ijesztgetésre vonatkoztatok. Mert mi is volt valójában az a „keresztény kurzus”? A ’19-es magyarországi vörös proletárforradalom rémtetteinek lezárása után a rend és jog helyreállításának időszakát, más szóval a „rendcsinálást” a keresztény, keresztyén és zsidó egyházak hatásos nevelési időszaka követte. Ebben az iskolai hitoktatás kötelezővé tétele útján felnevelődött ifjúság számára biztos alapot teremtettek az erkölcsös családi élet megalapozására. Egymás után hozták létre a különböző egyházi irányítású ifjúsági és felnőtt szervezeteket, úgymint a cserkészeket, legényegyleteket, ifjúmunkás szervezeteket a parasztfiatalokat tömörítő KALOT-mozgalmat, a különböző leányegyesületeket, valamint a megszámlálhatatlan sportegyesületeket. A teljesség igénye nélkül soroltam fel ezeket a szervezeteket, amelyek mind hozzájárultak a vallásos magyar népi-nemzeti gondolat ápolásához. Mindezeket bevezetőnek szántam tulajdonképpeni mondandómnak, melynek ötletét a Hardi Péter által írt „Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához 1—XIII.” című tanulmánya adta. Bár előttem nem volt teljesen ismeretlen ezen időszak, de nagy örömömre szolgált ezen cikksorozat, melyből sok érdekes eseménnyel ismerkedhettem meg. Mégis a befejező rész után közölt „A vörös uralom pap áldozatai” című áldozattá vált hős mártír papok töredékes életrajza, illetve áldozatuk rövid leírásai ismét rá kell hogy irányítsák a közfigyelmet egy tényre: közel hatszáz áldozata volt — csonka Magyarország vonatkozásában — ’19-es vörös diktatúrának. A felelősségre vonás után pedig az elrendelt halálos ítélet alig haladta meg az ötvenet. Azonban ez sem lett mind végrehajtva. A lényeges az a tény, hogy volt felelősségre vonás! — Igazságtétel! A mai vezetők közül ki meri vállalni ezen mulasztást? Avagy egyesek szerint futni kell hagyni a gyilkosokat, hogy tovább gyilkolhassanak, ha másban nem, legalább eszméikben?! Forgó László Vác Fenyegetőző biztosító A napokban az Állami Biztosítótól kaptam egy fenyegető levelet. Az áll benne, hogy amennyiben nem fizetem be a kötelező biztosítást akkor a rendőrség felé jelentik az ügyet! Megrökönyödve olvastam a levelet. Engem fenyegetnek. De miért? Hiszen, ha nem fizetem a biztosítást és a rendőr elkap, leveszi a rendszámot a kocsiról, ezért én felelek, engem büntetnek, mi köze ehhez egy biztosítónak? Ha nem fizetem a biztosítást, hát nem fizetem, bizonyára okom van rá (mondjuk eladtam az autót). Jól nézünk ki, hogy az Állami Biztosító is hatóságnak kezdi érezni magát? Az országban legalább 20 biztosítással foglalkozó „hatóság” van. Én, mint ügyfél, azt választom. amelyiket akarom. Nem kötelességem exkuzálni magamat, hogy miért váltottam! Egyszerű, kihúznak a névsorból és kész! Tájékoztatásul a biztosítónak, hátha nem tudja, amit tudnia kéne: I. Ha valaki autót a nevére írat csak úgy írjak ra, ha ott helyben valamelyik biztosítóval szerződést köt. 2. Ha valaki eladja a kocsiját be kell jelenteni a rendőrségen, különben a polgármesteri hivatal adót vetne ki rá (súlyadót). Ezért mindenkinek az érdeke, hogy a rendőrség tájékozott legyen! 3. A vevőnek 15 napon belül át kell írnia az autót. 4. A polgármesteri hivatalnak be kell jelenteni a vételt, igazolva azt az adásvételi megállapodással. Ezek lennének azok a hivatalos eljárások, ami biztosítja a vevőt, az eladót, minden kellemetlenségtől. Egy ilyen levelet vártam volna a biztosítótól: „T. Uram! Sajnálattal tapasztaltuk, —- hogy mivel nem fizettte be az esedékes biztosítását — nem kívánja igénybevenni a szolgáltatásainkat. Bármikor készen állunk a szerződéskötésre Önnel. Mivel ön fizetett, de „esemény” nem történt, nekünk nem kellett fizetnük! Viszontlátásra!” Keresztes László Dunakeszi Szűköló(?) telegrafálás Családom nem csekélység! — kisebb megszakításokkal (két háború) 1909 óta telefon-előfizető Veresegyházon. így gyermekkorom óta (szül: 1920) élvezhetem áldásait. A legutóbbi haladás múlt év augusztus 19-én történt, amikor kalandos előélete után megszületett a távhívás. Április 15-én fel kellett adnom egy hivatalos táviratot, aminek árát a megbízóm számla ellenében kiegyenlíti. Eddig felvettem a kagylót, a központ kapcsolta a távírdát, bemondtam a szöveget és másnap levélhordónőnk hozta a bizonylatot. A távhívás időszakában most került ilyesmire először sor. Felhívtam hát helyben a táviratfelvevőt a helyi postakönyv alapján, de kiderült, hogy az állomásmegnevezés hibás, illetve félreérthető, mert nem a feladandó táviratok felvételéről van szó, azért most már a 02-t kell hívni Vácott. Megnyugtatott: onnan is kaphatok jegyzéket! Sajnos, ez csak helyi érzéstelenítés volt. A 02 kedves hölgye a visszahívás után, amikor jeleztem, hogy jegyzéket kérek, kijelentette, hogy azt nem tud adni. Különben is a telefonszámlán rajta van a távirat Úgy, egy vagy két hónappal ezelőtt elmentünk a moziba. Manapság ez nem is olyan egyszerű dolog, ha az ember nem akar üres fejjel kijönni a moziból, mint ahogyan bement. A mozivásznon: rendszerint huszonegyedik századi űrrobotok száguldoznak lézerpallosaikkal hadonászva, vagy mesterkaratés nindzsák és tininindzsák ropogtatják ellenségeik csontjait, miközben állati módon rikoltoznak, legjobb esetben pedig Rambók és szuper-Rambók ontják a tüzet, halált okádó géppisztolyaikból. Hát ez lett a mozi napjainkra: „...ember, ki e kapun belépsz, hagy fel minden reménnyel...” De azért néha, olykorolykor, valami alig látható résen át, befurakszik valami emberibb dolog is ebbe a kultúrszemét kásahegybe. Na, ilyenkor szánja rá magát az ember a moziba menésre. A vadnyugatnak még mindig van varázsa, így hát a „Nincs bocsánat” című film, — hosszú idők óta először — becsalt minket a moziba. Az, hogy becsalt: helyénvaló kifejezés, mert a csalásnak mindig van kárvallottja is, és jelen esetben ezek mi voltunk. Végigszenvedtük a túl hosszúra sikeredett filmet és már réges-rég el is felejtettük volna, ha nem csapnak körülötte mostanában akkora hűhót, és nem borzolják fel vele az emberi kultúr- és erkölcsi értékrendbe vetett hitét. Az „Unforgiven”, Clint Eastwood filmje 4 Oscart kapott. Magyar címe: „Nincs bocsánat”. Nos, mi tagadás, a 4 Oscart én is odaítéltem volna neki, de nem azokért a vélt filmerényekért melyekért az Amerikai Filmtudományi és Filmművészeti Akadémia ítélte díja! (Hogy a telefonszámlán mi van és mi nincs rajta, azzal most ne borzoljuk egymás idegeit! Mert ha volt, mondjuk, öt táviratom, az az öt egy összegben jelentkezik, -— de ha egyenként jelentkezne is, az bizonylatnak hol jó?...) Sajnálattal lemondtam a telefonon bemondott távirat előnyeiről. Másnap elmentem a postára, ott feladtam a táviratot, s a kedves kis fiatalasszonytól megkaptam a bizonylatot. Megjegyzem még: a távirat Veresegyházról Galgamácsára szólt. Alig tizenöt kilométer a távolság és ha kengyelfutó viszi — akár gyalogosan — akkor is előbb odaér (megtakarítva 90 forintot az öt szó üzenetért). így ment az üzenet már a középkorban is! De akkor a feladó nem mérgelődött, hanem örült a XV. századi korszerűségnek! Mintegy ötszáz éve. oda a 4 aranyozott szobrocskát. Az én értékítéletem a következő: Az első, és egyben a Fő- Oscart: az év legunalmasabb filmje címén adományoztam volna. Az ólomlábakon vánszorgó cselekmény, a végtelenbe nyúló tábortűzi és egyéb beszélgetések, melyekben párbeszédek szótömegével tömik tele a nézőket, ahelyett, hogy láttatnák az elbeszélt eseményeket (a film ugyebár vizuális művészet). A második Oscart, a konyhakéssel megszabdalt szerencsétlen örömlány vértől csorgó arcáért, valamint a seriffi csizmaorral hasba, fejbe, vesébe, tüdőbe, májba és orrba rúgások végtelen sorozatáért (ezek közül egy is halálos lenne a valóságban) — az év legbrutálisabb fdmje címén adnám. A harmadik, Oscart, pedig valami újfajta, fejetetejére állított erkölcsi értékrend ünnepélyes beiktatásáért ítélném oda. Mi is ez az újfajta erkölcsi világrend, amit Eastwood filmje hirdet a mozivásznon? Az, hogy annak van igaza, aki a bosszúért liheg, annak van igaza, aki a borgőzös eltévelyedésért hideg fejjel kiszámított, könyörtelenül végrehajtott gyilkossággal tesz igazságot, annak, aki bérgyilkosokkal akarja helyreállíttatni az erkölcsi világrendet, annak, aki lesből, biztos fedezékből irtja ki a megtérésre szándékot mutató bűnöst, és végül annak, a többszörös, körözött gyilkosnak van igaza, aki magára hagyva két kiskorú gyermekét (éljenek ahogy tudnak a vadon közepén!), eszeveszett emberirtásba kezd, csak mert évek óta viszket a jobbkeze mutató ujja a hatlövetűje ravaszán. Tehát ilyen ez a 4-szeres Oscaros film. Figyelemre méltóan lapos és szokványos, mint műalkotás, de ennél sokkal rosszabb az, amit e film tartalmában hordoz. A 4. Oscart, végül a film Görgey Artúr születésének 175. évfordulója indított arra, hogy megemlékezzek a szabadságharc legnagyobb hadvezéréről. Apai dédapám, dr. Závory Sándor (1842—1921), a híres gleichenbergi fürdőorvos-tudós, volt pápai diák igen nagy tisztelője volt Görgey Artúrnak, s volt szerencséje személyesen is megismerni. A millenniumkor kereste fel a zseniális hadvezér. Görgey öccsének, Istvánnak a könyvét háromszor is végigolvasta. Ebben a szerző megvédte bátyja becsületét az ellene felhozott vádakkal szemben. Felment hát Görgey Istvánhoz, hogy megköszönje neki azt az élvezetet, amit a könyvének olvasásakor merített. Remélte, hogy egyúttal találkozik a tábornokkal is aki az öccsénél lakott. Szerencséje volt, mert Görgey Artúr otthon tartózkodott és nagy szívélyességgel fogadta tisztelőjét. Leültette, és jól elbeszélgettek a dicső szabadságharc eseményeiről. „Nem volt nálam boldogabb ember, midőn Görgeytől eljöttem. 48 esztendeig vártam e szerencsére, hogy megláthassam szabadságharcunk e héroszát. Vágyam teljesült.” — említi az írói vénájú orvos az „Emlékeim” című könyvétaláló címéért adnám: a sok fejbe, hasba eresztett golyó helyett, azt hiszem ez lenne az igazi találat: ez a cím ugyanis magában hordozza a film kritikáját: nincs bocsánat. ben, melyben hiteles dokumentumok feltárásával a nagy hadvezér védelmére kelt. Idézek: „Görgey volt szabadságharcunk legnagyobb hadvezére, a legtisztább látású, leghelyesebben gondolkodó államférfia. Mégis mikor a mások elhibázott politikája miatt megbuktunk: őt tették felelőssé. Árulónak bélyegezte a Widdini levél. Ha már nem éreznek hajlamot Farkas Emődék az igazság keresésére: hagyjanak legalább békét annak az agg oroszlánnak, ne bántsák szabadságharcunk legnagyobb katonáját, akinek a nemzet nemcsak hogy adósa maradt, de a honvéd név dicsőségének megszerzéséért a legrútabb hálátlansággal fizetett Závory Sándor másik könyve: „Emlékezzünk régiekről”. (A szerző életrajzát magam is megírtam.) Az említett könyveket az életrajzzal együtt a nemzeti, valamint a pápai református kollégiumi könyvtár őrzi. Én, a dédunoka az általam festett és faragott képpel fejeztem ki Görgey iránti tiszteletemet. Sajnos, köztéri szobra még nincs Budapesten e jeles embernek! Görgey Artúrnak nemzetünk nagyjai közt a helye! Somossy Tamás Budapest História Fejér György, nagykovácsi plébánosa 1766. április 23-án Keszthelyen született Fejér György történetíró, aki 12 éven át, 1796-tól 1808-ig volt Nagykovácsi plébánosa. Fejért 1790-ben szentelték pappá, de már tanulmányai során behatóan foglalkozott a magyar történelemmel. Hosszú élete alatt (1831-ben halt meg) több mint 200 nagyobb tanulmányt és könyvet publikált, ezek közül kiemelkedik a 43 kötetes Codex DipUmatkm, a középkori oklevelek egybegyűjtése és kiadása. Tudományos kutatómunkája mellett szépirodalmi műveket is megjelentetett és négy kötetben kiadta egyházi beszédeit is. Ezek nagy részét nagykovácsi plébánosként mondta. Szerette a falut, amikor 1808-ban kinevezték tanárnak a pesti egyetemre és megvált Nagykovácsitól, 2500 Ft-ot adott a templom, 600-at a papiak felújítására és ugyanakkora összeget juttathatott a tűzvészt szenvedett község újjáépítésére. Emellett 1000 Ft értékű alapítványt létesített azzal a meghagyással, hogy kamatát minden évben adják oda a község szegényeinek. Fejér nagy munkabírása megnyerő külsővel és jó egészséggel párosult. Kazinczy kissé irigykedve írta róla: „Irigylem férfias deliségét és azt az atlétikai egészségét/” Tanárként telkes támogatója volt a magyar nyelvű oktatásnak; a kormány a győri tankerület éléről éppen azért mozdította el. mert pártolta a magyar szellemi törekvéseket. Jelmondata volt: „Amely nemzet idegen nyelven tanul, soha nem fog kultúrát kapni, s mindig hátra marad.” Később az Egyetemi Könytár igazgatójává nevezték ki: itt számos konfliktusa adódott abból, hogy a gyűjteményt féltve. megszigorította a kölcsönzést. Toldy Ferenc írta róla búcsúztatójában: „Őkeveset vett tőlünk, s adta ezért mindenét — egész életét.” Pogány György Fazekas Mátyás Veresegyház A bérgyilkosok igazsága Remsey András Gödöllő Tisztelet Görgeynek
