Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-23 / 94. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. ÁPRILIS 23.. PENTEK Négy évtized lemaradása Gyömrő még nem kapott elégtételt Garádi István: ennek a háznak a pincéjében pecsételődött meg húsznál több ember sorsa, s Gyömrő jövője jó negyven évre Április közepe. Hol esik, hol süt a nap, s bár egyesek még felöltőben sétálgatnak a kis parkban, a fagyialtos már kiült a sarokra. A park fái közt a tömzsi oszlopos polgármesteri hivatal, amit Garádi István polgármester következetesen csak községházának titulál. Az újkori história szerint Gyömrő 1913-ban járási székhely lett, erről tanúskodik az a neoklasszicista épület, melyben az egykori Járási Főszolgabírói Hivatal működött. Sajnos ez az épület nemcsak szép emlékek, de egy gyászos esemény színtere is volt, pincéjében gyilkoltak meg több mint húsz ártatlan embert ’45 tavaszán. Köztisztviselőket, papokat, olyanokat, akik soha senkinek nem ártottak, főként azoknak nem, akik megölték őket. A tettesek nem élnek, nincs kit elszámoltatni A véres leszámolás igazi oka talán soha nem fog kiderülni, a tettesek ma már nem élnek, nincs kit elszámoltatni. Az eset nyilván Rákosiéknak is kínos volt, ezért talán a hatalomra jutás után Rákosi a nagy eszményképtől. Sztálintól eltanult nemes egyszerűséggel fátylat borított az esetre. — Nem akarok többet Gyömrőről hallani — jelentette ki, majd ezt követően a község megszűnt járási központ lenni, hozzácsapták a monori járáshoz, s évtizedekig megállt a fejlődésében. Az a Gyömrő, melyet már a század elején tudatos településrendezési tervek alapján korszerűsített az akkori elöljáróság, s a Gyömrődy Aurél birtokából 3000 telket mértek ki községbővítésre, melynek következtében megkétszerződött a lakosság. Derék dolog István, csak így tovább Mit örökölt az önkormányzat 1990 elején? A ’77-ben megépült s már felújításra szoruló ivóvízhálózatot. A 90 százalékig megtelt szeméttelepet, melyet fogcsikorgató káromkodások kíséretében közelítettek meg a sofőrök. Egy olyan szennyvíztárolót, aminek a falai örökké beszakadtak, s a szennyes áradat ráfolyt a környező földekre. A település 65 kilométeres úthálózatából összesen 10 kilométer volt leaszfaltozva, s egyes utcák még ma is olyan állapotban vannak, mint 1930-ban. Gyömrő egykor felkapott kirándulóhely volt, a község közepén elterülő két tó hétvégeken és nyári szezonban ezreket vonzott Pestről s a közeli falvakból. A Tőzegesen horgásztak, a másikban strandoltak, vízi élet folyt. Sokan építettek itt hétvégi nyaralót, amolyan Anna-, Karolina-, Mária-lak elnevezésű szerény kis házakat. Az államosítás ezeket mind bekebelezte, s negyven év alatt a egymást váltogató lakók olyannyira lepusztították, hogy az önkormányzat egyszerűen nem tud velük mit kezdeni, felújításuk milliókba kerülne. Községjáró utunk során Garádi István elvisz a tóhoz is, itt találkozunk egy idős házaspárral, Hegyi Füstös Istvánnal és feleségével. Hegyi úr nyugalmazott lelkész, neje évtizedekig tanított a helyi általános iskolában. Igazi lokálpatrióták, ők is azok közé tartoznak, akiknek szívügye a tó. Dicsérik a polgármestert. — Látjuk, új fákat ültettek a part mentén és begyepesítettétek a kopár részeket. Derék dolog, István. Ha így haladtok, rövid időn belül viszszaáll a régi rend. Garádi István sóhajt: hol van az még?! Csak ő tudja, milyen sziszifuszi munkába került a tópart eddigi rendezése, vagy annak a néhány utcának a leaszfaltozása, mely nehéz milliókat vett ki a közös kasszából. Viszont jóleső érzés tudni. A szerző felvétele hogy három év alatt közel annyival nőtt a korszerű utcák összhossza, mint amenynyit összesen leaszfaltoztak az előbbi negyven év során. De ami ennél is lényegesebb, nyár végéig befejeződik a teljes gázprogram és telefon is lesz, Gyömrőt is bekapcsolják a nemzetközi hálózatba. Sérti a lakosság önérzetét a besorolás Gyömrőnek vissza kell kapnia a régi rangját — mondja a polgármester csöpp indulattal a hangjában. — Nincs nekünk semmi bajunk Monorral, csupán méltatlannak tartjuk, hogy a rangbesorolásunkat illetően még mindig nem történt lényegi döntés, s ezt joggal sérelmezi a lakosság, bántja az önérzetüket. A volt Főszolgabírói Hivatal falán egy szerény, fekete márványtábla emlékezik az 1945-ben meggyilkolt mártírokra. Ami akkor megtörtént, azt nem lehet és nem is szabad elfelejteni. De talán enyhítené a történtek súlyát, hozzájárulna a megbékéléshez, ha egyszerű adminisztratív intézkedéssel Gyömrő visszakapná egykori rangját, melytől a Rákosi nevével „fémjelzett” korszak fosztotta meg Pest megye egyik legszebb járási székhelyét. Matula Gy. Oszkár Lesz gáz, víz és telefon Az előzetes terveknek, elképzeléseknek megfelelően tudják a beruházásokat kezdeni Menüén, hallottuk a település polgármesterasszonyától, Tréfák Istvánnétói. A legnagyobb előrehaladást a falu csatornázásában érték el a szakemberek. Éppen ezen a héten végezték el a tervezett munka 50 százalékát. Ha sikerül a fenti ütemet tartani — márpedig erre minden remény megvan —, július végén befejeződhet Mende csatornázása. Ugyancsak a 31. számú főút jelzi a határt a település gázprogramjának végrehajtásában is: a két ütemben megkezdett munkát az említett közlekedési vonal szakaszolja. A dolog természetéből adódik — tájékoztatott a polgármesterasszony —, hogy nemsokára olyan szakaszhoz érkezik a faluban a gázvezeték-fektetés, amikor a főút mindkét oldalán egyszerre kell dolgozzanak a szakemberek. E programban is jól állnak a kivitelezők: Az I. ütemre tervezett hat utcából négyben eredményes volt a nyomáspróba. Az előzetes elképzelések szerint május 20-án lesz a gázfogadóállomás avatásai június elején pedig felgyulladhat a láng Mendén is. Az eredményes befejezéshez a falunak minden anyagi erőforrása rendelkezésre áll. Ez arra is biztosítékot szolgáltat, hogy a gázprogram úgy valósul meg Menüén, hogy egyidejűleg elkészülnek az utcai vezetékek, s valamennyi lakásba, házba is kiépül a csatlakozás. Bár a tervek készen vannak, s a hatósági engedély is az önkormányzat asztalán fekszik, még nem indult el a telefonhálózat kiépítése. Befektetőre vár a gerinc és a központi vezeték kiépítése. Egy biztos, mondja a polgármesterasszony, a saját pénzük elég lesz ehhez a fejlesztéshez. Abban reménykedik a mendei vezetés — és természetesen a lakosság is —, hogy mielőbb, talán még az ősszel ez a nagy horderejű munka is elkezdődhet. — Eddig tartott az eredmények felsorolása — vált szomorúbb témára Tréfák Istvánná. — Ugyanakkor már most szinte teljesen biztos: egyetlen valamire való munkahelyünk is elköltözik a faluból. A Posta adatfeldolgozó-számláló telepét áthelyezik Pestre, s bizony kérdésessé válik, hogy főként a délutáni műszakban ddolgozó lányok és asszonyok be tudnak-e járni a fővárosba. Ha pedig ezt nem tudják vállalni, hol lesz munkahelyük? Sajnos a lehetőségek nagyon szerények Mendén. S úgy tetszik, a gazdálkodás kínálta utat-módot is zömében visszautasították a helybéliek. A közelmúltban lezajlott kárpótlási árverésen ugyan a liciten mindenki visszavette ősi jussát, ám azt a földet úgy, ahogy megkapták, oda is adták két helyi kft.-nek. Utóbbiak mezőgazdasági szolgáltatást végeznek majd, s azt ígérik a földtulajdonosoknak, hogy terményben fizetik meg felajánlásaikat. Maradt tehát az a két idős gazdálkodó Mendén, akik — részben a többiek irigykedése közepette — korukat meghazudtoló lelkesedéssel s ambícióval vágnak bele az újba. — Lessük a jó szerencsét — mondja búcsúzóul a polgármesterasszony, jelezve ezzel, hogy hiába minden hivatalos erőfeszítés, vannak olyan gondok Mendén, melyeket — például a munkanélküliséget, a vállalkozási kedv hiányát stb. — nem tudják felszámolni. M. É. Maglódi villanások Polgármester malteros ruhában Ha történetesen én vagyok Maglód polgármestere, s hozzám kopogtat be vasárnap délelőtt valaki a község dolgai iránt érdeklődni, hát én alighanem elküldöm. Mert túl azon, hogy vasárnap van, Bezzegh István házat épít, egy matuzsálemi kort megért Wartburg után akasztott utánfutóval furikázik, cementet cígöl a kőműves brigádnak. Bezzegh István nem zavar el, legfeljebb annyit mond: jobbkor is jöhetett volna. S úgy, ahogy van, meszes, maiteres ruhában leül velem beszélgetni. — Mondja, hogy lehet az, hogy a maga utcája a leggyalázatosabb ebben a községben? — kérdem a fiatal mérnök-tanárból avanzsált községatyától. — Úgy látszik, kevés utcán ment végig. Sajnos a többségük mind ilyen. Majd ha a gázprogram befejeződik, legyalultatjuk és felhintjük sóderral. De ez az utca lesz az utolsó. Rólam ne mondhassa senki, bezzeg a Bezzegh a saját fertáját rendezte elsőnek! — Milyen elgondolások alapján hozza meg a döntéseit egy-egy kérdésben? — Először is nem én döntök, legfeljebb javasolok. Ahhoz meg elég ha végig megy az ember az utcákon és nyitva tartja a szemét. Azt már nehezebb rangsorolni, hogy két vagy több azonos gondokkal küzdő utca közül melyiket részesítsük előnyben. — Sokan építkeznek, jóllehet mindenki recessziót emleget. Ráadásul úgy tudom, önök megszüntették a kamatmentes építkezési kölcsönt, ami ha nem is volt sok, de mégiscsak segített. — Nem megszüntettük, csak megszigorítottuk a feltételeket. Egyéni elbírálás alapján 80 ezer forintig adunk építkezési kölcsönt a nagyon rászorultaknak. Én tisztában vagyok azzal, hogy akit érint, megérzi, talán lázong is miatta. Viszont nem lehetünk nagylelkűek néhány tíz ember javára, több ezer ember hátrányára. Ma minden forintnak meg van a helye, a 118 millió forintos gázprogram 70 százalékban elkészült, a fennmara-V Nem kell a munkától félni dó 30 százalék ellenértékét a nyár végéig ki kell fizetni. Márpedig ez nem tíz, húsz vagy harminc családot érint, hanem kereken ezer portát! — Milyen a közhangulat, miként értékeli a lakosság a testület munkáját? — Azt tőlük kell megkérdezni. Én eredetileg nem vagyok maglódi, annak idején azért költöztünk ki Pestről, mert ott, az ottani árak mellett nem tudtunk lakáshoz jutni. Mikor kiköltöztünk, valaki jóindulatúan azt mondta: aztán lovaskocsit béreljen, mert más járművel Maglódon nem lehet közlekedni. Nem vettem komolyan, pedig igaza volt. Megdöbbentem, hogy egy agglomerációs községben, néhány kilométerre a fővárostól milyen állapotok uralkodnak! Szerintem nemcsak én, de még nagyon sok polgármester nem mérte fel igazán, hogy mire vállalkozott ’90 tavaszán. Mi összesen 20 millió forintot „örököltünk” a tanácstól, ennyi volt elkülönítve az egészségügyi központ bővítésére. Mire elkészült, pont a kétszeresébe került. Igaz, azt mondják, nincs párja a megyében, úgy fel van szerelve. Nem sokán mondhatják el, hogy a legújabb típusú japán EKG-jük van, vagy ultrahangos diagnosztizálójuk. Azelőtt a legapróbb szakvizsgálatért is Kerepestarcsára küldték a beteget, a várandós aszszonyok Gyömrőre jártak át tanácsért, rutinellenőrzésre. Ráadásul — noha 1400 gyerek van a községben — nem volt gyermekorvosunk. Személyesen Surján László miniszter úrhoz mentem el, hogy kapjunk egy státust. Maga is tudja, vidékre nem szívesen mennek az orvosok, kivált ha nincs olyan szolgálati lakás, amilyet elvárnak. Ha nincs, hát csinálunk! Beépítettük az egészségügyi központ padlásterét, kialakítottunk hat korszerű, összkomfortos szolgálati lakást. Ezeket olyanoknak adjuk oda, akik vállalják, hogy végleg Maglódon telepednek le, és záros határidőn belül saját házat építenek. Ahogy én is teszem, három kisgyerek mellett: sok munkával és sok áldozatvállalással. Nincs az sehol sem előírva, hogy ha valaki orvos, mérnök vagy tanár, ne foghatna lapátot vagy spaknit a kezébe. Hogy elégedett-e a lakosság? Az majd a választásoknál derül ki. Mert ha máskor talán nem is, de ilyenkor mérlegre teszik mindazt, amivel a község gyarapodott a rendszerváltást követő első ciklusban. — Én nyugodt lélekkel állok a megmérettetés elé — mondja Bezzegh István befejezésként, aztán beül az öreg Wartburgba, s indul sóderért. (-matula-)
