Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-02 / 77. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. ÁPRILIS 2.. PENTEK 11 Zene és kiállítás A pomázi művelődési íPÉÉ® házban ma délután r négytől éjfélig a S*35P' „Rock-bábel” várja az érdeklődőket. Vendég: az Askelon zenekar. A film- és diavetítéseken kívül Kellér János fotókiállítása is megtekinthető. A tárlat április 12-ig látható. A két Bolyai a Duna Palotában A Protestáns Közművelődési Egyesület védnöksége alatt működő Evangélium Színház április 4-én, Virágvasárnap este hétkor mutatja be Németh László A két Bolyai című drámáját Budapesten a BM Duna Palota színháztermében. Az előadást Szentágothai János, az egyesület elnöke nyitja meg. Bemutatkozás a Zeneakadémián A nemrégiben alakult Failoni Alapítvány első hangversenyét a Zeneakadémián rendezi meg jövő hétfőn. A bemutatkozó koncerten Johann Sebastian Bach: h-moll miséje hangzik el. Az est énekes szólistái Kincses Veronika. Bokor Jutta, Daróczy Tamás és Anatolij Fokanov. Közreműködik a Magyar Rádió Énekkara és az Operaház Failoni Kamarazenekara. A koncert dirigense Jurij Szimonov lesz. A nemzetközi barokk év rendezvényeit gazdagító program egyben tisztelgés a XVII. század kiemelkedő muzsikusának munkássága előtt is. A Failoni Alapítvány a magyar zenekultúra ápolását és fejlesztését, fiatal zenekari művészek támogatását vállalta fel. Az alapítványt Donatella Failoni zongoraművész, Sergio Failoni leánya hozta létre. Sergio Failoni a nemzeti dalszínház örökös tagja és vezető karnagya volt. Mintegy két évtizedes operaházi tevékenységével jelentősen hozzájárult Verdi, Puccini, Wagner műveinek magyarországi népszerűsítéséhez. Traffipax és video A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint ma, pénteken a megy e útjain nem lesz traffipaxos ellenőrzés. A videós kocsi viszont ezen a napon reggel héttől délután egyig az MO-ás, délután egytől este hétig az M5-ös autópálya megyei szakaszán lesz szolgálatban. Telefon-lelkigondozás Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a “ZT 201-0011-es telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. Grafikus a könyvtárban Vácott, a Katona Lajos iskola és a Pénzjegynyomda < ) Városi Könyvtárban volt tervezője, aki 1955-ben megnyílt Verte! József Olaszországban bélyegterveiért ' grafikusművész kiállt'- Bonacossa-díjat kapott, ma 17 tása. A Dunakanyarban alkotó órakor a kiállítás helyszínén taművész, a Képzőművészeti Fő- lálkozik a közönséggel. Ma este: Panoráma Péntek van, tehát Panoráma, azaz: világpolitika percről percre. A TVl-en, 21.35-kor. Az MTV világpolitikai magazinja ezen a héten Párizsból, Moszkvából, Brüsszelből, Belgrádból és Kairóból tudósít. Arról, hogy miért veszítettek Franciaországban is a szocialisták s miért látszik jobbnak a jobb(oldal)? Balladur, az új kormányfő a belpolitikai törekvésekről, Giscard a várható külpolitikáról szól. Moszkvában Jelcin-pártiak és Jelcin-ellenesek szólnak az „ orosz-rulett" -ről. Jelcinről és Haszbulatvoról esett a legtöbb szó a héten a brüsszeli atlanti értekezleten is: a Panoráma mikrofonja előtt, a többi között, Manfred Wörner NATO-főtitkár, Pave1 Gracsov, orosz védelmi miniszter, Dobrica Oo5ztcr,(kis)-Jugoszlávia elnöke, Für Lajos, magyar védelmi miniszter. Bankbotrányról és kenőpénzes skandalumról szól a helyszíni tudósítás Belgrádból; s a kairói riport pedig a fáraók országában is „hódító”iszlám fundamentalistákkal foglalkozik. Főszerkesztő: Chrudinák Alajos. Műsorvezető: Járai Judit. Vecsesi programok Tojásfestés, táncház, A vecsési József Attila Művelődési Házban mától számos programmal várja az érdeklődőket az ART 6-ok csoport. Az április 2-től 9-ig megtekinthető kiállításon Bartos Bullanda Ildikó grafikus és Dezső Ildikó ruhatervező iparművész munkáiban, valamint Nagy Éva amatőr festő és Görög Béla festőművész közös kompozícióiban gyönyörködhetnek. A kiállítás vendége Deák István festőművész és Kövesdi József fafaragó művész. Pohárköszöntőt mond Bartos Bullanda Ildikó, az ART 6-ok művészeti vezetője és Nagy László, az ART 6-ok menedzsere. Ma este hatkor a nyitóprogram keretén belül komolyzekiállítás nei művek és versek hangzanak el, valamint fellép a Ferihegy Német Nemzetiségi Tánccsoport. Április 4-én, Virágvasárnap játszóház várja a gyermekeket, ahol tojásfestést és dalokat tanulhatnak, de táncház, teaház és süteményvásár is lesz. Április 7—8—9-én iparművészeti ajándék és ruhavásár lesz. A szervezők továbbra is várják a profi és amatőr művészek alkotásait és lehetőséget biztosítanak azok bemutatására, kiállítására. Az ART 6-ok csoport ezzel a komplex programmal kívánja színesíteni a vecsési kulturális életet. A mozik ajánlata A gödölló'i Casablanca moziban ma, pénteken Az utolsó mohikán című amerikai filmet láthatják. A nagytarcsai autósmoziban a Dili-vízió című dél-afrikai vígjátékot vetítik. A pilisszentiváni autósmoziban az Őrjítő vágy című amerikai filmet tekinthetik meg. A százhalombattai művelődési házban a Revans című amerikai filmdráma van műsoron. A váci Dunagyöngye Filmszínházban este hatkor és nyolckor a Drakula című amerikai filmet láthatják. A Rádió és a Televízió műsora A Duna Tv kínálata KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Napközben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: A bajnok vidéken. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.27: Közönségszolgálat. 13.30: Halljad Izrael! 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Vers. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: A magyar irodalom története 1945—1991. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Parancs János. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Népdalfeldolgozások. 20.30: Határok nélkül. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Kossuth-klub. 21.55: Ajánlott levél. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.05: Kis éji zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Napindító. 8.00: Mai műsoraink. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Mit üzen a Rádió? 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Péntektől péntekig. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.55: Gordiusz plusz. 18.00: Rockhullám. 18.30: Szivacs. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Magyar tájak dalaiból. 20.00: Pillantás az európai diszkókba. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Világvevő. 21.30: Zenés játékokból. 22.00: Filmpremier! 22.30: Dzsessz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló — éjfél előtt. 0.10: Napforduló — éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorajánlat. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Tükörképünk 37 darabban — 2. rész. 10.35: Zenekari muzsika. 11.35: Operakettősök. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: A látogató. 14.55: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. 15.10: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Orbán György műveiből. 17.00: Mi újság a régizene világában? 17.50: Világlíra. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Norma. 19.15: Halhatatlan magyar vers — Ady Endre V/l. 19.30: Mozart kamarazenéjéből. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: A Concentus Hungaricus kamarazenekar. 21.17: A kórusirodalom remekműveiből. 21.50: József Attila minden verse — 92. rész. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: Zenei panoráma. 22.40: Gerard Schwartz kometten játszik. 23.00: Noktürn. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Lemezújdonságok. 2.00: Hírek. Időjárás. 2.03: Szózat. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.40: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 9.00: Szomszédok. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Dallas. 10.50: Játék. 11.05: Sorstársak. 11.20: Segítség! 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Évgyűrűk. 16.40: Ray Bradbury színháza. 17.10: Képújság. 17.15: Tinti kalandjai. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!..." 19.00: A nélkülözhetetlen őserdő. 19.10: Új Gálvölgyi-show. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas. 21.35: Panoráma. 22,35: Közjáték. 22.40: Ingmar Bergman képei. 0.05: Improvízió. 0.35: Híradó. 0.40: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSORA: 6.00: Napkelte. 14.55: Műsorismertetés. 15.00: Nyitott stúdió. 15.15: Drehscheibe Európa. 15.45: Zsebtévé. 16.10: Garfield. 16.35: Calyp-show. 17.11: Híradó — Időjárás. 17.05: Műsorajánlat. 17.10: Nagylátószög. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Műsorajánlat — Időjárás. 18.30: Produkció! 19.00: Belső világunk. 20.00: Edith és Mariene. 21.33: Miss Universe Hungary. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: Miss Universe Hungary. 23.30: Aréna. RTL: 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — Jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Baleseti osztály. 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.11: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Hegyi levegő és porhó. 22.15: Tessék? 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Emmanuelle Amerikában. 1.40: Fekete kígyó — A korbács. 3.00: Heidemrie. 4.41: A Főnök. 5.30: Rajzfilm. SAT 1.: 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.40: Kaliforniai nap alatt. 9.30: Fiatal és nyugtalan. 10.15: A manézs. 11.45: Szomszédok. 12.10: Szerencsekerék. 12.50: Összeeskövők. 13.40: Fiatal és nyugtalan. 14.30: Szomszédok. 14.55: Kaliforniai nap alatt. 15.50: A négyöklű trió. 16.45: 5x5. 17.20: Mindent vagy semmit. 18.30: Sport. 18.45: Hírek. 19.00: Pénz, halál, szerelem. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Partról partra. 22.00: Labdarúgás. 23.00: Danish Bedside. 0.25: A négyöklű trió. 1.15: Beszélgetés. 2.30: Tiltakozás. 3.25: 5x5. 3.50: Mindent vagy semmit. 4.15: Pont, pont, pont. Reggel a Falutévében Szombat reggel ismét kukorékol a KAKAS 6.10-kor a TVl-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, falusport, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak. kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak, civileknek és egyenruhásoknak — a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — Gyógytorna Rózsika néni-' vei — A faludoktor állategészségügyi tanácsai — Kakasposta-láda — A nyertes lottószámok — Régi mesterségek: a gyékényfonó — Buda- és Richárd-köszöntő Szerkesztő: Práger György Műsoivezető: Práger György 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Szegény Dzsoni és Ámika Színes magyar film (ism.) író: Lázár Ervin Operatőr: Mertz Lóránd Rendező: Sólyom András 17.25 Muzsikás táncház Rendező: Szomjas György 17.35 A boldog család Német tévéfilmsorozat 16. rész 18.25 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Közép-európai Magazin 19.40 Privát történelem Rendező: Boódy Gábor 20.00 Ördögölő Józsiás Tévéjáték Tündérország királykisasszonyának kezéért sokan vetélkednek, de a pálmát Józsiás viszi el. Az ördögök hada azonban furfanggal magához ragadja a hatalmat Tündérországban... írta: Tamási Áron Rendező: Gáli László Operatőr: Lukács Lóránt Szereplők: Muszte Anna, O. Szabó István, Fésűs Tamás, közreműködik a Délibáb együttes 22.25 Hírösszefoglaló ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot......példányban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: .......................................................... Címe (város, község): ..................................................... (utca, tér): ................................................................. (emelet, ajtó): .......................................................... (irányítószám): ....................................................... Az előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a..........számú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: Postahivatal, Helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. HÍRLAP