Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-02 / 77. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1993. ÁPRILIS 2.. PÉNTEK 9 Gondolatok a „Fidesz-go Árbevétel ezer forintban 1989 1990 1991 Vajon mit szólnának? Megkülönböztetett figyelemmel olvasunk minden vadászattal kapcsolatos véleményt, hiszen magunk is sokat gondolkodunk azon, hogy milyen legyen az új vadászati törvény, amely megőrzi a világszerte elismert magyar vadászati kultúra hagyományait. Továbbra is védi és óvja a szintén világhírű magyar vadállományt. Megdöbbenve olvastuk Gera Pál újabb megnyilatkozását a Népszabadság hasábjain, miszerint „Fideszgondolatokat” közöl velünk. Sajnálatosnak tartjuk, ha ez a Fidesz Zöid Frakciójának a véleménye! Csak ennyire futja? A természetvédelmi referens úr munkálkodását — nem annyira érdeklődésből, mint inkább kényszerűségből — már régóta figyelemmel kísérjük. Túl sok jó és eredeti gondolat sem nyilatkozataiban, sem írásaiban még nem fordult elő. Ékes bizonyítéka a felkészületlenségének és hozzá nem értésének az 1993. február 24-i Népszabadság-beli véleményalkotása „Fideszgondolatok az új vadászati rendeletekről” címen. Fejtegetéseit látva úgy éreztük, mintha más törvényt és rendeletet olvastunk volna, mint ő, pedig a törvény és a rendelet száma azonos. Miről is van szó? A szerző cikkének első részében értelmezni, ill. félreértelmezni próbálja a földművelésügyi alapokról szóló 1992. évi LXXXVili. törvény 27. § (2) bekezdés felhatalmazása alapján kiadott 7/1993. (I. 30.) FM-rendeletet, a „Vadgazdálkodási Alap kezelésének és felhasználásának szabályairól”. Véleménykülönbségünk eredendő oka a meghatárotott céllal létrehozott „Alakok” összekeverhetetlensérére vezethető vissza. Az Eriészeti Alap „a nemzeti ériekeket hosszú távon szolgáó erdőgazdálkodást és erdőenntartást”, míg a Vadgaziálkodási Alap „a vadon tlő, vadászható állatfajok /édelmét és nemzeti érdekeitek megőrzését” hivatott szolgálni. Vagyis teljesen ossz Gera úr azon értelmezése, hogy „logikátlan az ;rdő egyik elemét kiemelten ,ezelni, ráadásul az élőhely tárára”. Amennyiben ezen illítás igaz lenne, úgy azt jeentené, hogy vadon élő, valászható állatfajok csak az ■rdőben élnek! (Magyarorzágon az erdő az összterüst 18%-a.) Flelyesen úgy :ell értelmezni, hogy az eriő, a vadon élő állatfajok és még sok más, a természet elemei, amiket természetszerűleg külön-külön, de egymással összhangban kell kezelni. Rendkívül káros a fenti fogalmak és a vadászati struktúra fogalmának összekeverése, amire Gera úr utal. A törvény VIII. fejezet záró rendelkezésének 28. § (c) pontja így szól: „Az állam vadászati jogának hasznosításáról — külön törvény eltérő rendelkezéséig — a földművelésügyi miniszter gondoskodik.” Ez a megfogalmazás azért szükséges, mert amíg nem kerül a törvényhozás elé az Erdőtörvény, a Természetvédelmi törvény, a Vadászati és a Földtörvény, addig így nem, vagy csak nehezen herdálható el a nemzeti kincset jelentő vadállomány. — A 8/1993. (I. 30.) FM-rendeletről: Gera úr a rendelet lényegét cikkében röviden megfogalmazta, amely hézagos ismeretekről tesz tanúbizonyságot. Veszélyes szemlélet az, amikor nem tudják, miért szüntetnének meg egy működő struktúrát, azt sem tudják, hogy mit akarnak helyette, de mert eddig így volt, akkor az rossz! Ide kívánkozik egy, a mai állapotokat jól tükröző, nagyon lesújtó interjúrészlet, ami Werner Trense úrral, a C. I. C. Nemzetközi Vadvédelmi és Vadászati Tanács főtitkárával készült. A kérdés: — Milyen változásokat vett észre? Válasz: „Úgy látom, hogy egy új generáció próbál új elképzelésekkel és módszerekkel dolgozni. Ez önmagában helyeselhető, de számomra meglehetősen furcsa, hiszen Nyugaton Magyarország mindig is példakép volt a vadgazdálkodásban, mert rendkívül tisztelendő szakmai tudás és gyakorlat alapozta meg ezt a kialakult képet. Hagyományai voltak annak, hogy a sarkalatos kérdésekben mindig a magyarokat kérdeztük meg, most meg éppen fordítva történik minden, a C. I. C.-hez fordulnak jó tanácsokért. Úgy is mondhatnám, megfordult a világ, mint amikor valaki az egyensúlyát veszti. Pedig nagyon egyszerű a dolog: a fejlődésben a jót meg kell tartani, a rosszat el kell felejteni, így működött ez évszázadokon át. Gyökértelenné válik az, aki nem tiszteli a tradíciókat, amelyek Magyarországon egész Európában egyedülállóak. Ha mindezek nem így történnének, nemcsak a térségnek, hanem az egész európai vadászati kultúrának, vadászattudománynak és mindennek, ami ezzel együtt jár, pótolhatatlan veszteségei lehetnek, amelyeket nem lehet egyhamar helyreállítani.” Eddig az idézet, amihez véleményünk szerint még Gera úr sem tudna elmarasztaló véleményt fűzni, ha ismerné e kérdésekben kialakult európai véleményeket. Mivel nem kellően tájékozott e téren, így a témáról ő így vélekedik: „a vadgazdálkodásról és a vadászatról kiadott földművelésügyi miniszteri rendelet, melynek célja világos: megtartani az ötvenes években kiadott vadászati struktúrát és a földtulajdonosokat teljesen kirekeszteni a saját földjükön történő vadgazdálkodásból, vadászatból.” A gondolatsort folytatva a szerző nem érti, hogy a rendelet miért nem foglalkozik a vadkárral. Szerintünk minden megvilágosodott volna előtte, ha a VI. fejezet 28., 29. §-át is elolvasta volna, ami a kártalanítási eljárást részletesen szabályozza. Természetesen ez sem lett volna nagy baj, ha a rendelet megjelenése és a tollforgatás előtt az ide vonatkozó statisztikát is megnézte volna. Ugyanis az általa említett „faunaidegen nagyvadfajok” a vadkárnak csak igen kis töredékét okozzák. Igaza van Gera úrnak, hogy a vadkár milliós nagyságrendű, amit viszont ismereteivel ellentétben a vadászatra jogosultak megtérítenek. Sőt, az erdő védelmére épített kerítések költségét is nagyobbrészt a vadgazdálkodók állják. Az 1991-ben megtérített vadkár az alábbiak szerint alakult: (ezer Ft) mezőgazdasági erdei Vadásztársasági területeken 148 113 48 484 állami területeken 206 187 47 463 Összesen: 354 300 95 947 E károk alapján viszont felvetődik a kérdés: hol van túltartott vadállomány? Az ország 82%-át bérlő vadásztársasági területeken, vagy a 18%-on vadgazdálkodó üzemi, erdészeti kezelésben lévő területeken? A folytatásban szót ejt a milliókról, melyek a vadásztársaságok pénztárcáiba vándorolnak. Erre egy érdekes válasz kínálkozik, amit Gera úr által oly sajnálatra méltó, a vadászok által tönkretett erdészek írták az Erdészeti Lapok CXXVIII. évf. 1. számában. Vadásztársaságok által bérelt területeken (az összes vadásztársasági tér. 82%-án) 1665 2222 2343 Állami (üzemi) kezelésben hasznosított területeken (az összes vadászterület 18%-án) 1385 1538 2212. Tehát kinek a zsebe telik a milliókkal? Igazából senkié! A vadászatból, vadgazdálkodásból befolyt árbevétel nem nyereség. A január 1 -jén számvitelileg nyereségként elkönyvelt pénzeszköz is teljes egészében az adott év költségeinek fedezetét szolgálja, hiszen a vadászati szezon minden év január végén csaknem minden vadfaj esetében befejeződik. A következő árbevételre csak valamikor a nyár derekán számíthatnak a vadgazdálkodók, már ahol őzbakot tudnak vadásztatni, ahol nem, csak késő ősszel. így a társaságok esetében a pénzmaradvány legalább 6 hónap üzemviteli költségeit fedezné, ha nem terhelné még a társasági adó is. Gera úr által emlegetett milliókat senki nem teszi zsebre, hanem a vadgazdálkodás fenntartását szolgálja. A vadászati idényeket sem ártott volna tüzetesebben átnézni, mert éppen amire hivatkozik (nagylilik), már nem vadászható, csak indokolt esetben és külön engedéllyel, amint azt a magyarázó szövegből megtudhatjuk. Továbbá a fogoly esetében is erős korlátozást tartalmaz a rendelet, mely szerint: „fogolyra csak azokon a vadászterületeken szabad vadászni, ahol a vadászati idény kezdete előtt foglyot bocsájtottak ki. A teríték nem haladhatja meg a kibocsájtás 40%'-át.” így a vad fogoly egyáltalán nem vadászható! Továbbá szeretnénk felhívni Gera úr figyelmét arra is, hogy farkasra és a medvére a 3/1990. (VII. 17.)-FM rendelet sem állapított meg vadászati idényt, így ezen vadfajok korábban sem voltak vadászhatok. Azt hisszük, a téma ragozása nélkül levonható az a következtetés, hogy kár olyan témában nyilatkozni, amit nem ért megfelelő mélységben az ember és ezáltal félretájékoztatja az újságolvasót és mesterségesen szít ellentéteket erdészek és vadászok között, amelyek a valóságban korántsem kibékíthetetlenek. Vadászok és Természetvédők Közép-magyarországi Szövetsége Budapest Meg vagyunk bélyegezve. A Heti Magyarország ugyanis „Zsidómentés Magyarországon” c. Naftali Kraus által jegyzett írásában (III. 26.) bőrömbe sistergeti a bélyeget, mely szerint „az elzsidótlanodott, asszimilált, vegyes házasságok hínárjába süllyedt zsidóság... egyetlen válasza a Budapests« működő Chábád Kirendeltség, amely egy Amerikából Magyarországra települt rabbi és felesége segítségével... meg akarja fordítani a zsidóság történelmének kerekét és megállítani a pusztító aszszimiláció és zsidóságvesztés folyamatát”. Bélyegküldésre viszontválaszom a következő: 1. Aki zsidó létére (bár aszszimilálódni a zsidóság szerint nem követendő dolog) nem zsidóval köt házasságot, ez mindkét embernek szíve joga. Egymással szemben érzett szerelmüknek, szeretetüknek talán ez a legszebb megnyilvánulása évezredek óta. Ám, hogy ily módon akár egyetlen nem zsidó is, tehát nem zsidó magyar a vegyes házasság hínárjába húzott volna bárkit is — Amikor egy országgyűlési képviselő kijelentette, hogy mérhetetlen mennyiségű lisztet kel! importálnunk, és a kenyér kilója száz forintba fog kerülni, önkéntelenül feltettem magamban a kérdést, melyik ellenzéki párthoz tartozik, ázután kiderült, hogy kormánypárti honatyáról van szó. Ezt éppen úgy nem értettem, mint amikor az uralkodó párt liberális képviselője most a szabaddemokraták gyűlésén próbált érdemeket szerezni magának arra az esetre, ha saját pártja nem maradna meg a hatalomban. Ezért — csúnya szóval élve — hajlandó volt saját fészkébe piszkítani, hogy a demokrácia hívének tűnjön, már ahogy a demokráciát azok képzelik el, akikhez most ő is hasonulni kíván. SZDSZ-beli vendégszereplésének vezető motívuma a Csurka lehetetlenné tételére tett kísérlet volt. Hogy nem ért egyet Csurkával, ez természetes, hiszen mindenki a maga ízlése szerint rokonszenvez, vagy ellenszenvez valakivel, de a mód, ahogy tette, finoman szólván nem volt éppen kimondottan európai. Erősen gondolkozom azon, hogy szavaival és cikkeivel miért fokozza Csurka népszerűségét, ha már annyira szálka a szemében. Hiszen nem csupán a legnagyobb kormánypárt tagságán belül, hanem az úgynevezett közönyös tömegben is jelentős mértékben nőtt a vele szimpatizálók száma. Minél tovább folytatják Csurka esküdt ellenségei minősíthetetlen támadásaikat ellene, annál inkább politikai tényezővé teszik. Három évvel ezelőtt még a nevét is alig hallottuk politikai vetületben, ma pedig — ha egyszer az életben objektív közvélemény-kutatás lenne, hogy kinek a neve hangzik el legtöbbet mostanában ebben az országban —nem tudom, nem Csurka neve szerepelne-e az első helyen. Persze érdekes az is, ahogy ez ellen csak fennhangon lehet tiltakozni. 2. Mert mi hát a magyar, aki nem zsidó? Szúrós, barátságtalan hínár csupán? Amely lehúz, fogva tart és netán egyenlő a hínárt éltető posványos vízzel, mocsárral?... Mi ez a Chábád Kirendeltség? És mit akar e nyíltan hirdetett, magyarságellenes, mármár gátlástalan elvekkel? Hogy leírt céljai szerint szellemi támaszt, vallási és rituális kérdések megválaszolására segítséget nyújt, vagy megoldást kínál, a bensőséges zsidó ünnepek megtartását szorgalmazza, ez természetes. De vajon mit szólnának a magyar zsidóság jeles képviselői, egyházi vezetői, ha ezek után — hiszen az írás egy címmel, telefonszámmal megerősített nyilvánvaló reklám a Chábád világméretű támogatására — olyan írások jelennének meg, kerülnének napvilágra, hogy a magyarországi zsidókkal a nem zsidók ne asszimilálódjanak, kerüljék őket, házasságról pedig szó se essék. Vajon mit szólnának ? Murányi László az egyes pártok vezetői egymás felé, illetve egymás ellen lépéseket tesznek. Ébben a kavalkádban világosan felismerhető, hogy meglévő és a majdan majd esetleg szavazathoz jutó pártok a jelenlegi miniszterelnökkel és pártjának hozzá hű szárnyával nem kívánnak együttműködni. Amikor politikai rövidlátás eredményeként vagy nagyon is jól szervezett munkával azon fáradoznak ezek az erők, hogy ezt a négyesztendős ciklust mint a magyar történelem legnagyobb csődjét regisztrálják, akaratlanul, vagy nagyon is akarva a visszarendeződés előtt tárják szélesre a kaput. Az a rádió és televízió, amelyet „a kormány tart megszállva” az ellenzék szerint, változatlanul a kormányellenes propaganda avatott szócsöve, és persze ez vonatkozik az írott sajtóra is, amely óriási többségben ellenzéki beállítottságú. 45 éves diktatúra után egy csődbe ment gazdasági rend romjain építgetni próbáló kormány a legmerevebb ellenállás falankszával találja szemben magát, hiszen megalakulásának ötödik hónapjában az ország lehetetlenné tételére ragyogóan megszervezett taxisblokád kis híján elsöpörte a rendszerváltozásba vetett reményt. Még meg sem kezdődött a választási kampány, de az ember nem tudja, hogy merre kapkodja a fejét. Nemsokára a pártok olyan tömege fog tolongani a politikai porondon, hogy ember legyen, aki el tud köztük igazodni, nem beszélve arról, hogy az elhangzott vélemények és ígéretek milyen átalakuláson mennek át, mikor a hatalmon kell osztozkodni. Jó volna remélni, hogy a jövendő ellenzék nem fog mindent hivatalból ellenezni, még ha a neve ezt is sugallná,,és a leendő kormány türelemmel válaszol az olykor esetleg megalapozatlan vádakra is. Tiszay Géza Politikai furcsaságok
