Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. ÁPRIUS 17., SZOMBAT 15 Vépi a bagi mentőöv? A labdarúgó NB II Keleti csoportjának utolsó helyére csúszott Bag FC szerződést bontott eddigi vezető edzőjével, a kitűnő szakembernek ismert Haász Sándorral, s a múlt hét végi, III. kér. TVE elleni összecsapáson már Vépi Péter irányításával szerepelt az együttes. Az egykori ragyogó ferencvárosi hátvéd nem ismeretlen a bagiak számára, hiszen 1991 nyarán éppen az ő szakmai vezetésével jutottak fel a másodosztályba. — Az akkori vezetők marasztaltak, de én mindenképpen el akartam jönni Bagról, s azóta sem vállaltam edzői feladatot, mert nem volt megfelelő osztályból érkező ajánlatom — mondta Vépi Péter. — Persze, egyetlen edző sem álmodik arról, hogy egy kiesésre álló csapatot tíz meccsel a bajnokság vége előtt vegyen át, de ez számomra egyfajta szakmai kihívást jelent. Magam is kíváncsi vagyok rá, képes vagyok-e véghezvinni, amit elterveztem. Természetesen azért vállaltam el a feladatot, mert hiszek benne, hogy a főként fiatalokból álló csapatot fel tudom „piszkálni”, s benn tudom tartani az NB II-ben. — Milyennek találta a Haászörökséget? — Az eddig eltelt röpke egy hét alatt nem szereztem túl kedvező benyomásokat. A csapattagok közül sokan még nem kész NB Il-es játékosok, junior korúak, éretlenek. Persze, lehet belőlük még kitűnő futballista, de a csapat helyzetén rutinosabb emberek többet segíthetnének. —A hét végén sem lesz könynyű helyzetben, hiszen szombaton a Gödöllő játszik Bagón, a Keleti csoport megyei rangadóján. — Ez a meccs mindenképpen választóvonalat jelent majd, hi-Szorgos alkalmazottak A múlt heti aktuális kabaré, a szövetségi kapitány kinevezése körüli ingyencirkusz után ezen a héten a tettek mezejére kellett lépnie a magyar labdarúgó válogatottnak. Nem is akármilyen ellenféllel kellett farkasszemet nézniük, ráadásul a svéd válogatott számára mindenképpen kedvezőbbnek mondható, esős időben. Ha valaki azJ hinné, már megint kezdődik a „mosdatás", a „fiúk" felmentése, az nagyot téved. Éppen ellenkezőleg. Nevén kell nevezni a gyereket. Ez esetünkben annyit jelent, hogy megint nem játszott jól a magyar együttes, pedig most már nem a sok mindenért kárhoztatott Jenéi Imre, hanem az egykor mindentudó Puskás Ferenc ült a kispadon. Sajnos, ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy jól játszani sokkal könynyebb, mint jól, eredményesen irányítani egy csapatot. Mert kinek is adhatott volna Puskás tanácsokat, aki azután azokat a pályán, menet közben „lefordítja" a játék nyelvére, azaz életet lehel a kapitány elképzeléseibe, megvalósítja azokat? Nos, ilyen labdarúgó ma nem létezik, sem itthon, sem határainkon túl. A korábban oly sokat dicsért, mindenkivel szemben igazat kapott Détári Lajos (végre!) odáig is eljutott, hogy a Nemzeti Sport a következőképpen méltatta: „Az Ancona kitűnősége karmester nélkül hagyta válogatottunkat. Képtelen volt összefogni a csapatot. ” Kijelenthetem, hogy nem befolyásoltatom magam egyetlen kolléga véleményétől sem, viszont jóleső érzés volt olvasni, hogy az annyit istenített „Döme" egyszerűen nem oldotta meg feladatát. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, miszerint sokkal jobban örülnék, ha Détáriról nem azt kellene leírni, hogy az Ancona kitűnősége, hanem a magyar válogatotté. Az sem kizárt, hogy ott valóban megszakad csapatáért, bár ez az Ancona pillanatnyi bajnoki helyezésén nem különösebben látszik. A magya, válogatottban viszont évek óta nem fenyegeti a veszély, hogy sérvet kapjon, ott egyébként egyetlen, valóban profi játékost láthattunk — s nem is először — a kapus, Petty Zsolt személyében. A többieket legfeljebb szorgoskodó alkalmazottaknak lehet minősíteni. Velük pedig senki nem fog sokkal messzebbre jutni. (jocha) Pest megyei totó A lapunkból kivágott szelvényt, borítékban vagy levelezőlapra ragasztva, április 23., péntek délig kell szerkesztőségünkbe beküldeni. Pest Megyei Hírlap, Bp. Vin., Somogyi Béla u. 6. Pf. 311. 1446. Az eredményeket hétfői, a nyertesek névsorát csütörtöki számunkban közöljük. A szelvény első'helyén NB Il-es, a 2—5. helyen NB Iü-as, a többi helyen megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés szerepel. Felkérjük azokat, akik tippjeiket borítékban küldik be, a szelvényekre külön is írják rá nevüket és lakcímüket Ezenkívül a borítékra: „Totópályázat 22. hét” 1. Gödöllő—Kazincbarcika 2. Dunavarsány—Solymár 3. SZTK—Malév 4. Cegléd—Hódmezővásárhely 5. Dunakeszi—Sz. Cukorgyár 6. Hévízgyörk—Kartal 7. Üllő—GEAC 8. Ráckeve—Örkény Pótmérkőzések 9. Pilis—Maglód 10. Iklad—Pomáz FELADÓ: LL. MINDEN HETEN TOTO-LOTTO! szén hazai pályán, a szomszédvár ellen, nyilván rengeteg néző előtt, ha valóban fel akarunk állni a padlóról, akkor mindenképpen nyernünk kell. A bagiak várható összeállítása: Erdélyi — Mészáros, Ecker, Róza, Tóth A. — Soós, Korolovszky, Puskás — Szamosi, Tamás, Szaszovszki. (németh) Az NB II újonca, a minden várakozást felülmúló hetedik helyen álló Gödöllő, győzelmi reményekkel lép pályára Bagón, s valószínűleg rengeteg szurkolója el is kíséri a megyei rangadóra. — Nem téveszt meg bennünket a bagiak helyezése, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy számukra létfontosságú a pontszerzés, különösen hazai pályán — latolgatta az esélyeket Ambrózy István, a GLC mestere. — Sajnos, többen is sérüléssel bajlódnak kulcsjátékosaink közül, így Nagy, Ivanovics, Simon és Sztriskó is rúgást kapott a Budafok elleni találkozón. Az új bagi edző bizonyára támadásra sarkallja majd csapatát, s mivel ilyenkor fellazulhat a védelem, ez kedvez gyors kontratámadásainknak. Mindenképpen győzni szeretnénk, s ha sérültjeink vállalni tudják a játékot, akkor a következő összeállításban lépünk pályára: Nagy — Balogh — Somogyi, Ivanovics — Simon, Kiss, Sztriskó, Horváth, Szász — Kraszovszkij, Grezsák — fejezte be tájékoztatását Ambrózy István. A labdarúgó NB II Keleti csoportjának rangadójára tehát szombaton 17 órai kezdettel kerül sor Bagón, Marosok játékvezető közreműködésével. (könczöl) Répási válla bánta Ilyen sem fordult elő még a váci „futball történe lemben”, egyszerre három labdarúgóval is képviseltette magát a megyei élgárda a válogatottban. Igaz, a Svédország elleni barátságos találkozón nem nyújtott .korszakosat” a Nagy Tibor, Bánfi János, Répási László alkotta váci trió, de akár némi elégedettséggel azt is nyugtázhatjuk: negatív irányba se lógtak ki a fiúk a többiek közül. A válogatott csatárújonca, a most debütáló Répási László, aki a góllövőlistán elfoglalt több mint előkelő helyével váltott belépőt a nemzeti tizenegybe, „bele is sérült" a premierbe. Úgy is mondhatnánk, életét és vérét adta a válogatottért, de a vállát mindenképpen, a Népstadionból egyenesen a kórházba vezetett az útja — Még nem tudom, számíthatunk-e rá egyáltalán a vasárnapi Vasas elleni bajnoki találkozón — mondta Csank János, a Vác FCSamsung vezető edzője, a csapat pénteki edzése után. — Egy ütközést követően rosszul esett, megsérült a válla a meccs utolsó 15 percében nem is tudott az addig mutatotthoz hasonló játékot produkálni. Sajnos, Kriska sem egészséges, Zombori sem épült még fel, s az MTK elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt egy találkozóra eltiltott Simon Antalra sem számíthatok. A válogatottban szerepelt másik két játékos szerencsére egészségesen érkezett vissza Nagy Tibor ugyan fáradtabb a kelleténél, de vasárnapig visszanyeri fittségét. — Milyen célokkal lépnek pályára a vasárnap 13 órakor kezdődő, Fáy utcában sorra kerülő találkozón? — Az elvárások világosak: győzelemre törünk. Ugyan idegenben az egy pont sem rossz, de ha meg akarjuk őrizni pozíciónkat a táblázaton, akkor nyernünk kell. A Va-A mezőny legjobbja Prainer volt Javítottak a kék-fehérek Korábban a három külföldi csapat mellett a Pest megyei ifjúsági válogatott alkotta a húsvéti labdarúgótorna mezőnyét. Az elmúlt évtől ketten érkeznek a határon túlról, és szőkébb pátriánk együttesén kívül az MTK- fiatalok játszanak. Tavaly, a bemutatkozásuk esztendejében, az utolsó helyen végeztek, most jobban helytálltak, harmadikok lettek. A legtöbb gólt ők lőtték, négyet. Az olasz Povigliese elleni találkozón sokáig nem esett gól. Szünet után rövid idő alatt háromszor is bevették az ellenfél kapuját a fővárosi fiatalok. Igaz, az olaszok kapusa nem mindig állt feladata magaslatán. Erre a mérkőzésre Horváth- Zsögön, Elek, Nagy, Séra, Magyar, Miták, Thiry, Mayer, Czuczu, Prainer összeállításban állt ki az MTK, a csere Kajdácsi volt. Érdekesség, hogy egy Pest megyei játékos is szerepel náluk, a dabasi Miták József Az MTK 16 évesekből álló együttese egyébként a Budapest-bajnokságban játszik, néhány NB I-es klub, így a Vác társaságában. Mivel a PLSZ- toma helyszíne Tököl, de különösen Solymár közel van a fővároshoz, szülők is elkísérték a fiatalokat. Az MTK-ból került ki a torna legjobb mezőnyjátékosa, Prainer Péter. sas elleni harcmodor kidolgozásában némi bizonytalanságot okoz, hogy edzőváltás volt Angyalföldön, kérdéses, hogy az új edző, Tóth Bálint, a fiatalok közül kiknek szavaz bizalmat, mennyire alakítja át a csapatszerkczetet. A Vasas fejjátéka nagyon jó hazai viszonylatban, a levegőben nehéz őket megverni, a pontrúgásaik is veszélyesek, nem is beszélve a kontráikról, amelyeknél jól kamatoztatják Zvara és Claude gyorsaságát. Mindezek ellenére, mi a saját játékunkat akarjuk játszani, valószínűség szerint a következő öszszeállításban: Koszta — Puglits, Nagy, Hahn, Szalai — Nyilas, Horváth, Aranyos, Sallai — Répási vagy Zsinka, Szedlacsek — fejezte be tájékoztatását Csank János. A vasárnapi NB I-es forduló további mérkőzései: Diósgyőr— Csepel (14), Pécs—Kispest (14.30), BVSC—Nyíregyháza (15), Veszprém—Békéscsaba, Siófok—Újpest, Rába ETO— FTC (mind 15.30), MTK—Videoton (17). N. A. A torna legjobb mezőnyjátékosa, Prainer Péter a labdával, a Povigliese elleni találkozón Reitter László felvétele Nagykőrösön,-Szentendrén Két sportágban is folytatódik a hét végén a rájátszás. A férfi kosárlabdázóknál a 15—20. helyért játszó Nagykőrös a Dombóvár csapatát fogadja ma 17 órai kezdettel. A férfi röplabdázóknál a 13—18. helyre pályázó Pomázi Komplex Building SE vasárnap Szentendrén, a Kálvária utcában, 11 órakor fogadja a Győri Dózsa együttesét. Rögbi OB I. Vasárnap: BEAC Escort—Battai Bátor Bulldogok (Bogdánffy utca 11.) Sakk 1559. sz. feladvány Fleck Ferenc (Bp.) Sakkélet 80. Matt 3. lépésben Világos: Kf8, Va5, Fb2, Fb5, Bel, Be4, He5, Hf7, gy.: e6, f6, g6, g2, h2 (13). Sötét: Kf5, Hb7, Hg8, Bh4, Bh6, Fh7 gy.: c7, f4, g5, h5 (10). A feladvány megfejtését 1993. július 15-éig Solymosi László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kéijük elküldeni. Értékelés negyedévenként, az első három helyezett 200 forintos vásárlási utalványt kap. A világos betört a h-vonalon, és matt elé állította a sötét királyt. Stvorecz Gyula (Aszód) — dr. Engelbrecht Imre (Ráckeve) 1-0. 1. e4, c5, 2. Hc3, Hf6, 3. Hf3, d6 4. h3, g6 5. a3, Fg7 6. Fc4, 0-0 7. d3, Fd7 8. Fe3, h6 9. Vd2, Kh7 10. Bbl, a5 11. Hd5, e6 12. Hf4, b5 13. Fa2, Fc6 14. 0-0, Hbd7 15. Hh2, b4 16. f3, e5 17. He2, Hh5 18. g4, Hf6 19. f4, Ba6 20. fxe, dxe 21. Bf2, Fb7 22. g5, hxg 23. Fxg6, Bc6 24. Bbfl, Ve8, 25. Hg4, Hxg4 26. hxg, Be6 27. Bh2, Kg8 28. Fh6, Hf6 29. Fxg7 sötét feladta. Április 17-én 9.30-tól Dunakeszin nyüt sakkverseny lesz az általános iskolásoknak. Korcsoportok: 1978—79, 1980—81, 1982—83, 1984—85. Helyszín: Dunakeszi, Fő út 143., Szakmunkásképző Kollégium. S. L. Nyuszi-kupa alsótagozatosoknak Kerepestarcsai úszónap A kerepestarcsai uszodában szombaton reggel 8 órától rendezik meg az első Nyuszi Úszás-kupa elnevezésű úszóversenyt. A viadal célja az úszás népszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az alsótagozatos iskolások számára. A verseny rendezői — a kerepestarcsai úszó klub és a helyi uszoda — még várják a nevezéseket iskolánként a résztvevő versenyzők nevével, születési idejével és versenyszámával. Egy gyermek legfeljebb két egyéni számban és az iskolai váltóban indulhat. Az iskolák versenyszámonként maximum három tanulót nevezhetnek. Nevezési díj 100 forint/fő. Nevezés az uszodában (Kerepestarcsa, Ifjúság tér 2.). A legeredményesebben szereplő iskola elnyeri a Nyuszi-kupát. Futás és kerékpározás Duatlon a rakparton Április 18-án a fővárosban rendezik a Nike-duatlon viadalt két kategóriában. Az amatőrök feladata 3 kilométeres futás, 10 kilométer kerékpározás, majd újabb 2,5 kilométeres futás. A Batthyány térről 10, illetve 11 órakor rajtolnak és a Budai alsórakparton haladnak a résztvevők. A profik, azaz Magyarország ötven legjobb duatlon-versenyzőjének bemutató viadala 13 órakor kezdődik (5 km futás, 24 km kerékpározás, s újabb 3 km-es futás a feladat). A nők 10 perccel korábban vágnak neki a távnak-. Összesen százötvenötezer forint pénzdíjat adnak át a férfi és női viadal első 6-6 helyezettjének. A győztesek jutalma 30-30 ezer forint. Magyar Kupa-meglepetések A labdarúgó Magyar Kupa megyei második fordulója, az elsőhöz hasonlóan, bővelkedett meglepetésekben. Kiesett az NB Iü-as Dunakeszi Vasutas, a Százhalombattai FC, a Monor, míg a megyei bajnokságban játszott közülük a Nagykőrös, a Nagykáta és a Főt búcsúzott. A döntetlen az alacsonyabb osztályúnak kedvez, s emiatt esett ki a már említett Monor és Nagykáta NB Il-es csapat vendégségben: Aszód—Gödöllői LC 0-5 (0-3). NB UI-asok Szokolya—Dunakeszi VSE 1-0, Pomáz—Szentendre 0-2, Páty— Érd 0-5, Kakucs—Szigetszentmiklós 0-2, Budaörs—Százhalombatta 2- ü. Megyei elsőosztályúak vendégségben: Abony—Tépiószentmárton 1-3, Farmos—Nagykőrös 4-1, Vácszentlászló—Kartal 0-2, Újhartyán—Nagykáta 1-1, Péteri—Fót 3- 0. Megyei másod (osztályúak vendégségben: Dunaharaszti—Taksony 2-2, Veresegyház—Nagymaros 1-2, Piliscsaba—Gyömrő 0-1.