Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-17 / 89. szám
JS PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRIUS 17., SZOMBAT 13 Kijátszott ítélet A Monori Vegyesipari Kiszszövetkezet ellen 1991. évben a Pest Megyei Munkaügyi Bíróságnál munkabér kifizetésének elmaradása miatt néhány munkatársammal együtt pert indítottam. A pert 1992. április 02. 6.M/51(1991)10. sorszámú ítélettel jogerősen megnyertük. Tizenöt nap eltelte után elmentünk Monorra, hogy a jogerős ítélet birtokában felvegyük a megítélt munkabért. A kisszövetkezet elnöke Tóth László megtiltotta főkönyvelőjének, hogy a pénzt kifizesse. Ezek után kértük a bíróságtól Végrehajtási Lap kibocsátását, amit meg is tett. A Pest Megyei Végrehajtó Iroda a Budapest Bankhoz megküldte a jogerős végrehajtási lapot, hogy a Monori Vegyesipari Kisszövetkezet egyszámlájáról a bank a Végrehajtó Iroda részére utalja át a pénzt. Április 5-én a Pest Megyei Végrehajtó Irodában azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a mai napig nem érkezett pénz. Tudomásunk van róla, hogy Tóth László a Budapest Banknál is mindent megmozgatott annak érdekében, hogy az ne fizessen. A banknak a jogerős ítéletet elvileg végre kell hajtania, de ha Tóth László úgy rendelkezik, hogy a számlájára ne érkezzen pénz, akkor erről a számláJúliától Tordán válik el, július 22-én. A református papáknál, Miklóséknál hagyja. De még aznap, ahogy Marosvásárhelyre érkezik, ír neki: „Kedves lelkem, Juliskám, késő este van. Az imént értünk ide. Holnap korán reggel indulunk Udvarhelyre. Bem utosó levelét Brassótól félnapi járóföldre írta ide ezelőtt három nappal. Nem tudom, hol kapjuk meg? talán Brassóban vagy már azon is túl. Tisztelem Miklósékat. Csókollak titeket, szentségeim. Imi fogok, valahányszor lehet. Légy nyugodt és béketűrő, amennyire lehetsz. Higgy! Remélj! Szeress! a sírig és a síron túl örökre hűséges férjed Sándor.” Nem készült a halálra. Júliával vidám beszéd és tervezés között még elsétál megnézni a híres Tordai-hasadékot. Bemmel Bereckén találkozott össze, július 25-én. Amikor az öreg kocsijából megpillantja a költőt, elkiáltja magát s karját feléje nyújtja. — Mon fils, mon fils, mon fils — ismételgeti sírva, amiközben egymás nyakába borulnak és összecsókolódznak. ról a jogerős végzésnek nem lehet eleget tenni. Ugye az ma már köztudott, hogy a gazdálkodó szervezetek több számlával is rendelkeznek. Ha mégsem, akkor saját pénztáruknál fizettetik be a nekik járó pénzeket, így a bankba még csak véletlenül sem kerül pénz. íme, a kisember kálváriája a jogerős ítélet körül. Verbőssy László Budapest Dalolva szép az élet? Döbbenettel határos meglepetéssel ta(S) pasztaljuk, hogy a magyar nemzeti(?) televízió, a „közszolgálati média” kettes csatornáján új sorozat indult: „Nézünk, mint a moziban” címmel. Április 3-án szombaton kezdődött. A felvezetésből kitűnt, hogy az 50-es „aranyévek” filmterméséből fognak „csemegézni”... Az elsőként bemutatott film: „Dalolva szép az élet” címet viselte. Bár az „alkotás” új-kora és forgalmazásának kezdete gyermekkoromra esik, hála szigorú ízlésű Édesapámnak, akkor nem voltam a film nézője! Az újravetítést beszélgetés előzte meg a sorozat szerkesztői, illetve a film írója, Méray Tibor, női főszereplője, Ferrari Violetta és két egykori Ganz-gyári „melós” között. A két „szaki” egyáltalán nem volt elragadtatva az akkori érától, miként a művésznő is gúnyos megjegyzésekkel illette az akkori körülményeket, pozitívumként csak azt emelték ki, hogy akkor még fiatalok voltak. Méray Tibor ellenben nem cáfolt rá magatartásával a meglehetősen sötét múltjára: a Szabad Nép főmunkatársa, majd a Csillag felelős szerkesztője, az írószövetség párttitkára, 1954—55-ben ismét a Szabad Nép szerkesztőbizottságának — tagja — egyszóval a legvadabb rákosista idők sztárolt és dédelgetett vazallusa volt. Ezt 1953-ban Kossuth-díjjal is honorálták. Nos, Méray elvtárs-úr kedélyeskedve, szinte büszkén vállalta, hogy a ma igencsak visszatetsző, túlzó szervilizmus, az elnagyolt, ám koncepcionális, pártos „jellemábrázolás” önként vállalt, fanatikus pártimádatának a terméke. Mint említette, Révai „elvtárs” nagyon meg volt vele elégedve... Ugyanez a Méray Tibor — jelenleg — harcos emigráns ellenállónak és forradalmárnak képzeli (?) és tünteti fel magát. Elég csak a Nagy Imre-temetésre visszagondolni, ahol díszhelyen tetszelgett a 301-es parcellában is! Ennyi „jó” után, már különösebb várakozásom nem volt a filmmel kapcsolatban, de még így is hátborzongató volt újraélnem gyermekkorom hazug légkörét, a személyi kultusz vérlázító „laposkúszásait”, a bárgyú internacionalista maszlag harsány pufogtatását, a hurráoptimizmus hamis mázát, mely „dolgozó népünk” idomított lelkendezéséből áradt. De ne higgyük, hogy mindenkiben ez a visszatetszés támadt az „épületes” képsorok láttán! Lelki szemeimmel szinte láttam Thürmer Gyula élelmedett korú „élcsapatát”, amint könnyes nosztalgiával álmodoztak a „szellemidézés” hatására. Igaz, hogy ez már elhasznált, szavatosság nélküli ópium volt, de az új, friss kábítószert is megkapták szeretett elnöküktől, aki a tv-híradó nyilvánossága előtt (is) kikiáltotta hallgatóinak, az aggkori „munkásosztálynak”: „Önöktől elvették a hatalmat. Itt az ideje, hogy újra visszavegyük!” Nem tévedés: szó sincs itt törvényes, választás útján való visszaszerzésről, itt visszavételről szólt a handabanda, melybe — mint tudjuk — minden eszköz belefér!? Hát ezért látom, tartom e sorozatot nemcsak ízléstelennek, de veszélyesnek, ártalmasnak is. A Méray-féle bevezető nyomán pedig a felháborodásom is óriási! Brezovich Károly Vác A (fóObiztos asszony Nézem, hallgatom, csodálom! Ott ül a tévében a két „fenevad” szorításában és brillírozik! Szelleme, humora, optimizmusa utolérhetetHISTÓRIA Illyés Gyula Petőfi Sándor (részlet) — Fia ez a generálisnak? — kérdi valaki a körülállóktól. A gyász és veszély pillanataiban meglett férfiak is elsíiják magukat, ha kedves ismerőssel találkoznak. A helyzet komoly. Az oroszok ellepték Erdélyt is. Bem épp itt Bereckén kapja a hírt, hogy Szászrégennél megvertek egy magyar csapatot; vágtat hát oda az Erdővidéken át; viszi magával a költőt, akit ismét őrnaggyá nevez ki, állandóan maga mellett tart és — útközben, Udvarhelyen főbelövet miatta egy idegennyelvű honvédőrmestert, mert az nem hitte el, hogy a polgári ruhás fiatalemberben őrnagyot kell tisztelnie, s kezet emelt rá. Iszonyú kaland: a költő hiába akarja megmenteni támadóját a haditörvényszéktől; minél nagyobb a veszély, a fegyelemnek annál erősebbnek kell lennie... 29-én értek Marosvásárhelyre. A költő szeretné maga után hozatni Júliát, jövőjükkel foglalkozik. „...írtam, hogy Csík-Szeredának és Kézdi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi- Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskét...” Erdélyben akar megtelepedni. Bízik Bemben. „Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaibb irántam, mint eddig, pedig addig is az volt. Ma azt mondta a másik segédtisztnek: »Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden Sie das wörtlich: Mein Adjutant der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schändlichen Behandlung des General Klapka, ist wieder in Dienst getreten.« Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt Maros-Vásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de míg erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mérföldnyire vannak innen, s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felőle győződve. Hogyan vagytok, kedves imádott leikeim? ha én hallhatnék valamit felőletek! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj, ha csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a telketeket és szíveteket miljomszor számtalanszor! imádó féljed.” Új életre készül. Ez az utolsó levele Júliához. Másnap, hogy megakadályozza az északi és déli orosz seregek egyesülését, a 2700 főnyi csapat megindul Segesvár felé. Bem föladata, hogy az Erdélyben működő oroszokat ne eressze ki az Alföldre, Görgey hátába. Több csapata is van, de mind szinte csak különítményi. Tud ide vonni még több katonát? akárhogy tesz, csatát kell vállalnia, meg kell jelennie az ellenség előtt, ha csak úgy is, ahogy a fészkét mentő énekes madár kirepül a ragadozó elé. Illúziója nincs, de félelme sem. Akit félt, eltávolítja magától. A tisztek parasztszekereken döcögtek. Hajnal volt. „A kandi nép —írja egy szemtanú —, a házak ablakaihoz s az utcára tolul, tiszteletteljesen köszönt, s útközben egy-egy éljent hangoztatott, mert a kocsik egyike fölött az öreg úrnak fehér tolla lebegett.” len! Egyszerűen lebilincselő! Kérdezik, sarokba szorítanák ha tehetne, de nem tehet! Bámulatos szellemi frissességgel sorolja az eredményeket, és tervezi a jövőt. Nem kér szünetet a kérdések között, képes megjegyezni akár sorrendben is azokat, és így is válaszol. Hogy mennyi minden van ebben a törékeny aszszonyban?! Hit, remény, pozitív értelemben vett lehengerlő fölény (nem lekezelés, ahogy a „szakma” szokta csinálni), magabiztosság, éleslátás, jövőbelátás. És benne van az az elkötelezettség is, amellyel — és csakis amelylyel — tehet egy kis népnek nagy dolgokat véghez vinnie. Egyszerűen magával ragadó! Áki őt hallgatja, az hiszi, hogy nagy célokért igenis tenni kell! Én is csak később vettem észre, hogy mennyire magával ragadott. „Kellesse” hát magát gyakran az MDF berkeiben, hogy minden politikustársa tudja meg: a néppel beszélni kell, a népbe lelket kell önteni! Biztosan nem ért vetem mindenki egyet, mint ahogy az Össztűzben sem. Mármint a „kérdezőbiztosok” nem! Ugyanis nem jött be a lejáratás, a sarokbaszorítás, a megszégyenítés, a zavarbaejtés sem! Talán — és lehet, hogy csak ezért — ennek is köszönhető, hogy a két férfiú rohamléptekben eltűnt a színpadról. Bravó, Barsiné Pataky Etelka! Vedres Józsefné Budapest Nagyobb határozottságot! A kormányt azért választotta meg a többség, mert programjából úgy tűnt, mind az ország területén, mind a határon kívül élő magyarok problémáját felvállalja. Nem értem a folytonos hátrálást minden olyan dologban, ami a magyar nemzeti érdekeket szolgálja. A Nemzeti Alaptantervvel vajon meddig fogunk még foglalkozni? Csak nem valami vallásellenes liberális félmegoldás fog születni, azért, hogy kozmopolita ellenségeink minden igénye hiánytalanul ki legyen elégítve? Vajon miért vitatéma a „Művészetekért” létrehozott alapítvány? Csak nem azért, mert a magyar kultúrát akarja támogatni? A Duna Tv-vel kapcsolatban ugyan mi ez a sok szócséplés? Az MTV bebizonyította, a magyarsághoz semmi köze. Alkalmatlan a magyar nemzeti televíziózás feladatainak ellátására. Tehát újat kell létrehozni, mely ezen feladatoknak eleget tesz. Ezek a dolgok nem vitatémák, végre kell hajtani a feladatokat. A kormánytól sokkal határozottabb hozzáállást várnánk el, hiszen folyamatos hátrálásával liberális programokat valósít meg. Hombai Ilona Pécel Pest vármegye természeti leírása II. József szenvedélyes utazó volt, személyesen akart meggyőzni alattvalói életéről, mindennapjairóL Még trónörökösként, 1768-ban indult első nagyobb magyarországi útjára Bécsből, április 17-én, Pesten át Kecskemétre, innen Szegedre és az ország déli részeire utazott. 1L József — helyesebben ekkor még csak József (egyébként inkognitóban járta az országot, gróf Falkenstein néven) átutazott Pest megyén is. Feltűnt a trónörökösnek, hogy a megyében milyen kevés embert látott. Szűkszavú naplója nem is nagyon örökített meg más benyomást a Duna—Tisza vidékéről, pedig ha érzékeny a természet szépségei iránt, sok látnivalót feljegyezhetett volna. Utazása előtt mintegy 30 évvel készítette el Pest vármegye leírását Bél Mátyás, a 18. századi magyar tudományosság nagy egyénisége. Bél célul tűzte ki, hogy Notitia Hungária... című művében megyénként bemutatja a korabeli Magyarországot, földrajzát, történelmét, néprajzi sajátosságait A nagy mű nem jelent meg teljes egészében, de a Pest vármegyét leíró rész 1737-ben napvilágot látott. A Pest, Pilis és Solt vármegyékről általában című fejezetből idézünk: „Az egész tartomány éghajlata csodásán változékony. (...) A tájék gyönyörű. Idézz fel képzeletedben egy mérhetetlenül nagy kertet, olyat, amilyet csak a természet alkothat.”A tudós szerző a megye termékeiről is beszámol. Egyik írásából ismert, hogy „Nemrég, 1724-ben Pest megye földjén minden csodálatot meghaladó dinnyék nőttek: akadt köztük 1 láb és 8 hüvelyknél hosszabb.” Fejlett a megye szőlőkultúrája: „Kövér ez a föld s már könynyed lazítás nyomán is csak úgy ontja a szőlőt.”Ez a néhány szemelvény Is bizonyítja, hogy bizony lett volna éppen elég látni- és feljegyezni való a régi Pest vármegyében. Pogány György
