Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK 13 Daloljunk a világnak! »V A gödöllői leánykar íinfj — amelynek 13—23 éves tagjai vannak — 1991 októberében alakult meg. Születésnapi tortánkon mégis az ötödik gyertyát gyújthatnánk meg az idén, hiszen a kórus tagjai előzőleg az Erkel Ferenc Általános Iskola ének-zene tagozatán tanultak, s legtöbbjük a Pista bácsi — Danku István karnagy — által vezetett Cavaletta kórusba jártak. Ez a kórus 1989-ben született, és már gyermekcipőben is igen nagy utat tett meg, kezdve az „Év kórusa” cím kétszeri elnyerésétől a rádiófelvételeken át a lévai cserekapcsolatokig. Az első nagyobb alkalom a kórus életében az volt, amikor meghívást kaptunk Finnországba, Forssa városába. Lázasan készülődtünk, Pista bácsi most igzaán megdolgoztatott bennünket. A kemény próbáknak, a sokadszorra is újrakezdett dallamoknak aztán meg is lett az eredménye! Csodálatos hetet töltöttünk náluk. A próbák, konncertek mellett is bőven maradt időnk megcsodálni az „ezer tó országának” szépségeit. Jártunk a híres sziklatemplomban, láttuk a finn parlamentet. De legjobb mégis a szaunázás volt. Kedves, szőke és mosolygós északi rokonaink vendégszeretetét élvezve sok-sok zenei élménynyel ajándékoztuk meg egymást. Nehéz volt az elválás. Talán az tette különösen széppé azt az időszakot, amikor finn barátaink viszontfogadására készülődtünk. Aztán eljött az a várva várt október is. Most ők mutatták be tehetségüket, mi pedig igyekeztünk minél színesebb programot biztosítani számukra. Hazai fellépéseinket — melyre nem kevesebb gonddal készülünk, mint a határainkon túliakra — azóta is külföldi meghívások tarkítják. Voltunk a szlovákiai Léván, és egy hétvégén mi is vendégül láttuk az ottaniakat. A kórus nem tétlenkedik egy-egy külföldi út, egy-egy újabb fellépés után sem. Műsorunkat új művekkel s a külföldi turnékról magunkkal hozott dallamkinccsel gazdagítjuk. Finn és szlovák dalok mellett már ilyen kedves emlékként énekelhetjük a francia nép dalait is: 1992 őszén nyolc napot tölthettünk Talanga városában, ahol nagy sikerrel adtunk ízelítőt Bartók, Kodály, Bárdos és Britten darabjaiból. A finn és francia művek mellett bemutattuk városunk zeneszerzőjének, Győré Zoltánnak egy különösen szép szerzeményét is. Á kedves és „charme”-os franciák ez év júliusában utaznak hozzánk egyhetes vendégszereplésre. De addig is rengeteg tervünk van még. Egy jászberényi, egy aszódi és egy gödöllői hangversenyünk lesz a közeljövőben. Távolabbi célunktól egy óceán messzesége választ el bennünket. És nemcsak képletesen. Legújabb meghívásunk ugyanis az Egyesült Államokba szól. Kórusunk már a meghívás gondolatától is a felhők köpött érzi magát, de a Los Angelesbe és La Jollába történő utazásunknak nagyon is földi akadálya van: egyszerűen a pénzhiány. Hogy álmunk mégis valóra váljon egyszer, szüléink létrehozták a „Daloljunk a világnak” alapítványt. Az alapítványnak szánt összeget a következő számlaszámon fizethetik be a kedves támogatóink: OTP gödöllői fiókja, 763-2858. S hogy még inkább megszolgáljuk bizalmukat, kórusunk célkitűzéseit — a magyar szerzők műveinek megismertetése, énekkultúránk népszerűsítése — továbbra is mind magasabb szinten szeretnénk megvalósítani. E célok megvalósítását segítené több magyarországi fellépés is: 1993. november végén szeretnénk bemutatni a Városi Kamarazenekarral Pergolesi: Stabat Materét, Bartók: Egyneműkarát és Szokolay Sándor: Karácsonyi énekek című darabjait. Végezetül köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon — akár hangversenyeink meghallgatásával, akár adományaival — támogatja munkánkat. Köszönetünket talán egy hazai popzenészünk szavaival tudnám a leghívebben kifejezni: „Azért vagyok, hogy lelkemet szétszórjam az embereknek, s a zenémet eljuttassam hozzájuk, tehát hogy megszelídítsem őket.” Lehet, hogy ez szerénytelennek hangzik, de én így érzek. Leánykarunk a magyar nép rendjét vinné most a tengeren is túlra. Hogy megszelídítse egy kicsit a háborúk leheletétől szédült embereket, hogy zenét vigyen nekik. Hogy „szétszórja” lelkét a világban... Richter Dominika a Gödöllői Leánykar tagja Kiváló pilisszentlászlóiak A „Gondolat odüsszeája” amerikai verseny magyarországi döntőjét 1993. április 7-én rendezték meg a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium szervezésében. Az ő csapatuk a tavalyi világbajnok. Ezen a versenyen a tanulók kreativitását mérik, igen szigorú szabályok szerint. Iskolánk két csapattal indult. A II. kategóriában (11-13 évesek) a Krixkrax, és a III. kategóriában (14—18 évesek) a Pilács. A Krixkrax a népmesék témakört választotta. 8 percben kellett előadni egy népmesét, amelyben egy legendás vagy mitológiai alakot kellett szerepeltetniük, és a megadott idézet — listáról választott — 2 idézetet is be kellett illeszteniük a történetbe. A csapat az öszszesített versenyben (amely négy probléma megoldásából, stíluspontszámból, a spontán feladatok pontszámból állt öszsze) a legjobb lett. A csapat tagjai: Lakatos Klaudia, Lőrincz Vilmos, Pető Mária 6. osztályos, Balogh Elek, Balogh Tamás és Mészáros László 7. osztályos tanulók. Az első díj: Utazás Amerikába, Washingtonba, az OM-világbajnokságra. A másik csapatunk, a Pilács Az öreg halász és a tenger című kisregény színpadi adaptációját választotta, szintén 8 percben. A csapat megjelenítette az öreg halász tulajdonságait: az öregséget, a kitartást, a bölcsességet, az egyszerűséget és az áldozatot. Ez a megoldás annyira tetszett a zsűrinek (mely neves szakemberekből állt), hogy különdíjban részesítették őket, és az összesített versenyben pedig 3. helyezést értek el. A csapat tagjai: Balogh Edina, Karczagi Kornélia, Maszlag Melinda, Sánta András, Szabó Krisztina, Szomori Judit 8. osztályos, valamint Sára Bernadett 1. osztályos gimnazista. Boldog vagyok, hogy hazánkat a világbajnokságon a vácszentlászlói általános iskola diákjai képviselhetik. Az öröm után kemény munka következik, hiszen feladataikat angolul kell megoldaniuk. Ezúttal köszönöm meg a gyerekek aktív munkáját, a felkészítő tanár, Rágyanszki Zsu- > zsanna irányító tevékenységét és a szülők segítségét is. Pető Vilmosné igazgató Pilisszentlászló Norvégiában is nézik a Duna Tv-t Azt a levelet, amelyből az alábbi részletet közöljük, eredetileg Hrustinszki Tibor gödöllői olvasónk kapta Norvégiából, egy 1956-ban kivándorolt barátjától. Olvasónk a részletet igen tanulságosnak találta, ezért kérte közzétételét. Szerkesztőségünk örömmel tesz eleget a kívánságnak. „(...) A Duna Televízió nagyon tetszik, nézem mindennap, sokat tanultam belőle már eddig is. Nagyon szeretem nézni a Magyarországról szóló adásokat. Éleinte kifogásoltam a pontatlanságokat, de aztán beláttam, hogy a kezdés mindenütt nehéz. Az utóbbi időben már csökkentek a hibák. Az viszont nagyon aggaszt, hogy az adást még mindig kísérletinek nevezik. Tudod, attól félek, hogy ez valóban csak egy kísérlet, s utána megszűnik. Ez nagy csapás volna nekünk, mert itt, Norvégiában az adás beindításától nagymértékben tudatosodott bennünk a magyarság. így könnyebb elviselni a honvágyat is.(...)” Bőhm László Moss Norvégia A posta kikapcsolta ebben > Alulírottak a Cegíjléd, Köztársaság u. 2. szám alatti lakásokat megvásároltuk az évben a Magyar Honvédségtől, annak tartozékaival együtt. A még aktív dolgozók bevezettették az úgynevezett kábeltévét. Mi, nyugdíjasok ezt nem tudtuk megtenni, mert nem kevés anyagi leterhelést jelentett volna. Minden előzetes értesítés nélkül március 6-án be akartuk kapcsolni a televíziót, de nem jött be sem az egyes, sem a kettes csatorna. Ez az, amit nagyon sérelmezünk, hiszen a postának valamennyien fizetjük a televíziódíjat. Egyszerűen nem tudjuk megérteni, hogy miért sújtja minden jogtalan intézkedés a nyugdíjas embereket. Még arra sem érdemesítettek bennünket, hogy kiértesítsenek, és megmagyarázzák a miértet! Balogh Gyula Balogh Gyuláné Virágh Vendelné Veres Jánosné Cegléd Túltermelés Az átlagember gyakran nem érti, hogy mi történik körülötte. Főleg pedig azt nem érti, hogy bizonyos dolgok miért úgy történnek, ahogy történnek. Nézzük ezt az úgynevezett túltermelési válságot. Ilyenkor arról beszélnek, hogy a mezőgazdaság területén abból, meg abból is sok van, úgymond eladhatatlan felesleg mutatkozik. Ugyanakkor a másik oldalon megjelenik a városok kiéhezett tömege, amely kínjában, nyomorában, korgó gyomrának csitításával csak nagyokat nyel, ha már csak az élelemre gondol. Ő ugyanis venne is, enne is, hogy időnként jóllakjék! Úgy minden valahányadik napon, amikor az a fránya paraszt már megint felbillentette a kívánatos egyensúlyt! Az egyszerű ember nem akarja érteni a közgazdaság nehéz nyelvezetét. Arra már rákényszerültek — ha már sokat mondják nekik —, hogy felfogják: a piacgazdaságban a piac diktál, a kereslet—kínálat összefüggése törvényszerű és ártényező. De azt képtelenek felfogni, hogy a kínálat erőszakos és mesterséges visszaszorításával miféle egyensúly állhat elő?! Ki képes arra értelmes választ adni, hogy egy hétvégi (szombati), vagy bármely napi piacon a termelő egyetlen soron, a kereskedők ugyancsak egy soron árusítanak, míg a piac jelentős részén, úgy 90 százalékában a területnek bóvliárusok (ital, kávé, ruha, cipő stb.) kínálják portékájukat. (Kispesti Kossuth téri piac.) Meg az is „magas” ám, hogy a termelést csak azért kell visszafogni, mert a monopolhelyzetben lévő városi maffiák ezt így rendelik el. Mások meg úgy, hogy ha már exportra nem kell valami, akkor az már egyáltalán nem is kell! Megteszi majd az import is! Meg hát! Állami bevételnek jó lesz a vám és illetékei, a mamutcégeknek pedig jól jön az az értékkülönbözet, amelyet zsebre lehet tenni az importforgalmazás esetén. De Julis néni meg János bácsi az életet ettől sokkal egyszerűbben és reálisabban ítéli meg: ők élni és élni hagyni szeretnének. Ezeknek az egyszerű embereknek egyáltalán nem fontos, hogy áruikkal jóllakjék a német, a francia vagy az amerikai munkás. Ők még Rákosi pajtás idején megszokták, hogy ha kell, külön teherautók szállítják a nagyvárosokba az élelmet. Mert bizony Rákosi pajtás alighanem okos ember volt. Azt tudta legalább, hogy a gyomorkérdés politikai kérdés is lehet, meg talán arra is rájött, hogy az éhes ember még mérges ember is lehet. Egyszerű ember képtelen felfogni, hogy a nagymonopóliumokat nem lehet kijátszani. Ki meri kétségbe vonni azt, hogy nem volnának képesek kisebb közösségek vágóhidak létesítésére, ahol „böllérmódszerekkel” az áru sürgősen piacra kerülhetne, kikapcsolva a hosszú és méregdrága lánckereskedelmet. Vagy nem akadna országszerte néhány teherautó, amely a mezőgazdaság bármely áruféleségét közvetlenül a fogyasztóhoz juttatná el?! Mi, egyszerű emberek úgy hisszük, hogy a reánk, a magyarságra szabható és jól kialakítható, jól véghezvihető, jól követhető megoldások nem bírnak megszületni. Ami tanács pedig most a másik irányból érkezik, az megint csak nem lesz reánk szabott. Megint „elszabjuk” új lehetőségeinket! Vedres Józsefné Április 7-ei számunkban tévedésből hibásan jelentettük meg Rédei Pál olvasónk levelét. Az írásban szereplő újságcikk címe helyesen: A polgármester mellett tüntettek. Az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük. A Szerkesztő Parasztmozgalmak Pest megyében Az 1848-as forradalom megszüntette az úrbéri terheket, vagyis felszámolta a jobbágyságot, de nem oldotta meg a parasztok, főleg az ún. majorsági földeken élők, földhöz juttatását. Március végén, áprilisban az ország számos helyén konfliktusok, kisebb-nagyobb összetűzések keletkeztek. így történt ez Pest megyében is, bár a vármegye „közbátorsági bizonyítványa” március végén határozatot hozott, melyben leszögezte: mivel a „birtokviszonyok kiegyenlítve nincsenek, nehogy azok a jelen állapotban hagyatva nyugtalankodásra és súrlódásra adjanak alkalmat, a rend fenntartását nehezítsék, a honlakosok egy részét az egybeolvasztó azon kapocsból, melyet a szabad föld nyújt, kizárják ”. A választmány felhívja a kormány figyelmét ennek az állapotnak megszüntetésére. A megye több községében mindezek ellenére áprilisban megmozdulások zajlottak. Szilassy István főszolgabíró kerületéből jelentette: „...több helyen, jelesól Maglódon, Péteriben, Gombán forrásban van ugyan a nép, úgyhogy a rendes napi foglalkozások és dolgok, (...) ez időben megszűntek. (...) Hírlik, miszerint némelyek ezek közül állítanák, hogy ők tudják az időt, melyben a földbirtokok a nép között egyenlően fel fognak osztatni. ’Máshol, így pl. Tápiószentmártonban a nép kimondta: „... Ők csak akkor fognak katonáskodni, ha a földek elosztása által nekik is jut, mit védjenek.”Péteri községben „az egész földetlen polgárság a helyszínen megjelent, a működő tisztet a tisztabúza alá meghagyandó ugarföldek kiosztására Veszteg György vezérük által kényszeríteni akarták.” A sokszor heves viták ellenére Nyári Pál egy jelentésében joggal írta 1848 május elején: „Pest megyében a közbátorság soha jobb lábon nem állott, mint jelenleg.” Pogány György
