Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. ÁPRILIS 15.. CSÜTÖRTÖK Az eltiportak költészete Egy nótafa hétköznapjai Interjú Nagy Olga folkloristával A Televízió — mint arról már korábban hírt adtunk — mesemondó találkozót hirdetett meg, amelyre a határokon innen és túlról jelentkező' mesélőket az elkövetkező hetekben és hónapokban sorozatban mutatja be. Az egyetemes magyar mesemondó találkozó alkalmából a műfaj jeles kutatójával, Nagy Olga erdélyi folkloristával beszélgettünk. Senki nem hiszi el neki, hogy soha egyetlen mesét sem volt képes elmondani a gyerekeinek. Az is különös, hogy olyan elkötelező gyerekkori élménye sem volt, ami a mesekutatáshoz kapcsolhatta volna. Nagy Olga, erdélyi falukutató kizárólag tudományosan vizsgálta a műfajt, már húszévesen széki tanítónő korában. Hosszú évtizedekig kutatta azokat a mozgástörvényeket, amelyek a mese sajátos esztétikumát meghatározzák; mind mélyebben hatolva a műfaj feltáratlan területeire. Megkerestem az élő mesét „Kutatásaim alapjául olyan közösségek szolgálnak — írja A táltos törvénye című kötetében —, amelyekben a mese még a maga életességében, mozgásában és alakulásában üzenetet hordoz egyén és közösség számára.” 1984-ben ahhoz is volt „bátorsága”, hogy közzétegye az álszeméremből évszázadok óta fel sem tárt, vagy agyonhallgatott erotikus meséket. Paraszt dekameronjaival ugyancsak meglepte és megörvendeztette a hazai és külhoni magyarságot; azóta megjelent köteteiről nem is beszélve. — Egyik könyve mottójául választotta azt a J. M. Lotman idézetet, amelyben a nagy eló'd sírfeliratnak nevezi az éló' közegéből kiszakított mesét. Ön is a saját közegében vizsgálja a mesemondók körében a műfajt. Az ember nehezen tudja elképzelni ebben a percre járó civilizációban, hogy valahol felnó'tt emberek összeülnek, vagy a közelmúltban összeültek mesét hallgatni. Egyáltalán lehetséges, hogy szájról szájra hagyományozódva él még ma is a mese? — kérdezem. — Én nem azt állítom, hogy általában él a mese, hanem azt, hogy sok helyen még élt, amikor huszonöt évvel ezelőtt gyűjteni indultam. Oda mentem, ahol találkozhattam az élő mesével, a mesélésrehallgatására összeült felnőtt emberekkel. Már száz évvel ezelőtt arról panaszkodtak a kutatók, hogy nincs élő ballada. És tessék; ma is vannak balladakutatók, akik találtaktalálnak. Ne menjünk meszszebb, csak Kallós Zoltánig. A novellamese földje Erdélyben a Mezőségben például ráakadtam olyan archaikus falvakra, ahol még a hatvanas években rendszeres mesemondó közösségekkel találkoztam. Vagy a Görgényi-havasokban, távol. a civilizációs eszközöktől, az emberek kényszerűségből meséltek. Ott csodálatos a mesevirágzás. (Egyébként Nyugat-Európában a legutóbbi években reneszánszát éli a műfaj.) Azok a favágók, akik a havasokból hazamentek, gyönyörű meséket vittek haza. Persze nem tündérmeséket. A régi tündérmesék vázából izgalmas novellákat kever ki a mesemondó, mint a szenvedélyes kártyás a pakliból: tele szenzációkkal, kalandokkal. Nagyszerű ösztönnel megérzi a hallgatóság igényét, s olyat nyújt, ami kell. A havason tehát kialakult a novellamese. Hosszú, egy-két órás meséket is mondtak itt a férfiak, ahol én több éven át gyűjtöttem. Nem mondhatták el kétszer sem ugyanazt, újabbnál-újabb meséket kellett létrehozniuk. Másfajta mesét találtam lenn a völgyben, az egyik román faluban. Hodák községben értettem meg, hogy még a tündérmese is élhet; Ion Tatáru román mesemondó alig tizenöt-húsz meséből álló repertoárját hallgatta itt a közönség évről-évre. Pedig ő az apja meséit mondta, s többé-kevésbé ugyanannak a hallgatóságnak. Azt vallották, hogy a mese a régi hősi világ igazi története, tehát nem szabad toldani-foldani, modern elemeket belekeverni. A maíosszentkirályi cigány mesekirály Puci Jóska is azt mondta: „A mese olyan mint a káté, abból sem elvenni, sem hozzátenni nem szabad.” A széki Kali néni pedig — Gyári Klára, akinek életét a „Kiszáradt az én örömem zöldfája" című kötetemben írtam meg 1975-ben —, majd negyven évig volt a fonó mesélője —, éppen az ellenkezőjét vallotta; hogy néni kell ám már a tündérmese. Ő, született művész volt, kiapadhatatlan közlésvággyal megáldva, megértette, hogy mi kell. Előszedte Boccacciót és széki folklorizációbaji adta elő; huszonkettőt vett át a nagy klasszikustól. Tehát, ha addig eszembe sem jutott a mesehallgató közösség vizsgálata, most kiderült, csöppet sem hanyagolható el a jelentősége. Egyszerűen eljutottam odáig, hogy el kellett felejtenem szinte mindent, amit a néprajz szakon annak idején tanultam. Hagytam, hogy a talált anyag hasson rám: Az elbeszélő mese, a tréfás és az erotikus mese. Ugyanabból a mesevázból ezerféle mesét lehet alkotni. Én ezeket mesedialektusoknak neveztem el. Az élet égi mása — Vajon miért igényli az ember annyira ezt a műfajt, hogy Kékesdi Károly felvétele a mesei világlátás még az ún. „magas" irodalomban is benne él? — Valami nagyon mélyről fakadó lelki igénynek felel meg. Olyasmit ígér, amit nem kapunk meg; igazságot, rendet. A mesében a tehetség győz és a gonoszt a jó legyőzi. A mese az eltiportak költészete. Ismerjük a fausti mondát, amelyben az ördög szerződést köt az emberrel, és ennek értelmében el is viszi az embert a pokolba. A mesében a földesurat vitetik el. Ez a változat a földbirtokokon terjedt el... — A felismerést erősíti az is, lipgy ma az emberek habzsolják a krimit, a fantasztikumot. .. — Mert igazi hősöket és hősiességet a ma irodalma nem ad. Évezredekig, a Gilgamestől a realizmus irodalmi korszakáig nem a valóságot akarták ábrázolni, hanem annak „égi mását”! Nem azt, ami van, hanem azt, aminek lenni kellene. A rendet mutatták föl az írók, azt, amvhiányzott a világból! Ma az irodalom szüntelenül leleplezi a valóságot. Az emberek nagyon jól tudják, hogy rossz a világ, és az az érzésem, nagyon unják ezeket a leleplező ábrázolásokat. És mintha nem is volna már mit leleplezni, mert minden szörnyűséget felfejtettünk már. Ónody Éva Ceglédi kórusfesztivál Elhunyt Fehér (Szacsvay) Tibor — Aki énekel, vagy éneket hallgat, abban az életkedv támad fel. Ezért van itt a három kórus és a közönség — ezekkel a szavakkal nyitotta meg Mácz István polgármester, a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színháztermében megrendezett második nemzetközi kórusfesztivált. Először a Kardos Pál pedagógus-énekkar adott elő négy dalt repertoárjából — Soltészaié Lédeczi Judit és Holló Gyula karnagy vezényletével (zongorán kísért dr. Kiss Mihály né). Az együttes a tőle megszokott fegyelmezettséggel és precizitással énekelt. Ezt követte a másik helybéli kórus, a Kossuth Gimnázium leánykarának — amely a napokban szerzett aranydiplomát Budapesten — produkciója. A tehetséges énekesek még azt a „luxust” is megengedhették maguknak, hogy az első két művet karnagy nélkül adták elő. Ezt az élményt fokozták Soltészáé Lédeczi Judit vezényletével. Vissza is tapsolták őket. Ráadásként ugyancsak karnagy nélkül — a világhírű Beatles-dalt, Paul McCartney örökzöld szerzeményét, a Yesterday-1 hallhatta tőlük a lelkes közönség. A vendég katalán kórus, a Coral Növés Veus muzikalitása ellenére igen elfogódottan tolmácsolta a klasszikus mesterek — Lassus, Monteverdi, Praetorius -— műveit. Annál felszabadultabban énekelték — Frederic Prat vezényletével — a katalán dalokat. Befejezésül a három kórus közösen dalolt. Sőt, az Éljen a muzsika című kompozíciót a közönséggel együtt adták elő. f. 86 éves korában hosszan tartó betegség következtében április 9-én elhunyt Fehér (Szacsvay) Tibor író. Erről a Magyar írószövetség tegnap tájékoztatta az MTI-t. Fehér (Szacsvay) Tibor 1907. január 13-án született Budapesten. 1930-ban a Polgári Iskola Tanárképző Főiskoláján szerzett oklevelet, majd több fővárosi iskolában is tanított. Általános iskolai Fesztiválokon díjazott magyar filmekből rendeznek bemutató sorozatot Moszkvában. A Novorosszíjszk filmszínházban hétfőn Bacsó Péter „Te rongyos élet” című alkotását vetítették, amellyel Udvaros Dorottya a moszkvai és a montreali filmfesztiválon is elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat. A fesztivál műigazgatóként vonult nyugdíjba. Eközben újságírói tevékenységet is folytatott, publikált Kassák Kortársi ban és a Magyarországban. Több kisregényt, regényt és ifjúsági regényt írt, többek között az Egyszer mégis hajnalodik, az Aranykakas, a Muzsikál a múlt, a Hajdúk kapitánya, a Félhold árnyékában, Az ezüstkardú vitéz, a Hajdúkaland és a Bíborváros című köteteket. során szerepel egyebek között Makk Károly „Szerelem” című filmje. Szabó István „Tűzoltó utca 25” és Gothár Péter „Megáll az idő” című alkotása. Huszárik Zoltán alkotásai közül többet is bemutatnak: a moszkvai nézők most első ízben láthatják „Szindbádot” és a rendező több rövidfilmjét. Filmjeink Moszkvában A lélek nem fullad ki Volt Galgahévízen egy ötösfogat... Bankó Jánosné, Buta Jánosáé, Pintér Józsefné, Tóth Gáborné, Zsíros Ferencné. Zsíros Ferencnétől — akit Viktória keresztneve után csak Viktor néninek hívott mindenki —- még maga Kodály Zoltán is gyűjtött. Népdalokat énekeltek. Bata Jánosnét, Ilka nénit keresem fel: hogy is volt? Bevezet a szobába, leülök a zöldterítős asztalhoz az ablak elé. Egy kerámiatálat mutat Ilka néni, a tálon körben ez áll: Galgamenti Népművészeti Találkozó 1975. — Mikor kezdett együtt énekelni az ötösfogat? — Körülbelül olyan ’70-ben álltunk össze. Szegény anyám, nyugodjon, haragudott, hogy miért megyek velük. Volt köztük egy rossz természetű, olyan, aki mindenkiben hibát talált. Elmentünk békével, de haraggal jöttünk vissza. Szólóban is énekeltem, ha mentünk Hévízgyörkre vagy Galgamácsára. Bagón egy találkozón III. díjas lettem. Volt, amit tőlem tanultak meg... Ez a barna legény hozzám akar járni, Egy aranygyűrűért vélem akar hálni, Ide bizony nem jársz, vélem bizony nem hálsz, Míg az oltár előtt mellettem föl nem állsz. Mikor az oltárnál az esküt letesszük, Akkor az ágyamnak a közepére fekszünk, Rózsaszín a dunna, azzal takarózunk. Reggelig galambom a két karod közt alszunk. Olyan méltósággal, érzéssel hangzik el, akár a templomi ének. — Ezt is tőlem tanulták meg, én mondtam előbb el szólóban. Fújták mindig, mikor újabb nótát vittem be. — És Ilka néni honnét tanulta? — Summáskodtunk mink, aranyos, egyik faluból hozták a nótát, másikba vitték. Itt helyben is voltam summás, itt is urasági kert volt, de voltam Kartalon, Emzsén, Turaharaszton. Aztán Fejér megyében Sárbogárd-Hatvanpusztán. Elmentünk tavaszszal, ősszel jöttünk vissza. Sokat szenvedtünk akkor is... Szegények voltunk, kellett menni summásnak. Még Pestre is jártam dolgozni, kőművesek mellett hordtuk a maltert. Egy kis féltetős volt öszszeütve, ott volt a cement, hogy ne ázzon. A cementes zsákokon aludtunk, üres papírzsákokat húztunk a lábunkra, hogy ne fázzunk. — Nyugdíjas-e, Ilka néni? — Nyugdíjas vagyok az uram után, aki a vasútnál dolgozott. Az anyám benne volt a téeszben. Volt két holdja, azt bevitte... — ’56 után? Akkor muszáj volt... — Muszáj volt. Kaptunk azért a két holdért 120 forintot. De hát hiába, nem perelhettük be az államot. De most volt ez a kárpótlás. Viszszaadnák a földet is, de ki bírja azt már dolgozni. 77 éves vagyok, egyik gyerekem Pesten lakik, másik is mással foglalkozik. Majd pénzt adnak. Mennyit majd, ki tudja. Kérésemre énekel még Ilka néni, bár sajnálja, hogy csak jegyzetelgetek, magnóval könnyebb dolgom lenne. Tisza vize szép csendesen kanyarog, Selymes partján barna kislány andalog, Onnan nézi a rohanó fényes habokat, Amelyet a tavaszi szél hajtogat. .. — Nem úgy kéne mondani, hogy Galga vize? — Úgy is lehet mondani, hogy Galga vize, de most ez jutott eszembe. Mondtuk mi mindenhogy, ahogy a szánkra jött. Figyelmesnek kellett lenni, ha már egyikünk nem jól mondta, addig nem hagytak minket békén, míg jó nem lett. Tudnék én még sok nótát, de már el is felejtek sokat, mert nem járok már azokkal, akik énekelnek, nem gyakorlom. Azért kell a gyakorlás, a próba, hogy jó legyen, amit énekelünk.^ — Mióta nem tetszik járni az énekkarral? — Több mint három hónapja, hogy nem járok velük. Ki van fulladva a hangom... már a beszéd is nehezemre esik. Jóval fiatalabb menyecskék is otthagyták már az énekkart. Megunják már, megunják... Nádudvari Anna Mohy Sándor: Udvar
