Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. ÁPRILIS 15.. CSÜTÖRTÖK 3 Külügyi tájékoztató Importtilalmunk nem ellenlépés A magyar kultúra értékeit közvetíti a Duna Tv Az előzetes tervek szerint jövő hét végén Pozsonyban magyar—szlovák szakértői tárgyalásokra kerül sor, amelyeken elsősorban vízügyi kérdéseket vitatnak meg —jelentette be Herman János külügyi szóvivő szokásos sajtótájékoztatóján. Hozzáfűzte: még nem ismeretes azonban annak az egyeztető szakértői tárgyalássorozatnak az időpontja, amelyre a Nyugat-Európai Unió külügyminiszteri tanácsának döntése nyomán kerül sor. Mint ismeretes, a nyugateurópai testület általános felajánlást tett arra, hogy német és olasz hajók ellenőrizzék a Dunán a Kis-Jugoszlávia elleni embargó érvényesülését. A szóvivő közölte: ez az általános felajánlás április 22-én az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet illetékes fóruma elé kerül. A magyar importtilalom nem értékelhető ellenlépésként — hangsúlyozta más témára térve a szóvivő —, ugyanakkor nem tagadta, Az EK élőállat-beviteli embargója miatti károk csökkentése érdekében egy sor intézkedést tett tegnap a Földművelésügyi Minisztérium. Szabó János földművelésügyi miniszter elmondta: az Agrárpiaci Rendtartás Tárcaközi Bizottságának állásfoglalása értelmében 10 százalékos többlet exporttámogatást adnak mintegy 3000 darab növendékbika közös piaci beviteli tilalom kapcsán meghiúsult kiviteléhez. A támogatást pályázat alapján lehet elnyerni. A sertéstenyésztésben felhalmozódott problémák orvoslására szintén több intézkedés született. A bőrös-szalonnás félsertés esetében a minisztérium intervenciós beavatkozást tart szükségesnek. Ennek megfelelően március 31-e és június 30-a között a gazdálkodók a saját termelésű, exportra szánt bőrös-szalonnás félsertés készletnövekményük után támogatást vehetnek igénybe. (Viszonyítási alap a március 31-i készlet.) Az április 30-án mért készletnövekményre 17 forint támogatás igényelhető kilogrammonként. Május 31-ig 6 forinttal és június 30-ig további 6 forinttal csökken az igényelhető kiegészítő támo-A Magyarországi Szociáldemokrata Párt stílusban és tartalomban egyaránt új arculatot keres, és meghatározó szerepet kíván betölteni a hazai szociáldemokrácia integrációjában — jelentette ki Borbély Endre, az MSZDP elnöke a párt szerdai sajtótájékoztatóján. Borbély ismertette a párt tárhogy a lépésnek van lélektani hatása is, azaz „zökkenőként értékelhető az EK és hazánk folyamatos közeledésének útján”. A szóvivő bejelentette: sajtóértesülésekkel ellentétben nem szerdán, hanem pénteken kerül sor Prágában a visegrádi négyek egyeztető tárgyalására. A szóvivő újságírói kérdésre kijelentette: Magyarország támogatta a Biztonsági Tanács határozatát arról, hogy ellenőrizni kell Bosznia felett a repülési tilalom megtartását, és a BT-határozat része a NATO akciója is. Herman János emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-testület elhalasztotta a Kis-Jugoszlávia elleni szankciók szigorításáról szóló határozattervezet napirendre tűzését, de erre előreláthatólag április 27-én sor kerül. A szankciók kapcsán hazánkat komoly károk érték, ezért Magyarország bejelentette konzultációs igényét a kompenzációról. gatás. Ez azt jelenti, hogy május 31 -én már csak 11 forint, június 30-án pedig 5 forint támogatás kapható kilogrammonként. A támogatás feltétele még az is, hogy a termelőnek a tőzsdei egyes kategóriájú vágósertésnél 85 forint kilogrammonkénti árat, egyéb kategóriákban pedig 77 forint kilogrammonkénti felvásárlási árat fizessenek a felvásárlók. A bizottság arról is döntött, hogy 600 tonna szalámira és 400 tonna szárazkolbászfélére ugyancsak 10 százalékos többlet exporttámogatást adnak. A vágójuhra és juhhúsra — ha azt az Európai Közösség országain kívül piacra szállítják a külkereskedők — augusztus 31-éig 20 százalékos többlet-exporttámogatás igényelhető pályázat alapján. Feltétel azonban, hogy a termelőknek 35 kilogrammos — vagy azt valamivel meghaladó súlyú — bárány esetén legalább 88 forintos felvásárlási árat kell fizetni kilogrammonként. A testület határozott arról is, hogy juhexport kapcsán történt letéti díjat mindenkinek visszafizetik — a megfelelő dokumentumok bemutatása után. sadalombiztosítási választásokkal kapcsolatos álláspontját, amely szerint az MSZDP a kampány során nem részesít előnyben egyetlen szakszervezeti konföderációt sem, ugyanakkor a választások eredménye befolyásolja későbbi kapcsolataikat a munkavállalói érdekképviseletekkel. Az Országgyűlés tegnapi ülésnapján Szabó János földművelésügyi miniszter összefoglalta az Európai Közösség és Ausztria által a ragadós száj- és körömfájásra hajlamos élőállatok és az ezekből származó állati termékek importjára elrendelt tilalommal kapcsolatos történéseket. A miniszter tájékoztatta a Tisztelt Házat arról, hogy az importtilalmat ezekre a termékekre a magyar állatállomány védelmében szintén elrendelték. Az EK-tilalomhoz csatlakozott Lengyelország is, a miniszter szavai szerirít számunkra teljesen érthetetlen módon. A legfrissebb információk szerint — mondotta Szabó János — Törökország is hasonló tilalmat vezetett be. A minisztérium többször is megpróbált közbenjárni az olasz, illetve az Európai Közösség megfelelő hatóságainál a tilalom enyhítése érdekében, azonban erőfeszítései eredménytelenek maradtak. Szabó János arról is tájékoztatta a Tisztelt Házat: egy tárcaközi bizottság ülésezik, hogy meghatározza, milyen, az agrárpiaci rendtartás eszköztárát igénybe vevő módon lehetne enyhíteni a tilalmak által okozott piaci zavart. A legnagyobb problémát az okozza, hogy közel 270 ezer juh exportja hiúsult meg. Felmentés A köztársasági elnök — a miniszterelnök javaslatára — tegnap Misley Károlyt, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát e tisztségéből — érdemei elismerése mellett, más fontos megbízatására tekintettel — 1993. április 14-ei hatállyal felmentette. A felmentést követően Misley Károly megkezdi felkészülését a külszolgálati tevékenységre. Egyidejűleg a miniszterelnök kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél, hogy dr. Kemény Attilát, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát — közigazgatási államtitkárrá történő kinevezése érdekében — az illetékes parlamenti bizottság hallgassa meg. Vidéki pályázók A világkiállításhoz kapcsolódó ingatlanfejlesztés, az expo területének beépítése és maga a világkiállítás számos lehetőséget kínál a belföldi vállalkozóknak. A Világkiállítási Programiroda előnyben részesíti a magyar vállalkozókat — mondta el a Vállalkozók Országos Szövetsége elnökségi ülésén Barsiné Pataky Etelka, az 1996-os világkiállítás főbiztosa. A programirodához 253 pályázat érkezett a javasolt vidéki rendezvényekről. A Duna Tv támogatásával kapcsolatos polémia okán kért szót napirend előtt Katona Tamás miniszterelnökségi államtitkár, aki ismételten hangsúlyozta: nem tudott a Duna Tv finanszírozására vonatkozó titkos kormányhatározatról. Sietett hozzátenni ugyanakkor, hogy amennyiben tudomása van a dokumentumról, úgy azt büszkén vállalta volna. A kormányhatározat ugyanis egy olyan alapítvány támogatását helyezi kilátásba, amelynek révén magyar nyelvű, a magyar kultúra értékeit közvetítő televízióműsorhoz jut a határon túli magyarság. Katona Tamás az ügyben elhangzott nyilatkozatok hátterét megvilágítva elmondta: amikor értesült a kormányhatározat meglétéről, azonnal korrigálta korábbi nyilatkozatait, sőt a Miniszterelnöki Sajtóiroda ezzel kapcsolatos közleményét is ő maga fogalmazta. Az államtitkár egyúttal vitatta azokat az állításokat, amelyek szerint törvénybe ütközne a Duna Tv ilyen formában történő támogatása. Mint rámutatott: a kormány a költségvetés mellett alapítványi juttatásból is finanszírozhat, így a Duna Tv-t működtető alapítvány támogatása nem sérti az államháztartási törvény rendelkezéseit. ENSZ-misszióra készülő katonákat búcsúztattak tegnap a Magyar Honvédség Művelődési Házában. Bíró Béla vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar hadműveleti főcsoportfőnöke, vezérkarifőnök-helyettes búcsúztatta a Magyar Honvédség hét tisztjét, akik az UNIKOM — iraki—kuvaiti tűzszünetet ellenőrző — és az ONUMOZ — Mozambikon keresztül az ENSZ-misszió keretén belül tevékenykedő — csoport tagjai lesznek. A kiválasztott tisztek r.övid időn belül felváltják azokat a magyar tisz-Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF felmérései alapján gyermekek millióinak jóléte, egészsége, tanulása, egyes országokban pedig egyenesen életbenmaradásuk került veszélybe a közép-kelet-európai átalakulás időszakában. A régió gyermekeinek védelmében — az érintett országok, valamint az UNICEF szakértőinek bevonásával — nemzetközi tanácskozás kezdődött tegnap Budapesten. A kétnapos eszmecsere szándékairól sajtótájékoztatón számoltak be. A tanácskozás céljaként jelölték meg, hogy a kelet-közép-európai országokban is érvényt szerezzenek a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmény határozatainak. Az UNICEF — amint azt Kecskeméti Az Országgyűlés folytatta a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A felszólaló képviselők többsége elismeréssel és egyetértéssel szólt az előterjesztésről, többen a térség országai számára is példaértékűnek nevezték a dokumentumot. A Külügyi Bizottság előadójaként Bratinka József (MDF) kiemelte: a törvényjavaslat minden tekintetben megfelel a nemzetközi normáknak, és egyúttal gyakorlati megközelítéssel kezeli a kisebbségi problémakört. A törvényelőkészítés fázisait felidézve Csapod)- Miklós (MDF) cáfolta azokat az ellenzék részéről érkezett vádakat, melyek szerint a beterjesztett törvényjavaslat nem egyezik azzal a szövegváltozattal, amelyet a kisebbségi szervezetekkel, a kisebbségi kerékasztallal egyeztettek. Az Országgyűlés délutáni ülésén elfogadta a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosítását célzó törvényjavaslatot, amelyet egyes MDF-es képviselők az önkényuralmi jelképek használatának korlátozása céljából terjesztettek elő. Este ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a Magyar Köztársaság honvédelmi alapelveiről szóló határozati javaslatot. teket, akik már egy éve teljesítenek külszolgálatot. Jelenleg 31 tiszt teljesít katonai megfigyelő feladatot Kuvaitban, Angolában, Mozambikban és Grúziában. A magyar ENSZ-katonák tevékenységével a világszervezet elégedett. Ezt bizonyítja az is, hogy várható egy magyar orvos-egészségügyi csoport kiküldése Szomáliába. Már megkezdődtek az előkészületei annak, hogy az EBEÉ keretében — felkérés esetén — magyar katonai megfigyelők utazzanak Hegyi-Karabahba. Edit, a szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója elmondta — olyan „emberszabású” politikát szorgalmaz mind a kormányoknál, mind pedig & nemzetközi pénzügyi szervezeteknél, amely a rendszerváltás idején védelmet nyújt a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjainak, így a gyerekeknek is. Az UNICEF nemrégiben nagyszabású kutatási és monitorozó programot indított a térségben. A program — amely Albániára, Bulgáriára, Csehországra, Magyarországra, Lengyelországra, Oroszországra, Romániára, Szlovákiára és Ukrajnára terjed ki — az illető államok statisztikai adataira építve a szociális viszonyokat és a rájuk ható kormányzati politikát kívánja nyomon követni. Kormányülés — előzetes A kormány csütörtöki ülésén ismét foglalkozik az Európai Közösség által múlt héten elrendelt beviteli tilalom ügyével és előterjesztést hallgat meg az embargóval kapcsolatos további intézkedésekről. A kabinet emellett foglalkozik a helyi rádió- és televízióstúdiók alapításának engedélyezésével is. A kormányülés napirendjén szerepel az élelmiszerekről szóló törvény tervezete. A miniszterek foglalkoznak a Szabadságharcosokért Alapítvány ez évi támogatásával, s egyúttal áttekintik az alapítvány használatába kerülő mátyásföldi laktanyaépületek felújítási, átalakítási munkálataival kapcsolatos pénzügyi kérdéseket. Ünnep után Hálásan köszönjük azoknak a kedves olvasóinknak a telefonjait, akik csupán annyit akartak elmondani, hogy nagy örömmel lapozták, olvasták húsvéti 32 oldalas számunkat. Sokan elmondták, hogy ennek a színvonalnak kellene általánosnak lennie a magyar sajtóban. Természetesen ezekkel az észrevételekkel teljes mértékben egyetértünk, hiszen tudjuk, hogy azok a szerzők, akik húsvéti számunkba kéziratot küldtek, valamennyien a nemzet elkötelezettjei. Közülük sokan már csak a Pest Megyei Hírlapban publikálnak, hiszen az egyéb napilapok stílusa vagy nem felel meg számukra, vagy ott kézirataikat el sem fogadnák. S. Ferencné, ki életében először vett kézbe Pest Megyei Hírlapot, merthogy Szatmárban lakik, azért tárcsázta fel szerkesztőségünket, mert mélységesen meg volt döbbenve, hogy a véletlenül fölemelt újságban olyan, számára becsült és tisztelt főpapok írásait olvasta, mint Keszthelyi Ferenc, Gyulay Endre és Jeleníts István. Nagy örömmel tapasztalta, hogy Benedek István és Fekete Gyula írásait is megtalálta, s azonnal érdeklődött, vajon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében előfizethet-e a Pest Megyei Hírlapra? Ez utóbbi kérdésére csak annyit tudtam válaszolni, hogy nem tudom, hiszen egyre többen keresnek fel azzal, hogy Pest megyében, illetve Budapesten sem tudnak lapunkra előfizetni, s volt, aki meglepetésének adott hangot, hogy az egy hónapig ingyen küldött mutatványszámaink után a postás nem kereste fel azzal, vajon kíván-e előfizetni vagy sem. Aki telefonált, kívánt volna, ám nem tudja, mit tegyen. Őt arra kértük, mint most mindnyájukat, akiknek hasonló szándékuk van, hogy keressék fel szerkesztőségünket. Előre is köszönjük. (Vödrös) Exporttámogatás az embargó miatt Az MSZDP keresi új arcát Magyar békemegfigyelók búcsúztatása A gyermekekért