Pest Megyei Hírlap, 1993. április (37. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-09 / 83. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. ÁPRILIS 9., PENTEK Széchenyi-emléktáblát avattak Ipolyságon Tisztelni kell egymás értékeit (Folytatás az 1. oldalról) Az avatási ünnepségen jelen volt dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, Francisek Miklosko a volt szlovák parlament elnöke, a Szlovákiai Kereszténydemokrata Párt elnöke és képviseltette magát a Magyar Köztársaság pozsonyi kirendeltsége, a Rákóczi Szövetség, a Széchenyi Társaság, illetve a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ. Az esemény rangját emelte a szlovákiai magyar politikai pártok képviselőinek jelenléte. Jó érzés volt látni egymás mellett az Együttélés Politikai Mozgalom, a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a szlovákiai Magyar Polgári Párt képviselőit. Az ünnepségen részt vettek az Ipolysághoz közeli magyarországi és szlovákiai települések önkormányzatainak képviselői, akik régi barátokként köszöntötték egymást. Vác város önkormányzatát Moys Csaba és Harmati Ferenc alpolgármesterek képviselték. A szlovák és a magyar himnusz eléneklése után, dr. Zsolnay Ernő polgármester köszöntötte az ünnepi eseményen megjelenteket, majd dr. Kálmán Attila és Francisek Miklosko leleplezte az emléktáblát. Ezt követően rövid imádságot mondott Biróczy István helybéli plébános, és megáldotta az emléktáblát. Dr. Kálmán Attila államtitkár beszédében elmondta, boldog az a nemzet, amelynek unalmas történelme van, és amelynek történelmét nem szabdalták fel háborúk, forradalmak és megadatott számukra, hogy évszázadok óta békében tanulhattak, dolgozhattak és alkothattak. Boldog az a nemzet, amelynek egyféle történelme van, ahol nem mást írnak a történelemkönyvek, az újságok, a rádió és a televízió, mint amit otthon hall a gyermek suttogva apjától, nagyapjától. Boldog az a nemzet, amelyik vállalhatja történelmét és nem kell szégyenkeznie, nem kell suttognia ősei miatt. Sajnos, nekünk magyaroknak és szlovákoknak — akárcsak Közép-Európa többi népeinek — ez nem adatott meg. Igaza van Mitterand francia elnöknek, aki azt mondta, hogy tisztelni kell a magyar nemzetet, mert annak ellenére, hogy az eltelt néhány száz év alatt minden próbálkozását sárba taposták, mégis mindig újra talpra tudott állni. Azért tudott talpra állni, mert ezer évvel ezelőtt Szent István erős államot alapított. Kiváló példaképei voltak a magyar nemzetnek. Olyanok, mint Zrínyi Miklós, aki tisztán megfogalmazta, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. És olyan példaképeink voltak, mint gróf Széchenyi István, aki nem kapni akart a nemzettől, hanem adni tudott a magáéból. Adott tudományos akadémiát, adott Lánchidat, révhajózást, vasútat, lóversenyt és kaszinót. Olyan dolgokat adott, amire akkor nagy szüksége volt a magyar nemzetnek. Hont vármegye büszke lehet arra, hogy 1830-ban táblabírává választotta gráf Széchenyi Istvánt. A politikai pártok és szervezetek képviselői koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál és a Szózat eléneklésével befejeződött az ünnepség. Moys Csabától, Vác alpolgármesterétől megkérdeztük, hogy milyen szívvel érkezett az emléktábla avató ünnepségre. — Amikor Széchenyi István emléktáblát avarnak bárhol a világon, akkor úgy illene, hogy mi is ott legyünk. Szerencsére Ipolyság csak itt van a szomszédságban és régi barátok közé jöttünk. Vác önkormányzatának rendkívül jó kapcsolatai vannak Ipolyság vezető tisztségviselőivel. Eddig már többször találkoztunk itt és ott, most beszéltük meg, hogy május elején szívesen látnánk vendégül az ipolysági városi hivatal valamennyi alkalmazottját. Papp János Haszbulatov figyelmeztet Rettenetes tévedés Türelmes a kormány Az orosz parlament főnöke, Ruszlan Haszbulatov „bagatellnek” szóra sem érdemesnek” minősítette a Vancouverben Oroszországnak felajánlott 1,6 milliárd dolláros gazdasági csomagot. Mint Haszbulatov a Der Spiegelnek kijelentette, a nyugati kormányfők „nem szép játékot” űznek Jelcin támogatásával: „egyoldalúan elkötelezték magukat egy olyan ember támogatása mellett, aki személyi hatalmi rendszert akar felállítani” — közölte a csecsen származású politikus a hamburgi hetilappal, amely a következő lapszám megjelenése előtt, tegnap adta közre az interjú lényegét. Haszbulatov figyelmeztette a Nyugatot, hogy „rettenetes tévedést” követ el, amikor devizami II iárdokkal akarja támogatni Jelcint. így nem oldhatók meg Oroszország problémái. Haszbulatov szerint mind az elnök, mind a parlament már régen eljátszotta a nép bizalmát: „az országot vezetői egy olyan válságba taszították, amelynek méretét idegen pénz aligha csökkentheti.” Azonnali reformokat ígért a szerinte „súlyos gazdasági, társadalmi, erkölcsi és nemzeti válságban” lévő Franciaországnak az új miniszterelnök, Edouard Balladur parlamenti bemutatkozó beszédében. Balladur megismételte korábbi kijelentését, amely szerint kormánya „mindenki iránt türelmes lesz” és az ország egészét mozgósítani akarja céljai mellett. Bejelentette, hogy a programról a legközelebbi jövőben tárgyalni kíván minden politikai erővel, azokkal is, amelyek nincsenek képviselve a nemzetgyűlésben. Az ország helyzetének áttekintésére független szakértőkből azonnal különbizottságot hoznak létre. Kormányprogramja tengelyébe Balladur négy feladatot helyezett: az állam megszilárdítását, a gazdaság fejlesztését a munkaalkalmak növelésével, a társadalmi szolidaritás — vagyis a szociális feladatok — garanciájának megteremtését, s azt, hogy , jobban biztosítsák Franciaország helyzetét Európában és a világban”. Az alapvető feladatok megoldására ugyan öt évet tartott szükségesnek, de leszögezte, hogy már az első két évben eredményeket kell felmutatni. EMLÉKEZÉS Levél a román parlament külügyi bizottságához „Tisztelt Külügyi Bizottság! Szeretnénk Önöket emlékeztetni arra, hogy 1991. decemberében a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága és a Román Parlament Külügyi Bizottságának képviselői között Bukarestben folytatott tárgyalásokon mindkét fél leszögezte: a két szomszédos ország közötti kapcsolatok fejlesztése, a felmerülő vitás kérdések rendezése érdekében kölcsönösen megteszik a számukra lehetséges lépéseket. Ez a tény bátorította a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságát arra, hogy most, amikor Hargita és Kovászna megyei prefektusok kinevezése nyomán nem kívánatos feszültségek tapasztalhatók, román partneréhez forduljon. Leszögezzük, hogy a román kormány kizárólagos joga döntést hozni Románia bármelyik közigazgatási területe felelős vezetőjének személyét illetően. így tisztában vagyunk azzal, hogy Hargita és Kovászna megyék prefektusainak kinevezésekor a román kormány jogszerűen járt el. Azt gondoljuk azonban, hogy a döntés körültekintőbb mérlegelését tette volna szükségessé a két megye etnikai összetétele, az a körülmény, hogy túlnyomórészt magyarlakta közigazgatási területekről van szó. E tény figyelmen kívül hagyása feszültségeket keltett az érintett térségben és általában a Romániában élő magyar nemzeti kisebbségek körében. Megítélésünk szerint ez a lépés nem tükrözi azt a többször elhangzott biztató román kijelentést, miszerint Románia az Európa Tanács normáinak szellemében kívánja garantálni a kisebbségek jogait, törekedve a területén élő népek harmonikus viszonyának biztosítására. A Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága román partnerbizottsága közbenjárását kéri annak érdekében, hogy a jövőben a román kormány körültekintőbben járjon el, tanúsítson nagyobb figyelmet az ilyen kérdések érzékeny jellege és a döntések várható következményei iránt. A Külügyi Bizottság ezt az alkalmat is megragadva kifejezi szilárd elhatározását, hogy a maga részéről kész mindent megtenni Magyarország és Románia kapcsolatainak bővítése érdekében. Meggyőződésünk, hogy a Román Parlament Külügyi Bizottságának tervezett budapesti látogatása elő fogja mozdítani a két nép közötti kölcsönös megértést és együttműködést.” A Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága nevében Kovács László a Külügyi Bizottság elnöke Magyar szó — ezredszer Ma jelenik meg a bukaresti magyar napilap, a Romániai Magyar Szó ezredik száma. A szerkesztőség tagjai szerdán bensőséges fogadás keretében látták vendégül a lap barátait, köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőit, élükön Markó Béla szövetségi és Takács Csaba ügyvezető elnökkel, számos romániai román és magyar lap főszerkesztőit, Rudas Ernőt, Magyarország bukaresti nagykövetét és másokat. Első legációm E zerkilencszáznegyvenöt, március. Sándor, József, Benedek nemcsak hozta, de meg is tartotta a meleget. Mintha a természet is azon munkálkodott volna, hogy segítsen a sokat szenvedett embereken, legalább már meg ne fázzanak. Az ország nyugati szélén még aratott a halál. Menekülők óriásfolyama hömpölygött Nyugat felé. Az ország keleti részében — annak ellenére, hogy még érvényben volt az elsötétítési rendelet — már béke volt. A félelem görcse azonban még alig-alig oldódott. Az egérlyukba is bebújtunk volna, amikor itt-ott kieresztettek géppisztolyaikból egy-egy sorozatot a kóborló, részeg katonák. Az iskolákban már korábban megindult a tanítás. így a Debreczeni Református Kollégium diákjainak is csaknem a fele visszaérkezett már. A kollégium épületének háromnegyed részét lefoglalták a Vörös Hadsereg sebesült katonáinak. Hadizsákmányként elvitték konviktusunknak az 1944—45-ös tanévre összegyűjtött élelmiszerkészletét, és több száz köbméter tűzifáját. A kollégium igazgatósága csak úgy tudta biztosítani a tanítást és a tanulók élelmezését, hogy felújította a szupplikálás ősi hagyományát. Szombatonként 100-150 diák indult a Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteibe, hogy öszszegyűjtse a testvérek adományait. Ők adtak, valahányszor kértünk, mindig adtak az alma maternek még akkor is, ha azt a saját szájuktól vonták is el. Másik szép hagyománya a református kollégiumnak a legáció volt. Nagy ünnepeken teológusok, bölcsészek, tanítójelöltek, nyolcadikos gimnazisták mentek ki a kollégiumból ünnepi szolgálatra a gyülekezetekbe. Az atyafiak a háborús állapotok közepette is ragaszkodtak a szép szokáshoz és 1945 húsvétjára már várták a legátust. A közlekedés teljes hiánya, a közbiztonság bizonytalansága miatt a legátusok többsége saját falujába, vagy ahhoz közel eső helységekbe ment szolgálatra. Engem a lakóhelyemtől (Nagyiéta) két kilométerre levő Álmosdra, édesapám szülőfalujába hívtak meg legátusnak. Virágvasámap megbeszéltük Székelyhídi Béla nagytiszteletű úrral, hogy ünnep első napján 9 órakor találkozunk. Húsvétvasárnap már reggel 8 órakor Almosdon voltam. A nagynénémhez mentem, aki szintén ott lakott. Sírva fogadott azzal, hogy „Az éjjel elvitték az oroszok a nagytiszteletű urat.” Mi lesz most? A parókiára érve megkönnyebbültem, mert már ott volt a bagaméri lelkipásztor. Őérte is többször jöttek már az ARMISA katonái, de hívei elrejtették. Rejtekhelyén hallott az álmosdiak nagy bajáról. Hivatástudata felülkerekedett félelmén, eljött, hogy fogoly szolgatársa helyett kiossza a szentjegyeket. Még osztotta az Úrvacsorát, amikor nyílt az ajtó, és bejött a bagaméri harangozó. Valamit mondott a nagytiszteletű asszonynak. Kimentek mind a ketten. Istentisztelet után a lelkipásztor csak annyit kérdezett: „Újra kerestek?” Igen, ott jártak az oroszok, a kurátor elirányította őket Vámospércs felé. Üljön le és ebédeljen! A húsleves ott gőzölgött a szépen terített asztalon, de az öreg pap nem nyúlt hozzá. Vette a kabátját, a kalapját és indult. A tiszteletes asszony számított arra, mert egy csomagot adott neki. Útravaló — mondta. A lelkipásztor megfordult -— tekintetünk találkozott. Megsimogatta a karomat és ezt mondta: „Kisfiam, most már tied a gyülekezet”. Áldjon meg az Úr! Elszorult a torkom, ahogyan az öreg szolga rogyadozó térdekkel lépkedett a kertek alján. Indult Székelyhíd felé, ami akkor már újra Romániában volt. Áldott volt az első legációm. A gyülekezet féltő szeretettel figyelt rám — a Jóska (édesapám) fiára — nehogy belesüljek a prédikációba. Hívtak, hogy ha majd végzek, menjek Álmosdra tanítónak. Ünnepek után gyalog mentem vissza a kollégiumba (32 kilométer). A mikepércsi határban nagyon régen hallott, de mégis ismerős hang ütötte meg a fülemet. Tőlem úgy 30-40 méternyire öblös mély hangon biztatta a kutyáját egy férfi, hogy egy elkóborolt süldőt tereljen vissza a nyájhoz. A hang Nagy Lajos sárándi esperes úré volt. Nem mentem hozzá, mert nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Sok lelkésznek volt hasonló a sorsa akkor. M icsoda cinizmus, háborogtam. Pásztor-pásztor. Az igazi szándékot, amiért így bántak vele, akkor csak éreztem, de kifejezni még nem tudtam. Máté evangéliumában találtam meg az indoklást. „Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak juhai.” (Máté 26.) Az Úr pár hét múlva kiszabadította mindhárom szolgáját. Ők már nála vannak. Legyen emlékük áldott. Legelső prédikációm alapigéje Ján. 5. 14.- volt: „íme meggyógyultál, többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” Azóta 48 év telt el. Ez az ige mindig aktuális volt és marad. Mellé tenném most Jeremiás próféta 4. része 3. versének „Szántsatok magatoknak új ugart és ne vessetek tövisek közé!” üzenetét.
