Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-24 / 69. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. MÁRCIUS 24., SZERDA ] .5 Ez a meccs sem lesz könnyebb a veszpréminél Adzsojev a Diósgyőr esze Jól kontrázott a Tököl Hernád lecsúszott a csúcsról A sorsdöntőként emlegetett jövő szerdai, Görögország elleni világbajnoki selejtező miatt ezúttal nem a bét végén, hanem már szerdán megütköznek egymással a labdarúgó NB I soros párjai a 19. forduló keretében. A kör összecsapásának a Ferencváros—UTE meccs számítana, ha az újpestiek — Bene Ferenc menesztése, Garami József Ieszerződte- tése ide vagy oda — nem kiesőhelyen szégyenkeznének. A veszprémi vereség dacára még mindig listavezető Vác FC- Samsung azt a diósgyőri lelegyőzte a még Diósgyőrött is esélyesebbnek számító Vasast. — Kétszeri vezetés után talán nem hitte el a csapat, hogy aznap még ki is kaphat — boncolgatta még a veszprémi 3-2-es vereség okait Csánk János, a váciak vezető edzője. — Ment, hajtott a csapat, sok helyzetet alakított ki, s ezzel nem is lett volna baj, de a védekezésbe rengeteg hiba csúszott. Az első találat öngól volt, ami a balszerencsének tudható be, de a másik két veszprémi találatot durva helyezkedési hiba előzte meg, s ezen el is úszott sem ígérkezik könnyebb feladatnak. .. — Bizony nem. Gyakorlatilag ugyanolyan típusú csapat, mint a Veszprém, azzal a különbséggel, hogy játszik náluk egy olyan játékos, aki érdekes dolgokat tud csinálni a labdával. Adzsojev hazai szinten kimondottan remek futballistának számít. Maga az együttes nem különösebben jó, hiszen nem véletlenül küzd a kiesés elkerüléséért, de rengeteget futnak, ütköznek, verekednek, küzdenek és harcolnak, rendkívül elszántak. Ráadásul a Vasas legyőzése is csak lendített rajtuk, úgyhogy „lehajtani", „lelkesedni" nagyon nehéz lesz őket. Meg valószínű, hogy nem is elegendő, le kell őket játszanunk a pályáról. — Milyen összeállításban teszik mindezt? — Ez az, amivel még számos gondom van. Zsinka belázasodott, Répási lábsérüléssel bajlódik, nem biztos, hogy vállalni tudja a játékot. Hahn felépült, így elfoglalja Bereczki helyét, de Sallai beállításán is gondolkodom, Kriska vagy Nyilas posztján. Füle talpkö- zépcsont-törése miatt a csatársorban csak Szedlacsek és Schwart z jöhet számításba. Valószínűleg a következő I I kezd: Koszra — Bánfi. Nagy, Hahn, Szalai — Nyilas, Kriska. Simon, Aranyos — Répási, Zsinka — fejezte be tájékoztatását Csank János. A 19. forduló párosítása: Kispest-Honvéd—MTK, Nyíregyháza—Rába ETO, Békéscsaba—Pécs-Fordan (mind 15 óra), Vasas-Smirnoff—BVSC- Dreher, Videolon-Waltham— Veszprém (16.30), Csepel-Kor- dax—Siófok (17), Ferencváros— Lite (18). N. A. 13. hét Totótippek 1. Dresden—Dortmund x,2 2. Kaiserl.—Saarbrücken 1 3. Karlsruhe—Leverkusen l,x 4. Schalke 04—VfB Stuttgart x,2 5. Düsseldorf-—Hertha BSC 1 6. Ancona—Juventus x,2 7. Brescia—Róma x 8. Fiorentina—Cagliari 1 9. Genoa—Sampdoria x,2 10. Lazio—Udinese 1 11. Napoli—Atalanta x,2 12. Parma—Foggia 1 13. Torino—Milan x,l 14. Freiburg—Duisburg. x,l Labdarúgó NB III. Duna-csoport 1. Százh.-batta 12 5. 40-12 29 2. Szentendre 10 4 3 34-26 24 3. Érdi VSE 10 3 4 31-18 23 4. Dunavarsány 8 5 4 30-17 21 5. Esztergom 6 7 4 34-26 19 6. Malév-R. 8 3 6 36-31 19 7. Ercsi 7 5 5 28-25 19 8. Lajoskom. 7 5 5 32-35 19 9. Szondi-Vel. 5 7 5 28-30 17 10. Dreher Sör. 5 6 6 28-26 16 11. Dömsöd 5 5 7 22-28 15 12. Ludens AFC 2 10 5 17-23 14 13. Sz.-niiklós 4 3 10 23-32 11 14. RTK 4 3 10 13-27 II 15. Solymár 4 1 12 20-38 9 16. M. Viscosa 2 2 13 15-37 6 Mátra-csoport 1. REAC 9 5 3 37-17 23 2. J.-berény 10 3 4 32-15 23 3. Füzesab. 9 5 3 22-16 23 4. Gyöngyös 9 4 4 33-18 22 5. Sz. M. MTE 9 3 5 31-20 21 6. Dunakeszi 8 4 5 23-17 20 7. Pásztó 7 4 6 24-24 18 8. Karcag 8 1 8 32-23 17 9. Monor 6 4 7 23-24 16 10. B.-gyarmat 6 4 7 19-22 16 11. Heréd 6 3 8 27-27 15 12. Sz. C.-gyár 4 6 7 17-19 14 13. T.-miklós 6 2 9 26-37 14 14. Jászapáti 4 5 8 11-31 13 15. SKSE 4 4 9 26-42 12 16. R.-falva 1 3 13 18-49 5 A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban Északon három 1 -1 -es döntetlen volt. Az egyetlen vendéggyőzelmet a Tököl aratta Délegyházán. Az őszi listavezető Délegyháza immár második idei vereségét szenvedte el. Gulácsi Sándor tököli edző elmondta: 1-0-ás vezetésüket még kiegyenlítették a hazaiak, végül is megérdemelten nyertek 2-1 -re. Bevált a taktikájuk, kontraakciókkal operáltak, s a helyzetek alapján még többször is bevehették volna a kaput. Tökölről is sok szurkoló érkezett, mintegy 400-an övezték a játékteret. Bállá és Varga lőtte a Tököl góljait. Meglepetésre a Budaörs, valamint a Nagymaros pontot vesztett otthonában, ez azonban nem befolyásolta a listavezető Nagymaros pozícióját. A Déli csoportban az éllovas Hernád veresége miatt elbúcsúzott az első helytől. Dicséretesen szerepel a jelentősen megerősödött Túra, döntetlent ért el Újhartyánban. Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük. Mától ökölvívó-OB Szerdától szombatig a tatabányai sportcsarnokban rendezik az idei felnőtt ökölvívó országos bajnokságot. A március 20-ai nevezési zárlatig összesen 98 versenyző részvételét jelezték a klubok. Valamennyi válogatott kerettag egészséges, és harcba száll az aranyéremért. Ismét a kötelek közé lép Isa- szegi Róbert, aki januárban bejelentette, hogy átlép a profik közé, szerződést kötött ugyan, de mérkőzést nem vívott, így szerepelhet az amatőrök között. ÉSZAKI CSOPORT Verőce—Perbál 1-1 (2-1 (, Let- kés—Aszód 2-0 (5-0), Budaörs—Rád 1-1 (3-0), Nagymaros—Törökbálint 1-1 (3-1), Halásztelek—Erdőkertes 2-1 (3-0), Délegyháza—Tököl I -2 (2-4), Taksony—Piliscsaba 1-0 (3-0), Budakalász—Göd 2-1 (0-0). 1. Nagymaros 11 5 i 46-10 27 2. Délegyháza 11 3 3 53-23 25 3. Taksony ii 3 3 33-19 25 4. Piliscsaba 10 3 3 .32-13 23 5. Budaörs 9 4 3 .3.3-13 22 6. Tököl 7 3 7 22-24 17 7. Letkés 6 4 7 22-27 16 8. Törökbálint 7 2 8 27-33 16 9. Rád 6 4 7 28-35 16 10. Göd 7 1 9 .34-40 15 1 1. Halásztelek 6 3 8 2.3-29 15 12. Budakalász 6 2 9 25-31 14 13. Erdőkertes-5 1 11 29-40 II 14. Perbál 4 2 II 18-30 10 15. Aszód 4 1 12 17-43 9 16. Verőce 3 3 11 13-45 9 DÉLI CSOPORT Inárcs—Sülysáp 1-0 (1-4), Vác- szentlászló—Gyömrő I -3, Farmos—Hernád 2-0 (2-1), Ujhar- tyán—Túra 2-2 (3-0), Kóka— Táborfalva 2-0 (1-0), Úri—Ka- kucs 0-0, Isaszeg—Abony 1-0 (2-1), Tápiószecső—Péteri 0-3. 1. Péteri 11 4 2 34-14 26 2. Gyömrő 11 4 2 36-23 26 3. Hernád 11 3 3 35-16 25 4. Sülysáp 10 4 3 52-21 24 5. Vácszentl. 5 7 5 18-16 17 6. Farmos 4 9 4 28-30 17 7. Abony 6 4 7 25-21 16 8. Kakucs 5 6 6 27-25 16 9. Újhartyán 7 4 6 29-33 16 10. Isaszeg 6 4 7 20-31 16 11. Tápiószecső 5 3 9 26-34 13 12. Úri 4 5 8 15-23 13 13. Táborfalva 4 4 9 16-23 12 14. Inárcs 4 4 8 18-28,12 15. Túra 1 8 8 14-29 10 16. Kóka 2 4 1 1 21-44 8 Újhartyántól 2 büntetőpont levonva. génységet fogadja (15 órai kéz- a meccs, dettel), amely vasárnap 1-0-ra —A Diósgyőr legyőzése Nagykőrösi kosárlabda-diákolimpia Dunakeszi, monori győztes sz. Ált. Isk.—Nagykőrösi A hét végén 2 napon — nemenként külön — Nagykőrös adott otthont a III; korcsoportos ko- sárlabdás-diákolimpia megyei döntőjének. A Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában tartott megnyitón Deák György, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Németh Lajos, a PMDSZ általános iskolai szak- referense ismertette a lebonyolítási rendet. A vegyes rendszerű viadal első napi fiú, majd másnapi leány 8-8 mérkőzésére a Petőfi- és a Toldi-torna- csarnokban került sor. A mérkőzések zöme színvonalas volt, és a legjobbaknak ugyancsak meg kellett küzdeni megyénk kék-sárga színű szalaggal díszített érméiért. A fiúdöntőben: Dunakeszi 5. Arany János Református Gyakorló Ált. Isk. 67-51 (36-26). A 3-4. helyért: Pilisi 1. sz. Áll Isk.—Pomázi 1. sz. Ált. Isk. 39-31.; 5. helyezett: Gödöllői Erkel Ált. Isk. és Érdi Széchenyi Ált. Isk. A győztes csapat testnevelője: Varga Tiborné. A leánydöntőben: Monori Kossuth Ált. Isk.—Dunakeszii 5. sz. Ált. Isk. 39-35 (21-16). A 3-4. helyért: Nagykőrösi Petőfi Ált. Isk.—Albertirsai Ált. Isk. 59-47 (40-15).; 5. helyezett: Gödöllői Hajós Ált. Isk. és Budakeszi Ált. Isk. A győztes csapat felkészítője: Lukácsi Györgyné. Az országos területi döntő május 8—9-én Békés városában lesz. Sulyok Zoltán Dühöngő' tornák, fővárosi vendégekkel Pilistől Budaörsig Gazdag volt a fiatal kosárlabdázók legutóbbi programja. Fővárosi csapatok is szerepeltek megyénkben. Serdülő' fiú dühöngő torna Pilisen: 1. Pilisi DSE I. 6, 2. Bp. II. kér. Pesthidegkút 5, 3. Monori SE 4, 4. Pilisi DSE II. 3 ponttal. A legeredményesebb játékosok: Földvérszki Ferenc (Pilis) 43. Burján István (Monor) 38, Korócz Gábor (Pilis) 38, Puskás László (Monor) 29. Kollár Gábor (Pilis) 28. Mini fiú dühöngő tornák. Dunakeszinél Széchenyi Általános Iskolában a házigazdák holtversenyben 7 ponttal nyertek, az ugyancsak 7 pontos Göd társaságában, 3. Dunakeszi 5. sz. 6, Bp,. Bárczy 6, 5. Sződli- get 4 ponttal. A legeredményesebb játékosok: Horváth Ákos (D. Széchenyi) 49, Tárnoki Zsolt (Bp. Bárczy) 44, Englert Orsolya (D. Széchenyi), Juhász Tamás (Göd) 32, Kovács Gábor (Dunakeszi 5.) 30. Taksonyban: 1. Szigethalom 8, 2. Taksony 6, 3. Tököl 4 ponttal. A legjobbak: Iski Roland (Szigethalom) 22, Török Miklós (Taksony) 17, Vámosi András (Szigethalom) 15. Vácott: 1. Váci Radnóti Általános Iskola 6, 2. Váci Földváry 5, 3. Szob 4, 4. Sződliget 3 ponttal. A legjobbak: Krecsik Balázs (V. Földváry) 25, Mészáros Attila (V. Földváry) 20, Együd Zoltán, Korbely László (V. Radnóti) 16. Széchenyi Kupa dühöngő torna Dunakeszin. Serdülő fiú: 1. Pomázi Lavina SE 4, 2. Dunakeszi Széchenyi 3, Dunakeszi 3. sz. Ált. Isk. VII. osztály 2 ponttal. A legjobbak: Varga István (D. Széchenyi) 30, Weisz Gábor (Pomáz) 24, Halmi Zsolt (D. Széchenyi) és Réder Sándor (Pomáz) 15. Serdülő leány: 1. Tungsram SC 4, 2. Dunakeszi 5. sz. Ált. Isk. 3, 3. Dunakeszi Széchenyi 2 ponttal. A legjobbak: Englert Orsolya (D. Széchenyi) 22, Fekete Ánett és Bognár Erika (Dk. 5. sz.) 18. Serdülő leány dühöngő torna Pilisen: 1. Albertirsai SE 8, 2. Monori SE 6, 3. Pilisi DSE 4 ponttal. A legjobbak: Losó Anita (Albertirsa) 46. Bartos Dorottya (Albertirsa) és Gál Zsuzsa (Pilis) 30. Március 15. Kupa Budaörsön. Mini fiú: 1. Dunakeszi Széchenyi, 2. Gödi Sasok, 3. Bp. Bárczy, 4. Budaörsi DSE. A fiú csapatban állandóan szereplő dunakeszi Englert Orsolya volt a legeredményesebb. Kadett fiú: I. Budafoki MTE 4. 2. Budaörsi DSE 3, 3. Dunakeszi Radnóti G. 2 ponttal. A vezetők szavazata alapján Ba- ticz Csaba (BDSE) lett a torna legjobb játékosa. Serdülő leány: 1. Budakeszi Ált. Isk., 2. Hévízgyörki Petőfi Ált. Isk., 3. Budörsi DSE, 4. Bp. III. Bárczy Isk. A legjobb játékos Horváth Evelin (Bp.). Az együttesek legjobbjai: Üveges Márta (Budakeszi), Kaspár Beáta (Hévízgyörk), Regényi Katalin (BDSE). Az MDF váci szervezete a helyi Reménység Egyesület Csá- nyi körúti székházában sportfórumra invitálta az érdeklődőket, amelyen Grosics Gyulát, az 50-es évek labdarúgó válogatottjának legendás kapusát, valamint dr. Jakabházi Lászlót, az Országos Test- nevelési és Sporthivatal elnök- helyettesét látták vendégül. A sport jelenlegi hazai helyzetéről Jakabházi László tartott előzetes tájékoztatót. Az OTSH elnökhelyettese örömteli tényként említette, hogy a magyar élsport világviszonylatban is az élvonalba tartozik, az 1896-os első olimpiai játékoktól napjainkig. Az „egy főre eső arany- termést" figyelembevéve a világon a második helyen állunk, a finnek mögött. Ez az adat arra enged következtetni, hogy Magyarországon tulajdonképpen minden rendben van a sport há- zatáján. — Ez közel sincs így, hisz olyan kontraszttal, ami az élsport és a sport másik két nagy területe, a diáksport és a szabadidősport között van, a világon sehol sem találkozunk — mutatott rá dr. Jakabházi László. — Már két és fél éve azon munkálkodunk, hogy ezt a szakadéknyi különbséget eltüntessük. A legégetőbb feladat a fiatalok sportolási lehetőségének megoldása. Ezt tűzte zászlajára a kormány és a parlament. A 3600 hazai kistelepülés közül 1016 nem rendelkezett tornateremmel, de ma már 560 helységben húzzák a falakat, s 1996-ra elkészülnek a tornatermek, abDicsó'ségróJ, szakadékról, pénzről Grosics és Jakabházi Vácott ból a 44 milliárd forintból, amit erre a célra különítettek el a költségvetésből. De a tornaterem még nem minden, szükség van uszodára, jégpályára, stadionokra is. Mintegy száz tanuszoda és ezer szabadtéri sportlétesítmény építését vette tervbe a kormány-. A világon elsőként bevezettük az általános iskolákban a mindennapos testnevelést is, s növelni, minőségileg javítani szeretnénk a testnevelési egyetemen a szaktanárok képzését. A másik nagy terület, ahol óriási gondjaink vannak — folytatta az OTSH elnökhelyettese —, a szabadidősport témaköre. Meg kell változtatnunk 4,5 millió felnőtt lakos egészségi állapotát, s itt is első helyen kell említenem a 30 és 50 év közötti dolgozókat, akik az ország terhét viselik, s csak egészségesen nyújthatják tudásuk, erejük javarészét. A harmadik terület, az élsport, hatalmas anyagi problémákkal küszködik, de meg kell keresnünk azokat a forrásokat, amelyekkel ezek a gondok megoldhatók. A sportfórum országgyűlési képviselő vendége, Grosics Gyula hozzászólásában természetesen főként a futballról beszélt. — Számomra a sportok királya a labdarúgás. Ettől még az atlétika lehet persze a sportok királynője. Elfogultságomra legyen mentség, hogy évtizedeken át ebben a sportágban tevékenykedtem és tagja lehettem az ’50-es években egy olyan csapatnak, amely a világ legjobbjának számított. Grosics Gyula hangsúlyozta, hogy a csapatsportokban, és így a labdarúgásban sem elégséges az egyéni teljesítmény, s itt példának hozta fel a Vác—FC Samsung együttesét, amelynek nincsenek sztárjai, mégis az NB I éllovasa. Hogy hol is áll ma a magyar futball, azt az 1969-es példával érzékeltette. Ekkor játszotta a magyar válogatott a harmadszorra megismételt mérkőzését a Csehszlovákokkal, a világbajnoki döntőbe jutásért. Matseille-ben A—1-re kikapott, s az akkori szaksajtó, valamint a közönség, egy torokból harsogta: „ennéI rosszabb már nem lehet!" Ma pedig visz- szasírjuk azt a csapatot. — Sajnos a sport és a labdarúgás is magán hordozza azokat a bélyegeket, melyek társadalmi életünket is jellemzik. Az elmúlt 40 év alatt beidegző- dött központosított irányítás a sportban is megnyilvánul, erre konkrét példa, hogy a fővárosban 8 NB I-es futballcsapat működik. München is 2 milliós város, ott mégiscsak egy elsőosztályú csapat van. Budapest túlterhelt, és igenis létezik egy egészségtelen főváros—vidék rivalizálás. Saját példámból is tudom, hogy egy vidéki játékosnak mindig kétszer annyit kell nyújtania, mint egy budapestinek azért, hogy bejusson a válogatottba. De nem is ez a legnagyobb probléma — folytatta Grosics Gyula —, hanem az, hogy a kispesti pályán a Honvéd szakvezetője saját munkáját a Hungária körúton az MTK edzője által végzett munkához hasonlítja, és ez nemzetközi viszonylatban kevés. Hazai viszonylatban egyedi eset a váciak példája, mert ennek a csapatnak a teljesítményét el lehet vonatkoztatni az NB I-es mezőnytől és ösz- sze lehet mérni más európai, jól menő csapatokéval. Ez pedig a vezetők, az edző és a játékosok közös munkáját dicséri. Ezután Grosics Gyula a pénz és a teljesítmény összefüggéseiről beszélt, elmondta, hogy anyagi háttér nélkül nem lehet egyetlen sportágat sem működtetni, de a pénz nem befolyásolhatja az egyéni teljesítőképességet. Ha egy játékos csak akkor képes jól játszani, ha azt megfizetik, akkor régen rossz. Először a teljesítmény, és csak azután a pénz. Sajnos, a mai gyakorlat szerint azt mondjuk a sportolónak: itt van ennyi és eny- nyi pénz, ezért légy szíves nyújtsál valamit... A sportfórum befejező részében Bartos Ferenc váci polgármester számolt be a helyi ön- kormányzat költségvetésében szereplő, sportra szánt összegről. Á 25 millió forint, amely a költségvetés 2,5 százalékának felel meg, országos viszonylatban talán a legmagasabb. Bágyi Bencze Jakab