Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-05 / 54. szám
3) PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁRCIUS 5.. PÉNTEK 9 A gyertyaöntéstöl a nemezkészítésig Lesz-e népismereti tankönyv? Amikor a Somogy Megyei Művelődési Központ munkatársai néhány éve óvónőknek és tanítónőknek népismereti tan- folyamot szerveztek, maguk sem gondolták, hogy annak anyaga — kiegészítve — írásos formában is megjelenik majd. Mi több: része lesz a tantervnek. Márpedig ha az anyagot elfogadják, országszerte tanítanak majd e tematika szerint. A tanfolyam két főszervezője, Csikvár József és Vida József látva a sikert, elküldte a pályázatot a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba. S tették mindezt azért, mert a népismeret szerteágazó tevékenységrendszerét akkor még nem vállalta fel a felsőfokú pedagógusképzés. Elméletben ugyan okították, de gyakorlatban csak Somogybán. A tanfolyam résztvevői többek közt megtanulták: miként kell gyertyát önteni, álarcot, nemezt készíteni, hogy süssék és díszítsék a mézeskalácsot, melyek a tojásfestés titkai, s hogy ismerhetők fel a mozgásszervi betegségek. A hároméves kurzus elegendő volt arra. hogy a 74 pedagógus elsajátítsa a hónapok tevékenységrendszerét. Mindazt, amit nem nélkülözhet egy-egy tanórán, szakköri vagy klubfoglalkozáson. A pályázat ezt vette számba, s a minisztérium a múlt évben 420 ezer forintot adott, hogy a tanfolyam tematikáját a szakembergárda elkészítse, és február végéig eljuttassa az Országos Közoktatási Intézet kuratóriumának. A múlt év ősze óta ezen dolgozik több mint harminc somogyi és budapesti szakember. Kocsis Mihály a hónapok tevékenységeit vetette papírra, dr. Winkler Ferenc a néprajzzal, a színjátékszerű népszokásokkal foglalkozik, Katona Kata a papírhajtogatást népszerűsíti, Gosztonyi Zoltán a famunkák, Csikvár Tímea a gyöngyfűzés fortélyaival ismerteti meg a pedagógusokat. A tervezetből nem hiányozhatnak a ter- ménybábkészítés, a bőrművesség, a szövés alapjai sem. És helyet kapnak benne Gabnai Katalin drámapedagógiája. Békési Margit gyermekjátékai is. Nem teljes a felsorolás, hiszen a népismeret tárgyköre felettébb gazdag, szerteágazó. A tervezet sok kottát, feladatlapot, rajzot tartalmaz. Készítői úgy osztották meg ismereteiket, hogy azok mindenki számára érthetőek legyenek. A szakemberek abban bíznak, hogy a tervezett népismereti tankönyv anyagáról hamarosan megérkezik a vélemény, s a kiadvány mielőbb eljut majd az óvodákba, iskolákba, ahol — reményeik szerint — sikerre! használják a pedagógusok. Talán Pest megyében is. (L. S.) Tárlat a laktanyában Tíz festőművész képeiből nyílt kiállítás szerdán az advligeti határőr laktanyában. A Műkincs Kft. nem ismeretlen a belügyiek számára. Több kiállítást és vásárt rendeztek már a fővárosban is. Céljuk a művészek képeinek bemutatása és értékesítése. Ezért a hétvégén a laktanyába látogatásra érkező szülők is megtekinthetik a tárlatot. A helyszínen megvásárolható festmények 8—15 havi részletre kaphatók, kamatmentesen. A kiállításon részt vevő kortárs festők: Kocsis Valéria, Lukács János, Reinhardt István, Herpai Zoltán, Rónai Antal, Fürts József, Horváth István, Metz Ilona, Láta László, Fehérvári Ferenc. E tárlatot március 9-éig lehet megtekinteni. Erdősi Ágnes felvételei Gödöllőtől Velencéig (II.) Bizonyítani a világ előtt is lehet Körösfői-Kriesch Aladár: Aquileja ostroma (mozaikkarton) A monda szerint Attila hun király itáliai harcai során egy- re-másra hódítja meg a szebb- nél-szebb városokat — többek között azt az Aguileját is. amelynek a földönfutóvá lett lakossága később Velencét alapítja meg. Egy nép költészete rendszerint nem a saját népe ellen szól. Az „ellenfél”, ha lehet egyáltalán most e szóhasználattal élni. akár rosszallóan is értelmezheti a „másik” alapállását, még akkor is, ha a mondavilághoz való visszanyúlás- nak eredendően egészen mások voltak a szándékai. Mint a már jelzett velencei Magyar Ház építőmesterének, Maród Gézának, és a véle szövetkezett két gödöllői művészembernek, Nagy Sándornak és Körösfői-Kriesch Aladárnak. De ne vágjunk a dolgok elébe! Az Attila-mondakör szerint (amelyből mind Nagy Sándor, mind pedig Körösfői a velencei magyar műcsarnok ablakfestményeinek és nagy felületű mozaikjainak a témáját merítette) a hun vezér hosszú ideig ostromolja Aguileját, ámde sehogy sem tudja bevenni. Már készül elvonulni seregével, amikor egyik pirkadatkor a városból menekülő gólyák seregét pillantja meg az égen. csőrükben apró fiókáikkal. Az égi jelt megfejtve végső csatára vállalkozik Attila csapata, és meghódítja, sőt földúlja Aguileját. Nos, egy térdre kényszerí- tett nép utódai, a XX. század eleji velencei polgárok — főleg a műkritikusok — nem lelkesedtek az ilyen üzeneteket sugalló műremekekért... Noha azok épp az ellenkezőjét szándékoztak az olasz műpártolók tudtára adni, azt. hogy igenis vannak közös fogódzók. azonos történelmi pontok a két nép életében (mégha a mondavilághoz is kell érettük visszanyúlni). Részint ezzel magyarázható, hogy az akkori olasz sajtó nem tud mit kezdeni a kiállításon szereplő más műalkotásokkal sem, így a Csók-, Fe- renczy-, Fényes- és Sz lányi - művekkel, pontosabban azok realisztikus szemléletével és azoknak az impresszionizmuson jóval túlmutató stílusjegyeivel. Idegenmajmolóknak és tehetségteleneknek nevezi őket, akik inkább a hibák, mint az erények utánozására képesek csupán. Eléggé lesújtó vélekedések ezek, szerencsére, a; századelő magyar képző- és iparművészetének a szerencséjére ez a hangnem a későbbiek során teljes egészében megváltozott... a külföldi kritikusok esetében is. A külföldön megrendezett művészeti tárlatokról tudnunk kell, hogy állami vállalkozás eredményei — nem pedig egy-egy „iskola” alkotóinak a külön-külön is szóba jöhető bemutatkozásai. A velencei Magyar Ház — amely azóta a művészeti bien- nálék színhelye — tervezői és kivitelezői, köztük a gödöllői művészek is, a magyarság egészének a szellemi-művészi világát kellett hogy figyelembe vegyék. Az épület architektúráját ezért úgynevezett „kiállítási barokk”-ba álmodta a tervező, a belső dekoráció pedig ennek az elvnek az érvényesítéséért a nemzet történelmi múltjára bazírozott. A történelmi mozaikok mellett (Nagy Sándor Attila-sorozatára és Körösfői hasonló témájú kartonjaira gondolunk) olyan töltetű művek is helyet kaptak a „háttérhangulatot” biztosító tárlókban és apszisokban, mint a Kupa vezért és Szent Imre hercegei ábrázoló mozaikok, valamint a reneszánsz életvitel és művelődés legmagya- rabb képviselőinek a szintén mozaikdarabokra megkomponált alakjai — Balassi Bálint és az időben őt jóval megelőző Kolozsvári György... Míg az előbbiek jelenléte a pogány kultúrából való „kivet- kőzést” és a modern keresztény világba való belépést sejteti, az utóbbiak a már magyarrá lett költészetre, illetve képzőművészetre (lévén, hogy a Kolozsvári testvérek nevéhez fűződik a híres Szent György-szobor) tereli a látogató figyelmét. Persze az 1909. április 24-én megnyílt tárlat népünk korabeli kultúrállagá- nak jelenéről és talán jövőjéről is számot adott. A nép- művészeti részleg erről tanúskodik, a korabeli magyar építészettel foglalkozó anyagok úgyszintén. Ilyen megvilágításban az új környezetbe került biennálé méltó folytatása volt az előbbieknek, az 1895-ös qlső, majd a firenzei és vicenzei nemzetközi tárlatoknak. A továbbmutató gondolatokat — az olasz érzékenység megnyilvánulásait leszámítva, sőt, annak ellenére — a Gödöllői Iskola ízlésteremtő, masszív jelenléte szolgáltatta... együtt a magyar festészet akkor (és ott) még értetlenül figyelt törekvéseivel. Hogy magyar viszonylatban ez az értetlenség mennyire nem igaz, azt a két év múlva talpra állított Marosvásárhelyi Kultúrpalota lenyűgöző sikere bizonyítja — s épp Körösfői és Nagy Sándor újabb munkáinak köszönhetően. Úgy tűnik: a művészembert nem a külföldieknek, hanem az őt értőknek kell apostollá tenniük. Bágvoni Szabó István A Kerékasztal Társulás bemutatója A színészkirálynő békét kíván Bemutatót tartott Gödöllőn a Kerekasztal Színházi Társulás, Paul Foster I. Erzsébet című darabját tűzték műsorukra. Paul Foster 1931-ben született, a New Yorkban működő Café La Mama együttes egyik megalapítója és háziszerzője. Benne élve a társulat életében, darabjait színészekre írta, az 1971-ben keletkezett I. Erzsébetet „tizenegy színészből álló vándortársulatra”. Magyarországon eddig hivatásos színházak játszották ezt a művét. Nálunk igazán otthonra mégis minden bizonnyal amatőr együttesnél találhat a darab. Ott, ahol kevesebb a kötöttség, kizárt a — kötöttségek is előidézte — fáradt rutin. Az előadás annál jobb lehet. minél felszabadultabb, minél inkább nincs tekintettel semmiféle hagyományra. A darab olyan laza szövetű. hogy bármit lehetővé tesz, ami színpadon elképzelhető azzal, hogy a színészek egyrészt egy mai színtársulat, másrészt egy Erzsébet-kori színtársulat tagjai, harmadrészt pedig történelmi személyeket jelenítenek meg, teret nyit a színházi fantázia szárnyalásának, hiszen a hol, mikor, ki, kicsoda kérdései mind az előadás létrehozása során döntendők el. Kaposi László rendezése élvezetes estet szerez azoknak, akik korábban mit sem tudtak a Kerekasztal Színházi Társulásról, és régi barátaiknak egyaránt. Előadásuk most is áramkörébe vonja a nézőt, aki ámulhat a friss és átélt színészi játékon, melyet — legalábbis többek közt — az az igyekezet tesz olyan sikeressé, ami az előadás végeztén az egyik szereplővel a kifelé tartó nézőktől azt kérdezte őszinte aggodalommal: nem voltunk unalmasak? Nem, nem voltak unalmasok, inkább azon töprenghetünk, vajon hogyan képesek ezek a fiatal, nem hivatásos színészek annyi váltásra, annyi érzés, annyi gondolat közvetítésére, erőteljesen, humorral, fájdalommal. Honnét jött Láng Annamária, a mostani címszereplő, akit nem emlékszem, hogy a Társulás korábbi előadásain már láttam volna. A lilásvörös parókától, amit ráadnak, lényegül át ez a fiatal lány I. Erzsébetté, királynői, bármilyen helyzetbe kerül is, láthatóan hatalma (a másoknál különb volta miatti hatalma) tudatában levő királynővé? Ennek az előadásnak a nők a főszereplői, Erzsébet alakítója mellett a más előadások erősségeiként már ismert Ro- mankovics Edit mint Stuart Mária, Lipták Ildikó mint Medici Katalin. De még, a darab már említett rétegződéséből következőn, számos szerepet játszanak ők is, és a többiek is. Virtuóz a játék, és mégsem a virtuozitás a fontos számukra, hanem hogy elmondjanak valamit. Elmeséljenek egy történetet például az Er- zsébet-korból, például arról a helyzetről, ahogyan a világ urai feszültek egymásnak, a kérdés pedig az volt, katolikusok legyünk-e vagy protestánsok, a föld mozogjon-e avagy álljon — mikor pedig „Kopernikus halott és Galilei szobafogságban”. Az értelem hallgat, a kard csörög, az int- rikus intrikál, a filozófus filozofál... De mi most itt összeültünk egy színházi estére, és a végén azt mondjuk egymásnak — akiknek szabad, mert most övék a szó, a színészek hangosan ki is mondják — : béke veletek... Nádudvari Anna
