Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-04 / 53. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁRCIUS 4.. CSÜTÖRTÖK Már hosszú ideje együtt kell élnünk azzal, hogy szomszédainknál háború dúl. Azonos nyelven beszélő, rokon népek gyilkolják egymást. így különösen jó érzés egy olyan településen beszélgetni a nemzetiségi kérdésről, ahol a legnagyobb békességben élnek egymás mellett horvátok, németek és magyarok. Ez a falu pedig Tököl. Beszélgetőpartnereim, Hoffman Pál polgármester, I.erner Péter, a Német Kulturális Egyesület tagja és Malaczkó István képviselő — aki a Horvát Kulturális Egyesület jelöltjeként került be a testületbe — arról győznek meg, hogy az emberek közötti jó kapcsolat, a tolerancia kialakítása ugyanúgy megtervezhető, mint a gazdaság. Ez a titka a tököli békének is. Tökölön békében élnek a nemzetiségiek Soha nem lesz megosztott a — Bár még nincs kisebbségi törvény, érzékelhetően más a nemzetiségek helyzete Magyarországon, mint a rendszerváltás előtt volt. En mint kívülálló legalábbis így látom. Önök, az érintettek hogyan vélekednek erről, és milyen változásokról tudnak beszámolni? M. I.: Mi horvátok a rendszerváltás előtt is bizonyos értelemben támogatott nemzetiség voltunk, Az elmúlt években ugyanúgy őriztük a kultúránkat, ápoltuk a hagyományainkat, bár kétségtelen, hogy anyagilag ma jobbak a lehetőségeink. Az önkormányzati támogatás mellett pályázatok útján is pénzhez jutunk. Erre példa, hogy van egy külön horvát óvodánk, amely tavaly pályázati úton nyert el nyolcvanezer forint támogatást. Az viszont a rendszerváltás után derült ki, hogy élnek itt németek, akik szeretnék a hagyományaikat őrizni. L. P.: A németeket a rendszerváltás előtt nem volt szabad szeretni. Ezt a Rákosi- rendszertől kezdve belénk nevelték. Most, hogy lehetőséget kaptunk az önszerveződésre, élünk is ezzel. Megalakult a sváb asszonykórus, és gyermek tánccsoportunk is van. Nekem könnyű a haladást észre- vennem, mert mi a semmiből indultunk. M. I.-: A horvátoknál is különböző csoportok jöttek létre a faluban. Ilyen például a pre- lo, amely összejövetelt jelent. Heti egy alkalommal találkoznak a negyven év felettiek, sütemény és bor mellett beszélgetnek, kártyáznak. Négy táncs- csoportunk van, a felnőtt tánc- csoportnak van egy utánpótlása, és két iskolai csoportunk is van. Összesen 170 gyerek táncol. Emellett a horvát férfikórusunk is hozzájárul a hagyományok ápolásához. Anyanyelvi oktatás — Mi az, amit az oktatásban, nevelésben nyújtani lehet a nemzetiségieknek, és megvan-e az igény a szülőkben, gyerekekben, hogy tanulják saját anyanyelvűket? M. I.: Mint már említettem, van horvát óvodánk, ahol a gyerekek két nyelven beszélnek. A „Jó reggelt”, a „Jó étvágyat” horvátul is elhangzik. A foglalkozások is kétnyelvűek. Ebből az óvodából általában a horvát szakos iskolába mennek a gyerekek, ahol a nyolcvanas évek végétől már három tantárgyat tanulhatnak anyanyelvükön. Ez is új, mert bár korábban is lehetett felső tagozatban horvá- tot tanulni, nem ilyen óraszámban. és nem volt anyanyelvi oktatás. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy kicsit háttérben vagyunk a nyelvvel. Ahhoz, hogy valaki horvát óvodába írassa a gyerekét, nagyobb propagandát kell csinálni. L. P.: Sajnos a németek az elmúlt időszak alatt elfelejtették az anyanyelvűket. Nagymamáink, akik nem tudtak magyarul, már kihaltak. Néhány generáció elég volt ahhoz, hogy ne beszéljünk németül. Bár most szép számban járnak felnőttek is német nyelvtanfolyamra — köztük én magam is —, anyanyelvi szinten már soha nem fogunk megtanulni beszélni. H. P.: A német nyelvet idegen nyelvként is könyebbben választják a gyerekek, mert ahhoz, hogy az ember bárhol meg tudjon fordulni a világban, szükség van rá. Ennek ellensúlyozására azt a megoldást találtuk ki, hogy aki horvát tagozatra jár, idegen nyelvként angolt tanul, és angolra más nem jelentkezhet. A németet pedig, nemzetiségi nyelvként már három évfolyamon tanulják az iskolások. Bár ez nem anyanyelvi szintű oktatás, kiemelt óraszámban tanulhatják a nyelvet a gyerekek. A nyelvi képzést mi olyan fontosnak tartjuk, hogy nyáron a Duna-parton lévő iskolai faházban horvát és német nyelvű tábort szervezünk. Ilyen eddig még nem volt. — A magyarság haladó erői büszkék arra, hogy befogadó nemzet vagyunk. Ma is sokan hivatkoznak István király intelmeire, amelyben ez áll: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Az önök számára mit jelent ma magyarországi nemzetiséginek lenni? H. P.: A demokráciában az embernek szabad választása van, hogy minek vallja magát: magyarnak vagy kisebbséginek. Az elmúlt negyven év ebben nagy kárt okozott, mert nem beszéljük a nyelvet. Kötődünk a zenéhez, a kultúrához, de igazából nem is tudjuk, hogy mit is jelenthet még nemzetiséginek lenni. Az azonosságtudat esetleg már a szüléinkkel megszakadt. Ezért most nemcsak az a feladat, hogy a kultúrát ápoljuk, hanem az azonosságtudatot vagy ennek lehetőségét megadni. És akkor mindenki saját maga vállalja vagy nem vállalja, ami a kisebbségi léttel jár. Ám úgy gondolom, Tökölön ennek a feltételei megvannak. Itt eldönthetik az emberek, hogy anyanyelven tanuljanak-e gyerekeik. Sőt a társadalmi vagy az önszerveződési lehetőségek is megvannak. Nemcsak a különböző csoportok létezésére gondolok. hanem arra is, hogy dolgoznak a polgármesteri hivatalban olyan emberek, akik beszélnek németül és horvátul. Tehát, ha valaki anyanyelvén szeretné az ügyeit intézni, azt is meg tudjuk oldani. L. P.: Az ember génjeiben hordozza a múltját. En is nagyon sokat gondolkoztam ezen. Az egyik ember előbb mozdul erre a zenére, a másik meg arra. Hogy ez mitől van, nem tudom, talán a gyermekkorunkból hoztuk magunkkal. Nálunk a tiszta sváb család nagyon ritka, a vegyes házasságok a jellemzők. Ez az oka, hogy a legtöbb német származásúnak magyar az anyanyelve. De nemcsak az anyanyelvűnk magyar, magyarnak is valljuk magunkat mindannyian. pedig az én apám is sváb volt. M. I.: Nekem az édesanyám volt horvát anyanyelvű. de én is magyarnak vallom magam. Szeretem, őrzöm a hagyományokat, a véremben folyik a horvát kultúra. Ha valahol meghallok egy tamburát vagy egy horvát zenét, nem is lehet kifejezni, mit érzek. Huszonöt éve táncolok horvát együttesben, teljesen máshogy mozdulok a horvát zenére. Ennek ellenére, nem tudom megmagyarázni, miért, magyarnak érzem magam. Nem kérdezik, ki honnan jött — Az egész ország előtt példa lehet az, ahogyan Tökölön együtt élnek a magyarok, a németek, a horvátok. Ilyen békét, ilyen szívből jövő toleranciát kevés helyen látni. Mi ennek a titka? L. P.: Hogy szépen tudunk egymás mellett élni, annak az is az oka, hogy a horvátok, németek, magyarok összeházasodtak egymással. Bárcsak máshol is elmondható lenne, hogy ilyen jó az összhang. Nálunk nincs rivalizálás, az embert elsősorban a viselkedése alapján ítéljük meg. Mi úgy érezzük, van mit egymástól tanulnunk, és együtt egészen jó dolgokat tudunk kialakítani. Közös műsorokban lépünk fel, a sváb asszonykórus és a horvát férfikórus rendszeresen együtt szerepel. A két egyesület közös szervezésében indult el a hangszeres oktatás is. Én sváb létemre a horvát férfikórusban énekelek. Itt születtünk, együtt gyerekes- kedtünk, soha nem volt közöttünk előítélet. A sváb asszonykórus tagjainak csaknem a fele horvát. Nagyon pozitívnak tartom, hogy fiataljaink a délszláv táncon belül teljesen összevegyültek. Nem kérdezzük meg, ki honnan jött. Látok én itt újfalusi svábtól kezdve mindenkit táncolni. A gyerekeink már nem kérdezik meg egymástól, hogy milyen sszármazásúak. Ez eleve garancia arra, hogy itt soha nem lesz megosztott a lakosság. M. L: Nem furcsa ez nálunk, az én lányom is táncol a német együttesben. Vasárnap például a fél tizenegyes misén sok németajkú horvátul énekel a templomban. Rájöttünk, hogy mindkét egyesületnek könnyebben megy, ha összefogunk. A zongorát is közösen vettük, és együtt fogadtuk a székelyudvarhelyi énekkart. A Tököli Tükörben pedig megjelentjük azokat a horvát és német nyelvű énekeket, amiket mi gyűjtöttünk. L. P.: Hihetetlen dolgokat hall az ember, hogy mi folyik a világban. Nem tudom elképzelni, hogy férj és feleség nemzetiségi alapon szembekerüljön egymással. Ezt normális ésszel nem lehet felfogni. Egyszerűen nem értjük. Hercegszántón voltunk énekelni a horvát férfikórussal, s egy fiatal úr, aki mellettem ült, kifogásolta, hogy olyan dalokat is énekeltünk, amelyik nem tiszta horvát. Azt mondta, elvárja, hogy szolidárisak legyünk a horvátokkal. Megdöbbentő, hogy arra kell vigyázni, hogy egy szót i-vel vagy a-val ejtünk ki, mert az akkor már szerbes. Nagyon jó lenne, ha nem jönne ide be a háborúskodás, a gyűlölködés. Bízom benne, hogy a józan ész felülkerekedik. M. I.: Mi a horvátoknak élelmiszert vettünk, ruhát gyűjtöttünk, de a politikába nem folyunk bele. Nekünk semmi bajunk a magyarországi szerbekkel. H. P.: Én ehhez csak azt tenném hozzá, hogy tudomásom szerint nem sok olyan település van, ahol a képviselők kisebbségi jelöltként kerültek a listára a választások idején. Tökölön a német és a horvát kultúregyesület képviselőjelöltjei a harmadik és a negyedik helyen végeztek. Ők hivatalból, a többiek pedig származásuk miatt képviselik a nemzetiségieket. — Lapunk is többször írt Tököl külfödi kapcsolatairól. Tőként a szomszéd országokkal törekszik a falu az együttműködés fejlesztésére, és ebben élen járnak a nemzetiségiek. M. I.: Valóban próbálunk a környező országokkal kapcsolatot kialakítani. A prelo tagjait minden évben fogadják a burgenlandi horvátok. Talán furcsa dolog, de a horvát táncegyüttesnek egy szerb együttessel van kapcsolata. Azóta már az énekkar és a gyerekek is jártak ott, most telefonon tartjuk a kapcsolatot. Szükség van a nyelvtanulásra L. P.: Én is azért járok német nyelvtanfolyamra, mert kapcsolatot tartunk a németekkel, és micsoda dolog, hogy az ember nem tud szót érteni velük. Áprilisban fogadunk negy- ven-ötven embert, és családoknál fogjuk elszállásolni őket. Számunkra nagyon fontos a kölcsönös üdültetés, a baráti társaságok kialakítása. A gyerekeink már egészen jól tudnak kommunikálni egymással. H. P.: Ezeknek a kapcsolatoknak azért is van nagy jelentősége, mert a gyerekeink megérzik, hogy szükség van nyelvtanulásra. Odafigyelnek az órán, mert tudják, hogy ennek hasznát veszik a nyár folyamán vagy a levelezésben. Ma már egyedül járnak a középiskolások egymáshoz nyaralni. Ez elősegíti azt is, hogy a nemzetiségek kitermelik saját értelmiségüket, amire nagy szükség lenne, mert ők segíthetnének az azonosságtudat vállalásában. — A hagyományok ápolása, az identitás megőrzése vagy kialakítása pénzbe kerül. Az önkormányzat hogyan tudja segíteni a nemzetiségeket? M. I.: A központi és a pályázati pénzeken kívül az ön- kormányzat is elkülönít egy bizonyos összeget a különböző közösségek támogatására. Ezt pályázat formájában meghirdeti. Tavaly 180 ezer forintot kaptunk, az idén pedig 150 ezret kértünk a progralakosság műnkhöz, erről a testület fog még dönteni. A pénzt gyermekfesztiválok szervezésére, betlehemes játékok betanítására, horvát író-olvasó találkozóra, nyári táborozásra fordítjuk. Könyveket, kazettákat is veszünk, amelyeket a könyvtárból lehet kikölcsönözni. H. P.: Tavaly a németek az önkormányzattól 130 ezer forintot kaptak. Ők is a horváto- kéhoz hasonló célokra fordították: kirándulásra, hangszerekre, táncruhákra. Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományok gyűjtésére is. Olyan idős embereket szólaltatunk meg, akik még tudnak anyanyelvükön beszélni. Régi énekeket gyűjtünk, amelyeket a fiatalok már nem nagyon ismernek, ezeket magnóra vesszük. Számtalan közös tervünk van, ezek egyike Tököl turisztikai térképének kiadása, amelyben három nyelven jelenik meg az ismertető szöveg a faluról. De szeretnénk néhány tájékoztató táblát is elhelyezni a faluban, ezeken is három nyelven lesz a felirat. Ezenkívül szándékunkban áll összeállítani egy Tököl-monográfiát, és ennek részeként feldolgozzuk a helyi nemzetiségek történetét is. Kettős kötődés — Tökölön sok miden megvalósult abból, amit máshol esetleg csak a nemzetiségi törvény fog biztosítani. Önök mit várnak a törvénytől? H. P.: Én úgy gondolom, nemcsak a kulturális autonómiát, hanem az érdekérvényesítést is rendezni kell törvényi szinten. A tervezet szerint a kisebbségeknek eleve hátrányos helyzetük miatt többet kell kapniuk az országtól. Én úgy gondolom, hogy Tökölön fordított a helyzet, előbbre tartunk a törvénynél, több mindent biztosítottunk a nemzetiségeknek. Ezért nekünk arra kell törekednünk, hogy azoknak is biztosítsuk ugyanazokat a feltételeket, akik nem nemzetiségi oktatásban vesznek részt. A pozitív diszkriminációt törvénybe kell foglalni, de vigyázni kell, hogy ez ne keltsen feszültséget. Bár Tökölön a kisebbségek nem szorulnak védelemre, a törvényre mindenképpen szükség van, mert a segítségével kialakíthatók azok a formák, amelyek a fennmaradás, a kisebbségi nyelv érvényesítését, az oktatás feltételeit, a kulturális autonómiát biztosítják. A törvényt egyrészt azért hozzák, hogy a kisebbségek fennmaradási feltételei javuljanak. Másrészt egy kicsit azért is születik, hogy mintaként szolgáljon a környező országoknak. Én szeretném remélni, hogy valóban mintaként szolgál majd, és nem hivatkozási alapként, mert azt már túlhaladta az élet. Figyelembe kell venni azt is, hogy nálunk a kisebbségek szétszórtan élnek. Ezért nagyon nehéz lesz egy olyan törvényt alkotni, amely ide is jó, és mintaként is szolgál. Halász Csilla Vasárnap a fél tizenegyes misén sok németajkú horvátul énekel a templomban Erdősi Ágnes felvétele
