Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-03 / 52. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. MÁRCIUS 3.. SZERDA Tánctanfolyam Abonyban Stílusos pavilon Szigetszentmiklósi vásár Olcsó élelmiszerek Termőföld-árverések a megyében Végre a környezethez illő újságospavilonokat helyeztek el a váci főtéren. Vimola Károly felvétele Gödöllői városházi előzetes Megfelelő számú jelentkező ese­tén társastánctanfolyam indul Abonyban. a Petőfi Művelődési Házban, a Csillag Zsigmond utca 2. szám alatt. A képzés díja 1200 forint lesz személyenként, ez 10 foglalkozás alkalmával mintegy 20 óra díját foglalja magában. Véradás Bányán Szakemberek, vöröskeresztes akti­visták panaszolják: egyre kevesebb a gyógyító vértartalék, egyre nehe­zebb a véradónapok szervezése. A Monor környéki vöröske- resztes-szervezetek azonban nem nyugodnak bele — a remélhető­en átmeneti — kedvezőtlen ten­denciába, hol egyik, hol másik te­lepülésen szerveznek akciókat. A Pest Megyei Flor Ferenc kórház vértranszfúziós állomásának mun­katársai holnap, csütörtökön Bá­nyán váiják a donorokat. A helyi általános iskolában reggel fél ki­lenctől délután fél háromig tart az önkéntes véradás. Nagykőrösi közgyűlés A nagykőrösi Arany János Szö­vetkezet március 10-én délelőtt 9 órai kezdettel tanácskozásra hívja össze tagjait és az üzletrész-tulaj­donosokat. A gyűlésre minden ér­dekeltet várnak, ugyanis nem ke­vésbé fontos kérdésekről esik szó, mint a szövetkezet idei gaz­dálkodási feltételeinek ismerteté­se, a gazdaság működési keretei­nek megtárgyalása. Az újjáala­kult szövetkezetnek ez lesz az el­ső, a gazdálkodást tevőlegesen be­folyásoló fóruma. Tájékoztató A gödöllői képviselő-testület ma, szerdán 17 óra 30 perckor kezdi soron következő ülését a városháza első emeleti tanács­kozótermében. A tervezett tárgysorozat: sze­mélyi kérdések; tájékoztató a telefon- és a kábeltelevízió-há­lózat kivitelezéséről; az ÁFÉSZ és az önkormányzat in­gatlanügyeinek rendezése; az Uniber Beruházási Kft. szerző­dési ajánlata az önkormányzat tulajdonában álló bérlemények értékesítésének előkészítésével kapcsolatban; javaslat az önkor­mányzat és az Autóágó Kft. kö­zött létrejött bérleti szerződés módosításáról; a volt tűzoltó- laktanya bérbeadással történő a telefonról hasznosítása; a Promt Számítás- technikai Kft.-vel való bérleti szerződéskötési javaslat felül­vizsgálata a Palotakert 2. sz. alatti helyiségekkel kapcsolat­ban; javaslat a tangazdaság „A” kollégiumának megvételé­re; rendelettervezet az adóigaz­gatási feladatot ellátó dolgozók anyagi érdekeltségéről; tájékoz­tató az 1992/93-as tanévben in­dult logopédiai első osztályról, a tapasztalatokról, az 1993/94-es tanévben induló első osztály szükségességéről; tájékoztató a városban működő közéleti, karitatív, közművelő­dési közösségek életéről, együttműködési formáiról; egyebek. A szigetszentmiklósi Márka Ská­la áruház élelmiszerosztályán, az Ifjúság út 16-os szám alatt, diszkont áron vásárolhatnak mi­relit termékeket. A konzervek most átlagosan 5-8 százalékkal olcsóbbak. A lángolt kolbász ki­lója 350, a parasztkolbács kilója 398 forint. A cukor 63, a liszt 30 forintos kilónkénti áron kapható. Fél kiló gépi készítésű száraz- tészta ára 51 forint. A kannás bor literje 50 forintba kerül. Jótékonysági bál A nyugdíjasok támogatásáért Az Ipartestületek Országos Szö­vetsége, a Dunavarsányiak Füg­getlen Köre, valamint a duna- varsányi Petőfi Művelődési Ház közös szervezésében nőna­pi jótékonysági bál lesz a köz­ségben, március 6-án, szomba­ton, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. Az összegyűlt bevételt a helybéli nyugdíjasok segítésére fordítják majd. A báli hangulat sem marad el, vacsora, táncver­seny színesíti az esti programot. Kozmetikai tanácsadás Elsősorban a nők számára ked­vező az a hír, hogy a budaörsi Jókai Mór Művelődési Köz­pontban minden kedden és csü­törtökön, délután négy órától este hétig ingyenes kozmetikai tanácsokat adnak. Cserkészek a Nemzetiben Rádiótelefon-pályázat Nagykátáról, Érdről, Dunake­sziről, Vecsésről, Kiskunlac- házáról és Budakesziről már készülődnek a cserkészek a budapesti Nemzeti Színház március 15-ei díszelőadására. Ők itt ünnepük az 1848— 49-es szabadságharc évfordu­lóját. Papp Emil, a Magyar Cser­készcsapatok Szövetségének országos ügyvezető elnöke így ír: Kedves Cserkésztestvé- rem! Szövetségünk erre az al­kalomra átvette a színház je­gyeit, és most szeretettel kí­A nagykőrösi hetipiacon me­gint lábra kaptak olyasféle hí­rek, miszerint nem minden ter­ményárusnak a mérlege műkö­dik pontosan. Többnyire felfelé mutogat a nyelvük. Lehet eb­ben valami, ugyanis az egyik kereskedő éppen azt panaszol­ta, hogy napjában többen hoz­zászaladnak, ellenőrizendő a szomszéd árus mérlegelését. Szívességből egyszer-kétszer megteszi, de nem óhajt rend­szert csinálni belőle — így a zöldségkereskedő, hozzátéve, hogy ugyanakkor az otthoni kontrollt sem ajánlja, mivel a házi mérlegek nincsenek hitele­sítve, így sosem pontosak. náljuk neked is. Ez az az alka­lom, amikor szövetségünk bi­zonyíthatja szép egységét, lét­számát, szándékait. Kérjük ezért, hogy vegyél részt az előadáson teljes cserkészdísz­ben. Nyilván sok szülő, rokon is elkíséri a gyerekeket. Ők 180, 210 és 240 forintért vált­hatnak jegyet. A cserkészek féláron. Színre kerül Szöré­nyi Levente—Bródy János feldolgozásában a Kőműves Kelemen című rockballada. Á. L. Mit tehet hát, aki mégis be­csapva érzi magát? Nos, egy­szerűen csak meg kell keres­nie a piacfelügyelőt, aki az erre a célra rendszeresített mérlegen megméri a pana­szos portékáját. S ha valóban megrövidítették, feljelentést tehet a hivatalnoknál. Az el­lenőrzés egyébként ingye­nes. Nem tévesztendő össze az eladásra hozott, vagy az adásvétel tárgyát képező, na­gyobb tételű áru mérlegelte- tésével, amely szolgáltatást a hivatalosan megállapított tari­fáért végzik el a piac alkal­mazottai.-ay A Deutsche Bundespost Tele­kom, a British Telecommunica­tions és a France Telecom Mo­biles International az Antenna Hungária részvénytársaságot választotta stratégiai partneré­ül, s vele konzorciumot alkotva együtt kíván indulni azon a koncessziós tenderen, amelyet a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1992. ok­tóber 15-én írt ki a GSM — 900 megaherzes — rádiótele­fon magyarországi kiépítésére és üzemeltetésére. A British Telecom és a France Telecom úgy véli, hogy az Antenna Hungária csatlako­zásával jól egyesül a helyi nagy műsorszóró vállalat ta­pasztalata és Európa vezető táv­közlési szolgáltatóinak széles körű szakértelme. A páneuró­pai GSM-rendszert az előfize­tők és Magyarország hasznára kívánják bevezetni a magyar rá­diótelefon-piacon. A konzorci­um meggyőződése: a GSM javí­tani fogja a rádiótelefon-szol­gáltatások színvonalát és csök­kenti azok árát, miközben meg­növeli a piac felvevőképessé­gét is. A kezdeményezés egyút­tal új munkaalkalmak létrehozá­sát is jelenti, s Magyarországot tovább közelíti az Európai Kö­zösséghez. Bartha József, az Antenna Hungária vezérigazgatója el­mondta: konzorciumhoz való csatlakozás révén megnő válla­latának esélye egy új üzletágba való bekapcsolódásra, és to­vább erősödnek a cég a távköz­lésben kivívott eddigi pozíciói. Mindez növelni fogja a vállala­ti munkahelyek biztonságát és a cég versenyképességét. t.PEST WEGYEL HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) A mérleg nyelve... Hétköznap reggel hattól este hétig, szombaton fél hét­től délután egyig, vasárnap pedig reggel fél nyolctól fél 12-ig várják az egyéni vá­sárlókat és a viszonteladókat is. Üllőn, a Ferihegy Mgtsz és a Fel- sőbabádi ÁG területén lévő ter­mőföldek holnap, csütörtökön, Galgamácsán, Vácegresen, Vác- kisújfalun a Galga-parti Összefo­gás Mgtsz földjei pedig március 5-én, pénteken kerülnek árverésre. Fitness-szalon nyílt Aki betér hozzájuk, életmódprogramot kap A ceglédi városi sportcsarnokban megnyílt a település első fitness- szalonja, amelyet a PowerLine Tempó Stúdió működtet. Juhász Károly, a Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség elnöke — aki e vállalkozás egyik résztvevő­je — elmondta, a testépítés (ami elsősorban nem versenysport) ré­sze a fitnessmozgalomnak. S szö­vetségnek százharminc egyesüle­te, tízezer állandó tagja, illetve versenyzője van. A lényeg az, hogy a mai felgyorsult világban az emberek — az egyre keve­sebb szabadidejüket kihasználva — minél hasznosabban és jól elé­gíthessék ki a mozgásigényüket. A városban jó néhány sikeres versenyszakosztály tevékenyke­dik. De az átlagemberek — akik egy kicsit mozogni, kikapcsolód­ni szeretnének, s karbantartani magukat —, igen kevés lehető­séghez jutottak. A hivatalosan most megnyitott szalonban körül­belül százötven-kétszáz személy folyamatos gyakorlását oldják meg. Lajos Attila szakedző, vala­mint kolléganője irányításával — vasárnap kivételével — naponta reggel 9-től 21 óráig tartja az edzéseket (együtt a nőknek és fér­fiaknak). Napi jegyet, illetve havi bérletet is lehet váltani. Utóbbi ára négyszáz és kilencszázötven forint között mozog. Attól függ, hogy ki hány alkalommal szeret­ne részt venni a foglalkozásokon. Természetesen annak sincs akadá­lya, hogy valaki versenyszinten sportoljon. A szalon egyik termében a fel­ső testet, míg a másikban a has- és lábizmokat lehet megdolgoztat­ni. Mindenkinek személyére sza­bott edzéstervet készítenek, asze­rint, hogy valaki fogyni, erősödni akar, vagy szeretné átformálni az alakját. Voltaképpen a fitness-sza- lon már két hónapja elkezdte mű­ködését, s mintegy százhúszan lá­togatják. A kilencven százalék — főleg a hölgyek — fogyni kí­ván. A szakedzők nagy hangsúlyt fektetnek a táplálkozásra. Ennek legalább olyan fontos szerepe van a test formálásában, mint az edzésprogramnak. Fogyáshoz és izomnöveléshez is megfelelő ét­rendet ajánlanak. Aki betér hozzá­juk, életmódprogramot kap. A stúdió tulajdonosai segítik azokat, akik a testépítést verseny­zőként kívánják csinálni. Márci­usban a városban akaiják megren­dezni a magyar junior testépítő­bajnokságot. Későbbi terveikben szerepel, hogy ősszel a vidékbaj­nokságot szintén itt szerveznék meg. Az indulók között ceglédi­ekre is számítanak. Nem titkolt szándék, hogy a szalon klubként működjön. Ahol az emberek nem­csak a testükkel törődnek, hanem beszélgetnek, barátságot kötnek egymással, esetleg üzleti ügyeket tárgyalnak meg. f. Legyen a vendégünk Már a nyárra készülnek Európa legnagyobb ifjúsági üdülője, a zánkai Gyermeküdü­lő-centrum az elmúlt évben csaknem 40 ezer gyermek és fiatal gondtalan üdülését bizto­sította a Balaton partján. A megyéből 11 ezer 500 fia­tal táborozott 1992. nyarán a he­gyekkel és erdővel körülvett üdülőben. Bár a naptár még csak márciust mutat, a Gyer­meküdülő-centrumban már a nyárra készülnek. A közelmúlt­ban jutott el 1993. évi program­füzetük az oktatási intézmé­nyekhez, nagyobb gyermek- és ifjúsági szervezetekhez, művelő­dési központokhoz, könyvtárak­hoz. Az érdeklődők 21-féle tá­bor közül választhatnak. A No­mád sátortábor, videós, művé­szeti, természetjáró-, sporttábo­rok — például BMX-, szörf-, vi­torlás-, tenisztábor — mellett nemzetközi cseretábor is szere­pel az ajánlatok között. A fiata­lokat kulturált szálláshelyekkel, teljes ellátással, ingyenes sport­pálya- és strandhasználattal, vízi járművekkel, színes kulturá­lis és sportprogramokkal, kedve­ző részvételi díjakkal várják. Amennyiben a család együtt szeretne nyaralni a kiépített kempingben, olcsó árak várják a szülőket is. A családok, bará­ti társaságok rendelkezésére áll­nak a faházak és a Hangulat Hotel. A szezonon kívüli idő­szakban az Erdei iskola tábor­ba, a Sportági edzőtáborba és a Természetjáró táborba jelent­kezhetnek az általános és kö­zépiskolai osztályok. A Bala- ton-felvidéken kiránduló diák­csoportok olcsón kaphatnak szállást és étkezést. A vidék ál­lat- és növényvilága, a környé­ken fellelhető múzeumok, templomok és várak tartalmas kikapcsolódást nyújtanak a ven­dégek számára. Az érdeklődők a most márci­usban megrendezendő Utazás ’93 kiállításon is meggyőződhet­nek arról, hogy a „Legyen a vendégünk!” invitálást a zánkai szervezők nagyon is komolyan veszik. Részletes tájékoztatót a következő címen lehet kérni: Gyermeküdülő-centrum Zánka 8250 Tel.: (87) 48-440 Fax: (87) 48-453

Next

/
Oldalképek
Tartalom