Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-30 / 74. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. MÁRCIUS 30.. KEDD Szentmise, koszorúzás, előadás Teleki Pál-emléknap Pályázat emlékmű tervezésére 'D A Teleki Pál Egyesü- jfeSHöSf let névadója tiszteleté- re emléknapot rendez április 4-én, vasárnap Gödöllőn. A program délelőtt fél 11-kor a máriabesnyői kapu­cinus templomban emlékező szentmisével kezdődik, majd délben a kapucinus temetőben megkoszorúzzák a néhai mi­niszterelnök sírját. Beszédet mond dr. Mészáros István egyetemi tanár, az egye­sület elnöke. Délután 4 órakor Önkormányzás, örkormányza- tok címmel szabadegyetemi elő­adás-sorozat kezdődik ma a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem kollégiumának „C” halijá­ban. A foglalkozások célja az, hogy az érdeklődő hallgatók rendszerezett, elméletileg meg­alapozott, a gyakorlati tapaszta­latokra épülő tudáshoz jussa­a városi művelődési központ­ban dr. Vígh Károly történész, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság elnöke tart előadást gróf Teleki Pál helye a magyar történelem­ben címmel. Vasárnap a gödöllői autó­busz-pályaudvarról 8 óra 55, 9 óra 55 és 10 óra 55 perckor in­dulnak Máriabesnyőre autó- buszjáratok. A Kapucinusok te­réről vissza 13 óra 10, 14 óra 10 és 15 óra 10 perckor indul­nak autóbuszok. nak az önkormányzással és az önkormányzati működéssel kapcsolatos kérdésekről; társa­dalomismeretük gyarapításával fejlesszék eligazodó képességü­ket, növeljék pályakezdési esé­lyeiket. A délután négy órakor kezdődő nyitóelőadást dr. Sza­bó Lajos minisztériumi főosz­tályvezető tartja. Érd város önkormányzata or­szágos, nyilvános, jeligés pályá­zatot hirdet a II. világháború érdi áldozatai emlékművének tervezésére. Az emlékművet mindazok számára állítanák, akik a harcokban elestek, illet­ve Érdről vagy környékéről hur­colt el a szovjet hadsereg. Az emlékművön a művészi megjelenés mellett helyet kell biztosítani mintegy ötszáz név felírására is. Az önkormányzat az emlék­mű helyszínéül a Polgárok Háza mögötti, rendezés alatt álló területet jelölte ki. A pályá­zók tegyenek javaslatot a tá- gabb környezet kertészeti ren­dezésére is. A megbízónak idén 1,5 mil­lió forint áll rendelkezésére az emlékmű létrehozására. A pályázat tartalmazza az emlékmű 1:10 léptékű makett­jét, műleírást, költségbecslést és kertészeti-környezetrendezé­si vázlattervet. A jeligés pályá­zathoz zárt borítékban mellékel­ni kell a pályázó nevét és címét. A pályázatot június 18-án 12 óráig lehet benyújtani az Érd városi Polgármesteri Hivatal­ban (2030 Érd, Alsó u. 1. Tele­fon: 06-23-45202). A pályázat szakmai bírálatát június 21-én a Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus által fel­kért szakzsűri végzi, amely ki­választja a három legjobb ter­vet. Az önkormányzat kiállítá­son mutatja be a pályaműveket a lakosságnak, majd saját hatás­körében dönt arról, hogy a há­rom legjobb tervből melyiket kívánja megvalósítani. A nyer­tes pályázat alkotójával szerző­dést kötnek, a két másik pályá­zó 30-30 ezer forint díjban ré­szesül. A pályázaton részt vehet minden olyan művész vagy al­kotócsoport, aki vagy amely a pályázat feltételeinek megfelel. Kiállítás a múzeumban Szabadegyetem a kollégiumban Megkérdeztük az Elmü szakemberét Miért sötétek az utcák? Miért borul sötétség­be az esti utca? Bi­zonytalan Vácott a belvárostól a DCM la­kótelepig vezető Temető' utca közvilágítása. A Telep utcában lakó egyik házaspár a napok­ban kora este tért nyugalomra, mert átmenetileg a lakásban is áramkimaradás volt. A napokban tapasztalt jelensé­geket tették szóvá olvasóink, eze­ket tapasztaltuk magunk is. Ezért fordultunk kérdéseinkkel Kovács Lászlóhoz, az Elektromos Mű­vek váci üzemvezetőjéhez. — A Telep utcai áramkima­radás rövid ideig tartó alkalmi zavar volt, amit gyorsan elhárí­tottunk — közölte. — A DCM lakótelepen a Közvill Kft. mun­katársai dolgoznak. Az elavult vezetékek helyett új kábeleket kell lefektetni, lámpakarókat, lámpatesteket kell cserélni. A kérdés pillanatában a Temető utca jól kivilágított. A sokszor előforduló hiba miatt azonban az említett lakótelepi munkák befejezése után, amely előrelát­hatólag egy hétig tart, a Teme­tő utca közvilágítását újítjuk fel. (K. T. I.) m Tegyük széppé A Vízművek lakóhelyünket! tájékoztatója Az ENSZ Környezetvédelmi Prog­ramja keretében világszerte hétvégi közösségi nagytakarítást szerveznek. A kezdeményezéshez kapcsolód­va április 3-án, szombaton tavaszi nagytakarítás lesz Pomázon is. Ezen a napon a helyi önkormány­zat megszervezte a főútvonalak ta­karítását, valamint a lomtalanítást. A szervezők kérik a lakosságot, hogy aki tenni tud és akar, a fenti időpontban ragadjon seprűt és köz­vetlen lakóhelye környékét tisztítsa meg. A Fővárosi Vízművek értesíti a fo­gyasztókat, hogy Elmü karbantar­tási munkák miatt március 31-én 8 órától 15 óráig Adyligeten és Máriaremetén a Duna u., Vezér u., Géza fejedelem útja, Rigó u., Ördögárok u., Dutka A. u., Turul u., Feketerigó u., Feketefej u. által határolt területen nyomáscsökke­nés, illetve vízhiány várható. A Fővárosi Vízművek kéri a fo­gyasztók szíves türelmét és megér­tését. Póteboltás Eddig sokan elmulasztották A Földművelésügyi Minisztéri­um rendelete előírja, hogy köte­lező beoltani minden három hó­naposnál idősebb ebet. A kutyá­kat pórázon és szájkosárral kell vezetni. A védőoltás díja száz forint. A szakhatóság kéri, hogy a gazdák vigyék maguk­kal az előző évi oltási bizonyít­ványt. Sajnálatos tény, hogy a Ceg­léden március 31-ig meghirde­tett kerületenkénti eboltásra ed­dig a kilencezer négylábúnak csupán az egyharmadát vitték el. Holott ez az emberi veszett­ség — amely gyógyíthatatlan betegség — megelőzéséért kö­telező. A polgármesteri hivatal — az érvényben lévő jogszabá­lyok szerint — köteles befogat­ni és megöletni azokat az ebe­ket, amelyek oltását elmulaszt­ják. (A számítógépes nyilván­tartás alapján könnyű az azono­sítás.) Akik március hátralévő napja­iban nem tudnak eleget tenni kö­telezettségüknek, azok április 2-án, pénteken 13-tól 15 óráig az állatkórházba; 10-én, szomba­ton 7-től 9 óráig a vásártérre pótoltásra vihetik kutyáikat. A nagykőrösi Arany János Múzeumban, a Ceglédi út 19. szám alatt Sipos Zsófia fes­tőművész kiállításának ünne­pélyes megnyitójára kerül sor holnap, szerdán délután há­romkor. A megnyitón Kiss János, Nagykőrös város polgármeste­re mond beszédet. A képek hétfő kivételével na­ponta délelőtt tíztől este hatig tekinthetők meg. A kiállítás utolsó napja má­jus 9-e. Helytörténeti, krónikaírói pályázat A Pest Megyei Múzeu- mok Igazgatósága, a Pest Megyei Könyvtár, a Pest Megyei Honis­mereti Egyesület és a Pest Me­gyei Levéltár helytörténeti, kró­nikaírói pályázatot hirdet. A pályázat nyilvános, azon részt vehetnek mindazok, akik Pest megye településeinek múlt­jával foglalkoznak — különösen a Pest megyei helytörténészek, krónikaírók, pedagógusok és a honismereti szakkörök. A pályá­zaton nem vehetnek részt hivatá­sos kutatók, történészek, levéltá­rosok, múzeológusok. Csak olyan munkák nyújthatók be, amelyeket előzőleg — különbö­ző célból — még senki sem lek­torált. Kiadóhoz, szerkesztősé­gekhez korábban eljutott írások­kal, továbbá doktori értekezések­kel, főiskolai, egyetemi szakdol­gozatokkal, diplomamunkákkal nem lehet pályázni. Pályázni a következő témák­ban lehet: 1. Beadható az adott Pest me­gyei község, város, iskola, közmű­velődési intézmény, egyesület, üzem, vállalat és szövetkezet törté­netéről szóló dolgozat, illetőleg az 1956-tól napjainkig terjedő idősza­kot átfogó elbeszélő krónika, to­vábbá a nemzetiségek megyei és helyi történetét feldolgozó mun­ka. A nemzetiségek története — részben vagy egészben — a nem­zetiségek nyelvén is megírható. Ebben a kategóriában pályáz­ni csak jegyzetekkel ellátott és legalább egy szerzői ív terjedel­mű (23 gépelt oldal) pályaművel lehet. Díjak: I. díj 20 000 Ft, II. díj Í5 000 Ft, III. díj 10 000 Ft. 2. Benyújtható az 1990-ben bekövetkezett történelmi változá­sokat is feldolgozó — az 1991. és 1992. évi — falu (város) kró­nika. A krónika legalább egy szerzői ív teijedelmű kell legyen és az a megyei nemzetiségek nyelvén is megírható. Díjak: I. díj 15 000 Ft, II. díj 10 000 Ft, III. díj 8000 Ft. A pályázat történeti munkák­ra vonatkozik. A bíráló bizottság nem veszi figyelembe a múltról szóló szépirodalmi írásokat, vagy a régészeti és néprajzi mun­kákat. A pályaműveket a Pest Me­gyei Levéltárnak (1364 Buda­pest, Semmelweis u. 6. vagy Pf. 30.) kell beküldeni. A pályamunkákat egy pél­dányban kell benyújtani, a bírá­ló bizottság a gépelt szöveg jó minőségű papíron készült első példányát fogadja csak el. A pályamunkák beküldésének határideje: 1993. augusztus 31. A pályázat eredményét 1993. ok­tóber 23-án közük. A pályadíjakat az erre a célra összehívott bíráló bizottság ítéli oda. A bíráló bizottság a pályá­zat anyagának ismeretében a dí­jat megoszthatja, összevonhatja, vagy nem ítéli oda. A pályadíjak adókötelesek. A pályamunkák kézirati példá­nyai a Pest Megyei Levéltár tu­lajdonává válnak. A díjazott mű­vek egészének vagy részleteinek publikálási joga két évig a pályá­zatot meghirdető szerveket illeti meg. Ha a pályázók igénylik, szak­mai, módszertani tájékoztatást szívesen nyújt a Pest Megyei Le­véltár. Orvosi tanácsok Mit kell tudni a szívinfarktusról? A szívinfarktus lényege a szívizomzat egy részének az elhalása, melyet a súlyos oxigénhiány okoz. Legtöbbször valamelyik koszorúér (Coronaria) ága az elzáródásnak a következménye. Embólia is okozhat infarktust. Például szívburokgyulladásnál is felléphet mint szövődmény. A szívinfarktus többnyi­re hirtelenül és váratlanul alakul ki. Az esetek egy részében nem előzik meg anginás panaszok. A szívinfarktus legjel­lemzőbb tünete az anginás (szívfájdalom) roham, mely azonban nem szűnik meg, hanem tartós marad, és nitroglycerinre (nitro- mint) sem változik. A fájdalom jellege az anginás fájdalomnak fe­lel meg. Azoknál, akik előtte már angináztak, észreveszik, hogy az addigiaknál sokkal intenzívebb és kibírhatatlanabb. Leggyak­rabban a szegycsont mögött fáj, úgy érzik, mintha valami markol­ná, fogná a szívüket, sokszor az egész mellkasban szertesugárzik a fájdalom. Többször a bal vállba és a bal kézbe sugárzik a fájda­lom. Főleg időseknél fordul elő a hasi, a gyomor- és a torokfájda­lom, melyhez gyakran hányinger is társul. Ilyen tünetek esetén még a rutinos háziorvosnak is rendkívül nehéz felismerni a szívin­farktust. Sajnos az esetek egy részében egyáltalán nem okoz fáj­dalmat. Főleg időseknél hirtelen eszméletvesztés, ájulás és szív­megállás következik be. Ez a hirtelen szívhalál, máskor ritmusza­vart okoz, mely pitvarfibrillációhoz, végül pedig szívmegálláshoz vezethet. Időseknél előfordul, hogy egyetlen tünet a hirtelen vérnyomás­csökkenés. A beteg sokszor elsápad, verejtékezik, nyugtalan, szo­rong, torokfájás, hasfájás, kibírhatatlan mellkasi fájdalom és lég­szomj lép fel, melyet ritmuszavar kísér. Utólagos vizsgálatok azt mutatják, hogy azoknak, akik már szívinfarktuson átestek, elő­zőleg is voltaik panaszaik, de nem figyeltek föl rá, vagy nem törőd­tek vele. Ilyen tünet a gyors kifáradás, néha jelentkező szívnyo­más, enyhe ritmuszavar, tehát láthatjuk, hogy a szívinfarktus rend­kívül változatos klinikai képet nyújtó megbetegedés. Terápia: az orvostudomány fejlődésével a szívinfarktus gyógyí­tásában is új eljárások jöttek létre. A korszerű terápia legfonto­sabb feltétele az időben való felismerés, és a betegnek minél előbb cardiológiai osztályra való eljuttatása. A diagnózist sokszor egyértelműen csak a kórházban lehet diagnosztizálni, EKG és la­boratóriumi vizsgálatokkal. Városunkban, mihelyt a háziorvos az infarktust diagnosztizálja, vagy a gyanú benne fölmerül, a ceglédi kórház cardiológiai osztályára szállíttatják a beteget. Szerencsére már a rendelőintézetünkben is hetente egyszer van cardiológiai szakrendelés. A frissen kialakult vérrögöt, thrombus enzimatikusan, thrombo- cinase enzimmel lehet oldani, de csak a friss thrombust. Ezt az el­járást Cegléden is sikeresen alkalmazzák. Az utóbbi 10 évben egy­re több coronaria műtétet végeznek, ezek az úgynevezett coroná- ria áthidaló bypass műtétek. Városunkban is már több beteg esett át sikeres bypass műtéten. A szűkült coronariát a szervezet saját kis vénájával pótolják. Na­gyon érdekes, hogy amennyiben a beteg nem változtat életmódot, az újonnan beültetett érszakasz is ugyanúgy elmeszesedik. Dr. Módra Marianna Nagykőrös Piaci körkép ■ Bár az időjárás ismét hűvösre fordult, a ceg- lédi piacon megduplá­zódott az árusok szá­ma. Az őstermelők friss primő­rökkel jelentek meg. Egy csokor újhagymát, illet­ve retket húsz forintért, a sóska és saláta kilóját százötvenért adták. A paradicsom még igen drága: kétszázötvenért mérik. A fehér paprika darabja negy­ven, a zöldé húsz forintba ke­rül. A formás fejű karfiolt száz forintért kínálják. A kelkáposz­ta szintén ennyit ér, a „sima” fe­jes kilencvenet. A fehérrépát hatvanért, a sárgát negyvenért adják. A hagyma kilója har­minc, a burgonyáé húsz, a ve­tőkrumplié huszonöt forint. Az alma — fajtájától függően — negyven és hatvan között kelt el. A szőlő kilója háromszázöt­ven forint, szamócát pedig száz­hatvanért mérnek. Persze csak negyed kilót. A tojás ára öt/öt- ven, illetve helyenként hat/öt- ven a ceglédi piacon.- y ­Tej diszkont Tejdiszkont nyílt a napokban Dunakeszin, a Szent István utca 1. szám alatt, a gázcserete­lep mellett. Különféle tejet, saj­tot, margarint, tojást és más fi­nomságokat árulnak a megszo­kottnál olcsóbban. Kevesebbe kerül a tapéta Ma, kedden a ceglédi Kossuth Művelődési Köz­pont B. épületében 8- tól 18. óráig tapétavásár lesz. Anyakönyvi hírek Házasságot kötöttek: Korpos György és Varga Mónika Erzsé­bet, Bakos József és Sebők Erzsébet, Jankai János és Gere Zita. Meghaltak: Kovács Gyuláné Visontai Ilona Anna (Dobai u. L), dr. Baranyi Ambrus Albert (Ifjúság u. 15.), Medgyesi István (Hold u. L), Fekete Jánosné La- dos Julianna (Ady E. u. 16.), Gon- di Józseíhé Burján Juliánná (Zrí­nyi u. 104.), Huszák Pál (Kárpát u. 8.), Bagota Józsefné Gerecze Etelka (Aulich u. 11.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom