Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-03 / 52. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. MÁRCIUS 3.. SZERDA Ehen halni nem is olyan könnyű Látogatóban Andrássy Kurta Jánosnál Műtermi lakásának kertjében világos szobrok álldogálnak a sötét háttérben, némelyiket belepte a hó. A bejárati lépcsőn Szabó Dezső' trónol tra- hitba vésve, olyan magabiztosan, hogy az már gőg a javából. Andrássy Kurta János szobrászművészt karakterérzéke és jellembeli sajátosságok iránti fogékonysága a legnagyobb művészek közül is kiemelte. (Szabadjon valakit illetlenül kritikusaira hallgatva megemlítenem: Med- gyessy Ferenc nevét.) Nemcsak abból az alkalomból kerestük fel a nyolcvanéves művészt, mert nemrég ő is megtagadta, hogy a köztársaság elnökétől vegye át a Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjét, hanem mert hosz- szú évtizedekig tartó agyon- hallgatás és megaláztatás után hivatalos megrendelés alapján elkészítette Sinka István remek portréját és azt a gádorpusztai népi írók „galériájában” fel is állították. Éppen oda, ahol a költő-juhász egykoron a nyáját őrizte. Barátok voltak a nehéz években, tehát emlékezetből mintázta a jól ismert arcot, és meghívta a költő fiát is és rokonságát, hogy segítségére legyenek a megidézésben. (A kitüntetést pedig — a suty- tyomban történt átadás miatt — nem sokra becsüli.) A hajlíthatatlanul büszke és a megalkuvásokat nem ismerő művészről pontosan fél évszázada — 1943-ban — jelent meg az első idegen nyelvű méltató tanulmány. Andrássy Kurta János akkor alig múlt harminc esztendős, és már munkásságáról beszéltek. Érthető, hiszen már húszévesen bemutatkozhatott a Műcsarnokban, majd 1938-ban és 1940-ben a Tamás Galériában. A Nemzeti Szalon csoportos kiállításán pedig 1941-ben harminckét szobrát láthatták. Legnagyobb megbízatását pedig, a balatonfüredi sétányon álló Széchenyijét, pályázat útján nyerte 1940-ben, amiről akA művész egyik szobra mellett Nagy Béla felvétele kor úgy írtak, miszerint nemcsak a legnagyobb magyart sikerült megformáznia, de a műben egész Füred lelke is benne van. — Rendkívüli sikereimet néhányan nehezen tűrték — emlékezik a művész. — Különösen Pátzai Pál viselte nehezen, aki később a hatalom embereként tizenkilences kommunista volt, a hazai szocreál egyik megteremtője. Mindent elkövetett, hogy a háború után eltiporjanak. Ezt sikerült is elérnie. — Milyen módszerekkel hallgattatták el? — kérdezem. — Kezdjük talán az Andrássy út 60-nal, ahonnét a kezelőorvosom mentett ki, aki akkor egészségügyi államtitkár lett. Szanatóriumba utalt, de ott is elértek a képtelen vádak. Egyet hadd idézzek a jegyzőkönyvből: „...Magyar szobrászati stílus kialakítására törekedett!” Talán ezt a mai fiatalok el sem tudják hinni, olyannyira elképesztő vád. A „Háború” c. gyermekét féltőn védő, menekülő anyát ábrázoló szobromat pedig eltüntették Nyíregyházáról. Az indok: „Kelet felől menekül.” „A magyar nép szobrászáracímű könyvemet összeszedték a közkönyvtárakból és zúzdába vitték. — A hatalmas életművét, amit 1972-ben Sárospataknak ajándékozott. tehát úgy hozta létre, hogy közben nem is volt kiállítása? — De volt, kétszer is: 1961-ben és 1966-ban. Az elsőn látszólag minden simán ment, csak a megnyitót először Pogány Frigyes, majd régi barátom Gerevich László mondta le. A siker azonban óriási volt. Büntetésből nem is kaptam egy évig megbízást, és a jövedelmi keretemet a felére csökkentették. (Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt 45 év alatt összesen egymillió forintot kerestem!) 1966-ban pedig a megnyitó napjára időzítve rendőrségi idézést kaptam egy mondvacsinált bűnügyben. Kötelezően lesújtó véleményt írtak rólam, de egy szép méltatás is megjelent — dacolva a hatalommal — Szakonyi Károly tollából a Kortárs című folyóiratban. A plakátokat két nap múlva leszedték, mert „szükség volt a helyre”, de fél éve lejárt „eseményekkel” tele voltak a hirdetőoszlopok. Pátzai bárkivel azt csinálhatott, amit akart! Pogány Ő. Gábor a főigazgató akkor járt itt a műtermemben, amikor elkészült a Szent Ferenc-szobrom. „Jaj, de szép! — mondta — de Pátzai kinyírna, ha megvenném.” Tehát még ő is félt. — Bár nem keltett akkora visszhangot mint Szervátius Tibor, de Ön sem vette át a kitüntetést, sőt, még Andráss- falvy Bertalan rehabilitációs határozatát is visszaküldte: Miért? — Nagy titokban történt ez. Hiába tüntetnek ki, hiába rehabilitálnak, ha senki nem tud róla. Hivatalosan erről egy sor nem jelent meg, az MTI nem adta ki. Elvártam volna, hogy legalább két soros kommüniké megjelenjen. Engem azóta senki föl nem keresett, meg nem kérdezte, hogyan élek, van-e munkám, meg tudok-e élni a kicsi nyugdíjamból. így nem tudhatják, hogy rengeteget dolgozom, és nem pihegek fáradtan, mint egy nyolcvanéves öregember. Engem valamikor a nyilas sajtó „zsidóbérencként” reklámozott, és a liberális sajtónak köszönhettem akkor országos hírnevemet. Pedig soha nem voltam egyetlen pártnak sem tagja. Valamikor rájöttem, hogy éhen halni nem is olyan köny- nyű: most pedig, amikor dióval etetem a cinkéket a tenyeremből — köszönöm, jól megvagyok... Onody Éva Különös filmfesztivál Budapesten Katonadiplomácia és kultúra Ki gondolta volna néhány évvel ezelőtt, hogy az első budapesti Nemzetközi Katonafilm Fesztiválon a részt vevő országok mellett a NATO információs központja is bemutat egy összefoglalót tevékenységéről? A március 15—20-ig tartó bemutatósorozat fővédnöke Für Lajos honvédelmi miniszter. A katonai filmstúdiók által készített filmek és a nemzeti hadseregek katonai cselekményeiről: a kiképzésről, oktatásról, környezetvédelemről, sportról, békefenntartásról, az országok együttműködéséről, a tiszti, katonai hivatásról szalagra vett alkotások közös hasznosítása a célja a bemutatósorozatnak. Két témában vetélkednek az alkotások a nemzetközi zsűri előtt — amelynek elnökéül Sára Sándort kérték föl —: oktató és dokumentumfilm kategóriában. A Budapesti Tavaszi Fesztivál idején sorra kerülő eseményről Scharrer János vezérőrnagyot, a szervezőbizottság elnökét kérdeztük. — Mely országok jelentkeztek erre a minden bizonnyal nemcsak a katonák ■ között nagy érdeklődéssel várt bemutatkozásra? — Ausztria, Bulgária, Lengyelország, Románia, Olaszország, Belgium. Hollandia, Oroszország, Svájc, Portugália, Spanyolország, Finnország, Koreai Köztársaság, Német- illetve Franciaorzság, és meghívtuk a Cseh és Szlovák Köztársaságot is. — Tábornok úr! Mi a jelentősége annak, hogy. első alkalommal rendez Budapest ilyen katonai filmfesztivált? — Hagyományt szeretnénk teremteni, vagyis a jövőben rendszeressé akarjuk tenni fővárosunkban a különböző hadseregek legjobb filmjeinek a bemutatását. Lehetőséget próbálunk teremteni az álkotók közti szakmai beszélgetések kialakulásához, a tapasztalatok cseréjéhez, a személyes ismeretségek létrejöttéhez. Mindezt úgy akarjuk elérni, hogy közben vendégeink országunkról és filmjeinkről a lehető legtöbb információt vigyék haza, mert ez is alapja lehet a rokonszenv elnyerésének. Egyszóval barátokat akarunk megnyerni hazánknak és hadseregünknek. Remélem, célkitűzésünket siker koronázza. — Kulturális téren is kezdeményező a magyar katonadiplomácia? — Hiszem, hogy rendezvényünk Európa országainak hadseregei között fejlődő azon új szellem egyik példája, amely Helsinkiben született és napjainkra már meghatározója a népek és hadseregek közti kapcsolatnak is. Reményeim szerint a bemutatásra kerülő filmek és az azokat követő szakmai konferenciák jól szolgálhatják egymás alaposabb megismerését, megértését, a katonai élettel kapcsolatos gondolatok őszinte cseréjét és a hadseregek életében jelentkező témák képi megjelenítésének gazdagodását. Jó alapot biztosít ehhez a filmművészet sajátossága, hogy egyszerre nemzeti és egyetemes. — Kik tekinthetik meg a filmbemutatókat a Magyar Honvédség Stefánia úti művelődési házában? — A vetítés nyilvános. Nemcsak minden szakértőt, a fővárosban járó hivatásos katonát, hanem nyugállományúa- kat és minden érdeklődőt szeretettel várunk. Nádor István Sorok a képeslapról Hiánypótlás és üzenet Képes levelezőlap láttán igen ritkán gondolunk arra, hogy az emberiség kultúrtörténetének egyik érdekes jelenségével állunk szemben. A képeslap hiányt pótol — hozzátartozóink, szeretteink fizikai hiányát. de az őrtüzek rejtjeleinek a hiányát is, és ha továbblépünk egyet az értelmezésben, akkor azt is állítjuk: hiánypótló a képeslap esztétikai vonatkozásban is ott (és akkor), ahol ennyi a szép iránti igény. (Valószínűleg sokhelyütt ezért teszik az ablakba a megérkezett képeslapot, ezért helyezik rámába — tehát becse —, még ha tartalmilag amúgy nem oda kívánkozik, akkor is.) 1870. július 2. óta képeslap a képes lapocska. Élső forgalmazóként August Schwartz oldenburgi könyv- kereskedőt emlegetik a szakemberek. A szakma emberei, hiszen mára már egész kutató- csoportok foglalkoznak a képeslap-jelenséggel. És osztályozzák őket, és értékelik, és megélnek belőlük és (többen) meg is halnak miattuk. Gyula diák írja egyhelyütt, hogy egyik bajtársa tulajdonképpen életével fizetett a képeslapért: valahol a keleti fronton árulásnak minősült a levelezőlapra írott sor... a cenzúra előtt. Lám, a mindenkori írás veszélye miként fonódik össze a képeslappal. Úgy gondoljuk, inkább itt, az üzenet hordozásának a veszélye körül kutakodtak azok is, akik Kalstruhe- ban betiltották annak idején a képeslapok forgalmazását, mondván: „illetlenség intim dolgokat nyíltan kiteregetni”. Istennek hála, az 1867-től országunkban is megjelent „kártyát” a szó igazi értelmében nálunk sohasem tiltották le. Sajnos: a giccset sem... Az ünneprontás szándéka nélkül állíthatjuk: a képeslapnál oda- adóbban semmi más nem terjeszti jobban a rossz ízlést — és ez elgondolkoztató. Iparművészeink dolga, hogy képeslapjaink — minden más funkciójuk mellett — igazi esztétikai üzenetet is hordozzanak. (b. sz.) Képeslapok az elsó' világháborúból. Az elsó't Cegléden tették postára 1915. augusztus 16-án, Deli Jánosnak, komb. honvéd Riffl ezred 2. század 110-es zászlóalj katonájának; a másikat Aichinger Gusztáv tizedes küldte — ugyanabból az ezredből, nejének Tordára.
