Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-26 / 71. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 26., PÉNTEK 13 Együtt énekeltünk Lcpten-nyomon azt halljuk, hogy hazánkban antiszemitizmus van. Úgy érzem, éppen azok terjesztik ezt, akik lenézik, sőt csaknem gyűlölik a magyarságot. Szerintem nem igaz az, hogy hazánkban antiszemitizmus van! Mert mi nemcsak tiszteljük a zsidó embereket, de sokat — nagyon sokat — igazán szeretünk is. De még ha akarnánk, akkor sem tudnánk szeretni, becsülni a Kun Béla-, Szamuely Tibor, Korvin Ottó- féléket, akik 1919-ben sok száz magyar, büntetlen embert végeztek vagy végeztettek ki. Na és itt volt még Rákosi Mátyás, Gero Ernő, Révai József, az ávo parancsnokai, Péter Gábor és emberei, akiknek a kezéhez nem százak, hanem ezrek vére tapad. És most, a rendszerváltás után az úgynevezett „antiszemita magyarok” a még máig is élő hóhérokhoz egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Bánó Attila az egyik vezércikkében leírta, Landesz- mann György főrabbi úrnak a magyar népet becsmérlő szavait: „Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit, ha kivonnánk Magyar- országról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.” A főrabbi szerint tehát Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Tompa Mihály, Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula és még sokan mások vagy nem léteztek, vagy ha igen, akkor csakis zsidók lehettek. Megkérdezném a főrabbi úrtól, hogyan tudja megmagyarázni azt, hogy Vas István, a neves és elismert költő vérszerinti apja, Weiss Dávid rabbi helyett változatlan meggyőződéssel Arany Jánost tartotta valódi költői elődjének. Ugyan miért választott magának a bőgatyások és a fütyülős barackpálinkát ivók közül elődöt? És még valamit: Miért lennék például én antiszemita? Hiszen nekem igen sok zsidó barátom volt ifjú koromban. Persze ők is ugyanolyan szegények voltak mint én, még ma is emlékszem, amikor esténként együtt énekeltünk. Énekeltük az akkori slágereket, magyar nótákat, népdalokat. És énekeltünk zsidó dalokat is. Soknak a dallamára még most is emlékszem a nyolcvanadik évem küszöbén. Én kétszer is megjártam a frontot, többször megsebesültem, aztán 3 évet töltöttem az oroszok fogságában. Mire hazakerültem, csak egy zsidó barátomat találtam meg itthon. Ő szintén kint volt a szovjet fronton, mint munkaszolgálatos. Sajnos ott nem találkoztam vele. Négy éve ő is meghalt, s én megsirattam. Együd Lajos Vác Provokálnak bennünket Itt élünk együtt. Figyelemmel kísérjük a keresztény— zsidó párbeszédet és a tévé képernyőjén nemegyszer részesei vagyunk a zsidó istentiszteleteknek. Gyönyörködünk ősi énekeikben, kántoraik énekművészetében. Belső örömmel és azzal az érzéssel hallgatjuk a szép énekeket, hogy valamelyiket a mi urunk Jézus Krisztus is énekelhette. Ugyanakkor az egyik legnagyobb papi méltóság úgy vélekedik rólunk, hogy ezeréves államunkban megmaradtunk bőgatyásoknak. Jó lenne tudni, hogy mit szól ehhez köztársaságunk elnöke, illetve Konrád György úr és a Charta? Vajon Tom Lantos igazat ad-e Landesz- mann Györgynek? És mi a véleménye erről Fodor Gábor képviselő úrnak? Lan- deszmann főrabbi magasan képzett tudós és lelkész. Nem hasonlítható ahhoz a kopasz fiatalhoz, aki október 23-án a Parlament előtt lobogtatta a kezébe adott Árpád-sávos zászlót. Mégis fél Európa hangos volt attól a hűhótól, amit körülötte csaptak. És most itt ez az ügy és felvetődik a kérdés: ki teszi szóvá? Ki meri vállalni az antiszemita, az idegengyűlölő, a kirekesztő jelzőt? Ki kockáztatja meg, hogy a rendőrségre citálják és keményen felelősségre vonják? Nagyon szomorú vagyok, mert minket mindenféle emberek szabadon pocskondiázhatnak és nekünk hallgatnunk kell. Mi nem beszélhetünk a sérelmeinkről, nem védhetjük meg magunkat. Minket állandóan provokálnak és lassan mindenből és mindenkiből kiábrándulunk. Vártunk a rendszerváltozást, vártuk Amerikát, azt az Amerikát, amelynek szabadságáért sok magyar az életével fizetett. Vártuk, hogy mi is szabadok és jómódúak leszünk. — Ógya — (Pontos név és cím a szerkesztőségben) Nem értem... Nem értem, miért kell Tőkés püspököt „meggondolatlan” kijelentéssel vádolni, amikor bizonyos romániai etnikai tisztogatásról beszél. Az utóbbi években sok ezer magyarnak kellett erdélyi szülőföldjéről elmenekülnie az ottani politikai nyomás következtében. Most pedig a magyarság összekuporgatott garasaiból épített nagyváradi székházat akarják elvenni. Vagy csak azt kell etnikai tisztogatásnak tartani, amit a bosnyákokkal tesznek, azt, hogy halomra lövik őket? Nem értem a szerb politikusoknak az álláspontját. Azt, hogy nem lehet egy 70 éves államot csak úgy megszüntetni, és hogy joga van minden szerbnek egy államban élni. Az ezeréves Magyarországot fel lehetett úgy darabolni, hogy több millió magyar idegen igába kerüljön? Nem értem, mit takar a köztásasági elnöknek az a közel-keleti kijelentése, hogy „olyan szoros az együttműködés” (Izraellel), hogyha szomszédok volnánk, el lehetne törölni a határokat. Megértem viszont azt, hogy azok a fiák (és jelenlegi társutasaik), akiknek ávo-s őrnagy apáik 1956-ban belelőttek a magyar tömegekbe, nem akarnak áldozataik hozzátartozóival együtt vonulni március 15-én, mert az „zavarja” az ünneplésüket. Cséplő István Kismaros S Újra jönnek a bolsevisták Többször akartam már írni Önöknek, gratulálni, de mindig elmaradt. A 81 évem már sok mindenben megakadályoz. Fogytán van az erőm. De most engedjék meg, hogy sok sikert, sok erőt kívánjak Önöknek ahhoz az igazságos harchoz, amit Önök folytatnak, vagyis amit Önök mernek folytatni. Vagy siker, vagy bukás lesz az eredmény. Szívemből kívánom, hogy siker legyen. Sikerrel járjon a harcuk, mert ha nem így lesz, akkor mindent elvesztettünk. A bolsevizmus újra nyomorba dönti az országot, a magyar parasztságot. Nálunk újra a bolsevisták jönnek, ők mérik a földet, ők döntik el, hogy mi legyen a parasztság sorsa. Hogy megillet-e vagy sem a tanya, a földem. Elnézést kérek, de tovább nem tudok írni, mert nem jól látok, és könnybe lábadt a szemem. Farkas Albert Nyársapát HISTÓRIA HARDI PÉTER Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához VI. Annak megállapítása, hogy az egyházi személyek körül pontosan hányán választották a világi pályát azért, hogy taníthassanak, további kutatást igényel. Annyi bizonyos, hogy Nagykanizsán négy ferences szerzetes, Veszprém megyében többen, Debrecenben, Nagykárolyban piarista tanárok és apácák, Nagyváradon premontreiek léptek ki az egyház kötelekéből.' Az e néhány adatból is nyilvánvaló, hogy a sok ezer egyházi személyből csupán elenyésző számban vállalták: élnek a tanácsköztársaság adta lehetőségekkel. Itt jegyzem meg, hogy az egyháziak számára több átképzőtanfolyamot is szerveztek. A Vörös Újságban megjelent felhívás szerinf április 20-ig lehetett jelentkezni a Vallásügyi Likvidáló Hivatalban azoknak, akik tanítói oklevelet kívántak szerezni. Jelentkezhettek a mezőgazdasági oktatók tanfolyamára is. Az egyháziak számára szervezett agitátorképző tanfolyamnak mindössze 20-30 hallgatója volt. E témakörben lényeges még a március 29-i rendelet 3. paragrafusa, amely szerint az államosított iskolák fenntartása a végleges rendezésig az eddigi fenntartó szervek feladata. (A „végleges rendezés”, vagyis az egyházi vagyon likvidálása nem késett soká- ig---) Az iskolák átvételének végrehajtásáról április 12-én közoktatásügyi népbiztossági rendeletet adtak ki.3 Az átvételt a falusi tanácsok művelődési osztályai végezték a megyei művelődési osztályok irányítása mellett. A megyéktől függetlenül működtek Budapest, Újpest, Kecskemét, Pápa átvevő bizottságai. Ezen városokba és a megyei bizottságok mellé a Közoktatásügyi Népbiztossá^ küldött ki megbízottakat. Az államosítás június elejére a szélek kivételével mindenütt befejeződött: A felekezeti iskolák élére több helyen új vezetői neveztek ki!' Az ima megszüntetése az iskolákban Április 10-én, vagyis azon a napon, amikor ismét megnyitották a fővárosi iskolák kapuit, jelent meg a Budapesti Munkás- és Katonatanács Közoktatási Ügyosztályának rendelete a tanítás kezdetén és végén tartott imádkozás megszüntetéséről. Az egyházi sajtó megfojtása Az egyházi sajtó március 21-e után fokozatosan halt el. Ennek oka egyrészt a valós papírhiány volt. Ez nemcsak az egyházi és polgári sajtótermékeket sújtotta, csökkent tanácsköztársaság szolgálatában álló lapok oldalszáma is, különösen júliusban. Kétségtelen azonban, hogy az egyházi sajtót a papírhiánytól függetlenül sem engedték élni. Érre utal az a Vörös Újságban megjelent cikk is, amely szerint „Természetesen a proletárdiktatúra (...) gondosan ügyel arra, hogy a reakció szolgálatában álló iratok napvilágot ne lássanak." Nem kétséges, hogy a tanácsköztársaság vezetői az egyházakat hová sorolták... Ezek az okok játszottak szerepet abban is, hogy több egyházi lap megjelenésére vonatkozó kérést utasítottak el.* (Folytatjuk) Jegyzetek: 1. Heller Béla: A Tanácsköztársaság egyházpolitikájáról Világosság, 1962. 7—8. sz. 97—101. o. Bellér Béla a felsoroláshoz zárójelben hozzáfűzi: „Jegyezzük meg, hogy egyesek egyházi vezetőik utasítására választottak így, hogy ellenforradalmi agitáci- ójukat jobb pozícióból folytathassák.” Bellér állítását nem dokumentálja. 2. Vörös Újság 1919. április 12. 6. o. 3. Tanácsköztársaság, 1919. április 13. 4. Politikatörténeti Emlékek Archívuma 605. f. II/5a. 5. A Magyar Tanácsköztársaság művelődéspolitikája. Budapest, 1959. 203. o. 6. Például a dunavecsei református fiúiskolában, a székesfehérvári római katolikus leányiskolában, az esztergomi római katolikus polgári iskolában, a budapesti Síp utcai izraelita polgári iskolában.(Politikatörténeti Intézet Archívuma 605. f. II/5b) 7. A Vörös Újság 1919. május 16. 7. o. 8. Nem teljesítette a Forradalmi Kormányzótanács például az egyházi hatóságoktól függetlenül működő budapesti papi tannácsnak az Egyházi Közlöny megjelenésére vonatkozó kérését (A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei, 1919. 269. o.) De elutasították Bokor Pál sárszentmikló- si lakos kérelmét is. Ő az evangélikus hívek számára megindítandó Budai Újság engedélyezését kérte. (Politika- történeti Intézet Archívuma 601. f. 2. cs. 1919—III. 2866) Teleki László abonyi beszéde Gróf Teleki Lászlói, az emigráció egyik vezetőjét 1860 decemberében Drezdában letartóztatta a rendőrség, de — számára a lcgváratlanabbul — Ferenc József szabadon bocsátotta. Azzal a feltétellel, hogy egy ideig tartózkodik a politikától. Teleki állta is szavát, ám 1861 februárjában joggal feltételezhette: elmúlt az abszolutisztikus kormányzás időszaka, hiszen az uralkodó összehívta az országgyűlést. Pest vármegye Teleki nevét is felterjesztette a főrendként meghívandók közé, a gróf azonban képviselőként akart visszatérni a politikai életbe, ezért örömmel fogadta, hogy Abony község jelölni kívánja. A falu nem véletlenül kívánta képviselőjének: Telekit választották 1848 nyarán is, így személye a ’48-as jogfolytonosságot jelenthette. Telekit 1861. március 26-án egyhangúan választotta meg a falu. Az új képviselő még aznap délután nagy beszédben köszönte meg az abonyi- ak bizalmát. Beszéde egyúttal politikai programja is volt. Egyértelművé tette: a nemzet ragaszkodik jogaihoz: „semmi áron sem alkudni, szorosan ragaszkodni minden jogainkhoz (...), mert minden bármi jogróli lemondás további lemondásokat vonhat maga után "Teleki a ’48-as jogokat csak alapnak tekintette: „Nekünk több garantiára van szükségünk. mint mennyit a ’48-i állapotban találunk, annyira, mennyi az abszolutizmus visszaállítását örökre lehetetlenné tegye.” A lapok március 30-án közölték beszédét, alig egy héttel az ország- gyűlés megnyitása előtt. A közvélemény és a megválasztott képviselők túlnyomó többsége Telekiben látta vezetőjét, jellemző apróság, hogy az országgyűlés ünnepélyes megnyitására, Ferenc József fogadására a képviselők többsége Telekit követve nem ment el. A mintegy 200 hiányzóval szemben a megjelentek ötvenen lehettek. Pogány György
