Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-24 / 69. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 24.. SZERDA 13 Kinek a bűne? Egy csodálatos március 15-e estéjén írom e sorokat. A napot csak itt-ott árnyékolta be egy-egy szomorú esemény. Az egyik a budapesti Petőfi szobornál „elkövetett” főpolgármesteri „ünneplés” sajátos körülményeivel kapcsolatos. Ugyanis — állítólag — közmegegyezés született a közös, a napi politikát kizáró ünneplésről. Erre fel, mit láthattunk, hallhattunk? Demszky úr szózata előtt két-három liberális ihletésű színművész úgynevezett „irodalmi összeállítást” tolmácsolt a nagyérdeműnek. Körmönfontan olyan szemelvényeket válogattak össze, amelyek az 1830-as években íródtak, az akkori államhatalom bírálatára, a Habsburgok által cenzúrázott és ily módon elnyomott sajtószabadság, a magyar sajtó védelmére. Akinek volt halló és értő füle hozzá, az megértette, miért hangzottak el ezen írások — teljesen jogtalanul — ma! Ma, amikor a magyar sajtót, annak jelentős részét, három évvel a rendszerváltás után, liberál-bol- sevista erők birtokolják és bitorolják?! Hazug és cinikus módszer e szemelvényeket ma emlegetni föl, a „sajtószabadság” állítólagos veszélyeztetettségének rémképét keltve! A másik megdöbbentő és tragikus esemény az esti tévéhíradóban vágta mellbe a demokráciáért — talán már hiába? — ácsingózó átlagpolgárt: a Magyar Út és a Közakarat Egyesület, és még több népi-nemzeti vonalú közösség által meghirdetett gesztenyéskerti, Kongresszusi Központ-beli ünnepségről egy szó sem esett! Ez lenne hát a demokrácia? Ezért harcoltunk, ebben bíztunk a rendszerváltás előtt, illetve annak küszöbén? Ezt a bántó kirekesztést talán még a reformkommunista televíziós vezetés sem merte megtenni a legutolsó időkben! Mi, Vácott, többen be akartunk menni erre az ünnepségre, de a helyi megemlékezés 15 órakor kezdődött, s egy órán át tartott. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy a tévében majd megnézzük a beszámolót. A Demokratikus Charta — MSZMP—Münnich „Fe- renc-rendi” — SZDSZ —Anarchista 14-i „fényes- kedéséről”, Hankiss beszédhibás zagyválásáról bezzeg volt híranyag, igaz nem sok, de jelentőségéhez képest mégis túl terjedelmes! Vajon ki irányítja ma „a nemzeti” televíziót? De végül is irányítsa bárki, ami előfizetői pénzünkért minket is megillet(ne) a minket érdeklő tájékoztatás! Végső soron mindazok a célok, eszmények sérültek súlyosan e szent napon, amelyért dicső eleink harcoltak. Mi pedig ismét a csalódás keserűségével voltunk kifizetve! Brezovich Károly Vác Hangsúlyeltolódás Azóta pedig, az utóbbi majdnem 150 évben még műveletlenek, értetlenek és ostobák is vagyunk. Merthogy Petőfi Sándor amikor megírta Nemzeti dalát, hová rakta a vesszőket, azt nem tudhatjuk. Az is lehet, hogy sehova! Mint ahogy manapság azon is vitatkoznak, hogy a költő egyáltalán elszaval- ta-e költeményét azon a nevezetes március 15-i ünnepségen. Ha mégis, úgy valóban érdekelne, hogy annak idején ő, vagy ifjú társai mit kezdtek a verssel. Az elmúlt 150 évből csak 50 évre emlékszem, de ezen 50 év alatt csak rosszul értelmezett, így rosszul elhangzott versmondást hallottam. Rengeteg népszerű, jó nevű színész szavalja el ma is, véleményem szerint rosszul. A Nemzeti dalt néhányan meg is zenésítették, de bárkitől is hallom, ők úgy gondolják, hogy ősapáink a kárhozottak. Pedig nem! így harsogják: kárhozottak ősapáink! Hát ismétlem, nem! Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak Ősapáink, kik szabadon éltek-haltak Szolgaföldben nem nyughatnak Tehát a kárhozottak mi vagyunk. Rabok is voltunk, így voltunk kárhozottak is. Ősapáink pedig épp azért, mert valaha szabadon éltek- haltak, szolgaföldben nem tudnak nyugodni. Vedres Józsefné Budapest / Árvíz Nagymaroson — 1929-ben A Pest Megyei Hírlap március 9-i Karafiáth nagymarosi hídja című cikkhez szeretnék néhány szóval hozzászólni. Nagymaroson születtem, ott jártam az akkori polgári iskolába. 1928—29-ben negyedikes voltam. Akkor a harminc fokos hideg nem volt ritkaság. 1928 karácsony este megépült a Karafiáth hídja, vagyis beállt a Duna jege. Karácsony másodnapján a nagymarosi öregek Kurzbacher halászmester irányításával kijelölték a Visegrádra vezető utat a jégen. Még újév előtt nemcsak gyalogosok, hanem lovaskocsik is közlekedtek" rajta, olyan vastag volt a jég. Ez egészen március 19-éig, az idő enyhüléséig kitartott. 19-én megindult a zajlás, s ez igen nagy riadalmat okozott a község lakóiban. A vastag jégtáblák fennakadtak a Szentendrei-sziget csúcsánál és ez Nagymaroson árvizet okozott. Ladikkal kellett az üzletekben járni a Duna-partra. Olyan nagy volt a jég sodrása, hogy a sétányon lévő vadgesztenyefákat derékban kettétörte, valamint a parton lévő Szép Ilona és Kövesd hajókat, amelyek abban az időben Nagymaros és Visegrád között közlekedtek, ripityává zúzta. Szerencsére az árvíz csak három napig tartott, mert az utászoknak sikerült a torlaszt a Szentendrei-szigetnél robbanással eltávolítani. E három nap során az iskolánkban is szünet volt, azt is elöntötte az árvíz. Nemeskéri Mihály Piliscsaba Tessék vigyázni! Tessék vigyázni, félrevezetem az olvasót, mégpedig szándékosan. Ezt írta ugyanis (egy községi vezetőnk nyilatkozata alapján) a Pest Megyei Hírlap február 15-én. Nézzük meg most, mi történt: A Pest Megyei Hírlap február 11-i számában szóvá tettem a Pomázi Polgár című lap hiányát. Miután ebben az évben nem jelent meg, és többször beszélgetési téma volt a lap nehéz anyagi helyzete, úgy gondoltam, ez az újság is elődei sorsára jutott: megszűnt. Hogy miért is nem jelent meg a lap, arról az olvasókat, a község lakóit senki se tájékoztatta. Erre kaptam a választ: szándékosan félrevezettem az olvasót, a kézirat már a nyomdában van, és néhány nap múlva mindenki kezébe veheti kedvenc újságját. Igaz, hogy akkor még a nyomdával a szerződés nem volt megkötve, igaz, hogy a néhány napból immár néhány hét is lett, de hát hogy is merem bírálni a ..., na nem részletezzük. Beszélhetnénk talán arról is, hogy a Pomázi Polgár (számos más település lapjához hasonlóan) kalendárium kiadását is tervezte, amelyről az olvasót értesítette. A kalendáriumba szánt írások többsége már decemberben a szerkesztőség asztalán volt. Teltmúlt az idő, és hol a kalendárium? Hát sehol! Hogy miért nincs, arról még a szerzőket se tájékoztatták, nemhogy az érdeklődőket. Ezek után azt hiszem, jogos a kérdés: ki is volt a „szándékos félrevezető”? Adja meg erre a választ az olvasó. Balogh Gyula Pomáz * Turcsányi Sándor pomázi önkormányzati képviselőtől származó értesülésünk szerint a Pomázi Polgár a múlt hét szombatján megjelent — színvonalasabb tartalommal, mint eddig bármikor. A Szerkesztő HISTÓRIA HARDI PETER Adalékok a tanácsköztársaság egyházpolitikájához IV. Az iskolai vallásoktatás háttérbe szorítása A vallásoktatás kérdése már a polgári forradalom idején viták tárgya volt. A tanácsköztársaság vezetői az egyház befolyásának csökkentése, majd megszüntetése érdekében az iskolai vallásoktatást Szántó Béla javaslatára elvileg már a Forradalmi Kormányzótanács I. ülésén, vagyis már uralomra jutásuk első napjaiban eltörölték. A Forradalmi Kormányzótanács kimondta, hogy „a kérdés gyakorlati végrehajtása újabb határozatot igényel." A vallásoktatást a tanács- köztársaság rendeleti úton nem szüntette meg, „bár a Forradalmi Kormányzótanács egy rendelettervezetében erről is szó volt..." A Forradalmi Kormányzótanács 3., március 25-i ülésén Kunfi Zsigmond a vallásoktatás kérdéséről szólva kifejtette, hogy „A vallásoktatás érdekében (sic!), amelyre már van elvi határozat, felfüggesztő és halasztó politikát kel! folytatni".' Az ülésen több hozzászólás után határozatban mondták ki, hogy a kérdésben egyelőre nem tesznek semmit, illetőleg „a vallásoktatás kérdését az általános iskolareformmal együtt" rendezik el. Ekkor tehát nyilvánvalóan az volt az elképzelés, hogy az iskolareform során a tárgyak közül kihagyják a vallásoktatást. A terv elkészültéig a helyi tanácsok dönthettek arról, hogy enge- délyezifi-e az iskolai hitoktatás tartásának folytatását, vagy sem. A helyi tanácsok többsége „élt a lehetőséggel”. A Magyarország története 8. kötetében4 ezért egyszerűen csak a „hitoktatás megszüntetéséről” írnak a szerzők. Néhány konkrét eset: Az akkor még Pest megyéhez tartozó Újpesten a Munkástanács még a tanács- köztársaság kikiáltása előtt eltörölte a vallásoktatást. Velinszky László, Fejérvármegye és Székesfehérvár sajtóügyi és közoktatásügyi népbiztosa Fejérvármegye valamennyi tanítójának elküldött körlevelében nemcsak a vallásoktatást szüntette meg már március 24-én (!), hanem az iskolákat is állami kezelésbe vette. A hitoktatás helyeit — adta ki a rendeletet Velinszky -— a tanácsköztársaság szelleme tanítandó.' „Felsőbb parancs és utasítás szerint”,\de mindenképpen törvénytelenül rendelte el a kálózi direktórium március 30-án a vallásoktatás megszüntetését nemcsak az iskolában, hanem a templomban is! Petri Elek, a Dunamellé- ki Református Egyházkerület püspöke másolatban mindkét körlevelet elküldte a belügyi népbiztosnak, s kérte „református templomaink vallásos szabad használatára nézve" a sürgős*intézkedést. A kérés teljesítéséről nincs tudomásom. A főváros Közoktatás- ügyi Biztossága is élt az iskolai hitoktatás megszüntetésének lehetőségével. Március 27-én elrendelte, „hogy az összes iskolákban a vallástan tanítását azonnal megszüntessék, és a felszabaduló órák részben a mai társadalmi viszonyok ismertetésére, részben közismereti tárgyak tanítására fordítandók." A vallásoktatással kapcsolatos elvi-és gyakorlati döntéseket már a marxista történetírók is bírálták: „a forradalom nehéz helyzetét csak bonyolította a hitoktatás kérdésének kiélezése”. (Folytatjuk) Jegyzetek: 1. Végül kompromisszum született: Kunfi Zsigmond közoktatásügyi miniszter elfogadta Prohászka Ottokár római ka- toliküs püspök javaslatát a fakultatív hitoktatás bevezetéséről. (Magvarország története, 8. k. 247. o.) 2. A Forradalmi Kormányzó- tanács jegvzőkönyvei, 1919. 58. o. 3. i. m. 72. o. 4. Magvarország története 8. k. 247. 0. 5. Politikatörténeti Intézet Archívuma 601. f. 2/XXXVII- 1195 6. Az intézkedés másnap jelent meg a Vörös Újságban (6. o.). Egyébként a Vörös Újság több, a kérdéssel foglalkozó cikknek is helyt adott. Például a június 19-i sz. 6. oldalán ezt olvashatjuk: „A vallás- tanítás ... a burzsuázia segítőtársa volt.” Faber Oszkár a lapnak adott nyilatkozatában (április 25. 2. o.) arra biztatja a híveket, „hogy követeljék a hitoktatásnak az iskolából való kikapcsolását és kizáróan a templomban való oktatást." 7. Magyarország története 8. k. 247. o. Pécel Drugeth Vilmos birtokába kerül Pécel az oklevelekben első alkalommal 1338. március 24-én bukkan fel. Károly Róbert király ezen a napon adományozta a falut hívének, Drugeth Vilmos nádornak. Az Anjouk magyarországi uralma új bárói családok kiemelkedését is hozta, köztük a Drugethekét, mint az Anjouk leghűségesebb támogatóit. A családi ősei Franciaországból kísérték az Anjoukat Itáliába, majd amikor Károly Róbert magyar király lett, két testvér — János és Fü- löp — ide is követte urát. Fülöp 1322—1327 között volt nádor, őt János követte, majd ennek fia, Vilmos töltötte be 1333—1342 között az ország első világi méltóságát. Károly Róbert nemcsak tisztségekkel, de birtokokkal is elhalmozta híveit. A király szép szavakkal emlékezett meg 1317-ben Drugeth Fülöp érdemeiről; „...szülőföldjét és rokonságát elhagyta, egész vagyonával és atyai örökségével mit sem törődött attól kezdve, hogy zsenge korunkban eljött velünk (...) Miután Isten kegyelméből elnyertük a királyi trónt, hűségének győzhetetlen ércpajzsával megvédelmezett minden oldalról, elhárította a hitszegők minden szorongatását”. Drugeth Fülöpnek és Jánosnak nagy érdemei voltak a magyarországi lovagi kultúra felvirágoztatásában is. János Fia, Miklós — később országbíró lett — súlyosan megsebesült a királyi család védelmében, mikor Zách Felicián rátámadt az uralkodóra és gyermekeire. Nem csoda tehát, hogy János idősebb Fia, Vilmos is megbecsült tagja volt az udvarnak. Nádori tisztsége mellett több vármegye ispáni méltóságát is betöltötte. A király érdemei elismeréséül adományozta Pécelt a nádornak, de Drugeth Vilmos pár hónap múlva a birtokot Péter mesternek adta. Pogány György
