Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-22 / 67. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁRCIUS 22.. HÉTFŐ Csornád lakói tiltakoznak a város minden szemetét Megyei diákok vetélkedője Csecsemőgondozásból jelesre vizsgáztak Németh Tünde gyermekorvos (középen), a szakmai zsűri el­nöke végig figyelemmel kísérte a vetélkedó't Vimola Károly felvétele Hozzák Az alig több mint hétszáz lel­kes Csornád lakossága szom­bat délután kezdődő és késő estébe nyúló falugyűlésén egyként támadta az önkor­mányzatot és a Fővárosi Csatornázási Műveket azért, hogy 1984 óta a falu határá­ban létesült szemétbányába hordják Pestről a szennyvíz- iszapot. Jártak ide korábban a PVCS szippantó kocsijai is, de őket már kizárták a szállítók köréből. A Főváro­si Közterület-fenntartó Válla­lat szerződése az idén de­cember 31-ig jár le, s mint az önkomiányzat képviselői elmondták: ez a cég lényegé­ben már be is fejezte itt a te­vékenységét. Eladták a falu földjét A csatornaművek viszont most olyan építkezést foly­tat, amihez képest a régi táro­ló csak lábmosó lavór volt — fogalmazott az egyik fel­szólaló. A spontán alakult környezetvédők szószólója­ként Miklecz Pálné követel­te legharcosabban a telep megszüntetését. Vele együtt többen is azt a nézetet vallot­ták: tönkretették már a ter­mőföldet, mert a káros vegyi anyagok beszivárogtak a ta­lajba. Veszélyeztetik az ivó­vizet, bűz árasztja majd el a levegőt. Erősen támadták a községi képviselő-testületet, amely nem tesz ez ellen sem­mit, mire ők, köztük elsősor­ban Szőnyi Tamás, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia és a Budapesti Műszaki Egyetem korábbi vizsgálati anyagaira hivatkoztak. Ezek szerint a telepnek nincs ká­ros környezeti hatása. Ez a dokumentum elolvasható a községházán. Annál inkább káros a helyi szennyvíz, ami az erdőt is elöntötte. Az épít­kezés beszüntetésének lénye­ges akadálya egyébként — mondták —, hogy a Fóti Vö­rösmarty Termelőszövetke­zet eladta a területet, s ezál­tal a Fővárosi Csatornázási Művek a tulajdonos. Gach György, a gazdaság szakem­bere alapos magyarázatában egyebek mellett azt is el­mondta, hogy ha nem adták volna el a kijelölt helyet, a nyolcvanas években az ál­lam egyszerűen kisajátíthat­ta volna. Az emberek nem nagyon vártak arra, hogy az elnöklő Gyöngyösi Pál alpolgármes­ter adja meg a szót. Egymás szavába vágva hangoztatták vádjaikat. Úgy, hogy Szőnyi Tamás azon is kénytelen volt csodálkozni: a múlt örökségéért hogy felelhetne a mai testület? Oda is for­dult Czimmermann György­höz, Őrbottyán közös taná­csa volt elnökéhez, később Csornád elöljárójához — ő volt akkor hivatalban —, mondaná meg, hogy történt az engedélyezés? Ám Czim­mermann György csak any- nyit válaszolt: — Nem tudok szólni, mert tizennégy éve nyugdíjban vagyok. A sértett urak távoztak A csatornaművek jelenlévő vezetői nem tudták elmonda­ni a véleményüket. Kezdet­ben inkább Szőnyit biztat­ták, hogy szóljon. Később valaki azt találta mondani, hogy a Fővárosi Önkor­mányzat vezetőit hívták ide. nem a csatomaművekét, mire a pesti urak sértődötten felálltak és szó nélkül távoz­tak. Végül Kiss Róbertnek, a választókörzet országgyűlési képviselőjének a javaslatára bizottság alakult. Alkalom­szerűen ellenőrzik majd a szállítmányokat, szakértői vizsgálatot kémek. Mérgező környezeti hatás esetén azok­kal követelik a beszüntetést, aminek egyébként is meg­vizsgálják a jogi lehető­ségeit. Ezt követően még mindig szenvedélyes párbeszédek­kel múlt a drága idő. Közbe­szólások tarkították Orosz Mihályné jegyző beszámoló­ját a költségvetésről. Nem si­került eldönteni, hogy a szűk tantermes öreg iskola- épületben tanítsák-e jövőre a felső tagozat növendékeit, vagy ezután is buszozzanak naponta Őrbottyánba. A csa- tomaművektől, a Fővárosi Önkormányzat döntése sze­rint, mintegy kárpótlásként 144 millió forint érkezik majd falufejlesztésre. Jó lett volna javaslatokat hallani, mire költsék — gondolták a képviselők, de a választóik érdeklődését inkább az a 7 milliós beruházás kötötte most le, amit hasonló pénz­ből kivitelez a Lavina Kft., s annak Szőnyi Tamás az al­vállalkozója. Ez az épülő sportközpont, ahol majd teni­szezni, lovagolni, s más effé­le időtöltést lehetne folytat­ni, s talán pénzt is hozna a fa­lunak. Ám a sportkör inkább labdarúgópályának kéri a ré­gi, használhatatlan helyett. Ki fog itt teniszezni — von­ták kétségbe. Ezzel kapcso­latban még azt firtatták: mi­ért mindig képviselők nyerik a beruházások pályázatait? Ők vehették meg a község el­adott teherautóit. — Ha egyszer nincs ver­senytárs, másik pályázó — vetették ellen amazok. Hiányzik a közbizalom Csornádon mintha baj lenne a bizalommal. A gyűlésen nem vett részt Eszlényi Lász­ló evangélikus lelkész, akit 1990-ben nagy többséggel polgármesternek választot­tak, de a közelmúltban le­mondott. Ezt volt, aki sértet­ten kommentálta és kifogá­solta, hogy elhatározását csak a templom szószékéről hozta az emberek tudomásá­ra. Volt, aki úgy gondolta, azért döntött így a tiszteletes úr, mert félrevezették a kép­viselők. Egy közbeszólás szerint meg: félretették. Annak a reményében is, hogy míg a vagy hat helyen szolgálatot teljesítő, nagyon elfoglalt lelkipásztorral sike­rül beszélni, addig a tárgyila- gosabb falusiakat igyekez­tünk kérdezgetni. — Lehet, hogy a sok alap­talan vádaskodás fárasztotta ki — mondták —, pedig köz­ismert az áldozatkészsége. Még a 4200 forint havi tisz­teletdíját sem vette fel, ha­nem alapítványba adta. — Rejtély, de inkább őt kérdezze — ajánlotta a köz- tiszteletben álló tanár úr, Gyöngyösi Pál alpolgármes­ter. O cáfolta a feltevést, hogy válságban lenne az ön- kormányzat, és hogy bárki akár egyetlen fillér közpénz­hez is hozzányúlt volna. — A működésünk nyitott, de valaki bőszíti az embereket. Ám isten őrizz, hogy neve­ket mondjak — zárkózott el az alpolgármester. Kovács T. István (Folytatás az 1. oldalról) A harmadik állomáson Macher Józsefné, az Álla­mi Népegészségügyi Tisz­tiorvosi Szolgálat megyei vezető védőnője tájékoz­tatta a gyermekeket a fel­adatokról. Tresser Teréz, a tököli általános iskola ta­nulója nagyon szép mesét mondott egy képzeletbeli kisfiúnak. A másik két kis­lány feladata egy 11 hóna­pos kisbaba játékának ki­választása, illetve sétára öltöztetése volt. A folyosón várakozó gyerekek közül többen is azt mondták, hogy a legne­hezebb feladatokat az első állomáson kapták. Németh Tünde gyer­mekorvos szerint sem le­het összehasonlítani a me­semondást a lázcsillapítás­sal: — A verseny elején már-már elbizonytalanod­tunk, hogy lehetetlent kí­vánunk a gyerekektől, de éppen most volt itt egy csapat, aki maximális pontszámot kapott. * Az általános iskolák me­gyei csecsemőgondozó ve­télkedőjén első helyezést a nagykőrösi Arany János Református Gyakorló Álta­lános Iskola ért el, máso­dik helyezést a ceglédi Re­formátus Általános Iskola kapott, harmadik helyezett pedig a sóskúti általános iskola lett. A középfokú iskolák kö­zül kiemelkedő, kiváló eredményt ért el a ceglédi Török János Egészségügyi Szakközépiskola csapata, ők teljesen hibátlanul ol­dottak meg minden felada­tot. Ebben a kategóriában a szentendrei Móricz Zsig- mond Gimnázium csapata lett a második, a kerepes- tarcsai Flór Ferenc Egész­ségügyi Szakközépiskola csapata pedig a harmadik helyezett. (tibay) NAGYBÖRZSÖNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet az Általános Iskola Igazgatói munkakörének betöltésére A pályázat tartalmi követelményei: a 2/1992. (111.4.) MKM rendelet előírásai szerint. A pályázatot április 15-éig lehet benyújtani a pol­gármesteri hivatalhoz, cím: Nagybörzsöny, Rákóczi u. 2. 2634. Az állás augusztus 1 -jén betölthető. Szolgálati lakás van. Nagybörzsöny Község Önkormányzata Pályázatot hirdet az óvoda óvodavezetői munkakörének betöltésére A pályázat tartalmi követelményei: a 2/1992. (III. 4.) MKM rendelet előírásai szerint. A pályázatot április 15-éig lehet benyújtani a pol­gármesteri hivatalhoz, cím: Nagybörzsöny, Rákóczi u. 2. 2634. Az állás augusztus 1-jén betölthető. Sitik Ifu tlr új mintaboltja megnyílt a Sajtóházban! 1085 Bp., Blaha L. tér 3. Tel/fax: 138-4947. Termőföld-árverési hirdetmény A Pest Megyei Kárrendezési Hivatal Tápióság községben, a tápióbicskei Április 4. Mgtsz által kijelölt termőföldterületre árverést tűz ki Az árverés helye: Tápióság, Kultúrház. Az árverés ideje: április 22-én 9 óra. Tábla: Helyrajzi szám: Terűlet: Művelési •fl: AK-érték: Papföld 029-ből 14 ha 7512 m2 szántó 457,67 Gyepszéli 032-ből 68 ha 0670 m2 szántó 1646,00 Nagyrét 042. 24 ha 8300 m2 gyep 651,66 Nagygólyás 082. 1 ha 0000 m2 nádas 20,90 Nagvúrgés 0100. 1 ha 0000 m2 szőlő 26,00 0100/1. 6 ha 2300 m2 szántó 66,85 3. 2 ha 3100 m2 szántó 24,02 5. 11 ha 7200 m2 szántó 122,47 7. 3 ha 1000 m2 szántó 32,42 9. 1 ha 1400 m2 szántó 12,36 13. 5 ha 0000 m2 szántó 52,00 15. 3 ha 9000 m2 szántó 40,56 17. 4 ha 6000 m2 szántó 47,93 Kisürgés 0106. 17 ha 6900 m2 szántó 183,97 Körtés 0127/b 2 ha 4000 m2 gyümölcsös70,3 Határi erdő 0131. 12 ha 0000 m2 erdő 41,70 Korlátozó intézkedés nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom