Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-19 / 65. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 19.. PÉNTEK 13 Nyílt levél Demszky Gábornak Főpolgármester úr! Szervezetünket, a Tamási Áron Magyar Út Kört ért fölhábo- rító történetről számolok be önnek, aki érinteti az ügyben. Szépnek indult az idei március. Minden illetékes „politika mentes”, tiszta ünnepet Ígért, az ön pártja is... Ezért örömmel és bizalommal mentem el már február elején a rendőrségre, hogy bejelentsem: Petőfi-műsort kívánunk adni az ünnepen a Március 15-e téren. Ott tudtam meg, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha már Önök közölték a hivatalos, önkormányzati rendezvény időpontját. A kerületnek ugyanis elsőbbsége van. Ezt tudomásul vettem. Többször kellett visszamennem érdeklődnöm, míg végre február 25-én közölte velem Csákvári Iván rendezvényszervező, hogy önök 13 órakor kezdik a műsorukat. Ekkor én két órát kértem, s kaptam. 11 és 13 óra között. A rendőrségen azt mondták, hogy a hangosítással kapcsolatban forduljak az önök főpolgármesteri rendezvény- szervezőjéhez, Földes Péterhez, mivel a kétféle erősítés felszerelése bonyolult lenne, s önök már reggel elkezdik kiépíteni a hangosítást. Földes Péter úr, akit igen nehezen tudtam csak elérni, eleinte a kifogásait sorolta: „Letapossák a virágokat, amiket már reggel elkezdünk kiültetni”, aztán ..Bemocskolják a dobogót”, és így tovább. Mondtam neki, hogy aki Petőfit megy hallgatni a szoborhoz, az biztosan nem tapos a virágokra, a dobogót pedig nem akarjuk használni. Ekkor a hangosítás igen magas költségeiről beszél „Fizessék ki a 60 ezer forint harmadát.” Kis szervezet vagyunk, mondtam, nincs ennyi pénzünk. Ekkor ötezer forint névleges összegről beszélt, majd jóindulattal közölte, hogy ha telefaxon megkérjük őket, akkor ingyen is megy. A fax másnap, március 2-án elment. Vártunk a válaszra, nem jött. Körünk vezetője végül telefonon érdeklődött, hogy megkapták-e. Földes Péter úr közölte, hogy megérkezett, minden rendben van, menjünk'el március 10-én 3 órára az utolsó egyeztetésre a Petőfi szobor elé. Műsorunk időtartamáról mindaddig semmit sem kérdezett, sőt a rendőrségi igazolást sem akarta megnézni. Ezért számára csak ott derült ki, hogy a műsorunk túlnyúlik a déli 12 órán. Azt mondta, ha ezt tudta volna, egyáltalán nem engedi a hangosító használatát. Ezért déli 12-kor el fogja venni a mikrofont. Azt tanácsolta kezdjük előbb, már féltizenegykor. Mondtam neki, hogy már megjelent a hirdetés a 11 órai kezdetről. Az általa ajánlott rövidítésbe sem mentem bele, mire ő kijelentette, hogy el fogja venni a mikrofont. Végül a kör tagjaival úgy döntöttünk, hogy korábban megyünk oda, hátha előbb el tudjuk kezdeni a műsorunkat. Amikor Földes Péter, aki néhány emberével a helyszínen tanácskozott, meglátott, sietve eltávozott. A hangosító mellett ügyködő három fiatalembert kérdeztem meg, elkészültek-e az erősítéssel, ahogyan azt korábban Földes Péter fél 11 -re már ígérte. Azt felelték, hogy nem, mert hiányzik egy alkatrész, s azt várják vidékről... Várták egészen 11 óráig. Közben körülbelül 500-an gyűltek össze. Szerencsére kisegítettek bennünket egy kézi erősítővel. Elmondtam a hallgatóknak, hogy mi történt és rájuk bíztam, hogy így is meghallgatják-e az eredeti műsort, Petőfi egyik legszebb elbeszélő költeményét, „Az apostol”-t, vagy mondjak inkább néhány rövid verset, s hazamegyünk. A jelenlévők az eredeti programot követelték. Néma csöndben, moccanás nélkül hallgatták végig a verset a déli harangszóig. Egyre többen lettek, mert megszaporodtak a téren sétáló apukákkal és anyukákkal és gyermekekkel. Pisszenés nélkül állták végig az 55 percet a kicsik is. Röviddel a harangszó előtt csalódott 56-osok — körülbelül 10-15 ember — jött oda mellém egy kézierősítővel és követelték, hogy hallgassák meg őket. mert nem kaptak rendőrségi engedélyt. A bonyodalmak elkerülése miatt bejelentettem, hogy a Himnusz eléneklése után befejezzük a műsort. Alig énekeltük végig a nemzeti imádságunkat. amikor az erősítő csodálatos módon — minden hiányzó vidéki alkatrész nélkül is — hatalmas hangerővel zenét kezdett sugározni. A tömeg nevetve megéljenezte. (Bár sejtettük, hogy az Önök programjáig biztosan megjavul...) Ón azt mondta a szobor előtt: „Nem vagyunk alattvalók, nem félünk a hatalomtól, hiszen az már a mienk”. Ez való igaz. Megtapasztaltuk, hogy önöké a hatalom. Mi azonban nem vagyunk alattvalók, s ahogy Ön is mondta „nem az az erős, aki erőszakos”. Azt hiszem, a Petőfi költeményét hallgatók az Önök szólásszabadságról való nézeteikkel ellentétes élményben részesültek e napon. Az Önök jóvoltából... Mélyen fájlalom, hogy a rendszerváltás előtti években több tüntetésben együtt meneteltem Önnel a sajtó és szólás- szabadságot követelve! Szomorú üdvözlettel: Filó Sarolta előadóművész Budapest Gazdátlanul? Vácott, a nagyforgalmú kettes főútvonalon a Csányi körút Báthory utca és SzilHISTÓRIA Supka Géza 1848—1849 (részlet) Messenhauser, a hős Mihelyt Windisch-Grátz bevonult Bécsbe, nyomban ki- plakátoztatta Messenhau- ser, Blum, Bem, Pulszky és a többi vezető ember nevét, mint akiket élve vagy halva elő kell teremteni. A jó hi- szemű Messenhauser elfelejtkezett arról, hogy Win- disch-Grätz feleségét — Schwarzenberg herceg miniszterelnök nővérét — a prágai júniusi forradalom idején egy eltévedt golyó megölte, s hogy azóta Windisch-Grátz véres bosszút fogadott mindenféle forradalom ellen. Messenhauser tehát eléggé könnyelmű volt, s önként jelentkezett a katonai hatóságoknál. Persze nyomban megindították ellene a katonai törvényszéki eljárást. Wessenberg, a császárpárti miniszterelnök, aki látta Messenhausemek tiszta idealizmustól vezetett 14 napos főparancsnoki működését, meg akarta őt menteni. Levelet írt V. Ferdinánd nejének, Mária Anna császárnénak: vesse latba a befolyását Windisch-Grátznél, akit ekkor már tábornaggyá nevezett ki a császár. A császárné azt felelte Wessen- bergnek, hogy eleinte ugyan megvolt benne a hajlandóság, hogy Messenhau- ser érdekében közbelép; de aztán behatóbb megfontolás után mégis úgy döntött, hogy helyesebb, ha távol tartja, magát mindenféle befolyásolástól. S ezzel Messenhauser sorsa el is dőlt. kimondották a halálos ítéletet, kivitték Bécs egyik kültelkére, a Rossauba, s november 16-án kivégezték. Mindösz- sze annyi engedményt tettek, hogy „katonás halállal” mehetett át a másvilágra: agyonlőtték. Kérésére azt is megengedték, hogy önmaga vezényelhesse a kivégzésére kiküldött szakaszt. S ő mint igazi hős, nyitott szemmel, anélkül hogy akár csak a szempillája is megrezdült volna, a katonai előírás szerint önmaga vezényelte az „Tűz!”-et. Holttetemét valahol elföldelték, és sírja máig is jeltelen. A merénylet Kossuth már nehány nappal a schwechati szerencsétlen ütközet után Pesten volt, és Bem József is utánasietett. Bem itt az István főherceg Szállodában („Ennek is ideje volna már a nevét megváltoztatnia! — írta az egykorú pesti hírlap) lakott, ahol is mindjárt másnap egy fanatikus lengyel ifjú felkereste. Megkérdezte, ő-e Bem tábornok? Az „igen” válaszra se szó, se beszéd, rásütötte a pisztolyát. Bemnek, mint annyiszor életében, most is szerencséje volt: a golyó csak horzsolta az arcát. A 19 éves fiút, aki F. Kolagyiesz- kinek nevezte és lengyel legionistának vallotta magát, rögtön ítélőszék elé állították; de Bem maga kívánta, hogy a törvényszék szállítsa le a hatáskörét. így aztán az mint rendes bíróság ítélte el Kolagyieszkit, fiatal korára való tekintettel pár évnyi börtönre. Ezt azonban a fiú nem töltötte ki, hanem egy fél év múlva megszökött onnan. A pernek volt azonban egy kínos mellékzöngéje. Az ugyanis, hogy a merénylő mellett szóló tanúk, nyilván pártfanatizmusból, Bem ellen szóló vádakkal hozakodtak elő. Általánosságban azt mondották róla, hogy árulója a szabadságnak. Hogy az volt már akkor is, amikor portugál zsoldba szegődött, s hogy most legutóbb is két nappal a döntő ütközet előtt szökött meg Bécsből. Bem, aki már előzőleg, november 8-án is kiadott egy nyilatkozatot a bécsi ostrom bukásának okairól, most, 12-én kénytelen volt egy hosszabb emlékiratban beszámolni forradalmi múltjáról, hogy így igazolja magát a magyar kormány előtt. A párizsi lengyel emigrációs kolónia volt a Bem elleni gyűlölködés fő fészke. Bem ugyanis ott nem csatlakozott egyik frakcióhoz sem; sem Czarto- riszky herceg arisztokratáihoz, sem pedig Vorcel és Mieroszlavszky demokratáihoz, egyszerűen mert nem feküdt a vérmérsékletében az összeesküvősdi játék, amellyel ezek a csoportok az idejüket és energiájukat elfecsérelték. Párizsi ellenfeleli közül most, amikor Magyarországra érkezett, hogy szolgálatait a magyar szabadság ügyének felajánlja, egyszerre kettőt is itt talált, éspedig eléggé előkelő helyen. Az egyik Wysocki József, aki krakkói követnek mondja itt magát, a másik pedig Dzierzowski József lengyel író, aki viszont galíciai követként szerepel. Bem szerint mindkettő az ún. Gorovszki-féle álkommunista mozgalom tagja, amelynek alapítója úgy az orosz, mint az osztrák kormány zsoldjában állott... Igazoló memorandumában Bem ezt írja róluk: „Hozzám jöttek, és miután szemrehányásokat tettek volna, kinyilatkoztatták, miszerint, ha őket elismerem és velük munkálkodan- dom, megegyezendenek velem, ellenkező esetben azonban ellenem fognak fellépni. Miután mindent megmondottam nekiek, amit róluk gondoltam, ki- nyilatkoztatám: miként lelkiismeretem tiltja, hogy őket elismerjem vagy velők együtt munkálkodjam, hogy hozzáadván még, jobban ismerem őket, miként azt ne tudhatnám, hogy közönségesen használt fegyverük: hazugság, rágalom és gyilkolás, s jól tudom, hogy tagadó válaszom által mindezeket várhatom. így váltunk el.” lasy utca közötti szakaszon egy nagy alapterületű, vörösre festett műemlékház, a régi hombár vonja magára a figyelmet. Sajnos nemcsak terjedelmével, hanem máladozó, rongyos falaival, elhanyagoltságával is. Az egyemeletes barokk gazdasági épület,' az úgynevezett „Vörös-ház” 1731-ben épült. Altmann M. Frigyes püspök építtette nápolyi építőmesterekkel. (Nóta bene: a szomorú sorsú .műemlékkel szemben egy újabb kori „vö- rös”-ház épült a város dolgozóinak „önkényszerből” vásárolt téglajegyeiből, a volt MSZMP székház, mely napjainkban sárgára festve a pártok házává szelídült. A valódi barokk műemlék azonban egyre pusztul, azóta, amióta elrabolták az egyháztól, jószerivel semmit sem áldoztak az állag- megóvásra! Elképzelhető, hogy hatalmas összegbe kerülne a felújítása. S a pénz most fontosabb helyekről is hiányzik. Ám a balesetet okozható hiányosságukat máris pótolni kellene az épületen, mégpedig haladéktalanul! Például az épület Báthory utcai oldalán a födém olyannyira hiányos, hogy a szél folyamatosan sodorja le a súlyos cserepeket az utcára. Ezek gépkocsikat már megrongáltak. Emberéletben eddig — szerencsére — nem tettek kárt. Súlyos gondatlanság volna azonban ezt megvárni! Brezovich Károly Vác Tolerancia A tolerancia szó türelmet, visszafogottságot jelent. Ma ebben az országban két nagy támadási terület van, két dolgot támadnak különösen: az egyházat és a parasztságot! Negyven éven keresztül megpróbálták elvenni tőlünk az Istenbe vetett hitünket megalázással, veréssel, internálással, börtönnel! Ki kért tőlünk bocsánatot? Az ÁVH-s verőlegények, a volt párttitkárok, akik ma bezzeg megtanulták ezt a szép szót? Több százezer paraszt családot és értelmiséget tettek 24 óra alatt földönfutóvá. Megfosztották őket a nemzedékek által nehéz munkával megszerzett tulajdonoktól. Akkor hol volt az emberség, a tolerancia? Lassan oda jutunk, hogy nekünk kell csendben lennünk, hallgatnunk, mert egyre durvább és gorombább fenyegetéseket kapunk, legtöbbször persze névtelenül! Mi türelmesek vagyunk, csendesek, nem esküdtünk bosszút senki ellen, de az igazságot ezután is ki fogjuk mondani! Kárteszi Istvánná Cegéd Pest vármegye feliratban tiltakozik A Királyi Tábla 1839 januárjában báró Wes- selényi Miklóst ítélte el, február végén a már hosszú ideje fogoly Kossuth Lajost sújtotta háromévi fogsággal. Az országban az ítéletek hatására megdöbbenés és harag támadt. Az utcákon tiltakozó falragaszok jelentek meg: „Borzadj nemzet! Fő' törvényszékeid hóhértanyákká váltak! Wesselényi, a nép embere, börtönben."Pest vármegye a 30-as években már az ellenzék fellegvára volt, a megyék közül most is a „vezérvármegye” lépett elsőnek és állt az országos tiltakozás élére. A megyegyűlés 1839. március 19-ei ülésén Kubi- nyi Ferenc indítványára tárgyalta az ítéleteket. Előterjesztésében kétségbevonta a Curia döntéseinek jogszerűségét: „Jaj annak az országnak, ahol a bírók nem törvények, hanem politikai szempontok alapján ítélnek, ahol bűncselekmények nélkül lehet elítélni embereket!”— mondta többek között. A Curia elleni fellépése bátor kiállás volt, mert elnöke József nádor volt — egyúttal Pest vármegye főispánja is. Kubinyi feliratot javasolt az uralkodóhoz Wesselényi és Kossuth szabadlábra helyezése ügyében. Indítványához az egész vármegyei ellenzék hozzászólt, mindenki támogatta, csak az óvatos Dessewffy Aurél próbálta tompítani a felirat határozott szövegét, kegyelmi kérvény felterjesztését javasolva. A megyegyűlés azonban leszavazta. A tiltakozás azonban nem jutott el az uralkodóig. A Kancellárián — közjogi okokra hivatkozva — félretették. József nádor erélyes rendreutasítást javasolt „a törvényes elvektől szerfelett eltérő” Pest megye ellen, remélve, hogy a további tiltakozásoknak ezzel elejét lehet venni. Pogány György
