Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-17 / 63. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 17., SZERDA 13 A köztársasági megbízott köszöni Igen Tisztelt Főszerkesztő Ur! Nem volt és ma sincs könnyű dolga a köztársasági megbízott hivataloknak. Hiszen az új közigazgatási intézmény feladatainak megismertetése és elismertetése hosszú időt igényel. Márpedig ez a közigazgatási középszint mindössze két esztendeje működik. Ahhoz, hogy bennünket a lakosság jobban megismerjen, továbbra is szükség van az Önök segítségére. Most, március 15-én, amikor a Magyar Sajtó Napját is ünnepeljük, szeretném megköszönni Önnek és az újságíróknak eddig végzett tájékoztató tevékenységét. Bízom abban, hogy az elkövetkező időben sikerül szorosabbra fűzni együttműködésünket. A Jász-Nagykun- Szolnok, Pest, Nógrád Megyei Köztársasági Megbízott Hivatala a jövőben is készségesen áll rendelkezésükre, hogy felvilágosítást adjon, ha hozzánk fordulnak. Kérem, hogy ezentúl is korrekten tájékoztassanak rólunk; ne hallgassák el a hibákat, de ne felejtsék el közölni a jó eredményeket sem. További munkájukhoz kívánok Önöknek erőt, egészséget, eredményességet — hiszen ez mindannyiunk érdeke. Dr. Skultéty Sándor c. államtitkár, köztársasági meghízott Nyílt levél Konrád Györgynek Kétféle ember él ma Magyarországon. Az egyik, aki érti a „Demokratikus” Charta (a későbbiekben csak Chartának nevezem) lényegét, a másik, aki nem. Történt, hogy legutóbbi összejövetelükön ismeretlen telefonáló bombariadót jelentett be. Elgondolkodva azon, hogy a fent említett két csoport melyikéből kerülhetett ki a telefonáló, az alábbi következtetésre jutottam: 1. Aki nem érti a Charta lényegét, az vagy ott ült a Petőfi Csarnokban azon a vasárnapon, vagy a médiumok híradásait figyelte nagy érdeklődéssel. Véleményem szerint ők biztos nem telefonáltak. Természetesen itt a laikus, hiszékeny állampolgárokra gondolok, nem a tudatosan politizáló és ott jelen lévő politikusokra és művészekre. Ők nyilvánvalóan tisztában vannak vele, hogy milyen céllal hozták létre ezt a csoportosulást. 2. A honfitársaink másik csoportja pedig sejti, de az is lehet, hogy pontosan tudja, kik alkotják ezt a politikai szervezetet. Szerintem ők úgy látják, hogy azok, akik a demokrácia és a sajtószabadság útjába gyakran gördítenek akadályt, ilyen módon egységbe tömörülve nap mint nap demokráciáért és sajtószabadságért kiáltanak. Tehetik ezt azért, mert Európa, de talán a világ legtolerán- sabb miniszterelnökét tudhatják az ország élén. Nos, ezek az emberek mégúgy sem telefonáltak, nem kívántak segédkezet nyújtani ehhez a manipulációhoz. A kérdésre, hogy akkor mégis ki telefonálhatott, nem tudok és nem is akarok válaszolni. De egy megjegyzést végezetül még engedjen meg. Kedves Konrád György! Ha valaki vaklármát csapva minduntalan segítségért kiált, egy idő múlva már senki nem fog rá odafigyelni, mert nem fogják komolyan venni. Utalok itt néhány furcsa jelenségre, amelyek 1990—93 között történtek. A békét, nyugalmat és mind kevesebb hazugságot kívánó állampolgárok nevében küldöm üdvözletemet, elsősorban a kiváló írónak, kevésbé a politikusnak. Kendrik László Szob Hagyaték Az elmúlt napokban adták hírül, hogy árverezik a Kádár-hagyatékot. Vége a Kádár-rendszernek. Megértük a rendszer- váltást, amely inkább csak elitváltás volt. Ezt egyebek között azzal is bizonyítani tudom, hogy a Televízió, a rádió és az írott sajtó munkatársai közül azok, akik a régi rend pártolóiból tevődnek össze, visszasírják az elmúlt rendszert, s annak helyreállításán dolgoznak. E visszasírás legfőbb indítéka az, hogy állandóan mondják és írják; csak úgy juthatunk el Európába, ha a régen beígért — és nem teljesített — nagytakarítást továbbra sem végezzük el. Az, hogy ezzel a magatartással a hatalomra került elit — kormány és ellenzék egyaránt — elveszíti szavazóbázisát, a névtelen milliókat, akik ezt nem bocsájtják meg, úgy látszik, nemigen izgatja őket. Árverezik tehát a Kádárhagyatékot. Állítólag létezik az úgynevezett Kádár Alapítvány, amelyet a sok festmény és egyéb árverezésre kerülő érték eladásából származó pénz fog gyarapítani. Az árverésen nyilván megjelennek majd az újgazdagok, s az egykori Kádár-imádók, akiknek van — maradt — miből Kádárereklyéket vásárolni. A „jó Jani bácsi” emléke legalább így is élni fog a szőkébb körökben. Régi íratlan szabály, hogy a halottról jót vagy semmit. Számomra azért mégis megmagyarázhatatlan, hogy a világ egyik legnagyobb tömeggyilkosának a vagyonát — talán az elmaradt bírói ítélet miatt — nem kobozták el, s nem az állam birtokába kerül, s ezel nem az ’56-osok szenvedéseit próbálják enyhíteni. Ismét arcul csapják a tisztességes emberek millióit. Forgó Pál Vác Többesélyes utcanevek A magyar kertbarátok és mozgalmaik Somogyi Imre születésének 90. évfordulójára emlékeztek az elmúlt évben. Mint váci, tudom, korábban utcanév jelezte megbecsülését, bár 1991-ben a Névadományozási Albizottság javaslatára az önkormányzat Németh Lászlóra akarta megváltoztatni. Kialakult egy vita szóban, írásban s végül maradt a név, torzóval: csak Somogyi utca lett. Mivel egy személy, két megkülönböztetéssel, elő- és utónévvel jelzi a világnak létezését, történeti idők során, az utónév feltüntetése nélkül a személy pontos meghatározásában zavar támadhat. A fordulat évében, amikor utcanévváltozások korát éltük, a már a zsdanovi kultúrpolitikával képzett állami, közigazgatási munka- vállalók az utcanevek megváltoztatása során sok mulasztást követtek el. A Posta 1972-ben Budapest utcanévjegyzéke az irányítószámok bevezetésével nem a könyvtári állomány rendszerezésénél elfogadott nemzetközi szabályt, a Cutter- és Dewey-rendszert alkalmazza, hanem az (utónevet) keresztnevet veszi elsőnek, így a Raoul Wallenberg utcát az „R” betűnél, a Victor Hugo utcát a „V” betűnél találjuk. Az történhetett meg, hogy hosszú, idegen neveknél, a táblák egységes mérete miatt, a rövidítések során Raoul W. és Victor H. utcanevek lettek P. Sándor utcára (Petőfi Sándorra gondolva) már nem kerülhetett sor, mert a BBC erre az anomáliára figyelmeztetett. Ebből az összevisszaságból az is előállhatott, ha egy-egy nagyhírű családnak több jeles személyéről neveztek el utcaneveket és elhagyták a keresztneveket, ma már nehezen igazodunk el, kiről is neveztetett el. Budapesten 10 ismeretlen keresztnevű Eötvös utca létezik, és csak a IV. kerületben lett pontosan kiírva: Eötvös József. Ha Eötvös Lorándra gondolnak, hol „d”-vel, hol „t”-vel írják. — Melyik a helyes? Visszatérve Vácra. Az önkormányzat 1991 -ben ugyan meghagyta névlegesen a Somogyi Imre utcanevet, de mégis „Somogyi”- nak írták ki. Néhány évtized múlva kérdéses lesz, melyik Somogyiról neveztetett el? A Magyar Életrajzi Lexikon (Akad. Kiad. 1969. II. köt. L—Z. 644—645. p.) oldalán két váci illetékességű Somogyi név található. Imre és József. Somogyi József sem akárki. Vácott született 1898-ban, és Szegeden halt meg, fiatalon. (Volt szerencsém őt Vácott megismerni.) Filozófiai és pedagógiai író, egyetemi tanár, tagja a Szent István Akadémiának. Főbb munkái a fenomenológia, az energetika, az átöröklés és még annyi más. Mondjuk, a harmadik évezredben író váci helytörténész a Somogyi név hallatán melyikre gondol? Létezik egy Beniczky utca Vácott. Egyik helytörténész névadójának egy főispánt, amásik egy középkori várkapitányt tart. Kinek van igaza? A „várkapitány” állí- tójának aligha. Á múltját feledő ember nem kanyarog vissza a történelemben eny- nyire. Egy példa. Amikor a váci Névadományozási Albizottság 1991-ben azt javasolta, a helyi Szőnyi Tibor Kórház nevét változtassák dr. Jávorszky Ödönre, nem nyúltak vissza a múltba, túlzottan is a jelenben éltek. Hisz létezik Vácott egy emléktábla olyan orvosnak, aki nem gyógyító orvos volt, hanem orvostudománynyal foglalkozott, a homeopata-elmélettel, ámi személyének nemzetközi rangjelzést ad. Somogyi Imre a „Kertma- gyarország felé” című műve és a jelenleg is virágzó magyar kertészet neves úttörője (hasura-gazdálko- dás) megérdemelné, ha nevét az utcanévtábla teljes névvel illetné. Dercsényi Dezső előtt még 1948-ban kapott posztumusz Kos- suth-díjat Bartók és Kodály után harmadikként. Az Ag- ricola 1990-ben kiadta könyvét, az 1942-ben megjelentetett Magyar Élet kiadványának hasonmásaként. Ezt a cselekvésre ösztönző figyelmeztetést a váci önkormányzat szíves figyelmébe ajánlom. Petővári Gyula Budapest Két pont között Vidám fiatal éveinkben egy prepát (tanítójelöltet) így ugrattunk: — Ugye, azt tanítod a gyerekeknek, hogy két pont közt a legrövidebb távolság a kör... Ez a gyerekes ugratás jutott eszembe, miután Brazíliából egy levelet kaptam. A történet magja pedig a következő; volt egy kenyeres pajtásom, majd a távolból keresztkomám, a hajdan veresegyházi Kajdacsy Bella Gábor, elődei nagy hírű nemigyógyász orvosok, apjának helyben birtoka volt, Gábor, aki mezőgazdász lett, gőzmalmot örökölt. A birtokot, malmot elvették, barátom aki, egy szerencsésen végződött koncepciós per után 1950-ben Brazíliába menekült, sajnos, három éve elhalálozott. Komaasszonyom az özvegye, keresztgyerekeink javára levélben kért (egyikük se tud magyarul egyébként) a kárpótlásnak intézésére. Megküldettem vele a törvény szellemének megfelelő összes anyakönyvi iratot, majd meghatalmazást, mint a törvény előírja, ügyvédnek és nekem a közképviseletre. Felesleges taglalnom, közismert, mit jelentett ez számomra, minden birtokadat nélkül. De összehoztam, amit csak lehet: termelőszövetkezettől, földhivataltól, önkormányzattól, próbálkozva SZTK-nál, banknál, beszerezve a sok apró birtoktag és malomházhely birtoklapját, igazolva a köztulajdonba vételt (vagyis a szabad rablást) és az ügyvéd segítségével 1991 decemberében beadtuk a — szerintünk — jól felszerelt kárigényt. Azután vártunk — egészen a közelmúltig. Közben pedig hosszú levelekkel nyugtatgattam komaasszonyomat, kilátásba helyeztve neki a kárpótlási jegy felhasználhatóságát, valamint az összeggel kapcsolatos elvárásokat, vagyis hogy ez részkártalanítás és nem igen haladja majd meg a szegény barátom egykori két havi fizetését, illetve, hogy két keresztgyerekem és ő ebből az ösz- szegből számításom szerint a három repülőjegyet se tudná megvenni, bőven ismertetve az ország anyagi helyzetét! Erre tegnap megérkezett komaasszonyom légi levele, amiben izgatottan írja, hogy kapott egy értésítést és küldi annak fénymásolatát. E szerint a Budapesti Kárrendezési Hivatal 0021426-5 iktatószám alatt, 0031638-K borítékszám, hivatkozással 1992. szeptember 1-i kelettel. „Értesítés hiánypótlásról” értesíti az okirati hiányosságokról, melyek miatt érdemben állást foglalni nem tudnak, de törekszenek azokat hivatalból beszerezni, egyben felhívják a figyelmét: a földárverésen részvétel esetén mi a teendője... Ha ezt a levelet lefordít- tatták, akkor megvan rólam a véleményük az okirati hiányosságok körüli mulasztásomról. Gondolom, nem küldtek földvételi igénylőlapot sem. Bizonyára türelemmel és megértéssel lesznek. Én, és gondolom, ügyvédnőm, kevésbé vagyunk azok! Mert nehezen tudok belenyugodni abba a képtelen bürokráciába, hogy ezt az értesítést a konzulátusi meghatalmazással bíró, és az iratok közt található okirat alapján nem a mi magyarországi címünkre küldik, hanem Brazíliába! Vagy mégis csak baj van a két pont közötti távolság hosszával?! Fazekas Mátyás Veresegyház Vác pusztulása 1241. március 17-e Vác történetének tragikus napja. A Magyarországra zúduló tatár hordák előha- da márciushan a Dunáig tört előre, és 17-én elpusztította a várost. Vác pusztulását Rogerius mester írta meg Siralmas énekében: „A kínszenvedésről elnevezett vasárnapon Ratunak, a királyok királyának egy seregrésze Vác városához érkezett, amely a Duna partján fekszik egy félnapi járóföldre Pest városától, ahol a király időzött seregével. Miután elfoglalták és legyőzték a várost, és nagy vitézül megadásra kényszerítették azokat, akik az egyházban vagy az egyház köépületeiben — amelyeket megerősítettek — kerestek menedéket: mind a városból, mind a körül fekvő falvakból a nép megszámlálhatatlan tömegét, és miután az egyház kincstárát birtokukba vették, a kanonokokat és más személyeket, úrasszonyokat és leányokat, akiket nem akartak karddal elpusztítani, tűzben elégették. És így a kínhalálról elnevezett vasárnapon kínhalált szenvedtek a váciak, hogy kiérdemeljék osztályrészüket az Úr Jézus Krisztussal." A szörnyű pusztulás után a város viszonylag gyorsan magához tért. 1255-ben IV. Béla már a városban tartott gyűlést, melyen Nógrád — Vác ekkor még Nógrádhoz tartozott —, Hont és Gömör megyék vettek részt, és a tatárjárás utáni birtokfoglalásokról tanácskoztak. A város lakói azonban ekkor már részben németek voltak: a király német telepeseket hívott Vácra. A városban külön volt magyar és német negyed, saját templommal. IV. Béla rendeletének megfelelően az újjáépített kettős várost erős kőfal vette körül és vár vigyázta a vidék nyugalmát. Pogány György
