Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 16.. KEDD 13 Köszönet a Virrasztókért Régóta halogatom már, hogy néhány sorban megköszönjem Önöknek a Virrasztók című sorozatot. Túl azon, hogy első generációs értelmiségiként (mint sokan ebben az országban) érzelmileg erősen kötődöm a népi irodalomhoz, kutatói pályám is sok szállal kapcsolódik a népből-nemzetből érkezett írói csoport nyelvhasználatának vizsgálatához. Nemrégiben hosszabb tanulmányban is foglalkoztam az „írói nyelvművelés” kérdéseivel, az Adytól kezdve Kosztolányi Dezsőn, Németh Lászlón és Móricz Zsigmondon át kimunkálódott gondolatokkal, amelyek inspirációkat adtak e nemzedéknek a nyelvi normákról vallott nézeteik írói megfogalmazására. Fábián Gyula írásai két olyan alkotóra hívták fel figyelmem eddig, akiknek ez irányú munkásságát a nyelvtudomány nem dolgozta még fel — Erdélyi Józsefre és Gellért Sándorra gondolok. Fábián megállapításai rendkívül fontosak számomra, mint nyelvész számára is. Sorozata dokumentumértékű, s egyben új kutatásokat inspiráló, sok olyan adattal, amelyek más formában nem lennének megtalálhatóak. Dr. Nagy Erzsébet Budapest 1848 márciusában ugyan Bécs- ben is, Pesten is kiütöttek szabadságmozgalmak — tán az egyetlen ember, aki „forrada- lom”-nak nevezte őket, Széchenyi volt, ámde ő is csak úgy gúnyosan „paraplüis forradalomnak” hívta amaz napot —, viszont az élet még ilyenkor is továbbhalad a maga útján, s a testnek is megvannak a maga igényei. Így történt, hogy Szirmay Pál, aki július 5. óta országgyűlési képviselő volt, szükségét érezte, hogy gyomorbaját Karls- badban kezeltesse ezen a nyáron. Itt a fürdőhelyen, a keserűvíz hörpölgetése közben furcsa kis emberkével ismerkedett meg. Zömök, alacsony termete volt, fél lábára bicegett, arca egészen szabálytalan, lapos volt, egész megjelenésében egyáltalán nem tartozott a szimpatikus jelenségek közé. Bem Józsefnek hívták ezt a galíciai származású lengyel embert, s gomblyukában a francia becsületrend piros szalagját viselte. Bem és a magyar képviselő lassanként összemelegedtek, s így apránként kiderült, hogy Bem sokat tapasztalt katona, aki akkoriban lépett a hadfi pályára, amikor Lengyelország Napóleon befolyása alatt állott, s Bem már szinte gyerekkorától fogva a francia császárt választotta katonai eszményéül. Miként Napóleon, ő is a matematikai tudomány megszállottja volt, s ezért — megint csak mint Napóleon — tüzértisztnek indult. Már tizenhét éves korában részt vett az oroszellenes hadjáratban (ekkor kapta a becsületrendet!), s amikor Napóleon csillaga letűnt, Bem egy katonai nevelőintézet matézistanára lett. Mivel azonban időnként kellemetlen megjegyzéseket tett a cári uraPilisszentlászlói panasz Bartos Csilla újságíró Franyó Rudolf polgármesterrel és velem riportot készített. Megegyeztünk, hogy a riport anyagát észrevételezésre megküldi. Az anyag február 15-én érkezett meg a pilisszentlászlói községházára, és anélkül, hogy az ezzel kapcsolatos észrevételeket megkapta volna, a cikk a Pest Megyei Hírlap február 16-ai számában megjelent. A hatályos sajtótörvény 11. paragrafusa alapján az újságíró köteles a nyilvános közlésre készített nyilatkozatot a nyilatkozatot adó személynek — kérelmére — bemutatni: azt nem közölheti, ha ehhez a nyilatkozatot adó személy azért nem járul hozzá, mert nyilatkozatát az újságíró megváltoztatta. Jelen esetben is ez történt, kifejezett kérelmem ellenére a cikk megjelent bemutatás nélkül, illetve észrevételezés nélkül. A cikkben nekem tulajdonítottakat nem mondtam. A következő kérdésre: Milyen meggondolás alapján és mennyire tájékoztattam e témában — adta ki az alapítványnak a működési engedélyt? Az alapítvány bírósági nyilvántartásba vételre kötelezett, alapítvány részére nem adtam ki és egyetlen jegyző sem adhat ki „működési engedélyt”. Az iskola működési engedély kiadása tartozik jegyzői hatáskörbe, az iskola működési engedélyét a jegyzőnek ki kell adni, ha a jogszabályban előírt feltételeknek megfelel. A kiadott működési engedélyt visz- sza kell vonnom és vissza is vontam, miután a VI. kerületi önkormányzat művelődési osztályának vezetője jóval a működési engedély kiadása után megkeresett, és ismertette velem azokat a tényeket, iratokat, melyeket a működési engedély kiadása előtt hozzám nem nyújtottak be. rosszhiszeműen elhallgattak. Az ügyfél nyilatkozatát, a benyújtott iratok hitelességét nincs jogom kétségbe vonni, míg az ellenkezőjét be nem tudom bizonyítani. A harmadik feltett kérdésre csak a polgármester válaszolt. A cikk első felét, a riport bevezetőjét, illetve másokkal készített riportot az újságíró nem köteles nekem bemutatni, de engedjék meg, hogy az ott leírt pontatlanságokat helyreigazítsam. „Nincs itt semmi érdekes — az újságíró nemkívánatos személy, mondja a titkárnő”. A ténylegesen megtörténtek szerint az újságíró a polgár- mestert kereste, erre mondta az ügyintéző, (és nem titkárnő, ilyen a községházán nincs), hogy a polgármester (szó sem esett a jegyzőről) nem nyilatkozik. Ennek oka egyébként a Pest Megyei Hírlapban 1990 augusztusában Pi- lisszentlászlóról megjelent cikk, mikor egy szlovák püspök látogatása kapcsán „enyhén” kedvezőtlen színben tüntette fel az akkori cikk írója a községet. Emlékeztetem arra is, hogy a riport időpontját velem beszélte meg Bartos Csilla, és készséggel álltam rendelkezésére, és kívánságára kértem meg a polgármestert, hogy vegyen részt ezen a beszélgetésen. „A jegyző ügyes-bajos dolgait végzi Budapesten.” E mondatból csak annyi igaz, hogy nem ügyes-bajos dolgait, hanem hivatalos ügyet, a községi vízellátási terv vízjogi létesítési engedélyezés szakvélemény beszerzését végeztem és nem Budapesten, hanem Szentendrén. Dombai József nyilatkozik a cikkben, miszerint: „A közalkalmazotti törvény szerint meg kellett volna szavazni az együttműködéshez szükséges szerződést.” Az 1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról semmiféle együttműködési szerződéssel nem foglalkozik. Mellékesen a jegyzőre, mint köztisztviselőre a köztisztviselői törvény, az 1992. évi XXIII. törvény vonatkozik, de együttműködés megszavazásáról ez a törvény sem rendelkezik. Ha a cikkben leírtak valódiságáról Bartos Csilla ennyire győződött meg, mennyiben vaHISTÓRIA Supka Géza A FIATAL „APÓ” (Részlet az 1848—1849 című könyvből) lomra, ezért börtönbe csukták. Harmincéves korában aztán otthagyta a katonaságot, átment osztrák—lengyel területre, s Lembergben a fizikát, közelebbről a gőzgépet kezdte tanulmányozni. (Pályája ebben hasonlatos volt későbbi hadverzértársáé- hoz, Görgei Artúréhoz.) Harmincöt éves volt. amikor kiütött a lengyel szabadságharc, ahol Varsó alatt és Osztrolenkánál tüntette ki magát. Amikor végül Paskievicsnek sikerült a forradalmat levernie, Bem elmenekült Párizsba, s itt megint csak az elvont tudománynak szentelte magát. Csakhogy, mint a jó csataló a kürtszóra felrian, ő sem bírta sokáig ezt a kényszerű csöndet. Harmincnyolc esztendős volt, amikor Portugáliában két trónkövetelő vitatta egymástól a hatalmat. Az egyik a reakciós doni Miguel, a másik a liberális dom Pedro volt. Bem természetesen az utóbbi oldalára állott, s a harcokban csípőlövést kapott: ez okozta aztán élte fogytáig bicegő járását. A portugál harcok lecsitulása után ismét Párizsba húzódott meg. De a bécsi szabadságmozgalmak első hírére Ausztriában termett, karlsba- di fürdőkúra ürügyén, a valóságban azonban azért, hogy közelebb legyen az eseményekhez, ha netán ismét fegyveres fellépésre kerülne a sor a szabadság oldalán. * Magyarországon ekkoriban már mind nyilvánvalóbbá lett, hogy a magyaroknak külön, önálló s az osztrákoktól független hadsereget kell szervezniük, amelynek azonban egyelőre a legfontosabb alkotóelemei — a fegyverek és a hadvezetői egyéniségek — hiányzottak. így gondolt rá Szirmay képviselő úr, hogy Bem Józsefből kitűnő magyar tábornok válhatnék. Szirmay aztán visszafelé Bécsen át vette útját, ahol is a magyar kancellária helyiségeiben berendezett magyar „külügyminisztériumban” felkereste régi Sáros megyei pajtását, Pulszky Ferencet, mint akinek befolyása van a magyar kormányköröknél, és figyelmébe ajánlotta az általa kitervelt Bem-féle megoldást. Pulszky ugyan évtizedekkel útóbb leírott memoárjaiban azt állítja, hogy ő már eleve vi- szolygott e Bem-féle megoldástól, miután sejtette, hogy a magyar katonatisztek nem szívesen harcolnak majd egy — mégoly jónevű, de mégiscsak — idegen tábornok vezérlete alatt. Tény azonban hogy egy akkoriban Pestre küldött, de az osztrákok által elfogott jelentésében ugyancsak melegen írt Bem érdekében: elmondotta róla, hogy „igen ügyes ember, akinek keze alatt jól halad a szervezés, úgyhogy holnapra már készen áll egy lengyel— szláv légiója, amellyel — ha a bécsi mozgalmakat elvégeztük — mindjárt Magyarországba jő Bem, hogy a szlávok lássák, hogy a magyar ügy az ő ügyük, nem pedig Jellasicsé”. Bem sietve fel is kereste Pulszkyt, akitől tanácsot, illetve utasítást kért. Ő ugyanis a Szir- mayval történt beszélgetések következtében máris úgy tekintette magát, mint aki magyar szolgálatban áll. Most viszont Mes- senhauser Cézár, a forradalmi Bécs város nemzetőrségének parancsnoka felszólította, vegye át Bécs védelmét az ellene felsorakozó Windsich-Grätz- és Jella- sics-féle haderőkkel szemben. Ezt a megbízást ő csak akkor fogadná el, ha a magyar kormánynak nincs ellene kifogása. Pulszky mint a magyar kormány bécsi exponense beleegyezett, mert hiszen e pillanatban úgy festett a dolog, hogy az osztrák főváros védelme a legjobb szolgálat, amelyet Bem most Magyarországnak tehet. Messenhauser fiatal, harmincöt esztendős ember volt. amikor a bécsi forradalom vihara Latour hadügyminiszter felakasztása után őt az élvonalra vonta. Katonatiszt volt ugyan az osztrák ármádiában, de inkább szépirodalmi babérokra vágyott, s általában tiszta idealizmus vezette minden ténykedésében, a forradalomban is. 1848 márciusában nyomban lemondott osztrák tiszti rangjáról, mert úgy érezte, hogy mint tiszt összeütközésbe kerülne katonai esküjével. Erezte, hogy az ő saját katonai képességei nem elegendők egy város védelmére, míg Bem annak idején mind Danzignál. mind Varsónál bizonyságot tett ilyen irányú tehetségéről is. így hát megegyezett Bemmel, éspedig azon az alapon, hogy a bécsi forradalmi erők együttműködnek a Bécs felé lassan közelítő, s ez idő szerint a parendorfi táborban veszteglő magyar csapatokkal. lósult meg a hatályos Sajtótörvény 11. paragrafus c pontjában leírtak szerint megállapításait kellő körültekintéssel, ellenőrzéssel, a valóságnak megfelelően közzétételre előkészítése, a tények, események maguk teljességében történő megismertetése, s például „a jegyző döntéseit igen ritkán osztja meg a választott képviselő-testületi tagokkal” kitétel mennyiben áll meg, egy képviselő-testületi tag véleményének és egyetlenegy konkrét ügynek ismertetése kapcsán? Illés György Pilisszentiászló Javulni fog a kézbesítés minősége Lapjuk hasábjain, 1993. február 17-én megjelent „Elkésett expressz levél” cím alatt, egy olvasói levél, melynek írója (Nemeskéri Mihály, Piliscsa- ba) nehezményezi Piliscsaba 1. postahivatal kézbesítőszolgálatának minőségét. A levélben foglaltakat — amelynek másolatát a panaszos igazgatóságunknak is elküldte — a helyszínen kivizsgáltam és ezzel kapcsolatosan a következőket hozom szíves tudomásukra. Az elmúlt év végén, Piliscsaba Polgármesteri Hivatala. lakások céljára értékesíteni kezdte a volt honvédségi lakóépületeket, ezáltal a területileg illetékes postai kézbesítő tevékenysége mennyiségileg jelentősen megnövekedett, ez maga után vonta néhány esetben a sürgős küldemények késedelmes kézbesítését. A helyzet javításának érdekében, már előzetesen elrendeltem a hivatal kézbesítőszolgálatának teljes átszervezését, az új viszonyoknak megfelelően. A panaszlevél keltezése előtt már megtörtént a kézbesítők egyéni megterhelésvizsgálata, jelenleg munkatársaim végzik a terület újrafelméré- sét. A végleges intézkedéseket 1993. április 1-jétől foganatosítom. így elkerülhetőek lesznek a hasonló panasziehetősé- gek. Megjegyzem, hogy a hivatalnak jelenleg nincs külön távirat-kézbesítője, ez az adott időponttól kezdődően meg fog jelenni az állományban, miáltal számottevően javulni fog a kézbesítés minősége. A fentiekről a panaszost, a vizsgálat során tájékoztattam, aki a tájékoztatással meg van elégedve, díjtérítést és külön írott választ nem igényel, erről nyilatkozatot adott. A lapban megjelentetett jószándékú észrevételt köszönöm. Rács Balázs osztályvezető Budapest Vidéki Postaigazgatóság Céhek Pest vármegyében Magyarországon a 18. század közepétől kezdett a kézművesség, az ipar a nemzetgazdaság észrevehető és érzékelhető tényezőjévé válni. A korabeli felmérések alapján az ország 8,5 milliós népességének 2%-a élt bányászatból és kohászatból, 6% -a a céhes és céhen kívüli kézművességből. A gyáripar előfutárának tekinthető manufaktúrákban ekkor még nagyon kevesen dolgoztak, összesen ötezren. A Helytartótanács 1761. március 16-án rendelte el a Pest—Pilis—Solt vármegyében — Pest és Buda kivételével — működő céhek összeírását. A felmérést végző bizottság a vármegye területén 59 céhet talált. Szakmánkénti megoszlása a következő volt a céheknek: 8 csizmadia, 8 szabó, 7 takács, 6 szűcs, 4 varga, 3 kovács, 1 kovács és kerékgyártó, 2 gombkötő, 2 molnár, 2 lakatos, 2 borbély, 2 szappanos, 1 szíjgyártó, 1 nyerges és sarkan- tyús, 1 fazekas, 1 ruhafestő, 1 asztalos, 1 asztalos, lakatos, puskaműves és órás, 1 kőműves és kőfaragó, 1 szűrszabó, 1 kádár, I paplanos, 1 tabakos és 1 kereskedőtestület. Településenként a következő kép bontakozott ki a felmérésből: a legtöbb céh — 17 — Vácott volt, ezt követte Kecskemét 11, Szentendre 9, Nagykőrös 7, Ráckeve 5, Kalocsa 4, Óbuda 2, Zsámbék 2, Dunapataj és Dunavecse 1-1 céhvei. A kimutatás nem ad hű képet a vármegye kézműveseiről, mert sok helyen a mesteremberek nem alkottak önálló céhet, hanem más településen működőhöz tartoztak — sok esetben Budához vagy Pesthez. Cegléden pl. — bár a városban nem volt önálló céh — a népesség mintegy 3%-a foglalkozott valamilyen mesterséggel. Es nem szabad megfeledkezni a falvak kézműveseiről sem, akik a föld művelése mellett foglalkoztak iparral. Pogány György
