Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
Pest megye a forradalomra emlékezik Koszorúzások, felvonulások, kiállítások Kossuth Házban kezdődik 9 órakor, majd koszorúzás lesz a református templom udvarán a Szabadságfánál. Ünnepi műsor a Kossuth-szobor- nál lesz a Március 15-e téren. Az ünnepi beszédet Csontos József református lelkész tartjaDÁNSZENTMIKLÓSON a művelődési házban március 14-én, vasárnap délután fél négykor A végek dicsérete címmel a Vagantes trió ünn- nepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, melyre a belépés díjtalan. Tóth István, Szabó István és Kálmán Péter a többi között Tinódi Sebestyén, Szenczi Molnár Albert műveiből, valamint korabeli katonadalokból ad előadást korhű öltözékben. DÉLEGYHÁZÁN több mint tízesztendős hagyomány már az, hogy fáklyás felvonulással emlékeznek meg az 1848-as forradalom és szabadságharcról. A helyi kultúrház termében az általános iskola diákjai lépnek fel megemlékező vers- és énekösszeállítással, az ünnepi beszédet Mekler László iskolaigazgató tatja. Ezt követi 18 órai kezdettel a fáklyás felvonulás, amelynek résztvevői körbejárják a községet, emlékezve, tisztelegve a múlt előtt. DUNAHARASZTIBAN március 15-én a Hősök terén 10 órakor veszi kezdetét a községi megemlékezés. Itt is a diákok készülnek műsorral, az ünnepi beszédet Velkei Károly, az önkormányzat képviselője mondja el. A Csepeli Munkásotthon fúvós zenekara szolgáltatja a zenét. Az ünnepség végét az emlékműnél elhelyezett koszorúk, virágok jelzik. DUNAKESZIN március 10-én a városi önkormányzat rendezésében délelőtt 10 órakor a Vasutas fúvószenekar játszott, a ’48-as emlékműnél, majd Kovács Árpád ön- kormányzati képviselő és dr. Örményi László polgármester mondott emlékbeszédet. Ezután a város intézményei és szervezeteinek képviselői megkoszorúzták az emlékművet, az ünnep alkalmából felvonták a nemzeti zászlót. DUNAVARSÁNY- TfvllffBAN március 15-én 11 órakor kezdődik meg a községi megemlékezés a helyi Petőfi Művelődési Házban. Az általános iskola diákjai készülnek műsorral, az ünnepi beszédet Pálfi Márton polgármester mondja el. A megemlékezés a helybéli társadalmi szervezetek, pártok, cserkészek, óvodások koszorúzásával zárul. Nagyvarsányban — község régebbi felében — már ezt megelőzően, március 12-én, pénteken fél 12-kor a diákok megkoszorúzták Petőfi Sándor emlékművét. ÉRDEN hétfőn fél 10-kor koszorúzzák meg az Érdligeti 1848-as emlékművet, majd Eöry Örs önkormányzati képviselő emlékezik meg a szabadságharc eseményeiről. Ezt követően a Székely versmondókör ad műsort. Délután — 15 órakor — a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében dr. Kovács László országgyűlési képviselő tart beszédet, majd Bács Ferenc színművész és a Vörösmarty Gimnázium diákjai lépnek fel. FOTON az ünnepi megnyitó 10 órakor az óvodakertben veszi kezdetét, a megemlékező beszédeket követően a résztvevők megkoszorúzzák a Vörösmarty-szobrot. GÖDÖN március 15-én délelőtt 10 órakor a Kossuth- szobomál gyülekezik az ünneplő közönség. A Huzella Tivadar Általános Iskola növendékeinek műsora után Hantos László polgármester mond beszédet, majd a szobor talapzatánál elhelyezik a megemlékezés koszorúit. Ezután a Nemeskéri utcába tartanak az ünneplők, ahol Nemeskéri Kiss Mihály ’48-as honvédtiszt emléktáblájánál helyeznek el koszorút. É GÖDÖLLŐN önku menikus istentisztelettel kezdődik a március 15-i program. A református templomban fél 9-től Szente Péter református lelkész, Szecsődi Péter katolikus plébános és Blázy Árpád evangélikus lelkész hirdet igét. A Török Ignác-szobor előtt 9 órakor kezdődik az aradi vértanú nevét viselő gimnázium tanulóinak ünnepi műsora. A városháza előtti téren katonai esküt tartanak. A gyülekezőket háromnegyed tíztől térzene várja, majd 10 órakor a Himnusszal kezdődik az ünnepség, melynek keretében csapatzászlót adományoznak az MH Rádióselektronikai Ellenőrző Központ alakulatának. Ünnepi beszédet mond dr. Gémesi György polgármester és Csiz- mazia László parancsnok. A katonai eskü ezután következik, majd a Szózat után díszmenet zárja az ünnepséget. Háromnegyed tizenkettőkor koszorúzás lesz a temetőben, a ’48-as emlékműnél. GYALON ez évben is a Templom téri Kopjafánál rendezik meg a forradalmi emlékünnepséget, amely 11 órakor kezdődik. JÁSZKARAJENŐN március 15-én délelőtt 10 órakor a művelődési ház nagytermében Heimann Gyula polgár- mester mond ünnepi köszöntőt, majd az általános iskola Irodalmi Színpada és énekkara lép fel. (Az irodalmi műsor szerkesztői Heimann Gyu- láné és Lavicska Edit tanárnő.) Az ünnepi műsort követően megkoszorúzzák a művelődési ház falán elhelyezett emléktáblát. ISASZEGEN március 15-én 10 órakor kezdődik a központi ünnepség, melynek helyszíne a Szobor-hegy. A program a koszorúzás után rövid kulturális rendezvények szerepelnek: fellép a gödöllői fúvószenekar, a Csata tánc(Folytatása a IS. oldalon) ABONYBAN március 15-én, hétfőn délelőtt 10 órakor emlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójára. A zeneiskola előtti Kossuth téren a város iskoláinak tanulói adnak műsort. Az abonyi Múzeum Baráti Kör március 15-én, hétfőn délután 16 órakor ünnepi megemlékezést és koszorúzást tart a református temetőben Molnár Pál ’48-as tűzmester, hadnagy sírjánál. « ALSÓNÉMEDIBEN március 15-én -or—;- délelőtt 11 órai kezdettel a Szabadság téri hősi emlékmű előtt zajlik az ünnepség. A polgármester megemlékező beszéde után az általános iskola tanulói a forradalom költészetének gyöngyszemeivel emlékeznek a hősökre. ASZÓDON első alkalommal rendezik a város főterén a katonai esküt, a település lakóival együtt március 13-án, szombaton 13 órakor. Sztán István ezredes, helyőrségparancsnok köszöntője után ünnepi beszédet mond Kelemen István vezérőrnagy a Budapesti Katonai Kerület Parancsnokságának parancsnokhelyettese, Budapest helyőrségparancsnoka, valamint Ba- gyin József aszódi polgármester. Az eskün részt vesznek a katolikus egyház képviselői, továbbá Aszód és Hatvan vezetői. Az esküt tevő honvédek hozzátartozóit kérik, hogy a levélben elküldött vázlat alapján parkoljanak. Március 15-én 18 órakor az aszódi Petőfi Múzeum előtt gyertyafényes megemlékezés kezdődik a forradalom és szabadságharc tiszteletére. A városi zeneiskola fúvós zenekara muzsikál. Ünnepi beszédet mond Magyar Zoltán honvéd, az aszódi Kamara Színpad rendezője. A koszorúzást verses, zenés összeállítás követi Szilágyi Ramona és Jenei Judit közreműködésével. ALBERTIRSÁN hétfőn délelőtt 10 órakor az alberti evangélikus templomban lesz istentisztelet. Háromnegyed tizenegykor toronyzenével illetve az általános iskolások irodalmi összeállításával és az énekkarok fellépésével folytatódik a megemlékezés, majd Thurmann Mária alpo- gármester mond ünnepi beszédet. BAGÓN nemzeti ünnepünkön 9 órakor szentmise kezdődik a katolikus templomban — közben koszorúzás lesz a temetőben Lázár Lajos tüzér főhadnagy sírjánál. Az ünneplők fél tízkor gyülekeznek a templomtéren, ahonnan zeneszóval vonulnak a Hősök terére. A falu szívében az első világháborús emlékmű előtt — melynek oldalán 1848—49-es emléktábla van — 10 órakor ünnepi műsor kezdődik. BIATORBÁGYON is az iskola szervezte a megemlékezést. Az ünnepélyt Kacsó András, a helyi KDNP elnöke nyitja hétfőn meg 10 órakor. A műsort az általános iskola tanulói és a település kulturális szervezetei tartják meg. Fellép az Ifjúsági Fúvószenekar, a Férfikórus, és a női Népdalkórus. BUDAJENŐN a katolikus templomban megtartandó szentmisével kezdődik meg a március 15-ei ünnepség délelőtt 9 órakor. Ezt a községben kialakult hagyományokat követve koszorúzás követi, rencné vezetésével, amely verbunkost, verset, népdalt ad elő. BUDAÖRSÖN a szervezők négynapos Jókai-emlék- ünnepséggel tisztelegnek 1848 előtt; pénteken, március 12-én délben kerül sor a ko- szorúzási ünnepségre, amelyet követően szavalóversenyen mérkőznek meg a diákok. A Jókai-napok emlékki- álllítást délután 4 órakor nyitják meg a művelődési házlesz; 10 órakor megkondul- nak a város harangjai, elhangzik a Himnusz. Petőfi Sándor Szabadsághoz című versét előadja Tóth Péli Erika, a ceglédi Közgazdasági Szakközépiskola tanulója; Ez követően dr. Dobos Krisztina a Közoktatási Minisztérium államtitkár-helyettese mond ünnepi megemlékezést; a Vasutas dalkar Kossuth-nótákat énekel, vezényel Kiss István karnagy; ezután a Károlyi MiErdó'si Agnes felvétele az emlékparkban virágot helyeznek el az ünnepség résztvevői a háborúkban elesett katonák, a forradalom és szabadságharc tiszteletére. BUDAKALÁSZON vasárnap reggel 8.30-kor gyülekezik a falu apraja-nagyja, hogy együttesen kirándulja- nak-zarándokoljanak a kőhegyi Petőfi-emlékműhöz. Hétfőn katolikus ünnepi "szentmisét tart 10.30 órai kezdettel a helyi esperes, majd a templom kertjében lévő hősök emlékművénél zajlik tovább a megemlékezés. Előadást tart Reisingemé Madarász Gabriella a művelődési ház vezetője, verset mond Tordai Ferenc színművész és fellép a Lenvirág együttes Szabó Feban. A könyvtárban a Jókai Mór Művei “emlékkiállítás szombaton, 13-án, 10 órai kezdettel várja a látogatókat. Vasárnap ugyancsak 10 órától látható a „Jókai és a márciusi ifjak” kiállítás a Közösségi Házban. Az ünnepi megemlékezést 15-én reggel 10 órai kezdettel tartják a Művelődési Központban. CÉGLÉDEN márci- ; < us 15-én hétfőn dél- előtt a Szabadság téren tartják meg az 1848—49-es forradalom és szabadságharc 145. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepséget. A program; 9.30-kor a római katolikus templomban ökumenikus istentisztelet és cserkészavatás hály Kereskedelemi Szakközépiskola tanulóinak irodalmi összeállítását Hallhatják az egybegyűltek. Az esemény a koszorúzás után a Szózat eléneklésével fejeződik be. Ezt követően 11 órakor kezdődik a városháza építésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség, amelyen egyebek mellett átadják az Aranykatedra díjakat. CSOBÁNKÁN a több- ' éves hagyományokhoz híven az általános iskolások műsorára kerül sor hétfőn délelőtt, ünnepi beszédet Baros Péter mond. DABASON az ünnepség a