Pest Megyei Hírlap, 1993. március (37. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-01 / 50. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. MÁRCIUS 1.. HÉTFŐ 13 Hol maradnak a szülök? Tisztelt Főszerkesztő Úr! Február 22-én megjelent Keresztény-kurzus Százhalombattán című írásával teljesen egyetértek. Csak egyvalamit hagyott ki a fölsorolásból. Azt, hogy a gyermekeknek szüleik is vannak. Hiába nem vette be a város fejlesztési tervébe a vezetőség a templom építését, aki akar, talál templomot, nem olyan nagy ez a város. Sajnos, tisztelet a kivételnek, negyven év alatt kiürültek a templomok. Ma már nemcsak az ifjúság hiányzik onnan, hanem a szülők is. Pontosabban nemcsak ma már, hanem fokozatosan, ahogy telt az idő a múlt rendszerben, úgy ma- radoztak el a nemzedékek. Az a tapasztalat, hogy az öregek sírnak: nem kellenek a fiataloknak, útban vannak. A szülők sajnálják gyermekeik félrecsúszott életét. Elfelejtették azt az igazmondást, hogy a gyermeked addig a tied, ameddig az Istené. Tehát, kedves szülők, gondolkodjunk el egy kicsit és nézzünk magunkba, megtettünk-e mindent a gyermekeinkért — lelki értelemben? Távol áll tőlem, hogy bárkit is megbántsak, de sok szülő elgondolkodhatna azon, hogy nemcsak a televízió, a video, a magnó, az új autó kell a gyereknek. Mert amíg a szülő ezt hajszolja, rab marad. Rabja a testnek. Közben pedig mindent elveszít. Istent, családot, hazát! Sokan elfelejtették, hogy Hol szeretet, ott béke. Hol béke, ott áldás, Hol áldás, ott Isten, Hol Isten, ott szükség nincsen. Békési Gézáné Pusztazámor A posta kivizsgálta „Nem a pénz miatt” címmel adtuk közzé január 9-én Brandoczky Lajosné panaszos levelét. Olvasónk azt kifogásolta, hogy az unokaöccsének küldött karácsonyi csomagot a posta csak késve és hiányosan kézbesítette. Napokban két levelet is kaptunk az ügyben. Az egyiket Szegedről a Posta- igazgatóságtól, a másikat pedig a panaszostól. A posta szegedi vezetője a következőkről tájékoztatott bennünket: Megállapítottam, hogy a szóban forgó csomagot olvasójuk 1992. december 2-án adta fel (a cikkben közölt december 9-ével ellentétben) Vác 2. sz. postahivatalban. A küldemény december 6-án érkezett Szegedre, azon sérülést, felbontásra utaló nyomot nem állapítottak meg. A csomagot a beérkezés napján a címben megjelölt helyen kézbesítették, a Móra Ferenc Kollégium meghatalmazottja kifogás nélkül vette át. A címzett — aki a csomagot még aznap megkapta — utólag úgy nyilatkozott, a burkolaton nem látszott felbontás. A kézbesítő posta- hivatalnál nem szólalt fel. Utólag azt már nem lehetett megállapítani, hogy mi okozta a késedelmes beérkezést és azt, hogy a hiányzóként bejelentett tartalomrészek kinek a kezelésében vesztek el, mi lett a sorsuk. Tájékoztatom, a Posta felelőssége a küldemény átvételének elismerésével kezdődik és addig tart, míg azt a címzett vagy átvételre jogosult más személy kifogás nélkül vette át. Közvetett kézbesítés esetén — a tárgyalt eset is az volt — a Posta felelőssége a küldemény átadásával az átvevőre száll át. A fenti rendelkezéstől jelen esetben eltekintek és a szállítási késedelmet is figyelembe véve a címzett utólagos kárigényét (300 forint) elismerem. Az ösz- szeg kiutalása iránt intézkedtem. A vizsgálat eredményéről olvasójukat tájékoztattam. Gyimesiné Ecsedy Sarolta igazgató Szeged Olvasónk pedig a fentieken túl azt írta levelében, hogy a számára kártérítésként fölajánlott 300 Ft-ról lemond, illetve valamelyik alapítványnak ajánlja fel. A Szerkesztőség Az emberek segítőkészek Gyakran elhangzik, hogy az emberek közömbösek, nem figyelnek egymásra. Azt hiszem, ez a megállapítás nem fedi teljesen a valóságot. Február 22-én délután a 4-es főúton Budapest felé mentem a Trabantommal. Furcsa füst jött ki időnként a motorházból, de utam sietős volt, ezért csak Kispest után álltam meg, már végszükségből. Addigra a füst lángokkal keveredett. Néhány pillanat múlva több ember is a segítségemre sietett poroltókkal, a Bu- dataxi egyik munkatársa pedig rádión azonnal tűzoltókat hívott és a gyorssegélyt. Azért, hogy továbbjuthassak a főúttól, hiszen halaszthatatlan intézendő dolgaim voltak. Az önzetlen segítség, amit a jelenlévők nyújtottak, anyagiakban nem mérhető. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a rohanó világunkban vannak még emberek, akik megállnak, nem sajnálják az időt a bajba jutottak kisegítésére. Szerencsére a gyors segítségadás megmentett egy esetleges tragédiától. Ezúton is köszönetemet fejezem ki Koch Jánosnak, a Budataxi 202-es EBR 219 rendszámú autóval dolgozó munkatársának, és az arra haladó úrnak, aki nem sajnálta a poroltóját. Hamikus Ferencné Üllő Mikes István József emlékére Ezzel az írásommal szeretnék adózni a tíz évvel ezelőtt elhunyt Mikes István József festőművésznek, városunk, Vác ismert alakjának. Mikes, munkásságával, sokat tett városunkért. Vác és a Dunakanyar festője volt. Kereste a szépet, a harmóniát. Munkahelye a természet és a munkások világa volt. Sokáig figyelte a DCM születését, számos képet festett róla. Képei bevonultak az akkori Szőnyi Tibor Kórház falai közé is, s mosolyt és örömet lopott a beteg szívekbe. 1970-ben megbízást kapott az akkori váci városi tanácstól a képzőművészeti csoport újjászervezésére. Képei minden gyárban megtalálhatók. Sokat utazott, s magával hozta a sok szépet, azért, hogy gazdagabbá tegyen vele másokat. 1982 novemberében még részt vett egy kiállítása megnyitóján. 1983-banmesz- szire készült. S valóban messzire ment — örökre. Aki ismerte, szerette. Nem lehetett nem szeretni. Amikor kimegyek a váci temetőbe, látom a keresztjét. Rajta a fölirat: Élt 47 évet. Szerette Vácot, s bárhol járt, mindig hazatalált. Itt élt és alkotott egészen haláláig. A következő verssoraimmal rá emlékezem: Élete volt szalmaláng Halála forró tűz Hamuját elfújta a szél Koporsó lett és szemfedél Szomjú Gáborné HISTÓRIA Horthy Miklós kormányzó kiáltványa a nemzethez (Budapest, 1944. október 16. hétfő') A Kormányzó Úr Őfőméltósága a mai napon a magyar nemzethez a következő szózatot intézte: Amióta a nemzet akarata az ország élére állított, a magyar külpolitika legfontosabb célkitűzése volt a trianoni békeszerződés igazságtalanságainak legalább részbeni megszüntetése, a békés úton elérni kívánt revízió által. A népszövetség működéséhez fűzött remények ezen a téren nem valósultak meg. Az újabb világkrízis beálltakor sem idegen területek megszerzésének vágya vezette Magyarországot. A cseh-szlovák köztársasággal szemben sem voltak támadó szándékai és nem háború útján kívánta a tőle előzőleg elvett területek egy részét visszaszerezni. A bácskai területre is csak az akkori jugoszláv kormányzat békövetkezett összeomlása után vonulnánk be saját véreink védelmére. A Románia részéről tőlünk 1918-ban elvett területekre nézve is az általa a tengelyhatalmaktól kért békés döntést fogadtuk el. Magyarország a szövetséges államok elleni háborúba a geográfiai helyzetünk következtében reánk nehezedő német nyomás folytán sodródott bele, de ennek keretében sem voltak hatalmi céljaink és senkitől sem akartunk elvenni egy négyzetméternyi területet sem. Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a német birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert amint ezt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetség-hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy már elvesztett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedné tenni apáitól öröklött földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsültetését. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a német birodalom a szövetségi hűséget a maga részéről velünk szemben már régen megszegte. Már hosszabb idő óta a magyar haderőnek egyre újabb és újabb részeit kívánságom és akaratom ellenére az ország határain túl vetette harcba. Ez év március havában pedig a német birodalom vezére éppen a magyar haderő vissza- hozatalára irányuló sürgetéseink folytán tárgyalásra hívott meg Kleesheimbe s ott közölte velem, hogy Magyaroszágot német csapatok szállják meg és tiltakozásom dacára ezt foganatosította az alatt, amíg engem odakint visszatartottak. Egyidejűleg az országba benyomult a német politikai rendőrség is és letartóztatott számos magyar állampolgárt, közöttük a törvényhozó testület több tagját, valamint akkori kormányom belügyminiszterét és a miniszterelnök is csupán úgy tudta a letartóztatást elkerülni, hogy egy semleges követségre menekült. A német birodalom vezérétől kapott arra a határozott ígéretre, hogyha olyan kormányt nevezek ki, amely a németek bizalmát bírja, megszünteti a magyar szuverenitást ért sérelmeket és korlátozásokat, kineveztem a Sztójay-kormányt. A németek azonban nem tartották meg ígéretüket. A német megszállás védelme alatt a Gestapo az általa e téren másutt is követett módszerek alkamazásával kezébe vette a zsidókérdésnek az ember követelményeivel ellenkező ismert módon való intézését. Amidőn a háború az ország határaihoz közeledett, sőt azt is átlépte, ismételten megfelelő segítséget ígértek a németek, de ezt az ígéretüket sem tartották meg az ígért módon és mértékben. Az ország területét visszavonulásaik alkalmával fosztogatások és rombolások színterévé tették. A szövetségi hűséggel ellenkező mindezen cselekményeiket végre azzal is nyílt kihívással tetézték, hogy a budapesti hadtestparancsonkot, Bakay Szilárd altábornagyot a belső rend fenntartása érdekében tett intézkedései közben a német Gestapo ügynökei egy ködös októberi reggelen, a rossz látási viszonyok felhasználásával, lakása előtt autójából kiszállásakor orvul megtámadva elhurcolták. Ezt követően német repülőgépekről a mai kormányzat ellen lazító röpcédulákat dobáltak. Megbízható értesüléseket kaptam arra nézve, hogy német politikai színezetű csapatok erőszakos felfordulása útján az általam időközben kinevezett törvényes magyar kormány megbuktatásával saját embereiket szándékoztak uralomra segíteni, miközben az ország területét a német birodalom utóvéd harcainak színterévé kívánták tenni. Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzőm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a német birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyver- szünetet kötünk s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani. A honvédség elöljáróit megfelelően utasítottam, ezért a csapatok esküjükhöz híven egyidejűleg kibocsátott hadparancsom értelmében az általam kinevezett parancsnokoknak kötelesek engedelmeskedni. Minden becsületesen gondolkodó magyar embert pedig felhívok, hogy kövessen a magyarság megmentésének áldozatos útján. Horthy Horthy kormányzóvá választása Az I. világháborút követő összeomlás, majd a forradalmak anarchiája után az ország belpolitikai konszolidációja 1920 elején kezdődött el. A januárban megtartott nemzetgyűlési választásokon az egyesült kisgazdák és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja fölényes győzelmet arattak. Az új nemzetgyűlés legfontosabb feladata az államforma eldöntése, illetve az államfő személyének megválasztása volt. A pártok egyetértettek abban, hogy a köztársaság nem jöhet szóba, mindegyik politikai erő a királyság mellett szállt síkra. Az egyetértés azonban ezen a ponton véget ért. A pártok némelyike IV. Károly visszatérését kívánta, ez azonban külpolitikai okokból lehetetlen volt, sőt az is, hogy a Habsburg-család egyik tagja ideiglenes államfőként kerüljön az ország élére. A szabadkirály- választók viszont úgy látták, hogy a Monarchia felbomlásával Ausztria és Magyarország között minden közjogi kapcsolat megszűnt. Februárra elkészült az 1920. évi 1. te., amely kompromisz- szumos megoldásként a trón betöltésének kérdését függőben hagyta, az államfői teendők ellátását a nemzetgyűlés által választott kormányzóra bízta. Jogkörét a törvény szélesen határozta meg, néhány megszorítással (nemességet nem adományozhatott, a főkegyúri jogkört nem gyakorolhatta stb.) lényegében a királyival azonosan. A tisztségre két jelölt került komolyan szóba: gróf Apponyi Albert és Horthy Miklós. Appo- nyi azonban közismert legitimista nézetei miatt nem élvezte a külföld — Nagy-Britannia — bizalmát, ezért nyílt levélben maga is Horthy megválasztását támogatta. Az 1920. március I-jén megtartott választáson így Horthy nagy fölénynyel nyerte el a kormányzói tisztséget: a lehetséges 141-ből 131 nemzetgyűlési képviselő adta rá szavazatát. Pogány György
