Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. FEBRUAR 3.. SZERDA ^TSZENTMÁs^ Benzinkút-tulajdonos Szigetszentmárton Részönkormányzat az üdülőknek ; Szigetszentmárton. Nagyközség a Csepel- szigeten, 140 házzal és 1182 lakossal, akik mind németek és róm. kát. vallású- ak. Posta és vasúti állomás helyben van, távíró-állomása helyben van. távíró-állomása Ráczkeve. Először az 1633—34. évi török kincstári adólajstromokban a kövi (ráczkevei) nahije községei között szerepel, 5 adóköteles házzal. A XVII. században ráczok lakták; ezeknek a kipusztulása után Mária Terézia bajorokat telepített ide, míg a még itt maradt ráczok Ráczke- vébe s máshova költöztek el. 1715-ben 9, 1720-ban egy magyar, 10 német és 2 tót adóköteles háztartást írtak össze e helységben. A róm. kát. templomot 1788-ban Krisztina főhercegnő, Szász-Tescheni Albert herczeg neje építtette. 1848-ig a ráczkevei uradalom földesúri hatósága alá tartozott. 1838-ban oly nagy árvíz pusztított itt, hogy a víz a templomba is behatolt, noha az magaslaton épült. A tagosítás 1863-ban történt. 1886-ban a helység kétharmadrésze leégett. Van a községben hitelszövetkezet, önkéntes tűzoltóegyesület és gazdakör. A község határában, nagyobb területen templom és épületfalak alapköveire szoktak bukkanni. „Némelyek szerint hajdan a község ott feküdt volna; valószínűbb azonban, hogy e maradványok egy másik elpusztult község nyomai.” — írta Bo- rovszky Samu a század elején a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye című monográfia első kötetében a Duna-menti településről. A leírás óta több mint nyolcvan esztendő telt el, s eközben hazánk történelme ugyancsak nem szűkölködött eseményekben. Vajon, hogyan élnek ma a sziget- szentmártoniak? — evvel a kérdéssel indultam a Csepel- szigetre. * A falu határában kétnyelvű a felirat. A magyar alatt: Sainkt Martin — a község német neve. Persze, hiszen, ahogy Bo- rovszky írta, itt németek élnek. — De csak harminc-negyven százalékban — világosít föl Schreiner Mihály polgár- mester, akihez első utam vezetett. — A többieket kitelepítették a II. világháború után. s helyükre magyarok költöztek. Sokan pusztultak el a háborúban is. Elhatároztuk, hogy emlékük megőrzése érdekében szobrot emelünk, s márványtáblát állítunk — veszi elő a Mi újság Szigetszentmárton- han? című újság egyik tavaly nyári számát. Forgatom az egy lapból álló kis magyar—német nyelvű kiadványt. Több mint hatvan név, hatvan áldozat van fölsorolva. Döntő többségük német. — Mikorra tervezik az emlékmű avatását? — Június végére. Reméljük, addigra összegyűlik a pénz, amelyet az alapítványunkra lehet befizetni. — S milyen lehetőségük van arra. hogy megőrizzék a német azonosságtudatukat? Van például német nyelvű iskolájuk? — Természetesen. Az óvodától kezdve tanulhatnak a gyerekek németet. — S élnek is a lehetőséggel? — Nemcsak a németek, hanem a magyarok is. Annál is inkább, mert nem a svábot, hanem az irodalmi németet tanítjuk. — S milyen támogatást kapnak ehhez az államtól? — Az egyéb támogatás mellett megkapjuk a nemzetiségi „kvótát” is, ami gyermekenKétnyelvű település karnyújtásnyira a fővárostól Vimola Károly felvételei ként 16 ezer 500 forint egy tanévre. * Németországgal igen szoros a település kapcsolata. Ez nemcsak abban nyilvánul meg —, meséli a polgármester —, hogy adakoznak az emlékmű céljára, hanem abban is, hogy olcsón tudnak mezőgazdasági gépekhez jutni. — S vannak, akik önállóan szeretnének gazdálkodni? — Lesznek — így a polgár- mester. — Ha másért nem, azért, hogy ebből megéljenek. Sajnos a szigetcsépi központú termelőszövetkezet átalakulása nem megy zavartalanul, erről az önök újságja is írt már. — S akik nem a téeszhen dolgoztak, azok mivel keresik a kenyerüket? — Eddig Csepelre, Budapestre jártak, illetve járnak most is dolgozni. — Sok a munkanélküli a faluban? — Nem mondhatnám. Akik viszont mégis elvesztik az állásukat, azoknak alkalmi munkával igyekszünk kenyérkereseti lehetőséget biztosítani. Igaz, nem túlságosan nagy sikerrel; kevesen vállalják. — Gondolom, a Duna számos előnyt, bevételi forrást biztosít a településnek... — Öt kilométer hosszú üdülőterület található a Duna mellett. — válaszolja a polgármester. — Ez körülbelül ezeregyszáz hétvégi házat jelent. A szezon idején hatalmas a forgalom, nagy a zsúfoltság Sziget- szentmártonban. Idegenforgalmi adót vetettünk ki, ami két részből áll. A hivatalos üdülte- tők bevétele után 40 forintot kérünk éjszakánként. A másik fajta adót a magánszemélyek fizetik, építményeik után. Itt több kategóriát állítottunk fel attól függően, hogy az ingatlan milyen messze van a Dunától. — S hogyan fogadták mindezt az érintettek? — Először természetesen morogtak, még a televíziót is kihívták, de aztán megnyugodtak. Különösen azután, hogy megtudták: a tőlük befolyt összegnek legalább a felét az üdülőterület fejlesztésére fordítjuk visz- sza. S hogy pontosan mire, abba temészetesen nekik is beleszólásuk van. Megalakították az üdülőhelyi részönkormányzatot. — De bizonyára jut a bevételből a régi falunak is... —Természetesen igen, hiszen az üdülők azt is használják. De bevételeinknek csupán egy részét jelenti az az adó, amely tőlük származik. Éppen a napokban születik meg a község ez évi körülbelül 50 milliós költségvetése. Amióta megválasztottak, utakat építettünk, fenntartjuk az intézményeket, felújítottuk az óvodát. — Pályázaton is nyertek pénzt? — Eddig még nem, de idén szeretnénk az iskola tetejének javítására egy nagyobb összeget kapni pályázat útján. Most egyébként éppen a gázbevezetés igényét mérjük föl. Szigetújfaluval közösen valósítanánk meg a tervet. A telefonigényeket pedig remélhetőleg már a következő év közepére teljesen ki tudjuk elégíteni. — Ahogy a falun végigmentem, látom, hogy rendezett, számos üzlet nyílt, gondolom, az ellátással nincs különösebb probléma... — Szerencsére valóban nincs. Az elmúlt évben benzinkutat is nyitottunk, az egyik tulajdonos éppen az önkormányzat. A falu határában lévő benzinkutat magunk is igénybe vettük. Dömötör Endre, az egyik tulajdonos éppen ottjárt- tunkkor kapta meg a táviratot arról, hogy elsejétől egy forinttal olcsóbb lesz az üzemanyag. Éppen amiatt mérgelődött, hogy ismét állítania kell a kutak számlálóit. — Egyébként mennyi hasznuk van egy liter üzemanyagon? — kérdezem Dömötör Éndrét. — Az attól függ, hogy milyen fajtáról van szó. Átlagosan egyébként körülbelül 3 forint 50 fillér az árrés. Vagyis csaknem egy-egy forint haszna van a négy résztulajdonosnak egy liter üzem- anyaból. Ez nem rossz, s amint látom, még ebben a téli időszakban is van forgalmuk, jóllehet nem érik egymás lökhárítóját a gépkocsik. — A háztartási tüzelőolaj forgalmunk a nagyobb ebben az időszakban — mondja Dömötör Endre. — Különösen azután, hogy Ráckevén megszűnt az árusítása. Beülünk a kút mellett lévő presszóba, ami ugyancsak a négy tulajdonosé. Dömötör Endre elmeséli magáról, hogy évtizedekig az olajkutak javításával foglalkozott, majd úgy gondolta: a háztartási tüzelőolaj mellett üzemanyagot is kellene árulni Szigetszentmár- tonban. Az önkormányzat a területtel szállt be, de érkezett Megkapjuk a nemzetiségi „kvótát” is... pénz, pontosabban vállalkozó Németországból is. Rajna Gyula plébános 1965 óta szolgál Szigetszentmárton- ban. A több mint 80 éves pap szívesen fogad, és szívesen beszél önmagáról, a gyülekezetről. Szívesen, és őszintén. Amikor a lelki életről kérdezem, kertelés nélkül kijelenti: — Olyan nincs Szigetszent- mártonban. Csodálkozva nézek rá. Ő pedig szelíden kezdi magyarázni: — Én ezen egyáltalán nem csodálkozom. A falu elpusztult a török alatt, a templomot is kétszer építették azóta, s sokáig, 1935-ig nem is volt papja a településnek. Azután pedig szinte évenként váltották egymást. Saját életére terelődik a szó. Rajna Gyulát megpróbálta az élet, illetve a rendszer. Be ugyan nem börtönözték, ezt kiimádkozta, ahogy mondja, de számtalan helyen kellett szolSzűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Szigetszentmárton a soroksári Duna- ág mellett egyik legrégebbi településünk a XIII. századból. Vagyonos település lehetett a középkorban, mert papjuk 1332—1337 között 5 márka tekintélyes jövedelem után fizetett tizedet a pápának. A török alatt magyar lakossága megfogyatkozhatott mert a XVIII. században németeket telepítenek ide. Középkori templomáról — egykori létezésén kívül — nincsenek adataink. A ma is álló templom 1788-ban épült egy korábbi (1727) tégla-templom helyén. A fényképen látható Szt. Márton tiszteletére emelt r.k. templom viszont már kőből épült, amit a levert vakolatú falfelület is láthatóan bizonyít. Ez a templom egyszerűsége ellenére is jó arányú, kiegyensúlyozott épület, amely kedvező tagolását a párkányig felfutó függőleges falsávoknak köszönheti. A falsávok fejei ugyanis az erősen tagozott párkányból hangsúlyozottan kiemelkednek és ezzel jótékony fény-árnyék játékot adnak az amúgy lapos homlokzatnak. A hasábalakú tornyot közrefogó oromfalak lágy hullámvonalú, de mégis megtört kontúrjai pedig előnyös egységbe foglalják a homlokzatot; a megtöréssel a falsávok vertikálisát, a hullámvonallal a bejárat barokk kőkeretének vonalát ismételve. A bejárat feletti vörösmárvány tábla latin feliratának nagybetűiből — ill. azok római számértékeit összeadva — kiolvasható az építés évszáma: 1788. (Ezt a felirati módot nevezik a művészettörténetben kronosztikonnak.) A templom belül egyhajós és sík mennyezetes, csak a szentélyét fedi ún. csehsüveg-boltozat. Berendezéséből a finoman faragott vörösmárvány oltár és egy fából faragott feszület említésre méltó, valamint két szép barokk szobor ugyancsak fából, amelyek még az előző templomban a főoltár tartozékai voltak. A templom műemlékjellegű. Pamer Nóra gálni, néhol alig néhány napig. Amikor seholsem kaphatott gyülekezetét, akkor napszámosnak szegődött. Volt plébános Fehérvárcsurgón is, s amikor mindent rendbehozott, elhelyezték onnan, s egy „békepapot” tettek a helyére. Soha sem zúgolódott azonban, mindig ott kereste a feladatot, ahová a ,jó sorsa”, helyeztette. — Hittanosai vannak? — fordítok a beszélgetésen. — Vannak, az elsősök valamennyien azok. — S egyedül végzi a szolgálatot? — Kántorom, harangozom, sekrestyésem nincs, nem vállalja senki. Hiszen miből fizetnénk? Az elmúlt esztendőben összesen 114 ezer forintos költségvetésünk volt. Ebből kellett, hogy mindenre fusson. Nincsen olyan hívem sem, aki az egyházfenntartói járulékot beszedné. Sokszor egy sírra többet költenek a szigetszent- mártoniak, mint a templomra. Persze arra is kell a pénz, de- hát erre is többet adhatnának — mondja mosolyogva. S talán, látva kérdő tekintetemet, mintegy mentségül meséli: — Tudja, annak idején sokakat megpróbált a történelem nagyon sokakat kitelepítettek. A helyükre magyarok kerültek, általában a Felvidékről. S amikor már lezárult a lákosság cserélgetése, újabb 8—9 családot telepítettek ide. Az eredeti terv szerint ezeknek a családoknak Mohácsra kellett volna kerülniük, de valahogy úgy alakult, hogy itt tették le őket. Azt mondták nekik, hogy bármelyik házba beköltözhetnek. Akiknek őmiat- tuk ki kellett menniük, azokban nyilván máig élő tüske van. A németek persze lenézték a magyarokat, nem szerették őket. Máshol azért ez nem így van, például Szigetújfaluban, Sziget- csépen sem, ahol pedig hasonló tragédiák zajlottak le. — Talán nagyobb volna a hatása a szigetszentpiártoniak- ra, ha közülük származik... — vélem. — Lehet, bár azt mondják, hogy több sváb papjuk hamar itthagyta őket. De azért úgy érzem, hogy befogadtak. Szeretem őket. Hardi Péter Megjelent a Családi Ház, az építkezők, építtetők, építészek, vállalkozók és reménykedők lapja. A január—februári szám megvásárolható a hírlapárusoknál, illetve megrendelhető a Családi Ház Szerkesztőségében, 1026 Budapest, Trombitás út 26. Tel.: 115-5845, 115-5846.
