Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-24 / 46. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP BÖNGÉSZŐ 1993. FEBRUÁR 24.. SZERDA 9 Amerikai „banda”a Kremlben A „világ legveszélyesebb bandája” titulusnak örvendő amerikai Guns’n Roses eddigi legelképesztőbb fellépésére készül — a színhely a moszkvai Kreml lesz. Axl Rose és a többiek az első rockegyüttes a világon, amelyet beengednek a Kreml történelmi falai mögé. A kongresszusi csarnokban fognak föllépni — ott, ahol korábban az SZKP tartotta kongresszusait — jelentette hétfőn a The Sun című brit lap. Hírek szerint mindössze négyezres közönséget engednek be, s a jegyek ára máris 150-200 dollárnak felel meg a feketepiacon. A május 22-ei kremlbeli műsor a Guns’n Roses „Use your illusion” című, két éve tartó világkörüli turnéjának csúcspontja lesz. — Nagy izgalomnak ígérkezik a Kremlben játszani. A túra második évfordulójára valami különleges színhelyet akartunk. Az ügynökünk mindenféle kiváló javaslatot hozott, de nekünk, egy amerikai bandának, a volt vasfüggöny mögötti színhely az igazán érdekes. Jó, hogy Moszkvában az állami épületek most már köztulajdonban vannak, mert így nem volt annyi bürokrácia — mondta a The Sunnak Slash, a Guns’n Roses gitáMozgó egészségőr A lépésszámláló volt az első azon készülékek sorában, amelyeket a japánok ezrei akasztottak magukra, hogy minél egészségesebbek legyenek. A parányi készülékekkel le lehet mérni, hogy hány tízezer lépést tesz meg az ember naponta otthona és munkahelye között. Az elmúlt néhány évben valóságos boom tört ki az egészség- ügyi készülékek piacán, azzal párhuzamosan, hogy a japánok egyre tudatosabFebruár 22-én kezdené meg a világhírű filmrendező, Steven Spielberg új filmje, a „Schindler bárkája” néhány jelenetének forgatását az egykori auschwitzi haláltáborban. A volt foglyok egy részét tömörítő társaság azonban tiltakozik, s tiltakozik a tábormúzeum igazgatója, Jerzy Wróblewski is. Mint a Gazeta Wyborcza című lapnak kifejtette, a sok ezer statiszta pusztít és mindent beszennyez, ahogy azt számos korábbi forgatásban ügyelnek életmódjukra. A lépésszámláló erdeti változata hamarosan kiegészült kis rádióval, hogy a sétáló ember menet közben a híreket is meghallgassa. Van olyan „sétálóméter” amely, ha a kívánt ütemet nem teljesíti a viselője, nagyobb teljesítményre figyelmeztet. A bonyolultabb masinák azt is jelzik, hogy mennyi kalóriát égetett el az ember séta vagy futás közben. nál tapasztalhatták. A forgatásra engedélyt adó kultuszminisztérium szerint viszont ez ugyanúgy elmondható a turistákról is, mégsem zárják be előttük a kapukat. Ugyancsak elítélte a forgatási tervet a New York Timesnak adott interjújában Kalman Sultanik, a Zsidó Világkongresszus al- elnöke, aki szerint meg kell őrizni az egykori haláltábor „csöndjét és nyugalmát”. Ötéves lámajelölt Simon Hehnek még szinte valamennyi tejfoga megvan. Nagyon szereti két teddy- mackóját, Hooklit és Dook- lit, és ki nem állhatja, ha tévénézés közben megzavarják. De az ötéves kisfiú élete, aki jelenleg a Kalifornia állambeli Victorville-ben, édesanyjával lakik, legkésőbb idén ősszel gyökerestül megváltozik majd. Akkor ugyanis Indiába települ át, hogy egy kolostorban felkészüljön a magas rangú tibeti lámák életvitelére. A kis Simon már most is a tibeti „szent emberek” karmazsinpiros és arany színű öltönyét viseli, és állandóan két szerzetes van mellette. A tibeti buddhisták ugyanis szilárdan meg vannak győződve róla, hogy a kisfiú egy, a hatvanas években meghalt magas rangú láma, Lob- szang Phakpa reinkarnációja. Nyolc éve foglalkozik kuvasztenyésztéssel Százhalombattán Géczi Imre. A kenneljéből kikerülő kutyák azóta már számtalan versenyt megnyertek, s tavaly is az ő kutyája nyerte az év legszebb szukája elismerő címet. Talán nem véletlenül, hiszen Géczi Imre lelkiismeretesen gondozza a kutyáit, s a válogatásban is a célszerűségre törekszik. — Sajnos sokan csak egy szempontot vesznek figyelembe a tenyésztésnél — mondja. — Vagy kizárólag a szépségre törekszenek, vagy pedig arra, hogy a kutyájuk minél jobban ellássa a feladatát. Azonban ennek a kettőnek együtt kellene megvalósulnia. Öt pontban tudnám összefoglalni azt, hogy én mi alapján tenyésztem a kuvaszt. Én a típus megőrzését, az első és másodlagos nemi jelleg megtartását (azaz ránézésre látni, hogy a kutya kan vagy szuka), a jó anatómiai felépítést és harmonikus összbenyomást, a vitalitást és a kuvasz karakterének őrzését s az eleganciát tartom szem előtt. — A kuvasz — éppúgy, A lopott ló s a szerelmes kanca A szerelmes kanca fáradhatatlanul követte Lisszabon utcáin kiválasztottját, „akit” szerencsétlenségére tolvajok szemeltek ki zsákmányid és loptak el egy Lisszabon környéki farmról. A nem mindennapi történetről az AFP francia hírügynökség számolt be. A szemrevaló kanca nem kis feltűnést keltett a portugál főváros forgalmas útvonalán. A lótolvajok, belátva, hogy ilyen kísérettel aligha léphetnek meg észrevétlenül zsákmányukkal, jobbnak látták szabadon engedni a lopott állatot. Miközben a járókelők értesítették a rendőrséget, és egy bátrabb arrajáró megérkezésükig foglalkozott a szokatlan körúti vendéggel, a szerelmes kanca tisztes távolból és némileg megnyugodva szemlélte a jelenetet: kiválasztottjának szerencsés megmenekülését. A rendőrség riasztására hamarosan a helyszínre érkezett az állatok tulajdonosa is, aki megerősítette, hogy lovai már jó ideje nemes érzelmekkel viseltetnek egymás iránt. A lótolvajoknak a rendőrség eredt a nyomába, míg a szerelmes kanca esete újra csak bizonyította a régi mondást, hogy az igazi érzelmek nem ismernek akadályokat. Spielberg nem forgathat Auschwitzban? Földmozgások Kínában Kínának fel kell készülnie egy erős földrengésre, amely hasonló lehet a tangsanihoz. 1976-ban a tangsani katasztrófa 240 ezer ember életét követelte. Ezt a véleményt Geng King-ku, a Kínai Földrengés-előrejelző Központ munkatársa tette közzé Kína központi ifjúsági lapjában. — A legutóbbi időkben bekövetkezett mérsékelt erejű földmozgásokból arra kell következtetni, hogy rossz idők jönnek — mondta Geng. Szakértők szerint 1993-ban Kína nyugati részén a Richter-skála hetes fokozatát meghaladó földrengésre lehet számítani, míg a keleti partokon egy hatos fokozatú, valószínű. Kína keleti és déli határvidékeit a közelmúltban három földmozgás rázta meg. A múlt héten Hszinanban 5,4, Jü- nan tartományban pedig 5,3, majd 6,3 fokozatú földrengést észleltek. Az utóbbinál hatvanhatan sebesültek meg és több mint hatezer ház dőlt romba. Geng azt mondotta, mindinkább aggódik amiatt, hog a következő években a fővárosnak is földrengést kell átélnie. Pekingben 263 év óta nem volt nagyobb földmozgás. 1991-et és 1992-t az jellemezte, hogy egyáltalán nem volt jelentős földrengés. Hosz- szú idők tapasztalati alapján a harmadik év veszélyes szokott lenni — mondta. Kína nyugati részén és Tibetben általában a mélyebb földrétegek szoktak megmozdulni, míg az épületeket romba döntő felszíni földrengések a keleti, sűrűbben lakott térséget fenyegetik. Geng azt mondta: bár a kínai előrejelző szolgálat a világ legjobbjai közé tartozik, Pekingnek gyorsan kell cselekednie, hogy felkészüljön egy lehetséges katasztrófára. Tardi Sándor grafikája Csak a tbc marad ... A Clinton-kormányzat törli az AIDS-fertőzést arról a listáról, amely felsorolja, hogy milyen betegségben szenvedő személyek nem léphetnek az Egyesült Államok területére. A hírt a The New York Times közölte keddi számában. Az amerikai egészség- ügyi szolgálat tisztségviselői szerint az új intézkedés értelmében a tilalmi listán csupán egyetlen fertőző betegség marad, a tuberkulózis. Rendorgyilkos kokainbáró A múlt év októbere óta a kolumbiai Medellin városban kilencven rendőrt megöltek a kábítószer-maffiák emberei. Ez a hadjárat azután kezdődött, hogy a rendőrök megpróbálták letartóztatni a Tysonnak csúfolt Bronce Munozt, a kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar személyi őrségének vezetőjét, ám az akció közben lelőtték őt. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint a belügyi erők tagjainak meggyilkolására maga Escobar adott parancsot, és minden kivégzett rendőrért hétezer dollárt fizetett. A merényletek többségét a Medellin utcáin járőröző, munkába igyekvő vagy éppen hazafelé tartó rendőrök ellen követik el. Magyar kutyafajták A kuvasz mint a többi magyar pásztorkutya — őseredetét homály fedf. Ám valószínű, hogy a nomád pásztorkodással foglalkozó őseink kutyája volt, akár a komondor. Ma már nyilvánvaló, hogy e két nagytestű pásztorkutyánkat egymásból származtatni nem szabad. — A kuvaszról mint önálló fajtáról egyébként már az 1600-as évekből is maradt írásos feljegyezésünk. Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben, vagy Gyöngyösi István A Márssal társalkodó murányi Vénusz című művében említi a kuvaszt. Ezek az emlékek nagyon értékesek, hisz bizonyítékként is szolgálnak a fajta ősi eredetére. — A kuvaszt igen sok néven nevezték régen, például kuasznak, kamasznak, bun- dáskutyának, simafejű komondornak. Végül Raitsits Emil kutatásának köszönhetően bizonyságot nyert, hogy a kuvasz és a komondor két különálló fajta. A tenyésztés mércéje véglegesen 1935-ben, az Abonyi— Anghy—Márki-leírás alapján lett nemzetközileg elfogadva. — A fajtára a legkritikusabb időszak a II. világháború után következett, hisz a félelmet nem ismerő kuvaszok szinte teljesen kivesztek a háború alatt. Ám szerencsére akadtak lelkes, odaadó hívei a fajtának, akik az egész országot bejárva összegyűjtötték a még fellelhető példányokat, s megkezdték a kuvasz újrate- nyésztését. — Ostobaság az a feltevés, mely szerint a kuvasz buta, kezelhetetlen állat, s a gazdáját is gyakran megharapja. Ez egyáltalán nem igaz. A kuvasz rendkívül értelmes, okos kutya. Kezelni nagyon könnyű, de természetesen ehhez kell egy bizonyos fokú felkészültség, s a fajta jellegének ismerete. Ezek birtokában nem fordulhat elő, hogy a kutya megharapja a gazdáját. Nádai László Erdó'si Ágnes felvétele