Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-23 / 45. szám
SZOLGALTATAS Mama-baba klub Nagykátán Mama-baba klub alakult Nagykátán, amelynek ma, kedden, délután 3 órakor les; a soron következő összejövetele az Anya- és Csecsemővédelmi Tanácsadóban (Nagykáta, Petőfi út 3.). Az önszerveződő társaság — adják hírül a lelkes szervezők: Nagy Izabella és Pintácsi Éva — segítem szeretné egymást abban, hogy a családok élete harmonikus legyen, a gyerekek kiegyensúlyozottan nőhessenek fel, legyen megfelelő mozgásterük, testi és szellemi táplálékuk. Szakképzett gyógytornászok segítségével megszervezik a szülésre felkészítő tornát, ha igény lesz rá, a mama-baba tornát is. Ötleteket adnak apró mama és gyermekjátékok, babaruhák, kötött holmik készítéséhez, a gyerekszoba berendezésésnek kiegészítéséhez, Lehetőséget teremtenek a szülőkre vonatkozó új jogszabályok, rendeletek és törvények megismerésére. A kismamák eddig lelkes segítőtársakra találtak a védőnők személyében, akik helyet adtak az alakuló, gyarapodó közösségnek, meleg biztatással, jó tanáccsal látták el őket. Számítanak a Nevelési Tanácsadó munkatársaira, az áruház Fitotékájának dolgozóira, akik árukínálattal próbálják kiszolgálni az igényeit. A klub következő — várható találkozási időpontjai: március 23. április 21. és május 8. Mindenkit sok szeretettel várnak, aki tele van s aki nincs ötletekkel, aki segítőkész, aki szeremé, ha rajta segítenének, aki szeret emberekkel találkozni, és aki szeretne egy bögre meleg teát inni. A nagykátai Baba-mama klub vár minden várandós anyát, édesanyát, kisbabát, nagybabát! Testépítő Zsámbékon A zsámbeki művelődési ház kondi- A résztvevők egyedi sajátosságaik- termét minden nap, csoportosan hoz igazítottan kapnak egy össze- és egyénileg is felkészíthetik állított edzéstervet, ami alapján el- azok, akiket érdekel a testépítés, végezhetik a gyakorlatokat. Traffipax és video A Fest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztató szerint ma, kedden a megye közútjain traffipaxos ellenőrzés nem lesz. Az M7-es autópályán reggel héttől délután egyig, az Ml-es autópályán délután egytől éjfélig lesz szolgálatban a videós gépkocsi. Telefon-lelkigondozás Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a “ZT 201-0011-es telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. A mozgásszervi ártalmakról Ezen a héten a Telefondoktor a reumáról, az ízületi betegségekről és mozgásszervi ártalmakról tájékoztatja az érdekelteket. Elöljáróban ismerteti, hogy a klasszikus reumás betegséget egy a légutakban „honos” baktérium okozza, mert a mérgező, illetve allergiás reakciókat kiváltó anyagai a szervezet különböző pontjait fertőzik meg. így súlyos gyulladás keletkezhet a szívizomban, a vesében és az ízületekben. Ezek közül az ízületi betegség a legkevésbé veszélyes. A reumás eredetű betegségek ma már ugyanis megfelelő gyógyszeres kezeléssel jól gyógyíthatók, bár később még fennáll a fellángolás veszélye. Egyéb gyulladásos folyamatok is érinthetik azonban az ízületeket vagy az izmokat és ezek többnyire nagy fájdalommal járnak. A mozgásszervi betegségeknek pedig legnépesebb csoportja a meszesedés, a gerincelhasználódás és a csigolyakopás. Ezeket többnyire az ülőfoglalkozás okozza az ízületi szalagok tartós túlterhelésével. A csigolyák és a vállízület, valamint a körülötte lévő tartóizmok vannak leginkább kitéve a statikus megterhelésnek. E betegségek ellenszere a munkahelyek megfelelő kialakítása, mert a jó munkaszék és munkaasztal mérsékli a károsító hatásokat. A megelőzésben nagy szerepe van még a testtartás rendszeres változásának és a munkavégzést gyakran lazító tornának is. A Telefondoktort a 117-2111-es számon hívhatják fel az érdeklődők. Budaörsi ruhavásár A Budaörsi Jókai Mór Művelő- délelőtt 10-től este 7-ig tisztí- dési Házban, a Szabadság út tott használt ruhákat vásárolhat- 26. szám alatt minden kedden, nak. A Duna Tv programja Február 23., kedd 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 És megint dühbe jövünk. Színes, olasz filmvígjáték. Szereplők: Búd Spencer, Terence Hill 17.45 A boldog család. Német tévéfilmsorozat. XV1/15. Rendezte: Erich Neureuchter 18.35 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet. Egy asszony visszanéz. Magyar film (ff. 1941). Ágnes, a sikeres színésznő pályafutásának, karrierjének 15 évet átfogó története. 20.40 Menetrend. Koncz Zsu- zsa-show. Szerkesztő: Módos Péter. Rendezte: Bodnár István 21.15 Dokumentumfilm. Ad patres. Rendezte: Mester József 21.40 Műsorzárás A Ceglédi Városi Tv kínálata Holnap, szerdán este 6 órakor közvetíti következő kísérleti adását a Ceglédi Városi Televízió. A műsor: — Dr. Réti Miklós ország- gyűlési képviselő beszámolót tartott — Látlelet az ÉVIG ceglédi gyáráról — Angol vendégek — Amerikai katonai delegáció tárgyalt Cegléden — Bemutatkozik a városi vezető ügyész — Portré a megbízott rendőr- kapitányról — Volt egyszer egy klub... — A katolikus iskoláról — Tisztújítás a gazdakörben — Komár László a Pódiumportré vendége — Kulturális ajánlat — Fekete József naiv festő a ceglédi galériában Szerdán este az adást a városi könyvtárban minden érdeklődő megtekintheti. A műsor ismétlésére másnap, csütörtökön este 10 órakor kerül sor. A Rádió és Televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Napközben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Agancsbozót. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.30: Tanúim lesztek. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Vers. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Kossuth-klub. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Beney Zsuzsa. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Népi táncdalmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 20.50: Beszélni nehéz. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.55: Ajánlott levél. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.05: Kis éji zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Napindító. 8.00: Mai műsoraink. 8.05: Sportreggel. 8.20: eMeRTon ’92. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Asztali muzsika. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Ami a káprázat mögött van. 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Mindenki másképp csinálja... 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 17.55: Gordiusz plusz. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kataposta. 19.35: Magyar nóták, csárdások. 20.00: Rádiószínház. 20.40: A New York-i Filharmonikus zenekar. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Blues. 21.35: Hónap. 22.00: Rockpanoráma. 22.30: Dzsessz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló — éjfél előtt 0.10: Napforduló — éjfél után. 22.00: Közjáték (ism.). 22.05: Sportvarázs — olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák. 23.45: Híradó 23.50: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSORA: 6.00: Napkelte — reggeli információs magazin. 10.00: Parlamenti Napló. 16.05: Műsorismertetés. 16.10: Korforduló — idősek és idősödők mindenes fóruma. 17.00: Híradó — Időjárás. 17.05: Nem csak zöldség... — életmódmagazin. 17.24: Anyák. 17.39: Pif és Herkules. 17.50: Elektor kalandor — számítógépes logikai játék. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Műsorajánlat — Időjárás. 18.30: Zöldpont — a szabadidősportok magazinja. Í9.05: Csengetett, Mylord? — Angol tévéfilmsorozat — VII/4. 20.00: Stúdió 93 20.50: Van 5 perce? Beethoven: Egmont-nyitány Op. 84. 21.00: Indulási oldal. 21.30: Telexpo ’96 — gazdasági magazin. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Könyvjelző — Moszkvától Pjetuskijig. 23.15: Népzenei magazin. RTL: 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00: Owen Marschall (am. sor.). 10.00: Gazdag és a szép (am. sor.). 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó — játék. 11.30: Családi párbaj —játék. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfi- eld-sztori (am. sor.). 13.15: Kaliforniai klán (am. sor.). 14.05: Baleseti osztály (am. sor.). 15.00: Gyilkosság a hobbija (am. sor.). 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sor.). 17.30: Borzasztó kedves család (am. sor.). 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők. (NSZK sor.). 20.15: Enid alszik (am. filmvígjáték). 22.15: Robbanékony — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Törvény és rend (am. sor.). 1.05: Borzasztó kedves család (ism.). 1.40: Ki itt a főnök? 2.10: Beszélgetés (ism.). 3.05: Robbanékony (ism.). 3.30: Gyilkosság a hobbija (ism.). 4.20: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorajánlat. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Kritika két hangra. 10.20: Zenekari muzsika. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.05: Szimfonikus táncok. 13.20: Királyi gyermekek. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: A tulajdonságok nélküli ember. 15.04: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Versenygyőzteseink! 16.35: Gallus motetták. 17.00: A magar irodalom története 1945—1991. 17.50: Végvári Csaba sírjára. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Rossini: A házassági követelmény. 19.27: Manuel Barrueco gitározik. 19.35: A Budapesti Vonósok hangversenye a METT-Madách Kft. 21.35: Spirituálék kórusátiratban. 21.50: József Attila minden verse. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: Tóth Zoltán brácsázik. 22.27: Schumann: II. szimfónia. 23.05: Egy újra felfedezett zeneszerző: Ist- vánffy. 24.00: Hírek. Időjárás. Ó.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. 2.00: Hírek. Időjárás. 2.03: Szózat. TELEVÍZIÓ 1. MŰSORA: 5.40: Falutévé — adótippel. 6.00: A Reggel — közérzeti hírműsor. 8.10: Alternatív gyógyászat 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Amerikai krónikák — Mark Frost sorozat. 16.40: Képújság. 16.45: Cimbora — telefonos vetélkedő. 17.00: Helena — olasz tévéfilmsoroazt. 17.40: „Ez az életformám, ez az életem. 18.10: Pénzvilág — hírek, tények, információk. 18.20: Napközi — egy műsor és valami más. 18.45: Esti mese. 19.05: Szerencse- kerék — vetélkedő. 19.35: „Veletek vagyok mindennap”. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: A szív szavai. 21.35: AKTuális. SAT 1.: 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Kaliforniai nap alatt. 9.25: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.10: Málnapálinkával könnyebb (osztrák filmvígjáték). 11.55: Herrmann — talkshow. 12.25: Szerencsekerék (ism.). 13.05: Slágerparádé (ism.). 13.55: Fiatal és nyugtalan (am. sor.). 14.45: Szomszédok (ausztrál sor.). 15.10: Kaliforinia nap alatt (am. sor.). 16.00: A négyöklű trió (am. sor.). 16.55: 5x5 —játék. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Hírek. 19.00: Klip-klub. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Népdalok. 21.10: Krimimagazin. 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétükör — riport. 23.40: Hollywoodi fantáziák (sor.). 0.40: Ki a legjobb férfi? (ism.) 1.35: A négyöklű trió (ism.). 2.25: Műsorismertetés. Mit ajánl a Falutévé Szerda reggel ismét kukorékol a KAKAS 5.40-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, falusport, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak, civileknek és egyenruhásoknak a vidéki Magyarország polgárainak. A tervezett témák: — Munkaügyi tipp: a jubileumi jutalomról — A Géptippben ismét a gázautóról — Növénydoktor — A Kakashálózat hírei — Mátyás köszöntő Szerkesztő: Bárdos B. Edit Műsorvezető: Präger György Moziműsor A ceglédi Városi Filmszínházban ma, kedden este hatkor és nyolckor az Egy becsületbeli ügy című amerikai filmet láthatják. A gödöllői Casablanca moziKecskeméti televízió 10.00— 10.30 A hétfő esti Zsebre- megy ismétlése 10JÓ—11.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN (ism.) 14.00— 15.00 Képújság 15.00— 15.30 A hétfő esti Zsebre- megy (ism.) 1530—16.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN (ism.) 18.00— 22.00 Szív TV (1.) produkció ban a Bumeráng című amerikai vígjáték van műsoron. A nagykőrösi Arany János moziban este hatkor és nyolckor a Semmit a szemnek című amerikai vígjátékot vetítik. A szigetszentmiklósi moziban A szerelem fészkei című kanadai— francia—német filmet láthatják. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot ......példányban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: ...................................................... C íme (város, község): ................................................... ( utca, tér): ............................................................. (emelet, ajtó): ...................................................... ( irányítószám): .................................................... Az előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a.........szám ú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: Postahivatal, Helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. J.PEST mEGYEI. HÍRLAP