Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-18 / 41. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUAR 18.. CSÜTÖRTÖK HAZA-TALÁLÓ * HAZA-TALÁLÓ * HAZA-TALÁLÓ Színek remetéje Beszélgetés Prokop Péter pap-festővel A keresztény művészet egyik legeredetibb egyénisége szá­zadunkban, mégis nagyon ke­veset tudunk róla itthon. „Lényeget kereső, végső­kig leegyszerűsített szimbólu­mokra törekszem — írja ön­magáról Prokop Péter —, a természettől kölcsönzött puri­tán, kifejező vonalú gondola­tokra. Extravagáns kutatása­im új és szokatlan szellemi ablakokat nyitogatnak.” Prokop Péter ismét itthon járt, néhány napig a csepeli Szent József Otthonban la­kott, amelynek száznyolcvan festményét adományozta. A négy emelet folyosóin maga helyezte el képeit. Ilyennek képzeltem írásai és festmé­nyei alapján, ilyen puritánnak és hétköznapinak. Mifelénk úgy mondanák: nincsen ben­ne semmi papos. Magam is hi­ába is keresem külsőségeiben és magatartásában a művész- mivoltra utaló jegyeket. Elné­mít ez az egyszerűség, és za­varba ejt a szinte baráti fogad­tatás. Pedig első alkalommal találkozunk. Mintha olvasna bennem, így szólalt meg. — Én eljutottam egy meg­világosodásig; nem számít, hogy milyen fajtához tartozik felebarátom, milyen társadal­mi helyzetet mért rá a sorsa, utcaseprő vagy miniszterel­nök. Politikai állásfoglalásán is túljutottam, még vallása, hi­edelemvilága sem érdekel. Csak egyet tartok fontosnak, de azt nagyon fontosnak tar­tom; jóakaratú emberségét. Ez az a jel, amit mindenki megért. • Önnek nemcsak krisztu­sai emelkednek egyetemes emberivé, de madonnái is a mindennapi anyaságról szól­nak. A „Tékozló fiú”-ja ugyan bibliai téma, de a megtért és a megbocsátó ember érzelmét közvetíti. „Kavicsdobáló” c. könyvé­nek illusztrációi „világiak”; „Dinnyekofa-fi", „Zöldek mollban”, az „Éberség ma­dara” (bagoly), „Szomorúcs- ká”-ja leányfej, „Irgalmas várakozásba virágcsend­élet, „Gondviselésbe fiókáit etető madár. Hogyan is sajá­títhatná ki önt kizárólago­san az egyházművészet?! Mi a véleménye a művészet és az egyházművészet viszo­nyáról? — Igen, nálam összefolyik a világi és egyházi téma. Volt is elég bajom ebből; kalamaj­ka, haddelhadd... Hányszor morogtak Rómában is, amiért Jézust meztelenül ábrázol­tam. Nem értik, hogy a ruhát- lansággal jobban ki lehet fe­jezni az emberi fájdalmat. A ruha semlegesít, elég a moz­dulat, mert mindent ki tud fe­jezni, Michelangelo is azért festette meztelenül az „Utol­só ítélet"-el és nagy figuráit. Az utódok már holta után két évvel felöltöztették a freskó­kat, nehogy a nézők megbot- ránkozzanak. Tehát sokak til­takozására és mérgére le kell szögeznem: csak művészet van, s csak a művészet törvé­nyei kötik a templomok és vallásos célúk szolgálóit. A szakrális művészet csak meg­különböztető elnevezés; kulti­Önarckép kus használata miatt kapja a jelzőt. De ez nem hatalmaz föl megalkuvásokra, népies elédesítésekre! Nem blöfföl­het az esztétika rovására! Prokop Péter 1919-ben szü­letett Kalocsán, egy szabó­mester ötödik gyerekeként. Ebben a városban érettségi­zett a jezsuitáknál, és 1937-től a kalocsai római ka­tolikus papképző intézet nö­vendéke. Itt szentelték pappá is. Több mint kétezer képet adományozott szülővárosá­nak, ahol három állandó gyűj­teményes kiállítása látható. 1985. május 22-én, Rómából való első hazalátogatása alkal­mával így nyújtotta át felbe­csülhetetlen értékű ajándékát: „Tekintsék a tékozló fiú ado­mányának; íme, nem fecsérel­tem el az életem, és ha meg is koptak ő-betűim, mindig a ka­locsai paprika tüzes pirosa él­tette színeimet, mindig itt volt a lelkem. Szeretnék vala­mit visszaadni abból, amit kaptam. Ajándék azoknak, akikből szakadtam, s akiknek helyét soha semmi sem foglal­hatja el.” • jól tudom-e, hogy a Szent István Zarándokház Rómában a legnagyobb Pro­kop galéria? Hogyan él ön itt mint a ház igazgatója? — Huszonöt éve itt élek, ahol évente négy-ötezer turis­ta fordul meg. (Ez a legol­csóbb szállás Rómában.) Há­romszáz képem néz a folyo­sókról a látogatókra. Akár ér­dekli őket, akár nem, ez hatá­rozza meg a ház hangulatát. Azt pedig, hogy igazgató len­nék, titkolom, mert én csak egy ember vagyok a többi kö­zött. Nincs alá- és fölérendelt­ségi viszony nálunk, és így nagyon barátságos a légkör. Különben sem hiszek a cí­mekben, a rangokban, a kardi- nálisságban. Még a klerikaliz- musban sem hiszek, abban, hogy az egyház külön kaszt. Csak ember van, egyik, aki szól a másikhoz. Mindezzel együtt nem lázadtam fel, nem csaptam be az ajtót. Naponta misézek, én vagyok a házi­káplán a Zarándokházban. • Nem jön végleg haza? — Ott van mindenem, a műteremben évtizedek óta minden a kezem ügyében. És a totális szabadság! Azt a tel­jes függetlenséget, hogy azt csinálok, amit akarok, én itt nem tudom megteremteni. • Ön említést tett remetesé­géről. Tűz Tamás pedig „Színek remetéje” címmel nagyszerű verset írt önhöz. Nem nyomasztja a magány? — Ha nyomaszt, lemegyek az emberek közé. Az kegyet­len dolog lenne, ha külön ház­ban élnék, de én soha nem akartam az olaszok közé be­építkezni. • Ön tehát nem lett olasz? — Nem bizony, csak olasz állampolgár vagyok. Nem is tanultam meg más nyelvet, az Olaszt is inkább csak töröm. Ellenben a magyar nyelvem, amely fölött büszke és féltő szeretettel őrködöm, a tájszó­lással együtt... megmaradt. Ónody Éva Madonna a gyermekkel Aszód főépítészénél Tájjellegű várostervezés „Főépítész irányítsa minden település újjáélesztését” —- hangoztatja Makovecz Imre a hetvenes évek óta. Elgondolá­sa szerint a főépítész egyszer­re fáradozik a helyi igények­nek megfelelő várostervezés, a helyi adottságoknak megfe­lelőjövőtervezés és a jövőépí­tésre alkalmas civil szféra megteremtésén. A Makona Stúdiónak mind a 45 tagja te­vékenykedik ebben a szellem­ben egy-egy településünkön. Közülük Jánosi János Aszód főépítésze. Beszélgetésünk során arra próbáltunk választ kapni: milyen gyakorlati fel­adatokkal jár munkája. Jánosi János 1989 óta dol­gozik Aszódon. A fiatal épí­tész tapasztalt kollégája. Ek­ler Dezső mellett „tanonckod- va” tanult bele a sokoldalú munkába. 1992 óta önállóan látja el feladatát. — A jelenlétet tartom leg­fontosabbnak munkámhoz — szögezi le Jánosi János. — Aszódol járva ismerkedtünk a település megmaradt építé­szeti értékeivel, beszélget­tünk az emberekkel az egy­kor virágzó nagyközség életé­ről, és próbáltuk megismerni, melyek azok az okok, ame­lyek az építkezések és a közé­let elsivárosodását idézik elő. Ma már csak úgy tudok Aszódra gondolni, amilyen egykor lehetett, és amilyen­nek a jövőben lennie kellene. Magam a lepusztult belső udvarokat látom. Ő az erős, tornácos, magas udvarokban zajló életet képzeli maga elé. Ebben a szellemben újították fel a főutca — az egykori be­vásárlóutca — két házának homlokzatát, és építtettek elé­jük parkolókat és padokat. Kényelmes kereskedelmi köz­ponttá persze a kétsávos autó­út miatt soha nem varázsol­hatják. Ezért az építész a régi városmagba tervezte az új be­vásárlóutcát, amely, központ­jában az egyesületi házzal, a magára találó közélet köz­pontja is lehetne. És elkészí­tette a műemlék Podma- nitzky-kastély előtti főtér ren­dezési terveit is. — Új kereteket kell terem­teni a magánépítkezéseknek is — folytatja Jánosi János. A Podmanitzky-kastély — Ügyfélszolgálati irodán­kon a kezdetektől segítséget adunk Aszód típustervekhez szokott építésztechnikusai­nak a tájjellegű, igényes ter­vek elkészítéséhez. Megpró­báljuk elérni, hogy folyama­tos jelenlétükkel- segítsék is megvalósulásukat. Hogy az építtető ne szükséges rosszat lásson a tervben, amiért még fizetni is kell, hanem olyan szakmai segítséget, amelyet csak az építész tud megadni. A szép ház valahol mindenki­nek igénye. Ha az építész se­gít, nem is kerül többe a koc­kaházaknál. Saját tervezésű és kivitelezésű 12 lakásos sor­házunkkal magunk is erről próbáljuk az embereket meg­győzni. — Csak a hivatali munká­ján keresztül tart kapcsolatot a helybéliekkel? — Aszódon már idejövete­lem előtt működött egy baráti társaság, tagjai havonta össze­jártak beszélgetni. Kezdemé­nyezésemre városszépítő egyesületté alakultak, újjá­élesztve az 1880-ban alapí­tott, hasonló célú egyesüle­tet. 60 rendes és mintegy 40 pártoló tagjuk van. Közülük 30 aktívan dolgozik. Kezde­ményezésemre például rend­be tették a bölcsőde udvarát. Elkészíttettem a kert- és játék­terveket. Ők pályázaton nyert pénzen megvásárolták az anyagokat és társadalmi mun­kában gyakorlatilag mindent megcsináltak. Most már nél­külem is boldogulnak. Az óvoda kertjét önállóan rende­Imola Károly felvétele zik, egy itteni kertész bevoná­sával. A városszépítők mel­lett tanárokból, értelmiségiek­ből szellemi műhelyt szeret­nék létrehozni a helyi építé­szeti értékek felmérésére és dokumentálására. Nyáron mű­szaki egyetemmisták részére ugyanerre a munkára kéthe­tes tábort szervezünk. Nemso­kára csemetekert nyílik, amelyben a térségben ősho­nos fákat és cserjéket árulnak. És amit még nagyon fon­tosnak tartok: fél éve fárado­zom a helyi vállalkozókat és iparosokat tömörítő érdekvé­delmi szervezet létrehozásán. — Milyen a kapcsolata az önkormányzattal? — Messzemenőkig támo­gat Bagyin József polgármes­ter. Közvetlen kapcsolatom Bártfay László műszaki osz­tályvezetővel van. Együtt jár­juk a várost, együtt készítjük a testület elé kerülő anyag­okat. Az ügyfélszolgálati munka mellett részt veszek a testületi munkában, ha város- tervezésről van szó. És tagja vagyok a városfejlesztési bi­zottságnak. Szeretném az önkormány­zat gazdálkodását is befolyá­solni. Az éves költségvetés helyett egy elkülönített építé­szeti alapból lehetne folya­matosan pénzelni a városépí­tést. A költségvetési támoga­tás mellett az alapba kerülné­nek az eladott ingatlanokból szerzett pénzek, amelyeket vállalkozással forgatni lehet­ne. D. Veszelszky Sára Aszód belvárosának rendezési terve

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom