Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-12 / 36. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. FEBRUAR 12.. FENTEK Mit, hol, mikor? Fellép: Szuhay, Sándor, Maczkó Képviselői beszámoló és műsoros est Cegléden Egyházi hírek ÉRD: A városi művelődési központban ma, pénteken este nyolc órától szombat hajnali háromig tart az Oázisparty super disco műsora. Ugyancsak a művelődési ház lesz a helyszíne a szombaton este nyolckor kezdődő székely bálnak is, amely vasárnap hajnali ötig tart, s a jó hangulatról Illés Ami és zenekara gondoskodik. Vasárnap délután fél hatkor az Optimista klub összejövetelét rendezik meg a város kultúrközpontjában. Február 12-én, pénteken délután fél hatkor Rostás-Farkas György cigányköltő rendezői estjére kerül sor a Polgárok Házában. A költőt Kárpáty István újságíró mutatja be a közönségnek, s a műsorban Bánffy György és Béres Ilona színművészek működnek közre. Ennek a programnak a rendezője az MDF Érdi Szervezete, amely minden érdeklődőt szeretettel vár. DABAS: A Kossuth Művelődési Házban szombaton délelőtt tíz órakor rendezik meg a Ki mit tud? területi döntőjét. A zsűri elnöke Kerekes László grafikusművész, tagjai: Bi- rinyi József népművész, Máté Lajos színházi rendező és Uray Péter tánctanár-rendező. Vácott születtek: Bujtás György és Balogh Anna leánya Olimpia. Kiss János és Mis- nyovszki Andrea leánya Bianka, Mészáros Gábor és Kovács Szilvia leánya Fanni. Nagy László és Ellenbach Éva leánya Tímea. Sze- kemyés Károly és Rostás Ági leánya Brigitta, Mauchner Károly és Szilágyi Ildikó leánya Mónika, Wittmann György és Bach Györgyi fia Dávid, Nagy Zsolt és Mészáros Györgyike fia Richárd, Bejczi Csaba és Lafkó Éva leánya Fruzsina, Katona Miklós és Radics Erzsébet leánya Bernadett, Pintér Imre és Szkubenics Ilona leánya Ivett, Révész Károly és Csordás Zsuzsanna leánya Renáta, Sára István és Laluja Zsuzsanna fia Márton, Tóth István és Varga Hajnalka fia Norbert, Be- rinkei Pál és Klucsik Mónika fia A dabasi református egyház- község szervezésében vasárnap délután három órakor a templomban az amerikai Albertson College of Adaho Goráié énekkar hangversenyére kerül sor. BUDAÖRS: A Jókai Művelődési Központ vasárnap délután öt órakor Záray Márta és Vámosi János estjét rendezi meg. Jegyek 200 és 250 forintos áron a művelődési központban vásárolhatók. SZENTENDRE: A Duna- parti Művelődési Házban pénteken este hat órakor a Zöld délutánok című sorozatban a Pilis tájvédelmi körzetei, különös tekintettel Szentendre és környékére előadás szerepel. Előadó: Szemendrey Géza ornitológus. Szombaton este hatkor a filmklub programjaként a Csend című Ingmar Bergman rendezte svéd produkciót mutatják be. A Barlang-koncertek szombati vendége a Cicaváz együttes. VÁC: A Madách Imre Művelődési Központban pénteken délelőtt fél tizenegykor, valamint délután két órakor a budapesti Közép-Európa Táncszínház vendégjátékára kerül sor. kó fila Roland, Mester Emil és Godó Julianna leánya Viktória. Vácott haltak meg: Szűcs Pálné sz. Pertzián Irma Vác, Molnár János Miskolc, Farkas István Vác, Hu- gyecz József Vác, Baczkó István Vác, Török József Vác, Kriskó András Nógrád, Bara- nyi József Kösd, Zakár József- né sz. Török Margit Vác, Nagy Lászlóné sz. Kocsis Teréz Vác, Tőrincsi Istvánná sz. Sződi Mária Vác, Mészáros István Püspökhatvan,Telekdy Lászlóné sz. Széky Emília Vác, Wáhl Bianka Vác, Bédi Jánosné sz. Bo- dolai Franciska Göd, Nagy La- josné sz. Palakovits Magdolna Dunakeszi, Kiss Ferencné sz. Varga Mária Dunakeszi, Lukács József Vác, Körösi András Főt. Házasságkötés nem volt. Dr. Réti Miklós, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Mikebuda, Tápiószőlős és Újszilvás országgyűlési képviselője tisztelettel meghívja választóit, illetve valamennyi érdeklődő állampolgárt február 12-én, pénteken este hat órára a ceglédi Kossuth Művelődési KözOrgona és trombitahangverseny műsorát készíti elő a váci Református Egyházközség. A kisváci református templomban ma, pénteken este 6 órai kezdettel bemutatják: J. S. Bach: G-moll fantázia, Walther: Jesu meine Freunde, Stanlay: 2. Trompet voluntary, Liszt: Adagio, Nun danket alle Gott, Telemann: Két hősi induló, Franck: Adagio a C-dúr fantáziából, A trianoni békediktátum címmel Bégány Attila tart ma, pénteken este hat órakor előadást Szentendrén a Petőfi Kulturális Részleges látogatási tilalom Február II-én, csütörtökön a ceglédi Toldy Kórházban az influenzajárvány miatt részleges beteglátogatási tilalmat rendelt el az egészség- ügyi intézmény igazgatósága. E naptól a csecsemő- és gyermek-, a szülészeti, újszülött-, valamint intenzív osztályra a hozzátartozók nem mehetnek be. A többi osztályon lévő betegeket is minél kevesebben keressék fel. Amennyiben a járvány fokozódik, akkor teljes látogatási tilalom lesz. pont színháztermében tartandó képviselői beszámolójára. A rendezvény keretében sorra kerülő műsoros esten fellép Szuhay Balázs színművész, Sándor György humorista és Maczkó Mária népdalénekes. Az est konferálója Győri Béla, a Magyar Rádió munkatársa. Charpentie: Te deum (részlet) című zeneműveit. Péter Pál mondja el Ady Endre: Krisztus kereszt az erdőn, Áp- rily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben — című verseit. Közreműködnek: Hajdú Gábor orgonán, Losonczi Gabriella és Komlóssy Károly trombitán. A belépés díjtalan. Adományokat szívesen elfogadnak az építési alap javára. és Hagyományőrző Egyesület székházában, amelyre az egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár. Cegléd központi orvosi ügyelet a Rákóczi úti rendelőintézetben: hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éjszakai 19-től reggel 7 óráig. Hét végén, pénteken 17-től hétfő reggel 7 óráig. Telefonszám: 11-200. Központi gyermekorvosi ügyelet a Reiner utcai rendelőben szombaton, vasárnap, valamint munkaszüneti napokon 7-től 19 óráig. Telefonszám 11-994. Fogorvosi ügyelet szombaton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Állatorvosi ügyelet február 13-án, szombaton 8-tól 15-én, hétfőn 8-ig az alábbiak tartanak: Cegléden, Ceglédbercelen dr. Tóth Tivadar, Cegléd, Nádor u. 6., telefonszám: 12-405. Abony- ban, Jászkarajenőn, Törteién, Kő- röstetétlenen dr. Bódi Gyula, Jász- karajenő, Fő u. 82., telefonszám: 6. Albertirsán, Csemőn, Mikebu- dán, Dánszentmiklóson dr. Kárpáti László, Csemő, Petőfi u. 34., telefonszám: 37. Gödöllői orvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rendelőintézet, szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Gödöllő, Il-es számú rendelőintézet, szombaton és vasárnap reggel 8 órától 20 óráig. Fogorvosi ügyelet: Gödöllő, Palotakert sétány, szombaton reggel 8 órától 15 óráig. Ügyeletes gyógyszertár: Gödöllő, Dózsa György út 12., szombaton 13 órától hétfő reggel 8 óráig. Állatorvosi ügyelet: Gödöllőn, Isasszegen, Pécelen, Nagytarcsán, Kerepestarcsán, Csömörön, Mogyoródon, Szadán, Veresegyházon, Erdőkertesen, Vácegresen Cegléden, február 12-én, pénteken és 13-án, szombaton 7 és 19 órakor, 14-én, vasárnap 7.30-kor 9 (gyermekeknek) és 11 órakor katolikus misét; 14-én, vasárnap 11 órakor evangélikus,:12-én, pénteken és 13-án, szombaton 8.30-tól 9-ig, 14-én, vasárnap 10 órakor református istentisztelet tartanak. Nagykőrösön a református istentiszteletek és bibliaórák rendje február 14—20. között. Istentiszteletek: Február 14. vasárnap: 8.30 Kocsér (Kossuth u. 5.): Pintér, Gyula, 9 Felszegi Imaház (Hunyadi utca 31.): Fodor Ferenc, 9 Szigeti-Warga iskola (Batthyány u. 7.): Kovács Dávid, 10 Gyermek-istentisztelet (Szolnoki út 5.): Tóth Kása István, 10 Templom: Fodor Ferenc, keresztel: Fodor Ferenc (a keresztelő az isten- tisztelet elején lesz), 10.30 Nyársapáti iskola (József A. u. 5.): Kovács Dávid, 11.15 Kopa iskola (Szolnoki út 65.): Pintér Gyula, 17 Templom: Pintér Gyula. Február 15. hétfő: 7.30 Hétkezdő reggeli áhítat a templomban: Tóth Kása István. Bibliaórák: Február 15. hétfő: 18.30 Bibliakör (előadások: a) Patriarchák II. b) Római egyház, helyszín: Kálvin terem: Nagy István. február 13-án, szombaton reggel 8 órától február 15-én, hétfőn reggel 8 óráig dr. Rédling Tibor, Kere- pestarcsa, Váci M. u. 2. Telefon: 70-764. Galgamácsán, Váckisújfalun, Ikladon, Domonyban, Dányban, Kartalon, Versegen, Aszódon, Bagón, Hévízgyörökön, Galgahéví- zen, Túrán, Zsámbokon, Vácszent- lászlón. Valkón február 13-án, szombaton reggel 8 órától február 15-én, hétfőn reggel 8 óráig dr. Németh Mihály, Aszód, Kossuth L. u. 62. Telefon: Aszód 207. Az ügyeleti napokon végzendő exportszállításoknál dr. Németh Mihály vehető igénybe. Monoron és környékén: Gomba, Bénye, Káva: dr. Pénzes János (Gomba), Gyömrőn, Maglódon és Ecseren: központi ügyelet a rendelőintézetben (Gyömrő, Szent István út 1., telefon: 190), Monoron, Monorierdőn, Csévharaszton és Vasadon: Központi ügyelet (Monoron a rendelőintézetben). Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi út 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonczi út 1.), Vecsésen: központi ügyelet: (Bajcsy-Zsilinszky út 68.), Üllőn: központi ügyelet (Templom tér 5.). Fogorvosi ügyelet: szombaton reggel 8 órától 13 óráig Monor, Monorierdő, Péteri, Pilis, Nyáregyháza, Csévharaszt, Gomba, Bénye, Káva, Mende, Ecser betegeit a monori szakorvosi rendelőintézetben, Vecsésen a helyi fogászaton látják el (Bajcsy-Zsilinszky út 68.). Gyermekorvosi ügyelet: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a monori szakorvosi rendelőintézetben. Február 17. szerda: 17 Felszegi imaház: Fodor Ferenc, 17 Kopa iskola: Pintér Gyula. Február 18. csütörtök: 17 Kálvin terem (Szolnoki út 5.): Fodor Ferenc, 18 Keresztelői megbeszélés (Kálvin terem): Fodor Ferenc. Február 19. péntek: \6 Serdülők bibliaórája (Szolnoki út 5.): Tóth Kása István, 18.30 Öreg fiatalok bibliaórája (Szolnoki út 5,): Pintér Gyula. Február 20. szombat: 16 Ifjúsági bibliaóra (Szolnoki út 5.): Tóth Kása István. Konfirmációs órák: Felszegi csoportnak: kedden és pénteken 16 órakor, vezeti: Fodor Ferencné, Alszegi csoportnak: kedden és pénteken 17 órakor, vezeti: Pintér Gyula. A csoportfoglalkozásokat a Kálvin teremben tartjuk. Nyársapáti csoportnak: vasárnap 11.30-kor a nyársapáti iskolában, vezeti: Kovács Dávid. Hét végi hálaadó istentisztelet: Február 20. szombat: 17 Templom: Kovács Dávid. A nagykőrösi, katolikus templomban február 13-án, szombaton reggel 7 és este 6, vasárnap 8, 10 és este 6, hétfőn, szerdán és pénteken reggel 8, kedden, csütörtökön este 6 órakor lesz szentmise. Ügyeletes gyógyszertárak: Monron a Fő téri, a gyömrői, üllői. Vecsésen a Halmy telepi. Ügyeletes állatorvos: az I. körzetben (Monor, Monorierdő, Péteri, Pilis, Nyáregyháza, Csévharaszt, Vasad, Gomba, Bénye, Ivánka (dr. Dudás Jenő, Monor, Krúdy út 6. Telefon: 504. A II. körzetben (Üllő, Maglód, Vecsés, Gyömrő, Ecser Mende, Sülysáp, Úri) dr. Popovics László, Sülysáp, Patak sétány 5., telefon: 9. Nagykátán és környékén — Pánd, Szentlőrinckáta, Tápióság, Tápióbicske, Tápiószecső, Tóalmás, Szentmártonkáta községekre kiteijedően — ezen a hétvégén dr. Bagi Béla és dr. Szelepcsényi János lesz az ügyeletes orvos. Az ügyelet székhelye: Nagykáta, Petőfi út 3. (a volt Szülőotthon mellett) Telefon: 74. Tápiószelén az idetartozó községekkel együtt dr. Riczek Klára lát el a hét végi ügyeletet a polgár- mesteri hivatal mögötti egészség- ügyi intézetben. Ügyeletes állatorvos Tóalmáson (Somogyi u. 5.) dr. Grónás Tibor, Farmoson (Viiola u. 23.) dr. Felde István. Váci ügyelet: Orvosi szolgálat. Vác, Csányi krt. 47. Tel.: 11-525. A város területén: 19-től reggel 7 óráig. A váci körzet településeinek: pénteken 19-től hétfőn reggel 7 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: szombat-vasárnap 8—20 óráig. Telefon: 10-079. Fogászati ügyelet: Vác, Cházár András utca 17. Tel.: 11-491. Szombaton 8—12-ig. dr. Tomka Eleonóra. Vasárnap 8—12-ig. dr. Horányi Zsolt. Állatorvosi ügyelet: február 13—14. Északi körzet, dr. Fekete Nándor, Vámosmikola, 19-015. Déli körzet, dr. Pajor Csaba, Vác- hartyán. 66-171. Balázs, Dinka Zoltán és Sós Ildi-i. -s. Váci anyakönyvi hírek Hangverseny a kisváci református templomban Szentendrei előadás A trianoni békediktátum • • Ugyeletek