Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-10 / 34. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. FEBRUAR 10., SZERDA Kitüntették Palcsó Sándort Solymári dalosok Boldog vagyok, hogy számon tartanak A hazai operaélet kiválóságát, Palcsó Sándor operaénekest a közelmúltban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki művészi életútja elismeréseként. A művészt érdi otthonában kerestük fel, hogy pályájáról, életéről faggassuk. — Leginkább a színészi játékot igénylő szerepeket szerettem — kezdte a beszélgetést. — Szerencsés vagyok, hogy az élet megadta a lehetőséget olyan szerepek eléneklésére, mint Szokolay Hamletot, vagy a Ti nine us a Sámson című operából, a vizsgálóbíró Petro- vics Bűn és bűnhődésébői, vagy az első nagy címszerep Benjamin Britten Albert Herringjébői. Ezekhez az összhangzattani és ritmikai szempontból bonyolult szerepek előadásához kitűnő iskola volt a Honvéd Együttes Férfikarában eltöltött öt év pályám kezdetén. Forrai Miklós, az együttes művészi vezetője mellett nemcsak a XX. századi klasszikusok műveit tanultam meg énekelni, de elsajátítottam a Hancsovszki János felvétele biztos kottaolvasást és az előadói állóképességet is. Palcsó Sándort a Honvéd Együttes Rigoletto előadásán fedezte fel Érsek Mária tanárnő, az Operaház karigazgatója. Hosszú, kemény munkával és sok-sok szeretettel készítette fel a próbaéneklésre. Ami olyan jól sikerült, hogy Palló Imre igazgató úr azonnal szerződtette is az operába. — Érsek Mária anyám helyett anyám volt — emlékezett hálával Palcsó Sándor. Az operaszínpadon eltöltött negyedszázad alatt 74 szerepet énekelt, többnyire a nagy klasszikusok, Verdi, Puccini, Wagner és mások operáiban. Sokak számára emlékezetesek kitűnő alakításai az olyan karakterszerepekben is, mint például a részeg muzsik Sosztakovics Katyerina Ismajlovájában, vagy a bolond a Boris Go- dunovban. Szívesen énekelte a János vitéz, a Koldusdiák és a Cigánybáró címszerepeit is. Emellett felkérésre előadott nótacsokrot, népdalokat, és felvételeket készített a rádióban kortárs magyar zeneszerzők műveiből. Sokoldalúságának akkor vette hasznát, amikor 1985-ben végleg búcsút mondott az operaszínpadnak. — Végre előadókörútra mehettem az országba — folytatta. — Amire hosszú évek óta vágytam, de a feszített munka miatt nem volt rá lehetőségem. Előadóestjeimen opera- és operettrészleteket, nóta- és népdalcsokrokat énekeltem. Több felkérésem volt, mint ameny- nyit vállalni tudtam. Palcsó Sándor az utóbbi két évben családjának él. Új otthonukhoz nagy szerencsével jutottak. S bizony nem nézte művészvoltát, amikor a leromlott épületet saját kezével tatarozta, családjával közösen. Annyit volt külföldön, hogy most élvezi, ha nem kell kimozdulnia. De ha már nagyon hiányzik a színpad, feltesz egy maga készítette felvételt kedvenc tenorjaitól. Hála Istennek, a technika otthonunkba hozza a világ operaéletét — mutat a polcokon szép rendben sorakozó felvételekre. Új lakhelyén talán visszacsalogatják a színpadra is. Karácsonykor fél estét betöltő műsorával lépett fel Érden. Ha keresik, szívesen énekel máskor is. S hogy annyi kitüntetés után tudott-e örülni a legújabbnak? Hazudna, ha tagadná — neveti el magát. Hat éve már, hogy nem tette a lábát az operába. S a zenei közélet, íme, mégis számon tartja. Ennél többet nem is kívánhatna. (veszelszky) József a francia „József Attila egy magyar költő a század horizontján” címmel hangzott el öt előadásból álló sorozat a France Culture rádió adásaiban. Az előadások — versillusztrációkkal — bemutatták a költő ifjúkorát, egyebek között párizsi tartózkodását, méltatták költészetét, politikáját és filozófiáját, ismertették életútját, költői örökségét. Az előadás-sorozat kezdeményezője és egyik résztvevője József Attila Attila rádióban barátja, szerkesztőtársa, a Párizsban élő kiváló magyar publicista és történész, Fejtő Ferenc volt. Közreműködött a sorozatban Kassai György, az ugyancsak Párizsban élő ismert műfordító, a magyar költészet és irodalom egyik legjelentősebb franciaországi népszerűsítője, Tverdota György, a párizsi egyetem magyar vendégprofesszora és Ve- ronique Charaire műfordító. Bardócz Lajos: József Attila (tusrajz) Az aranykoszorút meg kell őrizni A Solymári Nőikar január 27-én töltötte be tizedik születésnapját. Szokolay Bálint szervezésének köszönhetően és a helyi művelődési ház támogatásával jött létre 1983-ban. Ez komoly idő egy kórus történetében. Az eredményekről érdeklődtünk. — Sok fellépésünk volt az elmúlt 10 év alatt belföldön és külföldön egyaránt — mondja Blazsek Andrea karnagy. — A belföldi fellépések közül megemlítenénk a Bé- késtarhosi Kórusversenyt (1989 nyara), ahol Szokolay Bálint 40 éves kórusvezetői munkájáért különdíjat kapott. Felléptünk all. Budapesti Nemzetközi Kómshangversenyen is (1989 novemberében), ez alkalommal a kategórián belül II. díjat nyertünk. Egyenes adásban énekeltünk a Magyar Rádió Márványtermében (1990 tavaszán), de énekeltünk a Zeneakadémián Szokolay Sándor születésnapi hangversenyén (1991. május), valamint Mózes Krisztina, a Solymári Gyermekkórus karnagyának diplomahangversenyén (1992. február). Közreműködtünk a Mátyás-templom, a fasori evangélikus templom, az Esztergomi Bazilika szentmiséin. Rendszeresen énekeltünk — húsvétkor, karácsonykor — a solymári katolikus templomban, s felléptünk, ha felkérést kaptunk, községi ünnepségeken, mint az elmúlt években március 15-én és október 23-án. Évenként, visszatérően, eleget tettünk múzeumi koncertfelkéréseknek is. Külföldön 1989 őszén szerepeltünk, Stras- bourgban. 1991 májusában énekeltünk Wüstenrotban, a partnerközségünkben rendezett Dorffest-en. Él kapcsolatunk az ausztriai Weibern község vegyeskórusával, akik 1990 őszén Solymáron szerepeltek. — Az elmondottakból adódik a kérdés: milyen terveik vannak? — Ez évben, nyár elejére tervezzük osztrák utunkat, ahová a weibemi kórus meghívására utaznánk, viszontlátogatásra, szereplésre. Továbbra is eleget teszünk községi felkéréseknek és énekelni fogunk húsvétkor a solymári templomban. 10 éves születésnapunk alkalmából 4 hangversenyből álló koncertsorozatot tartottunk, melyből két hangversenyt Solymáron (Katolikus templom — művelődési ház), kettőt Budapesten (templom — régi Zeneakadémia) adtunk. A program fele önálló hangverseny volt, a többire meghívtunk más kórusokat is. A költségek egy részét a közművelődési pályázaton nyert támogatásból fedezzük majd. Szándékunkban áll, hogy az 1990. évben elnyert „aranykoszorús” minősítésünket 1993 végéig megújítsuk. Most Kodály Zoltán Gergelyjárás című művét próbáljuk — esetenként vegyes karként is bemutatkozunk vasárnapi templomi hangversenyeken. Egyébként igen kedveljük az egyházi énekeket... — Mikor és hol tartják a próbákat? — Minden kedden, este 7-től, a művelődési házban. Jelentkezni is itt lehet. Várjuk az új kórustagokat. (B. M.) Emlékezés Vaszary Jánosra Teremtő kíváncsisággal alkotott Vaszary János festőművész, modem festészetünk egyik legelismertebb, dinamikus egyénisége. Kaposváron született kilencgyerme- kes polgári családból. Már gyermekkorában sokat raj- zolgatott, de rendszeres művészeti oktatásban először a kolozsvári piarista gimnáziumban részesült. Az iskolai feladatok unalma helyett azonban inkább illusztrációkat másolt, és a piac forgataga vonzotta, ahol a népviseletbe öltözött falusi sokaságot rajzolta. Tanulmányait Budapesten a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János mesterkeze alatt folytatta. Utána a kor hazai művészeinek szokása szerint Münchenbe utazott az Akadémiára. Innen a művészet akkori Mekkájába, Párizsba került, a Julian akadémiára. Nem kerülték el figyelmét az akkor bontakozó új művészeti törekvések sem, de az impresszionizmussal nem került kapcsolatba, inkább a bastien—lepage-i finom naturalizmus szürkés, tejfeles színvilága izgatta. (A „Pásztorsípot fúvó gyermek — 1896 — ennek ékes tanúbizonysága.) Művészetének, mint lényének is a nyugtalanság, a teremtő kíváncsisággal párosult szenvedély hevülete a legfontosabb jellemzője a nagy fantáziával és briliáns technikai készséggel együtt. Az 1901-ben festett Részes aratók (elpusztult) a finom Vaszary János: SALOME (tusrajz) naturalizmus formanyelvét folytatja, de már kékes szín- harmóniákkal, az ecsetkezelés rá oly jellemző szenvedélyes lendületével. Sok külföldi kalandozása közepette a kor legfontosabb festői áramlatával rendre megismerkedett, és majd mindegyiket kipróbálta, de élete végéig mégis leginkább a párizsi iskola útmutatásait követte. A világháborút megelőző években eljutott fő elvéhez: „a természetből csak kiindulni, vagy arra szuggesztív erővel emlékeztetni is elég.” Ebben az időben a vonal játékára komponált alakos képeket festett, romantikus tájháttér elé állítva. Művészete két korszakra oszlik, az elsőt a fekete, a másodikat a fehér alapra festett képek jellemzik. Témavilága színvilágával együtt a húszas években átalakult. A falu helyett a város, a szegények helyett az újonnan kialakult mondén polgárság képeinek a főszereplői, a modem nagyvárosi élet rohanó ritmusával. Csak néhány percre áll meg egy-egy megkapó gyümölcs- vagy virágcsendélet mellett. (Birskörték, 1918, Dinnyés csendélet, 1939) A fekete alapot a fehér alapozás váltja fel, ecsetkezelése könnyed, távirati stílusú, a festék híg, szinte ak- varellszerű foltokból áll. A párizsi iskola, elsősorban Matisse, Dufy, még inkább Van Dongen eredményeit hasznosítja óriási sikert arató képein. Egzotikus növények buja pompájában villó- dzó tengerparti tájakat fest, divatos üdülőhelyeket (Nervi, 1928; Rapallói öböl, 1930-as évek). Legismertebb műve a Parkban (1928), amelyen a dekoratí- van kezelt zöld gyepszőnyegen lila törzsű fák alatt, a nézővel szemközt, három nőalak pihen nyugszéke- ken. Életművét pompás virágcsendéletei zárják le. A színes egyéniségű mester itthon és külföldön sok pályadíjat nyert. 1920-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Számos cikket írt a modem festészeti eszmék védelmében. Tanítványai avantgárd törekvéseit egész tekintélyével pártfogolta. Neve és művészete ma is él. (B. I.)
