Pest Megyei Hírlap, 1993. február (37. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-09 / 33. szám
$ PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. FEBRUÁR 9.. KEDD i 1 Farsangi tévéshow Vácott A váci kábeltévé műsorait nézők népszerű műsora az időről időre jelentkező Bravo produkció. Pataki Sándor, a városszerte ismert műsorvezető nagy showműsorát a farsang alkalmából rendezi február 11-én, csütörtökön 19 órától a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. A műsorban fellép: Pierott, kinek színpadi varázsa után Szandi új lemezbemutatója következik. Ezután a Digital Scream techno disco jön, majd a táncosok lépnek fel. Mint a műsorban szokás, most is sok játékra kerül sor és a közönség közül jelentkezők tortákat, lemezeket, kazettákat, fényképezőgépeket, filmet, posztereket nyerhetnek. A 280 forintos jegyeket csak elővételben lehet megvásárolni. Árusítják az Avanti sportboltban, a Váci udvarban, az Aphrodite méteráruboltban, a Music box nevű Csányi körúti butiksoron, s még több üzlethelyiségben. Ceglédi foglalkozások A Ceglédi Kossuth Művelődési Központban ma, kedden, délután öt órától este fél hétig német intenzív haladó nyelvtanfolyam, valamint gépírástanfolyam. Háromnegyed hattól fél hétig balett, utána negyed nyolcig kondicionáló torna. Önálló est Aszódon Hernádi Judit színművésznő önálló estjét láthatja február 26-án 18 órától az aszódi Vé- csey Károly Helyőrségi és Városi Művelődési Ház közönsége. A Sohase mondd című műsorra jegyek elővételben is válthatók. 100 forintos áron. Traffipax és video Ma, kedden ismét villanhat a traffipaxos autó fényképezőgépe, azokat a járműveket megörökítve, amelyeknek a vezetője nem tartotta be a közlekedés szabályait. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint február 9-én, reggel hét órától este hétig a dobosi kapitányság területén lesz traffipaxos ellenőrzés. A videós gépkocsi ma nem lesz szolgálatban. Telefon-lelkigondozás Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a 0 201-0011-es ® telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. Tanácsok az időskorú embereknek Ezen a héten a telefondoktor az időskori bőr kezeléséről és a fekélyekről ad tanácsot az érdekelteknek. Egyes betegségek és az életkor előrehaladása ugyanis rontja a bőrszövet megújulási képességét. A külső réteget alkotó hámsejtek folyamatos pótlásához ugyanis a vérellátást biztosító súlyosabb rétegek és az erek jó működése is szükséges. A cukorbetegeket különösen gyakran fenyegeti a fekélyképződés az érelzáródások, a beidegzési zavarok, a sérülésre és gyulladásra fokozottan érzékeny bőrfelület miatt. A visszérbetegségekhez társuló trombózisok, gyulladások és hegesedések lábszárfekélyhez vezetnek, s végleges gyógyulásukhoz elsősorban a vérellátást kellene rendbe hozni, ami előrehaladott esetekben szinte lehetetlen. Ezért nagyon fontos a cukorbetegség és visszérbetegség korai kezelése, amellyel megelőzhetők az érelváltozások, vagy legalább is súlyosbodásuk megakadályozható. Az idős és ágyhoz kötött betegeknél jelentkezik a felfekvési fekély, leggyakrabban fenéktájon, a háton és a sarkokon. Ezek a fekélyek megelőzhetők, ha a beteget puha és a testsúly egyenletes eloszlatását biztosító ágybetétekre fektetik és minél gyakrabban elfordítják. Valamennyi fekélytípus esetében alapelv, hogy a sérült bőrfelületet védeni kell a kiszáradástól és a fertőződéstől, s javítani kell a vérkeringést. A lábon és lábszáron keletkezett fekélyeknél ezt a célt szolgálja a rugalmas pó- lyázás és fekvésben a felpolcolás. Áz idősebb korúaknái veszélytényező a vérkeringés általános romlását jelző boka- és lábszái-vi- zenyő. A duzzadt, feszülő és rossz vérkeringésű bőrfelület legapróbb sérüléseit is gondosan kell kezelni, és a gyógyulásig szigorúan feküdni kell. A vegyi anyagok is könnyebben károsítják az idős bőrt, ezért a mosó- és tisztítószerek alkalmazásánál ajánlatos gumikesztyűt viselni, s használat után a bőrt bekenni puhító- és védőkenőccsel. A Telefondoktort a 117-2111 számon hívhatják fel az érdeklődők. A Rádió és Televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Napközben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Házimurik. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.30: Tanúim lesztek. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Vers. 15.00:Hírek. Időjárás. 15.05: Kossuth-klub. 15.55: Cégér. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.25: Műsorismertetés. 16.30: Zenefórum. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Sportvilág. 19.20: Műsorismertetés. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Összeállította: Ferdinandy György. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: A népi táncmuzsika. 20.30: Határok nélkül. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Kossuth-klub. 21.55: Ajánlott levél. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum — a kultúráról. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.05: Kis éji zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Napindító. 8.00: Mai műsoraink. 8.05:Sport- reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Válogatás a Magyar Rádió Pécsi Körzeti Szerkesztőségének nótafelvételeiből. 12.45: Időjárás és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Könnyen felejthető? 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Mindenki másképp csinálja... 16.00 Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Testőrségen. 19.35: Magyamóták, csárdások. 20.00: Mi közöm hozzá? 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Blues.21.35: Egyik kutya, másik eb. 22.00 Rockpanoráma. 22-30: Jazz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorajánlat. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Kritika két hangra. 10.20: Székely Endre: ítélet Jeruzsálemben. 10.48: Barokk muzsika. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05:Hangver- seny délidőben. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Rádiószínház. 15.12: Balettzene. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Kíváncsiskodó. 16.35: XX. századi fúvós kamarazene. 17.00: A magyar irodalom története 1945—1991. 17.50: Vajon nem kellene elgondolkoznunk azon...? 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Verdi: Falstaff. 20.08: Hírek. Időjárás. 20.13: Teleobjektív. 20.28:Schwetzingi Ünnepi Játékok — 1992. 21.50: József Attila minden verse. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: Zenekari muzsika. 23.00: Alternatív diszkó. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. 2.00: Hírek. Időjárás. 2.03: Szózat. TELEVÍZIÓ 1. MŰSORA: 5.40: Falutévé — adótippei. 6.00: A Reggel. — 8.10: Alternatív gyógyászat. 8.30: Közjáték. 835: Napközi. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Amerikai krónikák. 16.35: Képújság. 16.45: Cimbória. 17.00: Megveszem ezt a nőt. 17.30: Tény-képek. 18.10: Pénzvilág. 18.20: Napközi — egy műsor és valami más. 18.40: Esti mese. 19.05: Szerencsekerék. 19.35: „Veletek vagyok mindennap”. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: A szív szavai 21.35: AKTuális. 22.00: Közjáték (ism.). 22.05: Sportvarázs. 23.45: Híradó. 23.50: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSORA: 6.00: Napkelte. 10.00: Parlamenti Napló. 16.10: Műsorismertetés. 16.15: Korforduló. 17.00: Híradó — Időjárás. 17.05: Nem csak zöldség.... 17.24: Szívesen látjuk... a Senara koreai étteremben. 17.39: Pif és Herkules. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Műsorajánlat — Időjárás. 18.30: Zöldpont. 19.05: Csengetett, Mylord? 20.00: Stúdió ’93. 20.50: Indulási oldal. 21.15: Telexpo ’96. 21.40: XXIV. Magyar Filmszemle. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.22: A Polgár Judit—Borisz Szpasszkij sakk párosmérkőzésről jelentjük. 2235: Három arckép — II/l. rész. 23.35: Rockpódium. RTL: 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt, Németország! 9.00: Dr. Marcus Welby. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 1230: A Springfield-sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.05: Baleseti osztály (am. sorozat). 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? (am. sorozat). 1730: Borzasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Megoldatlan rejtélyek. 21.15: Bocsáss meg! 22.15: Robbanékony — magazin. 23.15: Gott- schalk-show. 24.00: Törvény és rend. 1.00: Borzasztó kedves család (ism.). 1.40: Ki itt a főnök? 2.10: Beszélgetés (ism.). 3.10: Robbanékony (ism.). 3.30: Gyilkosság a hobbija (ism.). 4.20: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Kaliforniai nap alatt (ism.). 9.25: Fiatal és nyugtalan (ism.). 10.10: Bűntelen éjszaka. 11.55: Herrmann — talkshow. 12.25: Szerencsekerék (ism.). 13.05: Slágerparádé (ism.). 13.55: Fiatal és nyugtalan (am. sor.). 14.45: Szomszédok (ausztrál sor.). 15.10: Kaliforniai nap alatt. 16.00: A négyöklű trió (am. sorozat). 16.55: 5x5 — kvíz. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Hírek. 19.00: Klip-klub 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Népdalok. 21.15: Bűnügyi magazin. 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétükör — riport. 23.35: Hollywoodi fantáziák (sor.). 0.35: Ki a legjobb férfi? (ism.). 1.30: A négyöklű trió (ism.). 2.20: Műsorismertetés. A Falutévé műsora Szerda reggel ismét kukorékol a KAKAS 5.40-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, falusport, agrárújdonságok vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógusoknak, civileknek és egyenruhásoknak — a vidéki Magyarország polgárainak A tervezett témák: — Munkaügyi tipp, az illetménypótlékról — Útmutató az adóbevallási papírokhoz — Tőzsdei hírek — Hogyan tovább agrárfinanszírozás? — Törvénymagyarázat a földkiadásról 3. rész — Elvira-köszöntő szerkesztő: Sári Enikő műsorvezető: Sári Enikő A Duna Tv műsora február 9.. kedd 16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 CSÍNOM PALKÓ (ism.) Színes, magyar film 17.40 A boldog család Német tévéfilmsorozat, XVI/11. 1830 Mesesarok 18.45 Hírek, műsorismertetés 19.00 MAGYAR FILMTÖRTÉNET Erdélyi kastély Magyar film Kecskeméti Televízió 06.00— 10.00 Képújság 10.00— 10.30 A hétfő esti Zseb- remegy ism. 10.30— 11.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN ism. 14.00— 15.00 Képújság 15.00— 15.30 A hétfő esti Zseb- remegy ism. 15.30— 16.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN ism. 18.00— 22.00 Szív Tv (1.) produkció írta: Hunyady Sándor színművéből Radványi Géza Rendezte: Podmaniczky Félix Szereplők: Páger Antal, Tas- nády-Fekete Mária, Tímár József, Mezei Mária 20.25 Szép magyar vers Mikes Kelemen 20.30 XXIV. Magyar Filmszemle 1993. Fesztiválbeszámoló 21.50 Műsorzárás Moziműsor A gödöllői városi filmszínházban ma, kedden este 6 és 8 órától a Semmit a szemnek! című színes, amerikai filmet vetítik. Színház A kecskeméti Katona József Színházban ma, kedden délután 5 órakor: Kaviár és lencse. (Vörösmarty Mihály bérlet). Ceglédi városi Televízió Február 10-én, szerdán este 6 órakor közvetíti következő kísérleti adását a városi televízió. A műsor: — Havas képek — Hack Péter Ceglédre látogatott — Változás a rendőrkapitányság élén Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 6. héten 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 122 743 566 forint. A nyeremények a jövedelem- adó levonása után a következők: 4 találatos szelvény 143 darab volt, nyereményük egyenként 197.928 forint, A 11 727 darab 3 találatos szelvényre egyenként 2011 forintot, a 325 385 darab 2 találatos szelvényre egyenként 87 forintot fizetnek. ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot ......példányban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: .......................................................... Cím e (város, község): ....................................................... (u tca, tér): ................................................................. (emelet, ajtó): ........................................................... (irányítószám): ........................................................ A z előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a..........szám ú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: Postahivatal, Helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. ’mMye,HÍRLAP — A Turini Százas Baráti Körről — A múzeumigazgató válaszol — Ki mit tud? — Mire elég a város pénze? — Szaktanácsaikra szükség lesz — Kényes kérdések dr. Réti Miklóshoz — Gondold meg és igyál! — Kulturális ajánlat — Sport Az adást a városi könyvtárban szerdán este bárki megnézheti. A műsor ismétlésére másnap, csütörtökön este 10 órakor kerül sor. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket!