Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-07 / 5. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JANUÁR 7.. CSÜTÖRTÖK 13 Pápai úr téved, ha azt hiszi: utasíthat Váci levélírónk, Pápai Zsolt nyilvánvaló tévedésben -él. Levele végén így szól zárómondata. „Kérem véleményem közzétételét lapjukban.” Nos, nem adunk helyt véleményének, s nem adnánk akkor sem, ha határozott kérése mögött az állna, hogy szóról szóra megfizeti a Kádárrendszert dicsőítő levelének minden szavát. Ugyanis sem hirdetésben, sem olvasói levélként nem adunk le nyilvánvaló füllentéseket, amelyek az említett rendszert mint kánaánt tüntetik fel. Ám ennek ellenére üzenem Pápai úrnak, hogy amennyiben gyermekei után a főiskolai és egyetemi tandíjként a két-két- ezer forintot nem tudja befizetni, és ez gyermekeit megakadályozza abban, hogy diplomát szerezzenek, úgy véleményem szerint gyermekei nem is érdemlik meg a diplomát. Családomban nem egy egyetemista van. akik tanulmányi eredményük alapján elég magas ösztöndíjat élveznek, s emellett még dolgoznak is, amihez persze annak a fennkölt gőgnek a hiánya szükségeltetik, amely gőg, illetőleg kommunista felsőbbrendűség Pápai úr leveléből üvölt. Nem szólíthatom föl Pápai urat, hogy leveleimet tegye közzé, de arra igen,' hogy vegye tudomásul, semmiféle közlésre felszólító utasítást nem veszünk tudomásul. (A szerk.) Ellenzéki össztűz Amint néztem a decemberi felelősségrevonási törvény- javaslat parlamenti tárgyalását, mind jobban megerősödött bennem az a már régen élő feltételezés, hogy az ellenzék, melynek soraiban volt vörös és jelen rózsaszín kommunisták, pu- fajkások, Rákosi és Kádár gyászhuszárai és azok leszármazottai is helyet foglalnak, olyan össztüzet zúdítottak a törvényjavaslat előreterjesztője és támogatni „merészelői” ellen, hogy az már napnál világosabban mutatja igazi érzelmeiket. Természetesnek veszem ezen képviselő urak felháborodását, mert közeli veszélynek érzik azt a tényt, hogy bár későn, de elérkezik a felelősségre vonás, amit igyekeznek az Alkotmánybírósággal való ijesztgetéssel — szerintünk jó irányban — befolyásoltat- ni. Ha arra gondolok, hogy ez az Alkotmánybíróság az utolsó kommunista kormány és parlament szülötte, akkor egészen természetesnek is kell venni, hogy a régi rend urai utolsó mentsvárat látnak ezen intézményben. Ezen intézmény viselt dolgai pedig méltán bizonyítják, hogy nem is hiába bíznak annyira ezek az urak abban, hogy ezen intézmény védőbástyául szolgál nekik. Alkotmánybíróság és köztársasági elnök a két fő bástyája az elmúlt rendszerből visszamaradt és a hozzájuk csapódó ún. ellenzéki elemeknek. Nesze neked békés átmenet, avagy ún. rendszerváltás! Amennyire békés — annyira nem igazi rendszer- váltás! Egyszerű állampolgári észjárásom szerint a rendszerváltás elsősorban azt jelenti, hogy a letűnt rendszer vezető „káderei” szépen, finoman „önként” átadják helyüket az új rend embereinek! Ahogyan ez a bevezetett demokráciákban természetes is. Mint ahogy az is, hogy a többségi párt uralkodik, a kisebbség egyszerűen nem tudja a mai napig sem „megemészteni” választási vereségét! A külföldi „nagybácsik” támogatásával állandó zavart keltő erőszakos magatartásukkal akadályozzák — és nem elősegítik — a kibontakozást. Mennyire rövidlátó magatartás ez részükről! Mert ha továbbra is így fognak viselkedni — állandóan lejáratni a többségi kormányzatot, hogy a nép előtt teljesen hitelüket veszítsék —, meglehet, hogy a következő választáson hatalomra kerülhetnek a nép elkeseredésén keresztül, de egy szétzilált gazdaságot és politikai életet kapva nem vagyok biztos abban, hogy Ok vajon mit is fognak kezdeni ezzel a hatalommal? Gondoltak-e vajon erre ezek az „észkombájnok” és „szakértők”? Forgó László Vác A Kábel TV jelene (jövője?) Veresegyházán A múlt év közepén megalakult, kezdetben 33, majd év végéig 55, a december 13-ai taggyűlés időpontjában 63 lakásba beszerelt és az 1992-es év végéig remény szerint még beszerelésre kerülő fél tucat-tucat taggal a cégbíróságnál, APEH-nél bejegyzett és bejelentett Veresegyházi KáREGÉNY Az igazság az, hogy Magyarországon ebben az időben az öt tengerszemet már el is feledték. Már régen eltűnt és felszívódott foltoknak tartották a térképen. Igaz, hogy az „igazak” annál jobban örültek, amikor Bukovina jelentkezett és hazajött, Ady Endre verses jóslata szerint: — Az Ér majd elindul s beléömlik az Óceánba... Havasi tengerszemekre azt is ráfogták, hogy Elnémult Harangok szunnyadoznak rejtelmes vizeikben. Úgy, ahogyan a Szent Anna tavában. Tusnád mellett titokzatos, elsüllyesztett harangok rejtőzködnek a tó vizében, hogy nagy, nemzeti gyászok idején maguktól megszólaljanak, mint az elsüllyedt Atlantisz magyar harangjai. Az igazság az, hogy a bukovinai tengerszemek sohasem ismerték az Elnémult Harangok nagy, nemzeti veszedelmét, mely nagyobb és fájdalmasabb bármilyen „Mádéfalvi Veszedelemnél”. Ők nemhogy „beolvadtak” volna, de még olvasztottak is magukba vért, a környékező tizennégy- féle nemzetiség véréből. így történt meg az a tréfás beszámolás, amikor egy józseffalvi szekeres csoport az ő bukaresti, fuvaros útjáról hazatért Bukovinába s vezetőjük, Szo- mesán Laci beszámolt az ő nagy győzelmükről, a következő szavakkal: — Az úgy történt, komám, hogy mü öten magyarokul betértünk egy útszéli falatozóba, ahol valami hetvenkedő rományok mindjárt kötelőzködni kezdtek. Mondom, csak öt.en voltunk ott magyarokul. Név szerint én, Szomesán, továbbá Hoffmann Boldizsár, Hriczkó Máté, nomeg az ötödik székely: König Rudolf. — Higgye el, komám, hogy abban a korcsmában rövidesen magunk maradtunk, öten székelyek, miután lőcsrekaptunk s mindenkit a házból kitisztítottunk. Havasi tengerszemre azt is reáfogja a románok képzelete, hogy bosszúálló tündér lakik rejtelmes mélységükben. Jaj annak a csobánnak, aki követ merne dobni a kristálytiszta tengerszembe. Az igazság az, hogy a román uralom kezdete óta volt elég részük a megkövezésben. De az a hajigá- lás, ott az idegenben mégsem fájt annyira, mint „idehaza” némely hajigáló, magyar testvérünk kavicsa és göröngye. Reájuk fogták, hogy munkakerülők és máris visszavágynak Bukovinába. Az efféle, üres beszédekre mondta a józseffalvi aggastyán, az öregbíró, Várdai Toldi Miklós: — Úgy van az, instálom, ahogy az a béfagyott tóval szokott történni. Amíg jég van rajta, addig nem fáj neki a kő. NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 42. addig nem borzolja fel a vizet a szél. De mikor elmegy a jég s nyár van s a tengörszem már „itthun” van, kicsi kell ahhoz, hogy a vize megborzolódjék. Elég akkor, ha megfújja a szél vagy a száj. — A víz akkor már mindjárt gyűrűzik. Ha a marha vagy a patkány beléiszik... Megdöbbenve hallgattam a bölcselkedését ennek a falusi aggastyánnak. Meg nem állhattam, hogy Dzsida Jenőnek el ne mondjam Kolozsváron. A fiatalon elpusztult költőt ott pillantottam meg a fehér pádon, a sétatéri tó mellett. Egy beteg fiúcskát szedtek le Kolozsváron a vonatról. Most azt kellett elhozni Bácskába a többi után. Több se kellett Dzsida Jenőnek, ennek a betegszívű, de rendkívül gyorsan dolgozó, csupaszőkeség poétának. Tíz perc múlva már formába volt öntve Várdai Toldi Miklós öreg panasza, amit azóta is Székely Zsoltárnak hívogatunk. Sírt a szívünk, de mindjárt fel is melegedett, ha énekeltük: „...Be jó es volt, míg jég födött, csend jég alatt és jég fölött. Nagy hallgatás volt mindenütt, s ma minden kis nesz szíven üt. Hó s jégtakarta volt a part s éngem is nagy jég takart, Vastag, páncélos szürke jég, közömbös, mint a téli Ég. Nem bántott semmi bántalom. nem ártott semmi ártalom: A szél a jégen elszaladt, nem borzolt fel a jég alatt. A kő a jégen fennakadt, nem ütött meg a jég alatt. Áldott, kit ily nagy csend födött, csend jég alatt és jég fölött. Elment a jég, jaj, mindenütt, s ma minden kis zaj szíven üt. Vagyok mezítlen kék elem és testem-lelkem védtelen. Belém tekint a ciprus-ág, borzol a szél, szomorúság. A nap is bennem sistereg, kővel dobál a kisgyerek. Ma minden bennem él, mulat, a pillanat, a hangulat, S akár hiszik, vagy nem hiszik, minden madár belém iszik. bel TV Egyesület, az egész község területére jogosítvánnyal és a tóparti rész (Kemény Kálmán utca és környéke) területén. A szerelés javarésze a múlt év végére befejeződött és kilenc állomás vételét biztosítja .(két magyar, RTV plusz, SAT 1, Sky One, Screensport, MTV-ze- nei adó, PRO 7, Tele 5), többszöri javítás után most már elfogadható és a gödöllői Kábel TV Kft. munkája után már kifogástalan minőséggel járulnak hozzá a csatlakozónak (hogy ne legyenek csalatkozottak) zavartalan vételéhez. Ezek voltak az elnöki beszámoló alapjai. Kisebb szervezeti kérdésről döntöttek, a tagdíj havi 100 forintra emeléséről, majd tárgyalásra került az alakulóban lévő községi kábelhálózattal való egyesülés kérdése és — felajánlva a meglévő jogosítványokat — a létesítés módja és üteme, amire a meghívásra megjelent Pásztor Béla polgármestertől kértek tájékoztatást a — sajnos, csak feles létszámmal megjelent — tagság számára. A tájékoztatásban elhangzott, hogy — a községben a körkérdés alapján eddig 400 jelentkező van —- az előtervezés megtörtént, legalább a jelentkezők megduplázódására számíthatnak, az előzetes számítások szerint mintegy 12 ezer forintos csatlakozási díjjal (az Egyesület a 9 állomásos kábelt, díjvisszatérítés után 9 ezerért csatlakoztatta. FM), lényegesen nagyobb kapacitással. műsorsugárzással is. A versenytárgyalás még decemberben lezajlik és reményük szerint a munkálatok június 30-áig elkészülnek és az adás, illetve vétel megkezdődik. Ehhez viszont, már stúdió kell, ennek helyét keresik: szó van a volt mozi helyiségéről, esetleg a Váci Mihály Művelődési Ház kibővítéséről. Az Ön- kormányzat fenntartja az érdekeltségét. bármi is lesz a működési forma, és az Egyesület szándékát mindenképpen köszönettel veszi és azt tanácsolja: egyelőre az Egyesület ne fejlesz- szen a vétel minőségét illetően. Ezzel szemben az elnökségi előterjesztést fenntartották és a polgármester távozása után is (disznóölésről jött el a beszámolóra!) megerősítették azért, hogy a tévézés téli szakaszában, függetlenül az egyesüléstől, a jelenlegi tagok zavartalan szórakozása, jó vétele biztosított legyen még abban az esetben is, ha a községi létesítmény üzembe helyezése a terv szerinti időpontban valóban elkészül. Fazekas Mátyás Fáj az eső, a szép idő, a surranó szitakötő, Minden zavar és fölkavar és minden csupa zűrzavar. Ha csillagoktól csillogok, vagy elbújtak a csillagok, Egyszerre fáj már estetájt, minden, mi sok-sok este fájt. Óh, emberek, nem alhatok! Fájdalmam a fájdalmatok. Itt tükrözik keresztetek és borzadok és reszketek...” Romániában jég között éltünk, iszapba fagyasztva, mint a téli csuka. Meleget mi nem ismertünk, ahogyan az eszkimók szarkája, a jégmadár nem ismeri a meleget. Ha őket ottan, az idegenben valaki megdobálta, arra mindjárt az őseik íratlan szabályát alkalmazták: — Azt, ki megdob kővel, dobd vissza mennykővel, a nyavalyást! Me’t, minek lódigál az, akinek üvegből vannak az ablakai...? Idegenben így védték magukat. De mit tehettek itthon? Magyarországon, az édestestvérünkkel, aki néha követ, néha kést dobott feléjük? Ezt is kitalálták. A gyilkos késeket kifogták, kapásból. Szobrászkéseket edzettek belőlük s belévágták a késeket a hársfába. A görcstelen hársfák gerendáit előbb összeékelték. Aztán simára gyalulták. Akkor szenet adtak a kezembe. Lelket leheltem a hársfára, szénrajzok formájában. Ők sem voltak restek. A hársfának nekiestek. Meg nem nyugodtunk, amíg el nem készült a bujdosók szenvedéseinek tizennégy stációja, no meg a Bodor zenélő, kerekes kútja, meg a Bonczos kútja, óriás domborművek borították minden váróteremnek a falazatát, fel egészen a kazettás mennyezetek magasságáig. Pihenőben a budapesti Rádiónak is dolgoztunk. Nem győztem írni a hetvenöt percre szabott szabadtéri játékok szövegeit. A Daloló tengerszem előadására három minisztert hozott le a különvonat. Budapestről különjáratú LÉL- vonatok ontották a régi dolgokra szomjas közönséget, akik a Bodor kútjának muzsikáló vizénél akarták oltani lelki szomjúságukat. Pár héttel Bácska véres összeomlása előtt még ezer szereplővel játszattam őket a szabadtéren, a szabadkai piacon, Pirospünkösd vasárnapján. így folyt az életünk, bánat s örömek, s aggodalmak között a véres Vulkán tetején. Ekkor kaptam a titkos parancsot Bonczos Miklóstól, aki most már belügyminisztere volt a Lakatos-kormánynak: (Folytatjuk.)
