Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-27 / 22. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. JANUAR 27. SZERDA Cserkészet és idegenforgalom Kismaros a világkiállításról álmodik Meglehetősen ismert, de nem árt ismételni, hogy a Dunának mindig köze volt a történelemhez. Igaz, azokban a szép régi idődben még kék volt a folyam vize, és akkoriban ki gondolta volna, hogy lesz egyszer egy Bős a sok megoldatlan problémájával; szóval azokban az igencsak szép régi időkben a Duna élte a maga gyönyörűséges életét, vitte a hullámok tetején a sok örömöt és a sok bánatot. S miután megszabadult a hegyek szorításából Kismaroson megszusszant egy röpke pillanatra. Kismaros polgármestere együtt él a település kisembereivel, érzi, tudja, hogy mikor kell segíteni a bajbajutottakon. Ha „úri kedve” úgy hozza, akkor helyettesíti feleségét, s hangos szóval árulja az üzletben lévő portékát. Orosz János polgármester halk szavakkal beszél a múltról. Ő még emlékszik azokra az időkre, amikor Kismaroson kikötöttek az úgynevezett kofahajók." A férfiak gyorsan megpakolták a vízijárműveket, jóféle málnával és zöldséggel, s vígan tértek be egy pohár borra, miután eltávozott a kikötőből a Bécs vagy Budapest felé tartó lélekvesztő. Azok voltak csak az igazán szép idők! Akkoriban még németül köszöntek jó reggelt, vagy jónapot; most csak a hazajáró néhai kitelepítettek beszéde utal arra, hogy Kismaroson svábok építették az első házakat. — Bizony, uram, a Duna hozta ide az őseinket. Száz százalékban sváb község volt, most sajnos csak az idősek beszélik őseik nyelvét. A Duna a mostani autópálya szerepét játszotta. Jöttek-men- tek a hajók, vitték az árut és a híreket — mondja a polgármester. Cserkész paradicsomról álmodnak Több napot töltöttem Kismaros lakói között, jártam a házakat, barátkoztam idősekkel és fiatalokkal, ismerkedtem az ott élők gondjaival és bajaival. Tőlük tudtam meg, hogy az egész Dunaparton csak Kismaroson vannak még szűz területek, mert úgy döntöttek az emberek, hogy nem mennek bele semmiféle parcellázásba, sem most, sem pedig a jövőben. Van egy szigetük is, amit tényleg szigetként akarnak megmenteni a következő nemzedékeknek is. Ha minden igaz, és miért ne lenne az, akkor 1996-ban Kismarost sokezer külföldi fogja meglátogatni. Azt tervezik, hogy kiépítenek egy dunai strandot, ahol majd mindenki jól érzi magát. — Komoly hagyományai vannak a vízi cserkészetnek. Elgondolásaink szerint egy európai hírnevű tábort szeretnénk megálmodni, és ha arra gondolunk, hogy előbb vagy utóbb megvalósul a Duna— Rajna—Majna vízi közlekedés. akkor nem tartjuk pusztán illúziónak az elképzeléseinket — állítják nagy meggyőződéssel a cserkészek parancsnokai. Ha akarjuk, ha nem akarjuk, a cserkészekről beszélni kell. Volt negyven valahány esztendő, amikor csak az úttörőmozgalomról illett beszélni és tabu téma volt a cserkészet. Szerencsére mára megváltoztak az erőviszonyok. A felnőttek és a gyermekek elfelejtették a kötelező foglalkozásokkal járó régi kötődéseket, és most már az élethez igazítják a tennivalókat. Wiesner György építész- mérnök és dr. Major Sándor atya közösen irányítják a kismarosi cserkészmozgalmat. A nyáron kimondottan örvendtek, amikor egy teljes hetet tudtak tölteni Kemence és Diósjenő között, ahol a kis cserkészek bebizonyíthatták bátorságukat és a természet iránti határtalan szeretetüket. A községi önkormányzat ötvenezer forinttal támogatta a cserkészeket és ugyancsak anyagilag támogatta a természetvédő csapatot is. A beszélgetések során azt is megtudom, hogy nagyon félnek a természeti katasztrófától, azt szeretnék, ha Kismaroson nem születnének a vízre. és a környezetre ártalmas olajforrások, hanem győzne az egyszerű emberek logikája. Most mindenki yacht kikötőket akar építeni, de ez nem jó, mert kikötők helyett inkább a helyi turisztikai és idegenforgalmi látványosságokat kell kihasználni. Megmentették a kisvasútat Báder István annyira szereti a kisvasútat, hogy nem is akar hallani annak esetleges megszüntetéséről. — A kisvasút életképes, mondjon erről bárki bármit. Amikor tavaly megszüntették egy rövid időre, akkor mindenki tapasztalhatta, hogy csak a kismarosiak vesztettek. Üresek voltak a vendéglők, elmaradtak a fővárosi diákcsoportok, nem ment az üzlet a fagyialtosnak, de bort sem tudtak any- nyit kimérni, mint azelőtt. Amikor megkaptuk a kormánytámogatást, akkor mindenki számára világossá vált, hogy itt a túlélésre kell játszani. — Hiába várjuk a sültgalambot, ha mi nem vállalkozunk, akkor helyettünk senki sem fog vállalkozni. Már az a tény is biztató, hogy tíz embert tud foglalkoztatni a kisvasút. Maga a szám nem mond sokat, de Kismaros viszonylatában ez azt jelenti, hogy tíz család meg tud élni becsületesen. Ez pedig nagy dolog. Máskülönben tudni kell, hogy a tavasz megérkezésével úgy felbolydul a kis település, mint akármelyik világváros. Jönnek Pestről, szombatonként és vasárnaponként néha akár tíz járatot is indíthatnának, mert annyi a jelentkező, de a vasútnál, még akkor is ha kisvasút, be kell tartani a szabályokat és a rendeleteket. Itt nem lehet tévedni. Pedig milyen jó lenne, ha a Szokolya előtti kanyarban megállíthatná az ember a szerelvényt, hogy megcsodálja a jámbor őzikéket vagy a büszke erdőket. A 12 kilométer hosszú kanyargós vasúti sínpáron any- nyi rönköt és fűrészárut szállítottak hajdanában, hogy nincs olyan okos matematikus, aki pontos adattal tudna ma már szolgálni. A turizmus és a pénz Nemrég az idegenforgalom jelenét és jövőjét vitatták meg a körzet polgármesterei. Azt már tudni lehet, hogy a valamikori Express-ifjúsági tábor csendesen haldoklik. Annak idején a keleti turizmusra építettek, de mára elmaradtak a volt keletnémetek, oroszok és lengyelek. Ma alig harminc százalékos a kihasználtság, azonban reménykednek a világkiállítás jótékony hatásában. Bicikliutat akarnak építeni a Börzsönyben, és úgy gondolják, hogy mind többen fognak kerékpározni Törökmezőre, Királyrétre vagy akár a Nógrádi-várig. A településnek már van egy gyönyörű sportcsarnoka, most tervezik a tetőtér szálláshelyekké való átalakítását. Addig is felújítják a turistautak jelzéseit. Azt is tudni kell, hogy nem fenékig tejföl az üdülőtulajdonosok élete. Az utóbbi időben mind többször ütköznek össze az őslakosok és az üdülőtulajdonosok vélt vagy valós sérelmeken. Természetesen pénzről, utakról, vízdíjról és szemétszállításról van szó. A helyi önkormányzatnak ahhoz nincs és nem is lesz elegendő pénze, hogy minden igényt kielégítsen. Mind többen szeretnének megélni az idegenforgalomból. Tavaly 91 vállalkozói igazolványt adtak ki a polgár- mesteri hivatalnál és csak 17-en adták vissza. Nagy forgalmat bonyolít le a fodrász és a cipész, nemsokára pedig felépül egy pékség is. A legmenőbb szakmák között emlegetik a kőműves, a vízvezeték-szerelő és a lakatos mesterségeket. Természetesen, sokan egyik percről a másikra akarnak meggazdagodni. Gombamódra nő az olcsó borokat árusító italkimérések száma. Érdekes, hogy az italban utazók közül senki nem ment tönkre. Emlékeket őriz a falumúzeum Widermann Imréné, Julcsi néni áldozatos munkájának meglett az eredménye: felavatták a falumúzeumot. Az önkormányzat nem sajnálta a pénzt, háromszázezer forintért felújították a kiszemelt épületet és megkezdődött a tulajdonképpeni gyűjtőmunka. Régi dokumentumok és fényképek kerültek elő a szekrények fiókjaiból és a tervek szerint a tavasz folyamán szeretnék megkezdeni a tárgyi emlékek szakaszos bemutatását. A településnek van egy csodaszép új iskolája, nincsenek sáros utak, tavaly 1 700 000 forintot költöttek a szilárd útburkolat kialakítására. Érdekes kísérletbe fogtak Kismaroson. A ciszter-rend hathatós segítségével meghirdették a mozgásbetegek rehabilitációs programját. Egyelőre az óvodáskorúakkal foglalkoznak. de a későbbiekben meghirdetik minden korosztálynak. Dr. Fejérdi Géza pesti főorvos hetente kétszer rendel és meg kell említenünk, hogy a hatvan éven felettiek ingyenesen vehetnek részt a foglalkozásokon. Papp János Harasovszki János felvételei Szúkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata A kismarosi Nepomuki Szt. János szobra a főutca középtáján áll a házak között, nyilván másodlagos elhelyezésben. A Nepomuki Szt. János szobrok ugyanis rendszerint vízparton, hidakon vagy vízimalmok közelében állnak. Hazánkban, Ausztriában és a cseh nyelv- területen e bajelhárító szentnek volt a legelterjedtebb kultusza. Nepomuki Szt. János történelmileg igazolható személy, aki a csehországi Pontúkban született és a XIV. században, Vencel király idején élt. Az egyházjog doktora volt és a prágai érsek helynöke. Mivel azonban ellenszegült a király akaratának, amikor az az érseki birtokokat el akarta tulajdonítani, Nepomuki Szt. Jánosnak az egyház jogaiért kellett a vértanúságot vállalnia. A néphit ezzel szemben úgy tartja, hogy a királyné gyóntatójaként nem volt hajlandó elárulni a gyónási titkot, ezért a Moldovába vetették. (A szobrok vizek melletti elhelyezése is arra utal, hogy vízbe fulladva szenvedett vértanúhalált). Nepomuki Jánost 1729-ben avatták szentté és általános kultusza is főleg a XVIII—XIX. századra tehető. Ez időben készülnek szobrai, amelyek rendszerint karingben, jobbjára fektetett feszülettel ábrázolják a szentet. E szobrok legtöbbjét valaha ki is festették, így a kismarosi szobrot is. Nem képvisel különösebb művészi értéket, de egyháztörténeti és települési szempontból mégis jelentős, mert nemcsak a lakosság többségének vallására utal, de egyben a településnek olyan hangulati eleme, amely jellemző volt egy korra. Naiv megfogalmazásában ma is kedves kiegészítője e falusi utcaképnek. Okvetlenül meg kell őrizni! Pamer Nóra
