Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-25 / 20. szám
$ PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JANUÁR 25.. HÉTFŐ 13 Aránytévesztés Napjaink nagy dilemmája a többség és a kisebbség egymáshoz való viszonya. Pedig normális felfogás szerint ez egyáltalán nem jelenthetne problémát. Csakhogy minálunk — e rosszul sikeredett rendszerváltásban — ez is abnormálisán jelentkezik. Az ellenzék, amely a mai napig nem képes tudomásul venni a választási vereségét, külső biztatásra olyan dolgokat követel magának, amelyek egyáltalán nem illetik meg, s csak a választási győzelmet arató pártnak jár. Normális felfogású politikusok erről nem vitáznak, csak a kibicsaklott észjárá- súak. A kommunista és reformkommunista felfogásukon nem csodálkozom. Az ő eszmeviláguk lejárt lemez. Hiába csiszolják, tisztítják, abból új már sohasem lesz. Ezt előbb-utóbb nyilván ők is be fogják látni és feladják a szélmalom-harcot. A népnek elege van belőlük, és józan ésszel nem is gondolhatnak arra, hogy valaha is „labdába rúghatnak”. De azért figyeljünk rájuk! A minap került kezembe a munkáspárt (MSZMP) két lapból álló röpirata, amely mintapéldánya a szociális demagógiának. Ezt dobják be a levélszekrényekbe és ezzel lázítják az elkeseredett embereket. Aki ugyanis manapság a pillanatnyi nehéz — sokaknak túl nehéz — helyzetet a mai kormányzat „nyakába akarja varrni” az egyáltalán nem normális észjárású. Aki a politikával egy kicsit is foglalkozik, az tudja, hogy a mai nehéz helyzetünket az MSZMP egykori vezetőségének köszönhetjük. Azért ugyanis, hogy ideig- óráig fennmaradhassanak a látszat jólét imitálásával, nyakra-főre vették fel a dollármi llárdokat. Ezt a „jó Nyugat” most rajtunk vasalja be. Milyen érdekes is az élet. A tőkés Nyugat dollármilli- árdokkal támogatta az ellenségét: a kommunista-szocialista rendszereket. Ezek megszűnte után, a rendszer- váltókkal: a néppel fizettetik meg az elherdált pénzt. És elvárják azt is, hogy tiszteljük, sőt példaképeknek te— Nem lett volna jobb az öreg Berzsenyi gondjában hagyni őket, Székesfehérvárott? — Püspök úr, amióta itt jártam azóta már háromszor cserélt gazdát Székesfehérvár... Berzsenyit meggyilkolták... — Ne mondja... Mikor? — Mikor legutoljára szorították ki a szentvárosból az oroszokat. Valamelyik padláson egy kisfiú elsütött egy levente puskát. Az egyik orosz tiszt kilépett a sorból. Felírta a Deák utca nevét egy utcatábláról. Amikor a muszkák újból visszajöttek: minden férfit legyilkoltak a nagyon hosz- szú Deák utcában. Köztük volt Magyarország leghíresebb orvosa, Berzsenyi. Köztük volt a szomszédja is. Németh József káplán, apjával és három fiútestvérével. Éppen otthon volt, vakáción. Elment, örök vakációra. Miközben hazafelé szekereztem, újból és újból szívem- be-számba gyűltek a soproni kettős új-mise és a börtöni bankett kedves ízei. Aztán valami egyéb jutott eszembe. — Nini —, mondtam magamban —, nini, hiszen pontosan huszonötödik éve az én első misémnek is. Arra a szomorú napra esett, amikor Édeserdélyt elveszítettük. Amikor a román lovasság bocskorokkal dögönyözött sovány lovakon bekocogott a kilences huszárok laktanyájába. Amikor a csimpolya beléharsogott a Glóriába, amit először énekeltem el az Úr oltára előtt, melynek minden szobrát a négy szobros oltárral együtt szépapám faragó-kése faragott fából. Az én borzalmasan hideg primiciámnak csak szökőévekben van évfordulója —, mivelhogy éppen február 29-ére esett. Most meg egyéb körülmények teszik kívánatossá, hogy senki se vegyen tudomást erről a fordulóról. Megelégedtem annyival, hogy behunyjam a szemem az ide-oda csúszó székely szánkón. Miközben öreg székely kocsisom veszettül diskurált a szaladó lovakkal, én behunytam a szemem. Engedtem, hogy képzeletben a nyakamat átölelje Édesapám meleg karja. Hallottam a szava csengését, amikor a primicia után megcsókolt és ezeket mondta könnyes mosollyal: — Abrahántnak érzem magam, fiam!... De hát egy magyar huszár is talán csak van olyan gavallér az Istennel szemben, mint egy öreg zsidó! Elhatároztam, hogy senkinek sem szólok az ezüst misémről. Még a kajla bajuszú harangozónak sem, aki ezen a reggelen minisztrált. Csak Édesanyám betegágyánál volt egy kis megütközésem. Valamit rejtegetett a paplan alatt. Talán először mosolygott leikéből a megsebesülése óta. Reám nézett kedvesen: — ígérd meg, Fiam, hogy nem haragszol... Tudom —, hogy nincsen nagyobb mérged, mint amikor felbontom a kintsük őket. Kérdem én: vajon ezek az urak milyen erkölcsi alapon állnak? Úgy érzem, jobb, ha ezt a témát nem bogozom tovább, mert igencsak súlyos következtetésekre juthatok, s ezeket talán nem is volna diplomatikus közzétenni. Visszatérve eredeti gondolatmenetemhez, igencsak csodálkozom a másik két ellenzéki párton, az SZDSZ- en és a Fideszen. Ők, akiknek soraiban — saját bevallásuk szerint — csupa „szakértő” tevékenykedik, úgy viselkednek mint az igazi amatőrök. Csak kritizálnak, nagyképüsködnek. Amikor pedig föltevődik a kérdés, hogy ők hogyan csinálnák jobban, akkor bizony csak mellébeszélnek! Ettől függetlenül megmagyarázhatatlan számomra, hogy ellenzéki képviselő, aki azelőtt pufajkás volt, hogyan tölthet be vezető tisztséget, parlamenti bizottsági elnökséget! Ez a tisztség, véleményem szerint, csak a többségi pártot és annak koalíciós partnereit illeti meg. Ezért ezen feltétlenül változtatni kell. így fog helyreállni a helyes arány, s megszűnni az aránytévesztés. Forgó László Vác Gyenge utánzat Soha találóbb közhellyel még nem találkoztam, mint amikor január 14-én este a Híradó után vetített Privátkopó című magyar bűnügyi filmsorozat első részét néztem. A közhely így szól: „X vagy Y nem tudta átlépni a saját árnyékát!” Hátha még az illető ráadásul valakinek az árnyéka?! így bizony duplán kellene lépnie... A film főszereplője, Kern András egyébként kiváló színész lehetne, ha nem szegődött volna tudat alatt Woody Allen árnyékául. Kétségtelen, hogy sok külső hasonlóság van közöttük, ráadásul az amerikai filmszínésznek rendszeresen Kern András kölcsönzi a magyar hangját. Nos, a Privátkopó című produkció (az első rész benyomásai alapján) olyan mint ama bizonyos „magyar narancs” — kissé éretlen és fanyar. REGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 57. leveledet. Százszor megígértem, hogy nem teszem és látod, most megint bűnbe estem. — Ki írt? — kérdeztem haszontalan elkomorodással. — A Püspököd! Az új Püspök! Mindszenty József... Felbontottam, mert rettenetesen féltelek. Fiam! Gondoltam —, hátha a székelyeid tettek valami rossz fát a tűzre? Hátha megsokallták, hogy te mindig úton vagy értük, pedig nem hálálják meg. Hátha valami olyat is elosztogatsz nekik, ami nem a tiéd? Leveszed a sálat a nyakadról és oda adod nekik kendőnek. Hátha valami olyat is odaadsz, ami a templomé? Látod, huszonöt évig nem féltettelek, Fiam és most mindig attól féltelek —, hátha elcsapnak? Kínos megdöbbenéssel hallgattam Édesanyám,zsörtölő- dését a hófehér párnán. Most már magam is megijedtem: Ugyan, mi lehet a feltört levélben? Édesanyám sírva fakadva olvasta a hosszú áldást, amit saját kezével, a börtönében kopogott nekem Mindszenty József —, a TŰZMADÁR: 140/1945. szám. A veszprémi püspöktől. Tisztelendő Plébános Úr! A napokban ünnepli Tisztelendőséged pappá szentelésének 25-ik évfordulóját. Ez alkalommal meleg szeretettel köszöntőm és Isten bőséges áldását kívánom tisztelendőséged további buzgó és önzetlen munkásságára. Tisztelendőséged hosszú éveken át a legnagyobb önzetlenséggel és áldozatvállalással jópásztora, vezére, sőt mindene a Bukovinába szakadt székelyeknek. Ezt az áldozatvállalást, valamint nemzetünknek tett nagy szolgálatot külsőleg is óhajtom elismerni és azért jelen leiratom erejével Tisztelendőségedet tiszteletbeli esperessé nevezem ki. Tudom, hogy ehhez a kitüntetéshez saját főpásztorának előzetes hozzájárulása szükséges volna. Belátható időn belül azonban őt megkérdezni nem tudom és hozzájárulását feltételezem. Azt kívánom, hogy jó erőben és egészségben ünnepelhesse majdan aranymiséjét is és addig még sokat tehessen Istenért és derék székelyeiért. Az Úristen irányítsa népével együtt e viharos időkön keresztül a hit sziklaútján törhetetlen reménnyel és az egyedül győzedelmes szeretettel. Fogadja Tisztelendőséged munkájáért elismerésemet, Persze az alkotócsoportot Szurdi Miklós neve fémjelzi. csakúgy, mint a Família című monstre-bárgyúság esetében... Kern „ámyéksága” az írói fantáziára is erősen visz- szahatott. Az a bizonyoos Woody Allen-i légkör itt is visszaköszön. A Brooklyne-i levegő pestiesre szabva túlon-túl „lövölde- tériesre” sikeredett. A bántóan felületes ábrázolási formákról már nem is beszélek. Kém, azaz ifjú Simon, éppen apja temetésének végére érkezik meg egy művirág koszorúval a zsidó temetőbe. Miközben a rabbi vagy a kántor a Kaddis imát énekli, hősünk egy detektív barátjával fedetlen fejjel ácsorog a sír mellett. Tudvalévő, hogy a zsidó temetőbe nem visznek a sírra virágot, s a temetésen fedetlen fővel megjelenni súlyos kegyeletsértő tiszteletlenség! A film egyébként szakállas ötletek puffogtatása mentén vánszorog a végkifejletig. Bár nem hiányzik belőle a sikerkrimik egyetlen alkotóeleme sem — még a Búd Spen- cer-filmekben megcsodált találékony kisfiú segítsége sem — mégis, legfeljebb bagosbe- rényi fesztiválon számíthatna az alkotás különdíjra. Sokszor halljuk, hogy haldoklik a magyar filmipar, nincs pénz az új „alkotásokra”, leszorultunk már az európai palettáról is, és így tvább. Bizony, megkockáztatva a szociális demagógia vádját is, kimondom: a Privátkopó- ra eltékozolt milliókat értelmesebb és hasznosabb módon is el lehetett volna költeni. Brezovich Károly Vác Köszönöm az ingyen példányokat Szeretném tudatni önökkel, hogy lemondtam a Pest Megyei Hírlapot. Az alacsony nyugdíjam miatt nem tudom tovább fizetni az újság megemelt árát. Nagyon köszönöm azt a jóindulatot, amit azzal fejeztek ki, hogy egy hónapig még ingyen küldik számomra az újságot. Molnár Benedekné Vecsés ezütsmiséjére jókívánataimat és minden elkövetkezendő nehéz, de nemes harcáért Istentől a szívből kívánt jutalmat. Sopron, 1945. évi február 25-én. Másolat hiteléül Magyar Ferenc pecsét Mindszenty József irodafőtiszt helye veszprémi püspök. Legjobban mindig a rossz kerék lármázik. Á jó kerék és a jó szív: zajtalanul járnak. Amíg a szívedet meg nem fájdítják, amíg valami váratlan örömmel meg nem döbbentik: addig nem is tudod, hogy szíved van. Addig csak a Leowe zenés balladájából fogod megtudni, hogy ki kopog és mi dobog a bordáid között?... íme: Bármerre járom utam, vélem egy óra van. Jól hallom e pontos órán, a gyors idő rohan. E műnek alkotója nagy Mester az és nagy Művész. Hogy értené a titkát, a balgatag emberi ész...? Csak néztem Anyámat, az életem buzgó, bugyborékoló Melegforrását, akiről Csűrös Emília a Hadik népe című regényt írta. Hetenként lejött hozzá Budapestről, barátkozóba és megfigyelőbe s az Édesanyám csudálatos, bársonyos althangjába szeretett belé. Már-már meg is sokaltam az anyai dicsekvésbe csapó lángolását. No meg féltem is, hogy sebei felszakadnak a jószavak niagarás zuhanásában. De tovább folytatta: — Nézzék, emberek, ezt a szép levelet a Rab ember írta, a TŰZMADÁR... Börtönlevelek máshol is vannak, múzeumokban. Vannak Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, az úgynevezett negyvennyolcas Múzeumban. Vannak Aradon is, ahol a kivégzendő vértanúk írták utolsó leveleiket, amiket soha nem kézbesítettek a címzetteknek. Vannak fogságban írott levelek nálunk is otthon, Szamosújváron, a Mar- tinuzzi Fráter György várbörtönében, ahol Rózsa Sándor kimúlott ebből a világból. Egyiket tintával írták, másikat rozsdával, a harmadikat az ujjúkból kieresztett vérrel. De hol van közöttük egy is ennyire szép...? Ezt a TŰZMADÁR írta a fiamnak...! Beszélt, beszélt és én nem tudtam őt megállítani. Hiszen ő volt az az anyamadár, aki az addigi kálváriám mindegyik állomására elkísért, ahogy az erdei madár szokta elkísérni a rókát, amikor a fiókáját viszi a szájában, a kirabolt fészekből. Ő volt az, akire székelyeim több jogon jobban hallgattak, mint reám, hiszen ő akkor is közöttük maradt Bukovinában, amikor én Budapesten nyolc hónapon keresztül a haza- telepítésükért viaskodtam. Abban sem állíthattam meg, hogy egy parányi összeesküvést ne szervezzen a hátam mögött, iszonyúan naiv elgondolással. Erre csak akkor jöttem rá, amikor nekem szegezte a kérdést a párnájáról: (Folytatjuk)
