Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-22 / 18. szám
É PEST MEGYE1 HÍRLAP INTERJÚ 1993. JANUÁR 22.. PÉNTEK 9 Mások helyett nincs jogom megbocsátani Beszélgetés Szalatnyay József festőművésszel Szalatnyay József festőművész 1915-ben született Eperjesen, az egykori Sáros vármegye „fővárosában”, a felvidéki magyar kultúra egyik központjában. Anyai ágon rokoni szálak fűzik a sárosi tájak, a Majális, a Lila ruhás nő festőjéhez, Szinyei Merse Pálhoz, akinek festőállványát máig őrzi. És őrzi feleségének, Dénes Zsófiának az emlékét is. Azokkal a jelentős és kevésbé jelentős eseményekhez, személyekhez fűződő emléktöredékekkel együtt, amelyeket hosszú pályája, életútja során felhalmozott. Ezekről friss elmével, olykor humorát is csillogtatva beszél Úri utcai otthonában. — Kérem, beszéljen a kezdetekről, arról, ami fiatalon a festészet felé fordította. — Én a történelemről fogok önnek beszélni. Különös dolgokat éltem meg, különös emberekkel találkoztam. Egy példa: Erdei Feri itt volt a halála előtt, és elmondta, hogy ő Kádár történelemtanítója. Ezerkilencszázhatvankilencben Kádár történelmet tanult. És tudja kit tanított neki Erdei? Erdély nagy fejedelmét, Bethlen Gábort. —Hozzájárult ez Kádár szellemi fejlődéséhez? — Éppenséggel nem a nagy elmék között tartjuk számon. Egyébként a mostani kiállításomon dokumentumok is láthatók, közöttük egy Kádár-levél, amit nekem írt. Sok mindenről beszélhetünk. Ráér? — Ön Eperjesen született. Hogyan került el onnan? — Ezerkilencszázhúszban kiutasítottak minket. Három nap alatt mindent össze kellett csomagolni. Szinyei Merse István főispán, akinek édesapám a titkára volt, elkísért a határig. Vagonban laktunk. Szörnyű volt. A Nyugat a trianoni szerződés kikényszerítésével a legsúlyosabb bűnt követte el a magyarokkal szemben. Karácsony előtt kaptunk egy lakást a József körúton. Apám a Pest-vidéki Főkapitányságra került. Rendőrfőtanácsosi címet kapott, és ő lett a megbízott helyettes főkapitány. Nem nevezték ki, mert túlságosan liberális gondolkodásúnak bizonyult. — Ez miben nyilvánult meg? ■— Például abban, hogy állást foglalt a kommunista párt hivatalos bejegyzése mellett. — Ezt miért tette? — Mert úgy gondolta, hogy a rendszer az erejét, a nagyvonalúságát bizonyítja azzal, ha engedi, hogy törvényesen működjenek. Ne felejtsük el, hogy körülbelül háromszáz emberről volt szó. Horthy utálta őket a tizenkijences bűneik miatt. Apám azonban kiállt egy részük, az egyszerű magyar kommunisták mellett, akik annak idején beléptek a hadseregbe. Velük szemben megszüntette az eljárást. Dénes Zsófia, aki később a feleségem lett, annak idején sokat tett azért, hogy a hadsereg számára támogatást, hadianyagutánpótlást szerezzen. Akkor, a világháború után ez nemzeti ügy volt. Sokan a magyar hadseregtől remélték, hogy visszaszorítja a megszállókat. A katonai vezetők pártállása, a hadseregre aggatott politikai címkék nem számítottak. Apám, akire jellemző volt a sárosi magyarok régi keletű, szabadelvű gondolkodása, nem akarta üldözni a kisembereket. — Milyen iskolába járt? — Először a Rock Szilárd utcába jártam. Később átköltöztünk Budára, és a cisztereknél érettségiztem. Megismerkedtem Karinthy Frigyessel, a képét itt őrzöm a polcomon. Ó adta nekem a lelket, a képességet ahhoz, hogy humorral vészeljem át ezt az elmúlt negyvenéves dögvészt. Én a tiltottak listáján elől voltam, mert a második kirúgásom után feljelentettem azt a bandát, amelyik négyszázötven művészt irtott ki a szövetségből. Ha nem lett volna a sok hitvány kommunista között néhány becsületes ember, aki titokban mellém áll, talán már nem is élnék. Visszatérve a ciszterekhez, elmondhatom, hogy kitűnő tanáraim voltak. Szerdahelyi Andor, a mostani kiváló klasszikafi- lológus, görög-latin tanár édesanyja is tanított engem. Nagyon jó osztályba kerültem. Ebben az iskolában nem volt semmiféle megkülönböztetés. Nem számított a származás, a vagyoni helyzet, a felekezeti hovatartozás. Igaz, reformátusok ritkán kerültek ide. Ennek az volt az oka, hogy ők az oktatás területén eléggé elkülönültek, de itt végzett például közülük Vajay Szabolcs, akit nem kell bemutatnom. Édesapját is nagyon szerettem. Ő Keresz- tes-Fischer Ferenc, a kiváló belügyminiszter személyi titkára volt. Egyébként Keresztes-Fischert a német megszállás idején a Gestapo koncentrációs táborba hurcolta. Igen jó tanárom volt Nagy Nándor, a remek grafikus. Az ő leánya Nagy Emese, a régész, aki az esztergomi ásatásokon dolgozott. Marcell Mihály volt a papunk. Az ő testvére is festő volt, úgyhogy művészeti érdeklődésemet szívesen vették. Egykori diáktársaimmal nagyon sokat köszönhetünk a ciszte- reknek, különösen Endrédy Vendelnek, a ciszterek apátjának, akinek a nevét Mindszentyével együtt kell említeni. Először Szőnyi István magániskolájába jártam, majd a főiskolai felvételi előtt Vaszary Jánoshoz. Szőnyinél például Derkovitsot is lerajzoltam... — Úgy érti, hogy ő volt a modell? — Hogyne! Ez az egyéniségéhez tartozott. Ő az a kommunista volt, aki tiszteletre méltó módon képviselte a nézeteit. Egy ízben, amikor megtudta, hogy amerikai magyarok vásároltak a képeiből, nem volt hajlandó elfogadni a vételárat, mondván, kapitalistáktól nem fogad el pénzt. — Önt tehát felvették a főiskolára. — Sokat köszönhetek Szinyei Merse Pál leányának, aki szintén festő volt, és akitől sok segítséget kaptam. O már tizenkét-tizenhárom éves koromban felismerte a tehetségemet. Hadd mondjam el, hogy ebből az időből jól emlékszem Dési- Telek Istvánra, akivel apám húgánál ismerkedtem meg. Ő Károlyi Lajos főintézője volt fent a Csallóközben, az ottani Károlyi-birtokokon. Tőle tudom, hogy amikor Károlyi Mihály odalátogatott a nagybátyjához, a nagybácsi az inasával felpofoztatta. Haragudott az unoka- öccsére, amiért a kommunistákkal cimboráit, és őt tartotta felelősnek az ország, de legfőképp a magyar hadsereg tönkretételéért, azért, hogy a kommunisták kezére adta az országot. írja meg, hogy nem véletlenül koszorúzzák a szobrát a Thürmerék. Van mit köszönniük neki, aki a szálláscsinálójuk volt. — Mikor került a minisztériumba? — Még ezerkilencszáznegyven- egyben. Előtte katonáskodtam, és az erdélyi bevonulás után szereltem le, zászlósként. Akkor volt érvényben az a gyalázatos intézkedés, hogy a zsidó fiúkat nem engedték tartalékos tiszti iskolára. Ugyanakkor Horthy ragaszkodott ahhoz, hogy a világháborúban szolgált zsidóknak ne vegyék el a rangját. Szőkébb hazámra utalva jó tudni, hogy az első világháború idején például minden eperjesi zsidó egyenrangú volt a dzsentrikkel. Minden intézményben, baráti társaságban, lövészegyletben és másutt. A derék embereknek megfelelő helyük volt a társadalomban. Nem volt zsidókérdés. És most se lenne. Egy szűk csoport csinálja az egészet. A mai antiszemitizmust ők találták ki. Egyesek ezzel akarják a hatalmi helyzetüket erősíteni. Én látom! Van hozzá elegendő történelmi tapasztalatom. A Securitate egykori beépített ügynökei viszik a szót és a rendes emberek kétségbeesve nézik, ami itt folyik. Nekem egy európai, nagy magyar asszony volt a feleségem, aki szívvel-lélekkel magyar volt. Ha nincs Pozsgay és dr. Vígh Józsefné, akkor még egy József Attila-díjat sem kapott volna. Ez ugyanis egyeseknek nem József Attila-díj, hanem Jó Seft Attila-díj volt. — Meddig dolgozott a vallás- és közoktatási minisztériumban ? — Ezerkilencszáznegyvenhét decemberében elsőnek fejezett le Or- tutay és Bóka. Fölém helyezték Schöpflin-Pogány Károlyt, és ezzel készítették elő a kirúgásomat. — Miért távolították el? — Mert nem tűrtem a pártjelvény- nyel festő szemetek hatalomra jutását. Az a Bényi úr, akit most kitüntettek, negyvenhét őszén megjelent nálam azzal, hogy őt Marosán úr küldte, és neki a művészeti osztályra kell kerülnie, ahol a Szociáldemokrata Pártot képviseli. — Ön akkor milyen tisztséget töltött be? — Miniszteri titkár, a főiskolák személyügyi előadója voltam. — Kikre emlékszik szívesen ebből az időszakból? — Például Vas Zoltánra, aki korábban Budapest ellátási kormány- biztosa, azután polgármestere volt. Ő meglopta az oroszokat, és a lopott élelmiszerrel etette a főváros lakosságát. Úgy kerültem kapcsolatba vele, hogy enyém lett a költség- vetési referencia. Jó véleményem van Rényi Béláról is, aki a pénzügyminisztérium legjobb embere volt, és sokat tett a pénzügyek rendbetételéért. Azután Varga Józsefről, aki létrehozta a forintot. A kulturális költségvetést rendre Vas Zoltánnal tárgyaltam meg. Ezerkilencszáz- negyvenhatban, amikor Székely Mihály, Báthy Anna és Gyurkovics Mária az operában a legnagyobb gázsit követelték, Vas elképedve kérdezte, hogyan lehet havonta nyolcezer forintot követelni hat fellépésért. Az abban az időben hatalmas összeg volt. Azt feleltem, miért ne? A világ legfontosabb operaháza kell legyen a mienk, mert az operán át tudjuk megmutatni a világnak, kik vagyunk. Megszereztük Tóth Aladárt, a kitűnő Fischer Anni férjét. Igaz is, Fischer Anni úgy nyert valamikor, hogy senki nem tudta,, ki az, aki zongorázik. Nem a papa pontjaival került az élre, mint ezek a mai zöldfülűek a parlamentben, akik még a magyar történelemhez se konyítanak. Akik Eötvös liberalizmusáról beszélnek, de nem tudják, hogy az magyar liberalizmus volt, és hogy nem is nevezték liberalizmusnak. Annak idején a szabadelvű kifejezés dívott. — Mi történt azután, hogy eljött a minisztériumból? — Cs. Szabó László barátomnak köszönhetem, hogy a főiskolára kerülhettem. — Cs. Szabó nem tartott Ortutay- tól? — Nem, mert tudott róla valamit. Ortutay is azok közé tartozott, akik saját pártjuk gyengítésével a kommunisták kezére játszották a hatalmat. O a Kisgazda Párt szétverésénél szerzett érdemeket. — Önnek ma is kiterjedt kapcsolatai vannak. A Képzőművészeti Főiskolán látható kiállításának megnyitásán ott volt mindenki, aki számít. Bizonyára sokan figyelnek a véleményére. Mit tart fontosnak e pillanatban? — Talán számít a véleményem, mert támadhatatlan vagyok. Nincs vaj a fejemen. Ma is az vagyok, aki voltam. Fontosnak tartom, hogy előre haladjunk. Az a paktum, amit a miniszterelnök úr a politikai ellenfeleivel kötött, hibás lépésnek bizonyult. Itt az ideje, hogy felmondják végre, mert nem vált be, mivel az ellenzék nem tartotta fontosnak a betartását. A médiaelnökök lemondásával kapcsolatban igaza van Antall Józsefnek abban, hogy nincs szükség államelnöki jóváhagyásra. Az személyes akarat és döntés nyomán következett be. Lemondtak, mert érezték, hogy már nem lehet tovább maradni. Ezt tisztességes lépésnek tartom. Hankiss édesapját máskülönben nagyra becsülöm. Debrecenben professzor volt, és Szinyei Merse Jenő neveztette ki politikai államtitkárrá ezerki lencszáznegy venkettő- ben. Nagy szerepet játszott abban, hogy a hitlerista eszmék nem nyertek teret az egyetemeken és a főiskolákon. Ami engem illet, volt idő, amikor hitleristák, illetve kommunisták foglalták el a helyemet. Sokan jártak így ebben az országban. Gyűlölöm azokat, akik a magyarok elpusztításával, kiszorításával szereztek jogtalan előnyöket. De sokkal nagyobb bűnnek tartom az embereknek okozott fizikai szenvedésnél az ország szellemi elpusztítását. A magam nevében sok mindent megbocsáthatok. Mások helyett azonban nincs jogom megbocsátani. Bánó Attila
