Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-20 / 16. szám
fii. P EST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JANUÁR 20.. SZERDA 13 Talán még nem késő?! Napjainkban egyre több olyan jelenséggel találkozunk, amely az emberek általános veszélyeztetettségére figyelmeztet az élet számtalan területén, fizikailag és morálisan is. A élet elleni bűnök számszerűen és súlyosságukban is szaporodnak és nincs semlegesítésükre megfelelő biztosítás. Nincs a földnek olyan rendőrsége, bírósága, jobb belátásra hangoló intézménye, amely képes lenne eredményesen útját állni ennek a közveszélyes bűnhullámnak, és alapvetően megváltoztatni az emberi méltóságából kivetkőzött, legtöbbször már állati ösztönöket követő egyéneket vagy bandákat. Az is világosan érzékelhető, hogy e téren leginkább veszélyeztetett az ifjúság, és senkinek sincs arra biztosítéka, hogy éppen az ő gyermeke lesz kivétel. A gyakorlatban legtöbb szülő abban reménykedik, hogy gyermeke széles ívben kikerüli a veszélyeket. Ezért általában nem fogadja el a potenciális veszélyeztetettség tényét. Nem helyez hangsúlyt a megelőzésre. Nem él például a kézzelfogható, ingyenes „szolgáltatással”, a „lelki alapozással és megedzéssel”. Ha ugyanis egyáltalán valami, akkor csak ez lehetne eredményes, azaz a valláserkölcsi nevelés, évszázadok óta kipróbált és jól bevált gyakorlat. Az elmúlt évtizedek vallásellenes propagandája jókora pusztítást végzett az emberi agyakban. Nem lehet csodálni, ha nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni azzal az állítással, hogy Isten ténylegesen dolgozik az emberi lelkekben. Képes olykor csodálatos módon átalakítani még a legmegrög- zöttebb bűnözőket is. Erre számtalan példát lehetne felidézni: Boscó Szent János Torino városát szabadította meg a bűnözőktől, úgy, hogy megtérítette őket, otthonokat létesített nekik. Az 1960-as években Nicky Cruz az egyik legkegyetlenebb New York-i gengsztervezér, 17 gyilkossággal a háta mögött tért meg. Majd egész életét a bűnöző fiatalok Jézushoz vezetésére szentelte. A volt bandatagok százait emelte ki az erkölcsi mocsárból. Narkóso- kat, prostituáltakat hozott vissza normális életbe a segítő Lélek erejével. A közelmúltban nemzetközi felmérést végeztek. Az derült ki ebből, hogy hazánk a világ legpesszimistább országa. A reményüket vesztett embertömegek társadalma. Újabb dicstelen — Hogy, hogy nem — parancsot kaptunk, hogy el kell hagynunk a kedves Zalát, Mindszenty mennyországát. Szekéren, vasalatlan lovakkal indulnunk kell, december 16-án, a legridegebb télben, a Stájer-Alpokon keresztül. Favágók lettünk volna a németországi Fekete-erdőben, mármint mi, férfiak. Az asszonyok is munkát kaptak volna, mint répamosók a német cukorgyárakban, elosztva az elhurcolt lengyelek között. Kétségbeesett körlevelet írtam. A három járásban eloszlott székely ségnek: — Testvéreim!... A magyar térképről le ne lépjetek! Ma- défalvánál a madéfalvi veszedelemben Bukov, német generális, a „székelyek hóhérja” kirúgta őseiteket a keleti kapun. Most titeket akarnak kirúgni a nyugati kapun, de nem lesz még egy Kálmán atyátok, aki titeket összeszedjen egy másik idegenségben. Én nem akarok minden második sürgönyfánál fagyott gyermeket temetni. — Úgy tudom, rengeteg kellemetlensége volt az elcsípett körlevél miatt, sőt egy rövid internálás is. Igaz ez, kérem? — Sárvárra vittek. Vájná Gábor belügyminiszterhez. Ez volt a szerencsém. Kaptam egy fejmosást, s egy befejező kérdést, ami meghosszabbította székelyeim életét Magyarországon. — Mit marháskodtái? — mondta valódi vagy tettetett dü- hösséggel. — Miért nem kértél haladékot? Adjak? Tavaszig? Mikor tudnátok indulni, hogy a németeket is megnyugtassam? Ruhát is adok. Mennyi kell? Géfin rektor megértőén mosolygott. De mégsem hagyta abba az atyai vallatást.-— Miképpen áll politikai téren? — Az én politikám a szent biblia és az EMBER végtelen szeretete. Én „köröndi fazekas” vagyok. Én olyan megpakolt szekéren járok, hogy annyi fazék, római bögre, cserép és csupor a rektor úrnak mindkét múzeumában sincsen együttvéve, mint amennyi elfér az én szívem szekerén. A „köröndi fazekas” nem járhat a megpakolt szekerével zajos, politizáló helyeken, mert megdobálják és kár esik az edényekben. — Mit szól a legújabb dolgokhoz? — Egyáltalán semmit. Irtózom a bandába-röffenéstől. Én mindig a magam legmagányosabb útját jártam. Ami a legújabb divatot illeti, el kell mondanom egy székely atyámfia világelsőség a szívinfarktusok, abortuszok, öngyilkosságok, szenvedélybetegségek terén elért hasonló „sikereink” mellé. Külön kiemelték, hogy vannak súlyos katasztrófákat hordozó népek, akik éhségek, ínségek, elpusztított otthonaik, egyedül az életüket meghagyó meneküléseik ellenére is bizakodva néznek a jövőbe. Mi nem, mert nem tudunk elviselni egy nyugateurópai szintnél szerényebb életvitelt. Szent Pál apostol szerint „A hit reményeink szilárd alapja és a láthatatlan dolgok bizonyossága”. (Zsid. 11.1) Nemzetmentő feladat lenne ennek általános felismertetése. Nem létezhet reménység, igazi béke, kiegyensúlyozott emberi élet hit nélkül. Ezt nem akarja felismerni a mi népünk, számtalan történelmi lecke, megannyi értelmetlen fejbeverés után sem. Mi, hitoktatók, trap mint nap tapasztaljuk a féloldalasán nevelt emberek tragikus vergődését, a testből és lélekből álló egység szétbomlasztásának szomorú következményeit. Pedig ezek kölcsönhatását már az ókori bölcsek is felismerték. Hirdették az ép test és ép lélek harmóniájának szükségességét. Gyakorlati anyagelvűsé- günknek megfelelően mi csak a testünkkel foglalkozunk. Azt mentjük, féltjük, mindennel ellátjuk, az értékesebb részünk: a lélek pedig satnyul, elerőtlenedik. Ezért megszűnik lelki teherviselési képességünk. Összeroppanunk a nehézségek jelentkezésekor. A hit viszont — a láthatatlan dolgok bizonyosságaként is — megteremtheti bennünk a láthatatlan Lélek egyik igen nagy, ingyenes ajándékát: a lelki erősséget. Éz felvértez bennünket a kellemetlen külső hatásokkal szemben, mivel a gyenge emberi lehetőségeket is isteni Lélek egészíti ki. A külső körülmények, a tovább élő materialista tendenciák, az átmentett ateizmus, valamint a szülők ez- irányú tájékozatlansága miatt — hiszen ők voltak az elmúlt vallástalan rendszer legsúlyosabb károsultjai — túltermelődik az összeomla- ni képes, a nihilizmus, a nar- kó, a reménytelenség hullámaiban elmeríthető, veszélyeztetett fiatalok tömege. A hitoktatás, a hitre nevelés nyilván nem azonnal ható védőoltás. Azonban az adott körülmények között — vagy azok ellenére is — következetes szorgalmazása és besugárzása nyomán, valamint átgondolt közös munka esetén az eredmény nem maradhat el. A közös munka alatt a hitoktató, a család és az iskola együttműködését kell hangsúlyosan kiemelni. Már az előkészítésnél: a csecsemőkortól az iskoláig meghatározó a szülők hozzáállása a hitre nevelésben. Később sem lehet eredményes a hitoktatás munkája aktív közreműködésük, de legalábbis állandó érdeklődésük, főleg példaadásuk nélkül. A gyermeknek látni és tapasztalni kell, hogy komolyan veszi a család az ő lelki fejlődését. Kiemelten fontosnak tartja továbbképzését, vagyis hitének megalapozását és fejlesztését. Ezért, ha a szülő lépéshátrányban van e téren a fentebb említett okok miatt, ne sajnálja az időt saját magától és próbálja pótolni a hiányosságokat. Számtalan modem, népszerű egyházi kiadvány áll rendelkezésre, de hasznos az iskolában alkalmazott hittankönyvek tanulmányozása is. A szentírás napi olvasása — együtt a gyermekkel — nemcsak ajánlott, de egyenesen nélkülözhetetlen segítség. Az iskola szerepe is döntően befolyásolja a hitoktatás eredményességét. Tisztelet és köszönet azoknak az igazgatóknak, tanároknak, akik minden lehető módon segítik a hitoktatók munkáját. Sok helyen felmérték az ügy fontosságát és ennek megfelelően adnak zöld utat a tanrend összeállításában a hittanórának. így pl. nemcsak beépítik az órarendbe, hanem korai időpontokban biztosítják a helyét. Ezáltal nem a tanítás végén kell a kifáradt agyú, összpontosításra már alig képes gyermekekkel foglalkozni. Nagyon bölcsen csak olyan órák „rovására” adták ezt az előnyt, amelyek nem kívánnak mélyebb szellemi koncentráltságot, mint a torna, rajz, ének, technika, és így tovább. Való igaz, egyre több szülő ismeri fel az elmondottak igazságát és hasznosságát az utóbbi években. Növekedés tapasztalható a hittanra beíratottak számát tekintve. Ez azonban még nem ok az elégedettségre. Bizony nem mindig fedezhető fel a tudatosság és következetesség a szülők magatartásában. „Nem tanul ott rosszat a gyerek”, vélik általában. Ezért beíratják, utóbb pedig nem sokat törődnek vele. Lemérhető színvonalkülönbséget lehet megtapasztalni ott, ahol a szülők szándékát komoly elvi és gyakorlati elkötelezettség motiválja. Erre kellene törekedni a közös cél érdekében és nagyon komolyan venni mindazt, amit még tenni lehet e téren. Talán még nem késő! Szucsák József világi hitoktató Vecsés REGÉNY NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 53. álmát. Azt álmodta a józseffalvi székely, hogy friss pisztrángot evett, amit egy bukovinai kristály-patakból halászott. A sült pisztráng olyannyira friss volt, hogy megszólalt a tányéron, mielőtt a székely leharapta volna a fejét. A friss pisztráng ezeket mondta: — Konyé, ne siess! Türtőztesd a sebességedet! Várd meg, amíg kiköpöm a számból a gilisztát. — Mi ebből a tanulság? — kérdezte az öreg régész, dr. Géfin szemináriumi rektor. — A tanulság csak annyi, hogy a pisztrángnak könnyebb kikapni a gilisztát, mint a horgot, ha egyszer az a torkára feszült. S a horogtól is könnyebb megszabadulni, mint a horogkereszttől, amin megakadtunk. Géfin rektor úr némi csalódással nézett reám. De én folytattam: — Rektor úr, kétféle szagot nem lehet elviselni zárt szobában. A pipaszagot és a kutyaszagot. Bár mit nem fizetne némelyik ember egy betanított pipázó puliért?! Az orosz határ és a német határ közvetlen közelében laktunk. Közbül voltak a kétségbeesett lengyelek, akik keblünkre menekültek és soha sírásaikat el nem felejthetjük. Mi azokból a „túlsó-szagokból” nem kértünk. Mi a Teleki Pál békés szívéhez futottunk. Türelmes árvák lettünk, amikor újból vándorolnunk kellett. Recsegett a négyezer szekér a dunántúli utakon. Menekülő és mégis boldog emberek voltak rajta. — Hová mentek, kisfiú? — kérdezte egy útszélen ácsorgó kíváncsi egy négyéves gyermektől, aki a nagy esőben kidugta a fejét a kocsiponyva alól. Jött a nyöszörgő jámbor felelet: — Menünk a világba! — Hová mennek? — kérdezte egy másik kíváncsi a második szekerestől, aki a szekér mellett ballagott, ostorral a kezében. — Merre lesz az új Haza? — A mű Hazánk az ég, s a föld, s az erdő, s a mező, s a berek, s a sír...!-— S hát a maga hazája? — kérdezték a negyedik kocsistól. — Az enyím? Márhogy az enyím? Az előttem szólótól egy ajtóval odébb! Nem folytathattam tovább, mert Vájná Gábor belépett a szobros szobába. Nyakkendőjét igazítva, mindenfelé tekint- getett: — Hol az asszon?... Hol a székely asszon, aki a piros almát hozta? Az ábrándozó ember légvárat épít, a rajongó benne lakik, az idegorvos pedig szedi a lakbért a légvár után. Vájná Gábor belügyminisztert nem hiába fektették le az orvosok. Arcán, menésén, billegésén meglátszott, mennyire beteg. Meglátszott, mekkora áldozatot hozott, amikor „felöltöztettük” egy székely asszony kedvéért, aki bukovinai szólásmondás szerint: Tudós asszony — gombaleves, Cifra asszony — rongyosleves, ÉDESANYÁNK — erőleves...! Vájná ezért az öltözködésért megérdemelte volna, hogy akár az Édesanyját is idefuvarozzuk Édeserdélyből, Székelyföldről, a betegágyához. Ha másképpen nem, akkor az ótesta- mentumi angyalok helikopterével, akik az írás szerint hajánál fogvást repítették Habakuk prófétát és úgy tették le egy ótestámentumi légi bázison, a szomszédos tartományban. Igaz, hogy a levélíró Mezei Mátyásné látása is segítette volna őt beteg szívének „urusolásában”, ahogyan az orvoslást nevezték nálunk. Leginkább a hangja-beszéde lett volna gyógyító hatással a beteg miniszterre. Ez a hang abban csiszolódott nemesi hanggá, hogy a Hazának tíz fiút nevelt. Isten Őszentfelsége számára pedig egyet Gyulafehérvárott. Detro- itba is került három testvére. Egyik származéka nem kisebb ember Amerikában, mint Mr. Mezei Emil, a hatmillió acél- munkást és autómunkást számláló egyesült óriás-uniónak második vezető embere. Vájná Gábor még mindig a nyakkendőjén babrált és még egyszer megkérdezte: (Folytatjuk)
