Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-19 / 15. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JANUAR 19., KEDD — A megyében 141 kisgazda szervezet működik. Ebből 81-en követtek, amikor megszakítottam a kapcsolatot a Tor- gyári J ózsefve zette számy- nyal. Nem mint emberek vesztünk össze, de — s ezt neki is megmondtam — az ő politikájával én nem tudok mit kezdeni. Egyre inkább azt tapasztaltam, hogy az említett pártvezető mind kevesebbet tesz a népért, a választások előtt tett ígéreteiből semmit sem valósított meg, s politikai hangoskodásával nagyon sokat ártott, illetve árt ma is a történelmi eredetű szervezetnek. — Ón mai napig is legális megyei pártelnök? — Olyannyira, hogy 1992 októberében az ócsai nagygyűlésen 79 szervezet támogatásával ismét megválasztottak megyei elnöknek. Igaz van egy „ellen”-elnö- künk is: Sándorffy Ottó solymári kisgazda személyében. Ha számosítani akarjuk a mi vonalunk támogatottságát, akkor úgy becsülöm, hogy a megyében lévő 5600 kisgazdából több mint háromezren követnek engem. Külön gond mindezen felül, hogy egyes településeken még az adott szervezetek is kettéosztódtak: egyik felük Torgyánt támogatja, míg másikuk azt az irányzatot követi, amelyik — a miénk — legfőbb célja, hogy mielőbb teremtsünk már békét a párton belül, szüntessük meg a felesleges széthúzást. —A megosztott párt megosztott vidéket is jelent? — Az egyik fő gondunk, hogy ha ilyen állapotban maradunk az elkövetkező választásokig, bizony még a parlamentbe sem tudjuk képviselőinket bejuttatni! Amit ön kérdezett az minket is mérhetetlenül aggaszt: az, hogy tisztességes emberek állnak egymással szemben vidéken, ellenségeskedés lett úrrá e tájon. Ez pedig mértéktelenül megnehezíti az átalakulás további útját. Közös célunk kell, hogy legyen: támogatni a mező- gazdasági újrakezdést, a kárpótlás mielőbbi lefolytatását. — Hogyan ál! a megyében a kárrendezés ügye? A Pest megyei kisgazdák a párt egységesítéséért küzdenek Az itteni emberek földszeretők Lados László, a Pest megyei kisgazdák vezetője tevékeny ember: naponta 2—300 kilométert is autózik, hogy szú'kebb hazájából, Kartalról szélesebb rálátása legyen más települések gondjaira is. A gazdálkodáson túl — maga is 70 hektárt művel — az őt támogató szervezetekkel azon fáradozik, hogy egységesítse az országosan, illetve a megyei szinten megbomlott pártot, megszüntesse a belső széthúzást. A nagypolitikától a földminőség alakulásáig megannyi kérdést intéztünk Lados úrhoz. — Úgy látom, hiszen naponta utazom a megye más és más tájegységére, hogy folyamatosan, a törvényesség legteljesebb betartása mellett halad a kárpótlás. A kárrendezési hivatal becsületesen áll a dologhoz, bárki bizalommal fordulhat hozzájuk. A Pest megyei lakosság ennek megfelelően türelmes is ebben a kérdésben. Egy gondot azonban megemlítek: azt tapasztaltam, hogy a lakosság gyakorlatlan a szükséges beadványok elkészítésében, kitöltésében. Olykor ez a tájékozatlanság lassítja az ügyintézést. A téeszek lassítják a kárrendezést — Összefoglalva: jól haladnak a megyében az árverések, mindenütt betartják a törvényes kereteket. Az emberek többé- kevésbé belátják, hogy ezeknek a dolgoknak a rendezése nem megy egyik pillanatról a másikra. Talán csak az egykori termelőszövetkezetek részéről érzek ellenállást a kárpótlás ügyével kapcsolatban: a téeszek sokfelé konfliktusokat szítanak, alkalmanként lassítják, késleltetik a földkijelölés ügyét. Az egykori tagok közül néhányan ugyanis — különösen azok, akik föld nélkül mentek be a szövetkezetbe — nem látják a kolhozon kívüli megélhetésüket biztosítva. Ezért szinte azon drukkolnak, hogy ne sikerüljön a földrendezés. — Mekkora az újrakezdési kedv a megyében? — A Pest megyei emberek földszeretők. Azok voltak, s azok is maradtak — hiába szakította meg megszokott életüket a negyven évi kényszerű szövetkezetesítés. Nos, ami a gyakorlati kedvet és a hozzáértést illeti, ezeket az embereket nem kell kioktatni arról, hogyan gazdálkodjanak, mit termeljenek, s miként csinálják azt olcsóbban, s gazdaságosabban. Nem ugyanez a helyzet a fiatalokkal. Náluk, érthető módon, hiányzik a tapasztalat. Fel kell hát őket jobban karolni, s képviselni kell az érdekeiket, meg kell nekik magyarázni a korszerű technológiákat, segíteni kell őket abban is, hogy kiigazodjanak az értékesíthetőség útvesztőiben. — Kikre támaszkodhatnak a fiatalok? — A leghatékonyabb segítséget a saját falubelijeiktől, a helybéli gazdáktól, a területi mezőgazda- sági vezetőktől kaphatják meg. Ugyanakkor a Kisgazdapártra is nagy felelősség hárul abból a szempontból, hogy előmozdítsa az újrakezdést. S itt most nemcsak a kezdeti tudnivalók elsajátításáról van szó. Ugyancsak szerepet kell vállalnunk az értékesítés gondjának enyhítésében, a gazdálkodás megszervezésében, a vetőmag és például a műtrágya megelőlegezésében. Magam is eljártam a minap egy ilyen ügyben. Ugyanakkor az a meggyőződésem, hogy elsősorban a termelőszövetkezeteknek lenne a feladatuk a segítés. Ezzel szemben az egykori kolhozok olyan magas árat kémek a föld megmunkálásáért, amelyért egyszerűen már nem is éri meg az új gazdáknak a termelés beindítása. — Utóbbinak a legszükségesebb feltétele a pénz. Honnan tudnak ehhez segítséget szerezni a jövőbeli gazdák? — Konkrét terveink vannak egy kereskedelmi bank létrehozására, amely nem csak hitelt nyújtana az újrakezdőknek, de koordinálná a piac szükségleteit is. A termelőnek ugyanis az a legfőbb aggálya: miből mennyit érdemes előállítani úgy, hogy ne kelljen feleslegesen tárolnia a zöldséget, a gyümölcsöt; úgy, hogy a ráfordítás megtérüljön. A legkézenfekvőbb megoldás erre a gondra, miként eleink is csinálták: meg kell keresni az értékesítésben is partnereket, azokat az embereket, vállalatokat, kereskedőket, piacokat, amelyek fel tudják vásárolni a megtermett gabolésre történő átállás azonban nem zökkenő- mentes. .. — A nagyüzemek kora lejárt, átszervezésüket mihamarabb be kell fejezni. Ezt tudomásul kell venni! Nem adok két évet még, s valameny- nyi nagyüzem meg fog bukni! A jövő csak a magántulajdonon alapuló termelésé lehet. S ez egyben azt is jelenti, hogy aki a földnek, állatnak, gépnek a tulajdonosa, az legyen annak megműve- lője, kezelője, gondozója Vimola Károly felvétele nát, a meghízlak állat húsát, a szarvasmarha tejét. — Ha már az állatokat említette, azt is megkérdezem: látszik-e a megyében elmozdulás a tartási kedvben? — Sajnos jók a tapasztalatai: miként az egész országban, úgy a megyében is hűtlenek lettek a gazdák az állatartáshoz. Ugyanez igaz a nagyüzemekre és az egyéni gazdákra is. Hiába, egy-egy állattartó gazdaság nagy beruházást igényel. Ehhez pedig még kevésbé áll pénz az újrakezdők rendelkezésére. Ugyanakkor biztató — s ezt el is mondom az engem felkereső helyi gazdáknak —, hogy vannak már olyan kedvező kamatozású hitelek, amelyek birtokában neki lehet fogni a gazdálkodásnak. A reményteli újrakezdés tartalma még ennél is több. Ezt az országot ugyanis mindig is a mezőgazdaság tartotta el. Tehát hazánk jövője is ettől az ágazattól, illetve ennek eredményes működésétől függ. Elhasználódott föld — A nagyüzemi gazdálkodásról az egyéni termeis! Vitathatatlan, hogy az átállás nem megy zökkenők nélkül. Ezért is hangsúlyozom minden adandó alkalommal az ágazaton belüli összefogásnak, a partner keresésnek a fontosságát, a termelői érdekek közös érvényesítését. Azzal biztatom az egyéni termelőket, hogy talán már csak ez az esztendő lesz nehéz számukra, aztán folyamatosan könnyebbé válik a dolguk. Sajnos a keleti piacok elvesztése nagy kárt okozott a magyar mezőgazdaságnak. A nyugati piacokon pedig ezekkel az áruinkkal csak egy évtized múlva lehetünk versenyképesek. S bár első hallásra nem idetartozó téma, de mégis szólok róla: a hazai gazdálkodás nehézségeinek okát abban is látom, hogy az ország beengedi a külföldi árut a belső piacokra, akkor, amikor ugyanaz az áru nálunk is megtalálható. — A minőségről ejtettünk szót. Ennek az alapja a föld állapota. Menynyit romlott a „ rablógazdálkodás” évtizedeiben a hazai termőföld minősége? — Kétségtelen tény, hogy a talajerő utánpótlás nélkül maradt földjeink nagyon leromlottak. Elsavanyodtak, a túlzott kihasználtság miatt, s a hiányos visszapótlás következtében pedig ma már keveset adnak. Még sokáig fogjuk érezni annak kárát, hogy az elmúlt évtizedekben alig fordítottak valamit a földek minőségmegőrzésére. Van például olyan egykori termelőszövetkezet is, ahol a talaj harminc éve nem látott szerves trágyát! Ezeket a hiányosságokat is mind az újrakezdő gazdálkodóknak kell helyrehozni. Az új jelszó valahogy így hangozhatna: a magántermelő termeljen egyelőre kevesebbet, akár kevesebb ráfordítással is, de igyekezzen elsősorban a minőséget javítani. — Ön amolyan összekötő kapocs a hétköznapi élet és a nagypolitika között. Milyennek látja ezt a viszonyt? Mennyire figyelnek oda a parlamentben az egyszerű ember szavára? — A „36-ok”, a Németh Béla vezette szárny, melyhez mi is tartozunk, nagyon érzékeny a vidék problémái iránt. Személy szerint is gyakran összejövünk, s szót váltunk a falu gondjairól. Ugyanakkor azt azért fájlalom, hogy a parlamentben, ahol a mi életünket is befolyásoló, meghatározó törvények születnek, nincs senki, aki a parasztságot képviselje. Pedig épp ez az a réteg, amelyik szeret, és tud is gazdálkodni, érti is azt, amit csinál, nem fél a munkáktól, akinek keze alól kikerül, ahogyan régen mondták az „ország kenyere”. Ami pedig ennek politikai kihatását illeti: épp e fenti gondolatok miatt hangoztatom újra és újra, hogy a vidéki embereket képviselő Kisgazdák háza táján rendet kell teremteni végre! A mi irányzatunk azon van, hogy véget vessünk a széthúzásnak, s készen álljunk arra, hogy az alig egy év múlva esedékes választásokon mint egységes erő léphessünk fel a nagypolitika színpadára. Mailár Éva
