Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-18 / 14. szám
gi kutatások során ugyanis fény derült arra, hogy az egykori királyi, későbbi érseki palota maradványai mintegy kétharmad részben még ma is megvannak, de a török kori és XVin. századi építkezések ezeket elfedték, eltakarták. A régészek elképzelése szerint legkésőbb az ezredfordulóig végeznek a nagyszabású munkával. Akkor kettős milleniumot ünnepel a város: Szent István Esztergomban történt koronázásának és az esztergomi érsekség alapításának. Pannonhalma távlati képe (1905) volt a technika, annál nagyobb teret nyert az ember. A „kézműves”. A keze, a szeme, a képzelete, az érzelme. Annál inkább azonosulhatott a megjelenített témával. S embertől emberig annál inkább eljuthat az élmény. „Zúzmara az apátság kertjében" — ezt a képet nézve érezzük a friss, tiszgondolkodtat az utolsó mosoly nyugalma. A fenséges, dombteteji apátság különböző látószögekből, távolságokból, a benne zajló élet mozzanatai. A természet, a határ megannyi megjelenése. Az ember a földdel, ahogy szánt, vet, boronái. Körmenetben búzaszentelni indul. A vándorló cigányok, valahonnét és tartanak valahová. Az apátság sem mozdulatlan. „Ahogy először megpillantjuk Pannonhalmát” , „ Viharfelhők Pannonhalma felett" — az Örökkévalónak szentelt világ, mint a teremtett világ része jelenik meg. Az Ő nagyobb dicsőségére. —Nádudvari— A budapesti Nemzeti Színház pénteken vendégjátékra Stuttgartba utazott. Nyugateurópai körútja első állomásán, a helyi Magyar Intézet szervezésében — két nappal a hazai premier után — bemutatta Illyés Gyula Teleki Lászlóról szóló drámáját, a Különc-öt. A Sík Ferenc rendezte előadás telt ház előtt nagy sikert aratott, a stuttgarti magyarság nagy tapssal fogadta többek között Kozák András, Pere- martoni Krisztina és Moór Marianna alakítását. A pénzszűke ellenére is folytatják első királyaink székhelye, az esztergomi Várhegy rekonstrukcióját. A Bazilika alatt, a hegy oldalában föld- munkagépekkel eltávolítják a várfalakra az évszázadok alatt rárakódott vastag földrétegeket. Ez a földtömeg még akkor került oda, amikor a Bazilikát alapozták. A földelhordás elsődleges célja a hegy eredeti, középkori formájának helyreállítása, valamint a mélyben rejtőző értékes építészeti-régészeti emlékek feltárása. Az eddiPEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JANUÁR 18., HÉTFŐ Palatin Gergely fotói Gödöllőn Tudós , tanár és művész Milyenek voltak majd száz évvel ezelőtt a fák, milyen a víztükör, egy mozdulat, egy arc, egy brokátpalást? És milyen egy fénykép? Palatin Gergely, az 1851-től 1927-ig élt pannonhalmi szerzetes képeit nézve fogalmat alkothatunk minderről. Tudós volt, tanár és művész. A fizika tudósaként az optika, a színkép, a lencsék működése foglalkoztatta, s nyilván ez az érdeklődése indította arra, hogy fotózni kezdjen. Fotói témájának megválasztásához, beállításához, kidolgozásához azonban már nem lehetett elég a tudósi érdeklődés. A múlt egy ősi apátság levegője, az apátságot környező vidék hangulata, az arra élt, arra megfordult hajdani emberek életének emléke lengi körül azt, aki szemléli képeit. Milyen különösek ezek a fotók! Valóban milyen szépek. „Kézműves, minden részletében végiggondolt, megfontolt képalkotásról” ír Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a gödöllői művelődési központban Palatin Gergely fotóiból készült, január 16-ától egy hónapon át látható kiállítás rendezője a katalógusban. Minél hiányosabb Palatin Gergely: Önarckép (1891). Kezében az önkioldó ta, csípős levegőt, belekerülünk a csodavilágba, mikor fehér csipkévé válik a fenyőtű, a gally. És a többi kép is sorra hatalmába kerít. „Bárdos Rémig főapát" — ma is sugároz a tekintélye. „Halott főpap üvegkoporsóban” — ela hátán köteg kukoricaszárat vivő parasztember, a libát őrző lánykák. Mindennek a lényege, az értelme maradt fenn. Az, ami bizonyítja, hogy értelme van a létnek. Oka és célja. A Palatin Gergely képeiről ránknézők jönnek Sára Sándorral szülőfalujában [ültünkről beszélni kötelességünk (Folytatás az 1. oldalról) A túrái önkormányzatnak olyan támogatottsága van — vallják többen —, amely- lyel bármit el tud érni. A képviselő-testület összetétele természetesen a választók akaratát tükrözi, akikre viszont döntő hatással volt a népfőiskola elődje, a Vigyázó Kör egyesület tevékenysége. — Megalakulásunkkor, 1990-ben azt tűztük ki célul — tájékoztatott Tóth Zs. István, a kör vezetője —, hogy vigyük végig a rendszerváltást Túrán. Ez sikerült is. Gyakran tartottunk előadásokat, vitákat. Először lelkes tanárok szóltak példával a jogállamiságról, a demokráciáról, a magyar címertanról. A népfőiskola indításához a Művelődési Minisztérium pályázatán nyertünk pénzt. Ezt tagdíjainkból és adományokból egészítjük ki. A Sára Sándorral történtő találkozást követően ebben a félévben még öt programot tervezünk. A szervezők — köztük Kis András, a művelődési ház megbízott igazgatója is — izgatottan nézték, hányán érkeznek. A várakozást fokozta, hogy a faluból elszármazott művész utoljára 30 évvel ezelőtt vett részt hasonló rendezvényen Túrán. Végül — nem volt elegendő szék és a vetítés után maguktól feloldódtak a görcsök. Hiányzik a képernyőről ■—Jó érzés itt lenni, ismerős arcokat látni — fogalmazott a sokadik kérdés után Sára Sándor. Vonzalma a fényképezés iránt talán akkor kezdődött, amikor gyerekként nagyon fel szeretett volna ülni egy kis- csikóra. A szomszédokat azzal az ötlettel nyerte meg, hogy fényképeket készít a lovakról és a családról. Utána hónapokig kerülnie kellett őket, mert a gépben nem volt film. — Azóta igyekszünk megtölteni a kamerát — tért vissza napjainkba a művész, akit operatőr fia is elkísért Túrára. Rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, ha más eszközökkel is, de mintha tovább élne — finoman fogalmazva — a „régi gyakorlat” A közönség meglepetten hallgatta, hány dokumentumfilmet készített Sára Sándor, melyek ma is dobozban hevernek. Ha pedig sugározzák azokat, mint a 2. magyar hadsereg történetéről forgatottat, olyan későn teszik, hogy akiket érdekel, már alszanak. — Nem csodálkozom — szögezte le —, hiszen ugyanazok ülnek a tévében, mint tíz éve. Miért gondolkoznának másképp? Ők azt szeretik, ha három ember beszélget arról, mi lesz a sorsa Hankissknak. Én úgy gondolom, hogy ez már régen nem érdekel senkit. Ezzel szemben az, hogy mi történt százezer emberrel, elég sokakat érdekel! Sára Sándor gyakran forgatott a Galga mentén. Dokumentumfilmjeihez is keresett helybeli szereplőket, akik most türelmetlenül kérdezték: mikor láthatják magukat a filmben? — Tényleg tudják meg, mi történt a hadifoglyokkal! — szólt hozzá egy idős férfi, aki négy évet szenvedett végig az oroszoknál. A rendező türelmet, vagy pénzt kért... mert a televíziótól nem kapott, holott a dokumentumfilmek igazi megjelenési helye a képernyő lenne. Miért vonzza a művészt a második világháború világa? A frontot Ikladon élte át, 12 évesen. Tudta, miért kell befalazni az élelmiszert, miért kell eldugni a zászlót, s hogy mitől rettegnek a nővérei. Éjszakánként hallotta a nők sikoltásait. Aztán, mintegy summá- zatként, így szólt: — Nem árt néha felidézni, hogy honnan jutottunk el napjaink szabad, független köztársaságához, amelyben már nincsenek megszálló csapatok! Nők a Gulágon A sikeres közönségtalálkozó után Sára Sándor együtt énekelt a nyugdíjasklub tagjaival, majd szűkebb körben beszélgetett Túrái kortársaival. Megtekintette Benke István Túrái képeslapok című videofilmjét. Ekkor kérdeztem arról, milyen alkotásokon dolgozik most. — Befejeztem egy háromrészes dokumentumfilmet Magyar nők a Gulágon címmel — ami önmagáért beszél — válaszolta. — Elkezdtem egy újat arról, hogy hogyan is zajlott le az 56-os forradalom a csurgói járásban, és milyen megtorlások történtek. Aki magyar, velünk tart. Ez lesz a címe. Egy játékfilmet is forgatok, Vigyázok címmel. A történet az ötvenes években játszódik, de diktatúra alatt bárhol, bármikor megismétlődhet. Tele vagyok munkával... — Ma sem mer mindenki nagyobb társaság előtt beszélni a Don kanyarban átél tekró'l. Önnek hogyan sikerült megszólaltatni a katonákat? — Akkor is volt, aki visz- szalépett a szerepléstől. A megszólalás ugyanakkor bizalom kérdése is. El kell hinniük, hogy őszintén érdeklődöm, s hogy nem fogok visszaélni azzal, amit nekem elmondanak. Ma nemcsak lehet, hanem kell is beszélni a múltról! Balázs Gusztáv A Nemzeti Stuttgartban Folytatják az esztergomi Várhegy feltárását