Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-14 / 11. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JANUAR 14., CSÜTÖRTÖK — Ahány ház, annyi szokás — mondja a felügyelő asszony, miközben a megye 32 konyhájából bekért menük alapján összeállított értékeléseit teríti ki elém. — Ez önmagában természetesen nem gond: hiszen a helyi sajátosságok, a hagyományokhoz való kötődés sokszor erősebb, mint az egészségmegőrzés fontosságába vetett hit. Ugyanakkor ez a sokféleség problémás is lehet. Pest megyében annyiban speciális a közétkeztetés helyzete, hogy — mivel ez egy nagy terület — aránytalanul sok gyermekről kell helyben gondolkodni. Ellentétben a fővárossal itt — már csak a távolságok, a szállítás, az utólagos melegítések gondja miatt is — megoldhatatlannak látszik, hogy egy cég lássa el a gyermekintézményeket tízóraival, uzsonnával, ebéddel. Területünkön mintegy 300 konyha működik, s van közöttük olyan, melyben 50, s olyan is, melyben 1200 adag ételt készítenek. Ugyanakkor egyes konyhák akár 10—20 más utómelegítő és tálaló ebédlőt is ellátnak étellel. A megyére tehát nem jellemzők az „etető monstrumok” — zárja le az általános jellemzést a felügyelőasszony. Mit és mennyit esznek a gyerekek? Ahány ház, annyi szokás A problémák szinte ugyanazok Pest megyében, mint az ország más tájegységein. Sőt, nálunk egyáltalán nem rosszabb a helyzet: nem esznek kevesebbet és korszerűtlenebb ételeket a gyermekek, mint másutt! Összegezte annak az ankétnak a tapasztalatait Zoltainé, Ombódi Anna közegészségügyi felügyelő, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Pest megyei Intézetének munkatársa, amelyet a Tessedik Sámuel Alapítvány anyagi támogatásával a napokban rendeztek meg Gödöllőn, a megyei konyhák vezetői részére. 1991. februárjában megszűnt a korábban forint alapon kiszabott étkezési normarendszer. Ezt az úgynevezett szükségleti érték — azaz a fehérje-, a zsír-, a szénhidrát-, és az energiatartalom — szerint megállapított étrend váltotta fel. A dolog lényege azonban mit sem változott: amíg az árak diktálják a „mit és mennyit főzzünk” ritmusát, addig az alapvető gazdasági megfontolások határt szabnak a korszerű táplálkozás elterjedésének. — Elismerem — szól ismét a szakember —, hogy a „mit és mennyit esznek a gyerekek” kérdésre elsősorban a pénzügyi lehetőségek szerint adható meg a válasz. Ugyanakkor — megfelelő tartalmú szakmai továbbképzésekkel, a konyhai dolgozók tájékoztatásával, az olcsó beszerzési források megjelölésével, a helyi szállítások koordinálásával stb. — sok segítséget nyújthatunk az alacsony fizetésért, meglehetősen rossz körülmények között dolgozó konyhásoknak és tálaló személyzetnek. Sőt, ha erre partnereket találunk, a helyszínen szívesen egy asztalhoz ültetjük a köz- étkeztetésben — mind annak konkrét megvalósításában, mind pedig a pénzügyi intézésében leginkább érintetteket. Néhány ilyen jellegű egyeztetésünk már volt, s általános az a vélemény, hogy az önkormányzatoknak, az ottani illetékeseknek kell(ene) — éppen most, az idei költségvetés készítésének napjaiban — megkülönböztetett figyelmet fordítani a helyi adottságokra, és gondokra, illetve azok enyhítésére. Közösen keressük a megoldásokat! Ez a megyei tisztiorvosi szolgálat afféle szlogenje is egyben. S szerencsére az érintettek valóban partnereknek mutatkoznak a megoldáskeresésben. — Szinte megható volt — idézi az ankét előtti napokat Zoltainé —, mennyire szívesen vették a konyhai dolgozók, hogy személyre szóló meghívókat kaptak a gödöllői továbbképzésre! Egyszerűen annak örültek, hogy valaki végre törődik velük... Mi tagadás azonban, e fenti jóindulat mögött továbbra Is óit tor nyosulnak a gondok. A Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei pontokba szedték a problémákat. Rosz- szak a helyi táplálkozási szokások, a gyermekétkeztetés minőségét, sőt mennyiségét rontja, hogy az érintett konyhák egyidejűleg főznek a szociális otthonok lakói és a helyi hivatalok, iskolák dolgozói részére is. Ezzel a felnőtt étvágy „diktál" a gyerekek asztalánál. Olyannyira megoldatlan probléma az egészséges táplálkozás tanítása és kialakulatlan a szakképzés mai rendszere, hogy még tulajdonképpen felelőse sincs e területnek. Egy biztos: lassú, módszeres változás lehetséges csak. Olyan, melyet már gyerekkorban, s legkisebbeknél kell elkezdeni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ANTSz Pest megyei Intézete egyben hatóság is. így joga van/lenne eljárni a kormányrendeletben meghatározott normák ellen vétőkkel szemben. A szakmai becsület, az emberi segítőkészség, a tartalmas jobbítani akarás azonban azt mondatja az intézet dolgozóival, hogy miként eddig sem tették, ezentúl se hatóságben célravezetőbbnek is tartják, ha minél konkrétabb formában segítik a helyi étkeztetőket, illetve azok működtetőit. — A múltkori ankét is bebizonyította — összegzi tapasztalatait a közegészségügyi felügyelő —, hogy a jó szóval elmondott gondolatok, a segítőkészséggel kísért figyelmeztetések hatására a közétkeztetés felelősei maguk is rádöbbennek arra, amit, és ahogyan jelenleg csinálnak, az hosz- szú távon tarthatatlan, sőt veszélyezteti, károsítja az egész nép- egészségügyet, az alapoknál rontja meg a hazai lakosság táplálkozási szokásait. Komoly igénnyel találkoztunk a konyhai dolgozók ként lépjenek fel a megoldatlan problémák kellős közepén, a zömében lelkiismeretesen dolgozó, ám szakképzetlen munkaerőkkel szemben, vagy az anyagilag korlátozott mozgástérrel rendelkező hatóságok ellen. Az intézet vezetői helyesebbnek, s az ügy érdekérészéről az iránt, hogy — felhasználva az intézet tudományos ismereteit, s megállapításait, egyben összefogva a helyi szervekkel — több és jobb étel kerülhessen gyermekeink asztalára. Mailár Éva Népszavazás lesz Kerepestarcsán Különválni, vagy egyben maradni? Amióta megépült a Kerepestar- csai kórház a környezó' települések közigazgatásilag egyek: Kistarcsát, Kerepest, Szilaslige- tet és Zsófialigetet Kerepestar- csaként tartják számon. Az együttéléshez évtizedekig az adott reményt az itt élőknek, hogy egyszer várossá válhat e hely. (Mellesleg ehhez ma is adottak a feltételek.) Ugyanakkor e demokratikus rendszer- váltás nyújtotta lehetőségekkel élve — a kerepesiek úgy látják: az elmúlt két esztendőben — aránytalanul kevesebbet kaptak, mint a kistarcsaik. Ez a szétválás kezdeményezésére ösztönzi az előbbieket. Vasárnap népszavazás lesz, tehát Kerespestarcsán. Éppen egy esztendővel ezelőtt hasonló voksolásra nyílt lehetősége az itt lakóknak. A kérdés egyszerű: különválni, vagy egyben maradni. Akkor azonban csak a szavazásra jogosultak 38,6 százaléka járult az urnákhoz. Meghiúsult hát a kerepesiek vágya: önálló közigazgatási egységként, a saját maguk uraként. csak a kis településükért élve, s dolgozva létezni tovább. Mivel az ilyen népszavazásra évente csak egyszer nyílik alkalom, a Kerepesiek az Alkotmány- bírósághoz fordultak panaszukkal. A legfelsőbb bírói testület helybenhagyta kérésüket, s így vasárnap újból urnák elé szólíthatják az egyesülést felbontani szándékozók és az együttmaradás mellett kardoskodók a híveiket. Előbbiek heten vannak az ön- kormányzat képviselőtestületében. Azzal érvelnek — nevükben js Bók Károly László tag nyilatkozott lapunknak —, hogy az elmúlt két esztendőben minden kerepesi reménye szertefoszlott, s ezért ma már nem bíznak a közös vezetésben. Főképpen a várva várt, s megvalósulatlanul maradt beruházásokat róják fel a testület maradék 12 tagjának, illetve az együttélést szorgalmazóknak. Pontos számok nélkül mondják, hogy a tavalyi költségvetésből mindösz- sze 30-35 százalék jutott Kerepesnek és Szilasligetnek, tehát a többlet Kistarcsát gazdagította. így az utóbbi helyszínen folyt a csatornázás, az úthálózat korszerűsítése, míg náluk még a kész tervek, s a kezdőtőke birtokában sem indult meg a tornaterem építése. A fentiek miatt is mondja Bók Károly László, hogy a remélt különválás után épp e fenti elmaradások pótlása lesz, lenne első teendőjük. Attól nem tartanak, hogy az önállósulás felesleges kiadásokra készteti az amúgy nem túl gazdag Kerepest. — Mivel elég minimális a település infrastruktúrája, sőt rendelkezünk egy hamar községházaként üzemeltethető épülettel is, nem félünk attól, hogy a helyi adók kárba vesznek — érvel a képviselő. — S mit mond a másik fél? A kerepestarcsai polgármester, Rapavi József számokat sorol. Ezek szerint egyik legnagyobb eredménye az a rendszer- váltás után megalakult új helyi testületnek, hogy az örökségként kapott 63 millió forintos adósságot sikerült egy esztendő alatt ledolgozniuk. — Tegyük hozzá — mondja a polgármester —, hogy ez idő alatt csak a gépkocsik utáni súlyadót szedtük be! S emellett, nemcsak hogy folyamatos beruházásokra, de a közalkalmazottak körében átlagos 30-40 százalékos béremelésre is nyílt lehetőségünk. Kerepes — bár ezt az együttélés ellenzői is elismerik — nem maradt az eltelt két esztendőben új beruházások nélkül. S bár lakóinak egy része kifogásolja az arányokat, azt a számok is bizonyítják, hogy e településrész is mintegy 31 millió forint értékben gazdagodott. Ebből 18,7 millióból egyéb beruházások, 15,6 millióból új út épült. A polgár- mester a „kerepesi” eredmények közé sorsolja azt is, hogy az öszevönt község említett adós- ságterhéből a kerepesiekre eső 22 milliós részt sikerült egy esztendő alatt kigazdálkodni. (Mailár) A hiszékenységnek is van határa La Fontaine meséjében pórul jár a hiszékeny holló, amikor a hangját dicsérve a róka kicsalja a sajtot a szájából. Egyik nagymarosi munkanélküli olvasónk azonban átlát a rókán, hiszen tisztában van a ravaszságával. Felháborodva hívta fel szerkesztőségünket, nálunk is tiltakozva amiatt, hogy már megint butítják a népet. Arról értesíti őt ugyanis egy magyarországi cég(?), hogy létezik egy úr a nagyvilágban, egy rendkívüli hatalmú mágus. És most ez a fantasztikus képességű ember kész arra, hogy megdöbbentő pszichikus energiájából átadjon azoknak is, akiknek súlyos problémájuk miatt sürgős segítségre van szükségük. Ha a címzett visszaküldi a mellékelt válaszborítékot, egy olyan nyakban függő mágneses érmét kap ingyenesen, amely „stimulálja, összegyűjti a térben lévő jótékony hullámokat". S az érme segítségével mindenki valóra válthatja legszebb álmait. Hogy mindez hihető legyen, a feladók szürkésfehér papíron, cirkalmazott keretben küldték el az eredetiség látszatát keltő bizonyítványt. S a kétségek eloszlatására a papír ontotta lista, amelyen azoknak az embereknek a nevét és címét sorolják fel, akik a mágikus erejű talizmán viselése után meggazdagodtak. Azt a levélírók csak mellékesen jegyzik meg, hogy a mágusnak a hatalomhoz vezető megdöbbentő öt titkát milyen című könyvből ismerheti meg az olvasó. Persze több kérdés felmerül ezzel kapcsolatban. Honnan van pénzük a levélíróknak ilyen exkluzív kivitelű reklámra, ilyen minőségű papírra, ilyen színvonalú nyomdatechnikára? Honnan veszik a címeket? Netán a telefonkönyvből? Ha igen, miből gondolják, hogy nagymarosi olvasónknak súlyos problémái miatt sürgős segítségre van szüksége? A Pest Megyei Munkaügyi Központban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy senkinek nem adnak ki címeket, a közvetítést úgy szervezik meg, hogy kizárják az ilyen lehetőséget. Elmondták, hogy a programokhoz sem férhetnek hozzá illetéktelenek. Még a polgármesteri hivatalok kérésére sem közlik a munkanélküliek névsorát, ha fórumot tartanak számukra, plakátokon kell őket kiértesíteni. De nem csak a munkanélkülieket nem kímélik a szemfényvesztők. Az ember mostanában gyakran nyitja ki bosszankodva a postaládáját, hogy már megint mit talál benne. Sokan veszik zaklatásnak, fogadják felháborodva ezeket az irományokat. Ha mindenki úgy gondolkodna, mint nagymarosi olvasónk, felkophatna az álla az ilyen kóklereknek. De sajnos, egyelőre más a helyzet. Miként a minőségi kivitelű levelek bizonyítják, egyelőre jól megy ennek a sok varázslónak és mágusnak. Csak félő, hogy ez túl sokba fog kerülni az országnak. Halász Csilla
