Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-13 / 10. szám

JS PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JANUÁR 13.. SZERDA 15 A Batta kapta a legkevesebbet Alföldtől a Mátráig A Pest megyei NB III-as lab­darúgócsapatok őszi statiszti­káját már ismertettük. Most abszolút sorrendet közlünk az együttesekről, így néhány tény áttekinthetőbbé válik. Többször említettük, hogy re­kordként 11 együttes képviseli az országos harmadik vonal­ban szúkebb pátriánkat. Közü­lük a Dunavarsány, a Szent­endre és a Solymár újoncként szerepel. A régiek közül csu­pán a Dabas és a Szigetszent- miklós maradt el múlt őszi tel­jesítményétől, öt ponttal keve­sebbet gyűjtött. A többi együt­tes viszont növelte termését, a Százhalombattai FC például 5, a Monor 4, a Dunakeszi VSE pedig 3 ponttal. Mint ismeretes, három cso­portban — Alföld, Duna, Mátra — játszanak együttese­ink, s előadódhat, hogy nem egyformák az erőviszonyok. Ezt azonban a számoknál, a statisztikánál nem vehetjük fi­gyelembe. Először a pontok­kal foglalkozunk, feltüntetve a csapat csoportjában elfog­lalt helyezését. PONTOK Sorrend a pontok alapján. 25: Százhalombattai FC (Du­na: 1.), 22: Érd (Duna: 2.), 20: Dunakeszi VSE (Mátra: 2.), Szentendre (Duna: 3.), 18: Dunavarsány (Duna: 5.), 14: Monor (Mátra: 10.), 12: Dömsöd (Duna: 12.), 11: Da­bas (Alföld: 12.), 10: Ceglédi Kossuth Honvéd (Alföld: 14.), 8: Szigetszentmiklósi TK (Duna: 14.), Solymár (Duna: 15.). Hazai 8 mérkőzésén az Érd 14 pontot szerzett, az SZFC 7 találkozón 13-at — a Solymár viszont csak négyet. Idegenben tucatnyi pontot gyűjtött az SZFC, 11 -et a Szentendre. Hármat a nyeret­len Cegléd, kettőt az ugyan­csak nyeretlen Dabas, vala­mint az SZTK. Otthon veret­len maradt az SZFC és a. Du­nakeszi. GÓLOK Sorrend az adott gólok alapján. 32: SZFC, 30: Szent­endre, 29: Dunavarsány, 28: Érd, 22: Dunakeszi, 20: Döm­söd, Szigetszentmiklós, 19: Monor, Dabas, Solymár, 17: Cegléd. A legnagyobb győzelmek: Dabas—Kiskúndorozsma 7—0, SZFC—Nyergesújfalu, és Dunavarsány—Szondi SE 6-2. Sorrend a kapott gólok alapján: 11: SZFC, 12: Duna­keszi, 14: Érd, 15: Dabas, 17 Dunavarsány, 22: Monor, 25 Szentendre, 26: Cegléd, 27 Dömsöd, 31: SZTK, 34: Soly­már. A legnagyobb vereségek: Esztergom—Dömsöd 5-1, Malév—Solymár 10-3. Góllövőlista. 14: Pásztor (Dunavarsány), 10: Csorba (SZFC), 9: Hollik (SZTK), Szabó (Dömsöd), Törteli (Du­nakeszi), 8: Bajor (Érd), 7: Kovács T. (Szentendre), Hor­váth T. (Solymár), Oroszki (Monor), 6: Márton (Dabas), Kemény, Szávai (Szentend­re), Fenyvesi (Solymár), 5: Jankovics (Cegléd), Zirkó (Szentendre), Kovalik (Mo­nor), Végh (Érd), Károlyi R., Schróth ('SZFC). NÉZŐK Sorrend a hazai nézőszám alapján (mivel a csapatok nem ugyanannyiszor játszot­tak otthon, a mérkőzésenkén­ti átlagot vettük alapul). 710: Monor, 537: Érd, 480: Duna­varsány, 470: SZFC, 450: Dunakeszi, 440: SZTK, 410: Dabas. 380: Szentendre, 320: Solymár, 300: Cegléd, Dömsöd. A legnagyobb nézőszá­mok. 1300: Monor—Jászapá­ti, 1000: Érd—Ercsi, Mo­nor—Pásztó, 800: Dunake­szi—Monor, Dabas—Miske, SZTK—Ercsi, Érd—Szondi SE, Dunavarsány—SZTK. A legtöbb néző idegenben. 1206: Orosháza—Cegléd, Hódmezővásárhely—Cegléd, 1100: Füzesabony—Monor, 1000: Makó—Dabas, Hódme­zővásárhely—Dabas. Egy évvel korábban is a Monor, valamint az akkor még itt játszó Gödöllő büsz­kélkedhetett a legnagyobb né­zőszámmal. Reitter László A 3. hét Totótippek 1. Ancona—Udinese IX 2. Brescia—Milan X2 3. Cagliari—Foggia X2 4. Fiorentina—Torino X2 5. Genoa—Atalanta IX 6. Internazionale—Parma 1 7. Juventus—Pescara 1 8. Napoli—Lazio IX 9. Roma—Sampdoria IX 10. Ascoli—Padova 1 11. Piacenza—Cosenza X2 12. Taranto—Cesena X 13. Ternana—Cremonese X2 14. Lucchese—Lecce X Fa Nándor az ötödik Az élen vitorlázó francia Alain Gauti­er és az őt követő három honfitársa mögött továbbra is tartja ötödik he­lyét Fa 7 'ándor a Vendée Globe elne­vezésű non-stop földkörüli vitorlás- versenyen. A magyar versenyző zár­ja tulajdonképpen az élmezőnyt, őt alaposan leszakadva követik a vetély- társak. Szentendrén, Körösön Kosarasok Hétfőn kezdődött el Szentendrén a Mlatilik József kosárlabda férfi-em- léktoma. Ma újabb mérkőzések lesz­nek. C-csoport. Kossuth KFSE sport­csarnok. 16.20: KKFSE — Sziget­szentmiklósi DSK, 17.30: Váci TSE — Budaörsi DSE ifi-kadett. A veszte­sek 18.40-kor, a győztesek 19.50-kor játszanak a továbbjutásért. Ma 17 órakor a Nagykőrösi Kosár­labda Klub a Bajai KSE együttesét fogadja a 16 közé jutásért vívandó Magyar AT/pa-mérkőzésen, a Kos- suth-iskola tornacsarnokában. Műkorcsolyázó-rekordmezöny Helsinki jegesesélyek Az albertville-i téli olimpia utáni szezonban a nemzedék- váltás jegyében zajlik Helsinkiben a műkorcsolyázó és jég­tánc Európa-bajnokság. Habár a nagy mezőnyök miatti se­lejtezők révén a verseny már vasárnap megkezdődött a finn fővárosban, az éremesélyekről szerdáig még érdemes szólni, hiszen az első bajnokavatásra csak akkor kerül sor. A visszavonulási, illetve pro­fivá szegődési „hullámot” jól érzékelteti, hogy a tavalyi la- usanne-i Eb címvédői közül csak egy, a francia Surya Bo- naly lép jégre Helsinkiben, sőt a 12 érmes közül csak né­gyen indulnak idén is. Vajon kik vihetik a prímet Helsinkiben? A nők versenyé­nek kivételével — ahol a Ré- union-szigetén született, szí­nes bőrű Bonaly a jelek sze­rint gond nélkül érheti el a mesterhármast 19 éves kora ellenére —• a volt szovjet köz­társaságok fölénye várható. A párosoknál viszont köny- nyen előfordulhat — 1984 óta először hogy nem FÁK- beli duó nyer, ugyanis a je­lenlegi mezőnyben a vb-ezüs- térmes, olimpiai negyedik csehszlovák Radka Kovariko- va, Rene Novotny neve cseng a legjobban, míg az újonnan „összeállt” német kettős, Mandy Wötzel és Ingo Steuer az atlantai, a gelsenkircheni és a lillehammeri viadalon lett első. A jégtáncosoknál szinte előre át lehetne adni az ara­nyérmet. Az eddigi örök vesztes orosz Maja Uszóvá, Alekszandr Zsulin kettős elől „elfogytak” a sztárok, így a házaspár kimagasló fa­voritnak számít. A Szovjet­unió és Jugoszlávia felbom­lásával sok új tagszövetség nyert felvételt a nemzetközi szövetség, az ISU köteléké­be, így minden eddiginél több induló, 27 ország 139 versenyzője nevezett a konti­nensbajnokságra. A Bundesliga mérkőzésén Birkózóbunda, orosz módra Januárban elkél a bunda. Né­metországban is. De csak az a fajta, amely a hideg ellen véd... A KSV Wiesenthal—Vfk Schifferstadt német birkózó Bundesliga-elődöntőt utóbbiak óriási fölénnyel, 19,5:6,5 arány­ban megnyerték. Ebben nincs különös, hiszen vélhetően a Vfk a jobbik csapat. Ám az 52 kg-ban közfeltűnést keltett, hogy az egykori szovjet szu­perklasszis, Vlagyimir Togu- zov szinte ellenállás nélkül ka­pott ki a schifferstadti Stanis­law Kaczmarektől. A sima ve­reség után a wiesenthaliak veze­tői vizsgálatot kezdeményez­tek. Kiderült, Toguzov 3000 márkáért „adta el” a mérkőzé­sét! Nyolcvan megyei csapat Kupanyitány — részletekben A megyei labdarúgó-bajnok­ság tavaszi rajtját évről évre a kupaküzdelmek veze­tik be. A tervek szerint a jövő héten készül el a páro­sítás. — Az MLSZ-től kapott tá­jékoztatás szerint az augusz­tusi országos selejtezőnyitá­nyon szűkebb pátriánkból 10 csapat indulhat — mondotta Tihanyi Ferenc, a PLSZ szer­vezési és versenybizottságá­nak a vezetője. — így ná­lunk 80 együttes rajtol majd. A két NB II-es, 11 NB III- as, a 16 megyei I. osztályú és 32 megyei II. osztályú együttes mellett a körzeti csapatok játszanak. A váci te­rületről 5, a budai körzetből 4, a többi körzetből pedig 2-2 gárda nevezhet. Február 21—22-én 20 mérkőzés lesz, a további 20 meccset pedig február 28-án vívják. Azért szükséges ez a „bontás”, mert nincs annyi játékvezető, hogy egy hétvé­gén lebonyolíthassák a küz­delmeket. A 40 csapat az áp­rilisi újabb forduló után 20-ra csökken, s májusban tisztázódik, melyik 10 együt­tes folytatja az országos se­lejtezőn. Jancsikics tudomásul vette Az MTK álláspontja Vihart kavart a német ZDF televíziós állomás tavalyi, úgy­mond leleplező összeállítása az állítólagos budapesti „dop­pingparadicsomról”. A riport során vádakkal illették az MTK-t is. Ezzel kapcsolatban a kék-fehér egyesület vezetése az MTI Sportszerkesztőségéhez elküldött faxüzenetében rögzí­tette álláspontját: „Az MTK vezetősége a ZDF német televízió nagy botrányt kavart riportfilmjével kapcsolatosan 1992. december hetedi­kén elrendelt vizsgálatot 1993. január 6-án véglegesen lezárta. Egyértelműen megállapította, hogy a tv-riportról, a filmfel­vételről senki nem tudott a klub vezetői, edzői, sportolói és a Hungária körúti stadion dolgozói közül, arra annak készítői előzetesen senkitől engedélyt nem kértek. Az MTK sportolói­nak semmi közük a riportban említett „doppingparadicsom­hoz”. Súlyemelő versenyzőinket az év során rendszeresen el­lenőrizték, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. Ugyancsak negatív volt a kisorsolt négy labdarúgónk decem­beri doppingvizsgálata. Jancsikics István az MTK fegyelmi bizottságának decem­ber 18-i ülésén elismerte, hogy közreműködésével engedély nélkül történt a filmezés. Mivel munkakörét megszegve sú­lyos erkölcsi kárt okozott a klubnak, a fegyelmi bizottság a legsúlyosabb — kizárás — fegyelmi büntetésben részesítette, amit Jancsikics tudomásul vett.” Jancsikics az utóbbi időben az MTK súlyemelő-szakosztá­lyánál technikai vezető volt. Ifjúsági és junior EB Gazdag tekeprogram Sűrű program elé néznek 1993-ban a tekézők. A hazai bajnokság mellett ugyanis számtalan nemzetközi esemény vár az ifjúsági és felnőttversenyzőkre. Az év első felében a fiatalok, a második fél­évben pedig a felnőttek bizonyíthatják újra tudásukat külföldi ve- télytársaikkal szemben. A legnagyobb megméretés előtt az ifjúsági korú fiú és lány teké­zők állnak. Idén ugyanis Magyarországon rendezik meg számukra a világbajnokságot május 24. és 29. között, méghozzá egy új szisz­téma szerint. Ezért az új rendszerben bonyolítják már le március 13. és 15. között a Kiss Pá/-emlékversenyt, ami tulajdonképpen az ifjúsági tizenkettők bajnoksága lesz. Ebben az évben rendezik meg első alkalommal a junior Euró- pa-bajnokságot. A magyar együttes természetesen ott lesz ezen a viadalon is (április 24—25.), amelynek helyszíne a németországi Eppelheim. A tavaly első ízben megrendezett hivatalos magyar bajnoksá­guk után idén a nemzetközi porondra is kilépnek a bowlingozók. Hollandia ad otthont a Világ Kupa-viadalnak, amelyre mintegy 70 országból érkeznek a résztvevők. Magyar részről egy férfi és egy női versenyző indítását tervezi a szövetség, amely január 20-án kapja meg a hivatalos értesítést a nemzetközi szervezettől (V7TPBA) a tagfelvételi kérelmére. A legsikeresebb esztendő Kurdi Péter ugrásai Kurdi Péter az ELTE TTK ne­gyedéves hallgatója a bioló­gia szakon. A Dunakeszi Vas­utas atlétája az 1992-es év harmadik negyedévében el­nyerte a Pest megye atlétája címet. — Az atlétizálást 1983-ban kezdtem — mondotta Péter. — Maracskó Pál edző hívott le, és dobóként kezdtem. Tizenhat évesen, 1986-ban az országos diszkoszvető bajnokságon 15. lettem. Ifjúságiként áttértem a hármasugrásra, és 1988-ban 14,54 méteres egyéni csúccsal aranyjelvényes szintet teljesítet­tem. Egy évre rá az országos bajnokságon bronzérmet szerez­tem 14,58-cal. Egyéni csúcsot ugrottam a Budapest-bajnoksá- gon, 14,77-et. Ekkor voltam először az ifjúsági válogatott­ban a jugoszlávok ellen. Az 1990-es évben az egyete­mi és főiskolai bajnokságon bronzérmes 14,58-cal. Az 1991-es évben az országos fe­dettpályás bajnokságon 14,56-tal ötödik lett, és elnyer­te az első negyedév Pest me­gye atlétája címet. — Az 1992-es év volt a leg­sikeresebb. A fedettpályás OB-n a 7. helyen végeztem 14,65-tel. A főiskolás-bajnoksá­gon 14,91-es eredménnyel ezüs­térmet szereztem. A junior ob-n 15,48-as eredményemmel negyedik lettem. A Cseh-Szlo- vákia-Wales—Magyar utánpót­lás válogatott viadalon az után­pótláscsapatban 5. lettem, 14.78 méterrel. Az 1992-es év­ben a harmadik negyedévben elnyertem a Pest megye atlétá­ja címet. A hármasugró-ered- ményeimmel az országos rang­listán az első tíz között vagyok.- Solymosi ­Dunakeszi távol- és hármasugrók Kurdival. Balról: Janovszki Zoltán, Kurdi Péter, Varga Bé­la, Janovszki Attila, Mészáros György, Sándor Róbert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom