Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JANUAR 13., SZERDA Pilisvörösvár szólistája A család és a zene szolgálatában Kecskeméti Anna énekesnő nevét eddig csak Pilisvörös- váron és a környező községekben, falvakban ismerhették a zenekedvelők. Nemrég külfödön járt. Találkozásunkkor a pályakezdésről, az indulásról kérdeztük. El kell mondanom — válaszolta —, hogy nagyon furcsán alakult eddigi pályafutásom. Kb, 20 évvel ezelőtt tanultam énekelni. Bikfahy Júlia növendéke voltam több éven keresztül. Azt hiszem, az ő hangképzési munkájának köszönhetem, hogy hosz- szú szünet után mostanában ismét színpadra állhatok. — Mi volt ez a „hosszú pihenő” , és meddig tartott? — A tanárnő látott fantáziát bennem, tehetségesnek tartott. Ekkoriban ismerkedtem meg férjemmel, Peller Jánossal, és a házasságot, a nyugodt családi életet előbbreva- lónak tartottam, mint a bizonytalan kimenetelű énekesi karriert. Ehhez a munkához ugyanis rengeteg idő és némi önzés kell. Ilyen életforma mellett nem tudtam volna megfelelően gondoskodni a férjemről és az azóta megszületett két lányomról. Mielőtt most újra énekelni kezdtem volna, 18 évig nem léptem fel sehol. Csak anya és feleség akartam lenni és nem úton lévő sztár. A mai napig civil foglalkozásom van, a polgármesteri hivatalban vagyok pénzügyi előadó. — Hogyan tért vissza a közönséghez? — Amikor 1977-ben ideköltöztünk, sokáig nem gondoltam szereplésre. Építkeztünk, dolgoztunk. Négy évvel ezelőtt alakult itt helyben egy német nemzetiségi kórus, ennek a tagja és szólistája lettem. A közönség Peller Anna néven kezdett ismerni. Felfigyelt rám Hidas György- népdalgyűjtő és zeneszerző, aki többször kért fel egyéni szereplésre. Aztán több koncerten is felléphettem neves előadók társaságában. Az egyik ilyen jótékonysági koncerten ott volt néhány német műsorszervező és (erősítendő a jó partnerkapcsolatokat Pilisvörösvár és német testvérvárosunk között) vendég- szereplésre kért fel. Örömmel vállaltam. — Milyen dalokat énekel? — Operetteket, német dalokat és magyamótákat énekelek. Ezen a decemberi vendégszereplésen is közülük válogattam össze a dalokat. Egy jódli-nótát is sikerült megtanulnom, és — a sikerből következtetve — elég jól előadnom. — A jövőben hol találkozhatunk Kecskeméti Annával, az énekesnővel? — A külföldi műsorom anyagát videóra vették és elküldték az ORF-hez, akik népdalénekesi pályázatot írtak ki. Ennek eredményéről még nem lehet tudni semmit, de számomra a legnagyobb elismerés az lenne, ha itthoni koncerteken énekelnék. Azt a munkát, amit annak idején Bikfalvy tanárnő elkezdett, és minden reményem ellenére megalapozta mostani sikereimet, Szántó Judit fejezi be. Mostanában tőle tanulom az éneklés fortélyait. — A család mit szól a sikerekhez? — Mindannyian örülnek neki, és itt Pilisvörösváron is büszkék az emberek, hogy egy közülükvalót láthatnak a pódiumon. Drukkolnak nekem, és az fantasztikusan jó érzés. A legboldogabb én vagyok. Gyönyörű családom van és még fiatalkori vágyaim is megvalósulnak. Ennél többet nem is kívánhatnék. Szűcs László Kecskeméti Anna külföldi fellépésén Gyáli Tekintse meg a II. Gyáli Téli Tárlatot! — olvasom egy plakátról a gyáli polgár- mesteri hivatal előcsaroká- ban. Megtekintettem. Az 51 olajfestményt, akvarellt és grafikát egybegyűjtő kiállítás 15 képzőművész munkájába nyújt bepillantást. A kiállítók valamennyien helyi lakosok. Az alkotókról azt írtam, képzőművészek, noha a többség amatőr. Ezek ellenére az igényesség és képesség olyan szerencsés párosu- lását tapasztalni e képeken és rajzokon, hogy csupán a szignó alapján tudok következtetni, ki a „bejegyzett” — gyűjtők által is keresett — profi, és ki a megszállott amatőr. A téma eléggé behatárolt. Tájkép és csendélet. Másvalamiben is hasonlítanak ezek az alkotások, főleg a virág csendéletek. A visszafogott és mégis gyönyörű színkeverésben. Úgy tűnik Fegyó Béta stílusa iskolát teremtett. Mert — bár tárlat mindössze két képpel van jelen — a gyáli mester remekelt, a Virág csendélet és a Tanya című kompozíció a tárlat két legértékesebb darabja. Fegyó ecsetkezelését érezni Simon Béla Mezei csokoijdn. A fény és árnyék kontrasztjainak kibontakoztatásához a grafika a legalkalmasabb eszköz, s a ceruza még az ecsetnél is jobban próbára teszi a művészt. Rajzai alapján Szakály Erzsébet jó érzékkel bánik a ceruzával, s ezt leginkább a Pieta tükrözi. Túl a vizuális élményen, amit a tárlat nyújt, a művészet iránt fogékony halandó másnak is örül. Nevezetesen annak, hogy egy agglomerációs településen félszáz ember vállalja magára az alkotás legszebb csodáját: múló pillanatokat halhatatlanná varázsol. Ecsettel, ceruzával, s a művészet iránti alázattal. (—gyé—) Középkori üzenetek A középkori ikonográfia üzenetei a budavári gótikus szobrok példáján címmel folytatódik az az előadássorozat, amely Zsig- mond magyar király és német császár uralkodása alatt született művek titkaiba avatja be az érdeklődőket. Az idei esztendő első programjában Wehli Tünde művészettörténész a XV. századi alkotások szimbólumrendszerét ismerteti a hallgatósággal a Budapesti Történeti Múzeumban. A szakértő — szerdán, január 13-án délután 5 órakor kezdődő előadásán — mintegy „lefordítja” a szobortorzók üzenetét, ugyanis azok szigorúan a korra jellemző módon meghatározott szabályok alapján készültek. Jelentés- és üzenettartamuk ma már szinte ismeretlen a nagyközönség előtt. Kép—Ernyő Szereptévesztett tévések Az elmúlt időszakban érdekesebb volt a műsor a televízióról, mint a televízióban. Az ügyeskedő riporterek úgymond rá is haraptak a médiakoncra. Hozzásegítettek mindehhez a zavarosban halászó szerkesztők. Bicskanyitogató beszélgetéseknek lehettünk tanúi — remélhetőleg egy felvonás végén. Az écákat javarészt a műsorvezetők dobták be. Úgy tetszik a televízió leköszönő elnöke egyre nagyobb hévvel élt is az alkalommal. Szénási Sándor riporter jóvoltából szerveződhetett másnapra is a végeérhetetlen, önkontroll nélküli búcsúbeszélgetés. Ugyancsak ő látta el dicséretekkel riportalanyát. Biztatván: aki ilyen kiválóan beszél, még fontos műsorok vezetője is lehet ott, ahol szétzüllesztett egy szervezetet. Tudományos alapossággal ferdítette el a lelkeket. Mert lám: a hajdani „fúj”-ozók, most a könnyeiket potyogtat- ták. Ki tudja, milyen indítékból érezte „erkölcsi” kötelességének Szénási a sok-sok köszönet, a dicsérő szózat tolmácsolását? A szereptévesztett műsorvezető alakítása megszívlelendő. Reméljük, hogy a személyi csatározások helyett ezek után valóban színvonalas műsorokat láthatunk. Hiszen valós információk után áhítoznak már régóta a nézők — tárgyilagos tálalásban. Elég volt a képi manipulációkból, a hazug szavakból! A béke elkötelezettje A tudós elkötelezettségéről és felelősségéről szólott a vasárnap esti portréfilm. Teller Ede élete és életműve egy korszakot ölel át. Három esztendős koráig szinte alig szólalt meg. Addig gyűjtögette megfigyeléseit. Am amint beszélni kezdett, azonnal kitárulkoztak különleges képességei. Szerinte a tudomány aranykora a második világháború kitöréséig tartott. Ami ezután következett, harc volt az emberiség megmentéséért. A hidrogénbomba atyja zsenialitását mindig a békéért vetette be. Nem rajta múlott, hogy oly sok szörnyűség történt mégis a világban. De talán rajta is múlik, hogy még nem pusztította el ezeddig magát az emberiség. Ő a védelem stratégiájának szolgálatába állította tudását. „Kard helyett pajzs” — ez a jelszava. Jó lenne, ha a politikusok is megszívlelnék szavait: „A védelem akkor hatékony, ha nemzetközi összefogáson alapul" . A két esztendővel ezelőtti amerikai film kissé késve érkezett hozzánk, de talán a legjobbkor. Hátborzongató volt A Kína-szindróma című amerikai film. Hét esztendővel a csernobili katasztrófa előtt egy filmes stáb megálmodta, mi lenne, ha... A film készítői akkor még valóban nem tudták, hogy egy véletlen baleset milyen következményekkel járhat. Éppen ezért játszhatták el az esetjátékot. Amely tulajdonképpen nem másról szólt — talán még az alkotók szándékától is eltérően — mint az újságíró szereptévesztéséről — Jane Fonda kitűnő főszereplésével. — A kommunikációs „nagyhatalom” alkalmazottja és á film készítői elhitetik önmagukról, hogy beleszólhatnak a dolgok menetébe. Fájdalom, de a riporter lelepleződik. Tudomásul kell vennie, hogy a huszadik század végén a cselekvés felelőssége elsősorban a tudósé. S a huszadik század végén a világ sokkal bonyolultabb. Erdó'si Katalin Kárpátaljai lágerköltészet Szolyvárói indultak... A kárpátaljai Szolyva városszéli ligetében egy kis emlékmű áll. Ezen a helyen 1944 őszétől 1945 tavaszáig internáló- és hadifogolytábor volt, amelyben magyar, német és más nemzetiségű férfiak sínylődtek. Közülük sok ezren éh- és fagyhalál, járványos betegségek áldozatai lettek, földi maradványaik az itteni tömegsírokban nyugszanak. Kerényi Gyula a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyik vezetője kísért el bennünket az emlékhelyre. Tőle tudtuk meg,„hogy itt megközelítőleg 30 ezren pusztultak el — büntetlenül. A 4. ukrán front 0036. számú határozata értelmében az itt élő német és a magyar nemzetiségű hadköteles személyeket külön csapatokban, listák szerint, konvoj alatt hadifogolytáborba kellett irányítani. Olyan „hadifoglyokat” is, akik még nem kerültek ki az iskolapadokból, például érettségi előtt álló gimnazistákat. Ez volt a háromnapos málenkij robot, a nagy becsapás, a nemzetirtás! Persze, nem a maguk szakállára cselekedtek, sztálini utasításra fogtak hozzá a „kárpátaljai lakosság megszűréséhez” a szovjet belügyi csapatok és az NKVD operatív csoportjai. Szolyva csak az egyik ilyen haláltábor volt. Elvitték Ukrajnába, Belorusziába, a Kaukázuson túlra, még Szibériába is az embereket. Sokakat kitelepítettek. Kevesen tudják, hogy Kazahsztán fővárosában, Alma-Atában ma 10 ezer magyar él. Nagy Jenő feketepataki deportált Tifliszből ír haza: „A hátam borsódzik, ha arra gondolok, hogy egy ilyen államnak lettünk a polgárai... Ödön bátyám is itt van. Ha a penészes kenyérből van feleslege, azt ideadja, ami itt sokkal finomabb, mint otthon a torta.” A rabok nemcsak levelet írnak haza, de verseket is. Fedák László kárpátaljai helytörténészt, mint a szovjet nép ellenségét 25 évre ítélték. Emlékezetben fogalmazta meg lágerverseit, s ki- szabadulása után vetette papírra őket: Te vagy, te vagy Sztálin Jóska / a gaz postarabló, / Véreskezű tömeggyilkos, / Hóhér, gyújtogató... / Ott lógsz majd a Vörös téren, / Tested szél himbálja, / Nem lesz ember a földtekén, I Ki téged sajnálna. Holozsi Károly beregszászi gimnazista volt. Halála előtt írta ezeket a sorokat egy ukrajnai munkatáborban: Felajánlom neked Jézusom az én szívem, / Gyámo- lítsd, őrizd meg reményem és hitem! / Tárd ki szívedet, áraszd ránk malasztodat, / Oszlasd szét felettünk Istenünk haragodat! Egy fogolytársa zenésítet- te meg Holozsi Károly versét. A kárpátaljai katolikus templomokban, miután a Himnuszt tilos volt énekelniük, ezt a dalt zengték helyette. Paskai bíboros látogatásakor ezzel az énekkel fogadták őt Munkácson. Ma már nem bűn magyarnak lenni ezen a tájon! — írja Nagy Zoltán Mihály. Az áldozatok megkaphatják a kegyeletes megemlékezést, a méltó temetést, emlékük megörökítésének lehetőségét. Ennek az új szellemnek jegyében kezdtek hozzá a lágerköltészet összegyűjtéséhez is. Egy csokor már újságokban, sőt egy részük kötet alakjában is megjelent. — Istenhez fohászkodva... címen. Érdekes és megrázó élmény lapozgatni benne.
