Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-11 / 8. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JANUÁR 11.. HÉTFŐ Munkába állhat harminc nyugdíjas Mindent egyszerre lehetetlen Búza Attilának nincsenek illúziói. — Kemény évnek né­zünk elébe — mondja az ócsaiak polgármestere, s köz­ben a jegyzeteit rendezgeti az asztalon. — A költségve­tésünket érezhetően megsínyli majd, hogy csökken a személyi jövedelemadóból ránk eső összeg. Ebből csak úgy tudjuk működtetni az intézményeket, ha jól átgon­dolt koncepció alapján osztjuk fel a pénzt, s csak a leg­szükségesebb beruházásokat finanszírozzuk. Na de mi a legszükségesebb? Nézőpont kérdése. A helyi Bo­lyai János Gimnázium tanárai­nak, diákjainak és a szülőknek az ősszel beindított iskolabőví­tési program második szakasza a legsürgősebb. Erre már ta­valy ráment 20 millió forint a közös kasszából, s ez évre is 30 milliót kell előteremtsen az önkormányzat, bár az is igaz, ennek mintegy felét az állam- háztartás visszatéríti. Az ivóvízhálózat kiépítése már nagyobb „falat” lesz, vi­szont ezt tényleg nem lehet to­vább halogatni. A víz minősé­ge rossz, a lakosság joggal tü­relmetlen. — Ezen a téren lépéselőny­ben vagyunk — derül fel az arca a polgármesternek, s már teríti is elém a majdani vízmű tervrajzait. — A község külte­rületén, északi irányban, a Ceg­lédi Vízkutató és Fúró Vállalat szakemberei elkészültek az első kútfúrással, 250 méter mélységben találták meg azt a vízréteget, mely minden szem­pontból megfelel az idevonat­kozó előírásoknak. A kút vízho­zama 1300 köbméter óránként, amit egy magyar szabadalom felhasználásával értek el. En­nek az a lényege, hogy lent, a föld alatt kialakítanak egy víz­zsákot, mely megnöveli a kút vízadóképességét és élettartal­mát. A kemény hidegek ellenére már elkezdték a második kút fú­rását is. A két kút összhozama hosszútávon biztosítja a község vízszükségletét. Ezzel egyidő- ben kijelöltük a víztorony és a derítőállomás helyét. Minden feltétel adott, hogy az alaprend­szer — a vízmű — ez év végé­ig elkészüljön. Vízmű tehát lesz. De mikor nyithatja meg a vízcsapot az ócsai polgár? Ebben az évben aligha. A 260 millió forintos nagyberuházás előreláthatóan ’96-ig tart, s még a legkritiku­sabb helyekre is csak jövőre jut el a vezetékes víz. — Maga a hálózat, illetve an­nak megtervezése csak azután kezdődhet, ha megalakult a Vízközmű Társulás. Valójában akkor derül ki, hányán is kíván­nak élni a lehetőséggel. Ócsán jelenleg ötszázan él­nek munka nélkül. Ezek jövője sem közömbös az önkormány­zat számára — mondja a polgár- mester —. Örömmel tapasztal­tam, hogy a FÉG ócsai konvek­torgyára kilábalt a gondokból, sőt olyannyira megvetette a lá­bát a piacon, ami hosszútávú ga­rancia arra, hogy az ott dolgo­zók kenyere biztosítva van. A napokban megkeresett az igaz­gatójuk, s könnyű, ülő munkát ajánlott harminc rokkantnyugdí­jas számára. Ez a nemvárt mun­kaalkalom jelentősen csökkenti majd a szociális segélyre szorul­tak számát, tehát több pénzünk marad más célra. — Polgármester úr, befejezé­sül engedjen meg egy szerény észrevételt. Borús homlokkal, kissé pesszimistán ült le a be­szélgetéshez. Most viszont úgy tűnik, derűsebb. — Valóban? Lehet. Az em­berek türelmetlenek — okkal vagy ok nélkül —, s akarva, nem akarva naponta szembesü­lök az általuk felvetett gondok­kal. Talán rám is átragadt a la­kosság türelmetlensége, ma­gam is mindent egyszerre, egyi- dőben szeretnék elrendezni, megoldani. Vizet, szennyvíz- csatornát, vízelvezető árkot, út­javítást, járdaépítést. Mentsé­gemre szolgáljon, erősen benne vagyunk a második félidőben. Szeretnék majdan úgy felállni a székemből, hogy minél keve­sebb restanciát olvashassanak a fejemre. Matula Gy. Oszkár Kis gépek a nagy hangárban Saját gépeik mellett egyre több kisebb utasszállító repülőgép is begördül az Air Service Repü­lőgépes Szolgálat budaörsi hangárjaiba. Az utóbbi évek­ben helikoptereik és merevszár­nyú repülőik egyre kevesebb időt töltöttek el a levegőben, így ritkábban kell azokat javíta­ni, ellenőrizni. Hogy a jól felké­szült szerelőcsapat ne marad­jon munka nélkül, vállalják más cégek légi járműveinek ja­vítását is. Képünkön egy Jet Stream hatszemélyes kis utas- szállító gépet tolnak be a javító hangárba. Hancsovszki János felvétele Herceghalmi örömök Falugyűlés előtt A tököli borotvás panasza Ha akkor nem fájt Herceghalmi Hírmondó cím­mel jelentette meg időszakos ki­adványát a helyi önkormányzat képviselő-testülete, amelyet díj­mentesen juttattak el a telepü­lés minden családjának. Az évi falugyűlés előtt így tá­jékoztatják a lakosokat a pol­gármesteri hivatal tevékenysé­géről s így biztosítják a nyilvá­nosságot. Az önkormányzati jelentés­ben olyan megvalósításokról esik szó, amelyekre bármelyik nagyközség büszke lehetne. 1992-ben átadták a közössé­gi házat, kiépítették a telefonhá­lózatot, megalakult a gázépítő­közösség és létrejött a csatorna­társulat. A telefonról és a gázról érde­mes bővebben írni, mert tanul­sága van a történetnek. Egy évvel ezelőtt senki nem gondolta komolyan, hogy min­den igényid lakásában működ­ni fog'a telefonkészülék. Orszá­gosan is szinte egyedülálló mó­don, a 15 százalékos közműfej­lesztési hozzájárulás (4500 Ft) és a visszafizetett kamat (1500 Ft) nélkül, öt hónap alatt 24 000 forintén minden igény­lő telefonhoz jutott. Az eset tanulsága az, hogy aki korán ébred fel, az köny- nyen jut telefonhoz, mert most már sokan szeretnének vonalat igényelni, rajtuk vi­szont már nem tudnak segíte­ni. A telefonkészülék után áhí- tozónak közvetlenül a MA- TAV-hoz kell benyújtaniuk kérvényüket és ott újra rangso­rolják az igényeket. A földgázprogram is rekord­gyorsasággal valósult meg. A zsámbéki úton' elkészült az át­adóállomás és már a tavasszal hozzálátnak a’’belső vezetékhá­lózat megépítéséhez is. Közel 200 családot örvendeztettek meg decemberben, amikor min­denkinek visszaadták a 15 szá­zalékos közműfejlesztési hozzá­járulást. Jól fogott az ünnepek előtt a 6750 forint. P. J. A törvénytisztelő állampolgá­rok csak hírből ismerik a falco­lást. A börtönzsargon szerint a szó öngyilkossági kísérletet je­lent, azt, hogy az elítélt valami­lyen eszközzel megsebesíti ma­gát. Olykor súlyos következmé­nyekkel járhat a próbálkozás, más esetben csak figyelmet, szánakozást akar kelteni az el­ítélt vagy előzetes letartóztatás­ban lévő ember. Két fiatalkorú: N. 1. és B. J. bejelentése szerint a Büntetés Végrehajtás Intézet kórházá­ban, Tökölön falcolás után nem kaptak érzéstelenítést, s úgy varrták össze a sebüket. Egyikük ügyészi meghallgatá­son arra panaszkodott, hogy a doktor úr, miközben ellátta őt, kijelentette: „ha akkor nem fájt, most se fájjon...” Az „ak­kor” arra vonatkozott, amikor borotvával szándékosan össze­kaszabolta a karját. A másik fiatalember pedig arról beszélt, hogy amikor vé­letlen baleset után ellátták, megkapta az érzéstelenítést, de falcolást követően ő is úgy járt, mint a társa. Beleizzadt, bele­szédült a fájdalomba, mire be­fejeződött az orvosi ellátás. A Fővárosi Ügyészség nyo­mozó hivatalának Pest megyei kirendeltsége orvosszakértő be­vonásával vizsgálja az ügyet. Az érzéstelenítésnek megvan­nak a szabályai a seb méreté­től, mélységétől és egyéb körül­ményektől függően. Az viszont kétségtelen, hogy fájdalommal nem lehet büntetni,még akkor sem, ha valaki szándékosan idézte elő a sérülését. Jó lenne, ha minél kevesebb lenne az öngyilkossági kísérlet, de ha mégis megtörténik, ter­mészetes, hogy az elítélt éppen olyan orvosi ellátásra jogosult, mint bármelyik törvénytisztelő állampolgár, aki véletlen bal­eset áldozata. ,, . A vagyonátadás egyelőre várat magára * A Pest Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vagyonátadását január 1-jétől tervezték megkezdeni. Ám ez egyelőre várat magára. Fésűs Ferenctól, Cegléd alpolgármesterétől megtud­tuk, hogy a Pest megyei Vagyonátadó Bizottság korábbi ha­tározata értelmében a települések területén lévő' közműva­gyon december 31-étól az önkormányzatok tulajdonába ke­rült volna. A PVCSV nyolc üzemmérnöksége vagyon átadá­sának pedig az volt a kritériuma, hogy mindenütt jöjjön lét­re egy-egy új szervezet, amelyik egyben jogi személy. A ceglédi üzemmérnökséghez tartozó tíz önkormányzat no­vemberben okiratot írt alá az önkormányzatok vízműveket üze­meltető intézményének alapításáról. Ezt a Belügyminisztérium illetékes osztályán bejelentették. Erről néhány nap múlva meg is érkezett a visszaigazolás. Egy bizottságot hoztak létre az üzemeltető intézmény irányí­tására — népességarányos képviselettel —, amelynek élére (egy korábban meghirdetett pályázat alapján) nyolc jelölt kö­zül Soltész Ferencet választották meg igazgatónak. Decemberben Budaörsön összehívták az üzemmérnöksé­gek megbízottait, s ekkor ismertették a vagyonátadó bizottság új határozatát. Eszerint a vonalas létesítmények átadásának időpontja július 1 -je lesz. A VÁB a mintegy harminchatmillió forint értékű működő vagyon átadását felfüggesztette. Ezt az­zal indokolta, hogy még nem minden üzemmérnökségen ala­kult meg elfogadhatóan az utódszervezet. Nincs kinek átadni a vagyont. E döntés miatt persze bosszankodtak az érintett cé­gek, akik már költségekbe is verték magukat. Cegléden hamarosan összeül az e területen érintett tíz tele­pülés polgármestere, kialakítja álláspontját, hogy mi legyen a következő lépés a jelenlegi helyzetben. Fésűs Ferenc vélemé­nye szerint — több üzemmérnökséghez képest — itt előrehala­dott a szervezés. Ám az is igaz, hogy egy-két technikai jellegű lépést még meg kell oldani. A hatósági engedélyek beszerzése — bár formaság — némi időbe telik. Az üzemmérnökség dol­gozóinak személyi kérdését is fontos rendezni. Még nincs az új intézménynek pénzügyi vezetője, apparátusa sem... Mind­ezek ellenére a ceglédiek képesek lesznek arra, hogy március l-jétől átvegyék a vagyont, s vele a tennivalókat. S közben az ivó- és szennyvízhálózatot zavartalanul tudják működtetni. f. f. Gyógyterápia A Szemlő-hegyi barlangról már felfedezése óta szőttek különleges terveket megszállott tüdőgyógyászok és bar­langászok. Miután az egyedülálló természeti kincs láto- gathatóvá vált, a nagyközönség számára, elindultak a gyógyterápiás vizsgálatok, melyek azt mutatták, hogy a barlang levegője kiváló hatással van a tüdő és légzési problémákkal küszködő betegekre. MTI Fotó: T. Asztalos Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom