Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-23 / 302. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP Mcafzlilmes fesztiválsikerek Különlegesen sikeres évet zárhat a Pannónia legelső vidéki stúdiójaként több mint két évtizede alakult s két esztendeje önálló Kecs­keméti Animációs Filmvál­lalat. A legrangosabb nem­zetközi fesztiválokon szer­zett díjaik igazolják, hogy a hazai filmszakma rendkívül mostoha körülményei elle­nére is hűek tudtak ma­radni törekvéseikhez, az egyedi filmhez, a hagyo­mányőrző, művészi igényű sorozatokhoz. Gannes-ban az idén csak egyetlen magyar rajzfil­met, Az utat választották be a versenyprogramba, amelyet műfajában a zsűri a legkiemelkedőbbnek mi­nősített. Bolgár alkotója: Nikolai Ivanov Kecskemé­ten, a stúdió ösztöndíjasa­ként készítette a produk­ciót. Novemberben Portu­gáliában, az espinhói. nem­zetközi animációs film- fesztiválon két kecskeméti rajzfilmes szerepelt a díja­zottak között: a legjobb gyermek- és ifjúsági filmért járó elismerést Horváth Mária Zöldfa utca 66. című alkotása, az öt-tízperces kis animációs mozik kategóriá­jában a legjobb filmért járó díjat Szilágyi V. Zol­tán Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat című műve érdemelte ki. December elején a bilbaói nemzet­közi dokumentum- és bö- vidfilmíesztiválon pedig a Kecskeméti Animációs Filmstúdió legújabb pro­dukciója, Miklós Árpád Szikra című munkája nyer­te el a legjobb animációs filmért járó díjat. Teleion-lelhigondozós Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiisme­reti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a 201-0011-es ^ telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. Változnak a buszjegyárak Cegléden az önkormány­zati testület döntött a he­lyi autóbusz-közlekedési dí­jakról. A határozat értel­mében 1993. január 1-jé- től egy menetjegy huszon­kettő, az egyvonalas havi bérlet négyszázhatvan, az összvonalas havi bérlet hatszáznyolcvan, míg a ta­nuló- és a nyugdíjasbérlet százhatvan forintba kerül. Tralfapox A Pest Megyei Rend­őr-főkapitányságtól ka­pott tájékoztatás szerint ma, szerdán, a megye közútjain nem lesz traf- fipaxos ellenőrzés. Videós program nyugdíjasoknak A Jákó Vera Magyarnó­ta Alapítvány, az Esti Hír­lap, a Pesti Hírlap, a Pest Megyei Hírlap és a Nap Tv december 26-án, dél­után fél 4-kor a Fővárosi Művelődési Házban vendé­gül látja azokat a nyugdí­jasokat, akik egyedül kény­telenek eltölteni a kará­csonyt, vagy úgy érzik, hogy egy családias közös­ségben együtt kívánnak lenni. Az ünnepség keretében mozivászonra vetítve, vi­deofelvételről láthatják és hallhatják Jákó Vera el­hunyt dalénekest (operett, sanzon, magyarnóta), a Magyar Nemzeti Cigány- zenekart és másokat. Mozi A nagykőrösi Arany Já­nos filmszínházban de­cember 25., 26., és 27-én este 6 és 8 órakor: Resz­kessetek, betörök! Színes, szinkronizált amerikai víg­játék. Hi S üMaTU A Kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban szerdán, pénteken, szombaton és va­sárnap este 7 órakor: A kaktusz virága. A RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Törvénykönyv. — 8.30: Hangszemle. — 9.05: Napközben. — 11.05: Válogatott perceink. — 11.35: Kicsi madár. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.50: Külpolitikai figye­lő. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió (ism.). — 13.30: A református egyház félórája. — 14.05: Klasszi­kusok mindenkinek. — 15.05: A Határok nélkül napló­ja.— 16.00: Délutáni krónika. — 16.15: Mindennapi gaz­daság. — 16.30: Zenefórum. Házimuzsika. — 17.05: Ma­gyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Jó éjszakát, gye­rekek! — 19.35: Esterházy Péter összeállítása. — 20.05: Népzenei emlékeim. — 20.30: Határok nélkül. —21.05: Kossuth-klub. Európa-stúdió. — 22.00: Késő esti króni­ka. — 22.30: Fórum. - 23.05: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. Zenés ébresztő. — 8.05: Sportreggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Apró-cseprő — gye­rekekről. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene-szó. — 10.55: Gordiusz plusz. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Napóra. — 12.00: Archív felvételeinkből. — 12.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: De­rűre is derű. — 13.30: Kedvencek a múltból. — 14.00: Pihenőidő. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyerhet. —18.00: Rockhullám. —18.30: Segíthetünk? — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Kölyök- rádió. — 19.35: Népdalkörök felvételeiből. — 20.00: Akit érdekel... az ünnepek. — 20.20: Karácsony Bécsben. — 22.00: Tövisek és virágok. — 22.40: A Taje Six ének- együttes felvételeiből. — 23.00: Hírek. Időjárás. —23.05: Sporthíradó. — 23.10: Naoforduló. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.05: Pódium. Thomas Bee- cham vezényel a Royal Filharmonikus Zenekar élén, — 10.00: Hírek. Időjárás. — 10.05: Szomorú a kará­csony, ha szegény az ember. — 10.34: Operaslágerek. — 11.00: Kamarazene. — 11.40: Magyar szerzők népze­nei feldolgozásából. — 12.00: Hírek. Időjárás. — 12.05: Hangverseny délidőben. — 13.50: Vera Franceshi Cima- rosa-szonátákat zongorázik. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.04: Rádiószínház. — 14.45: Concertino Praha ’92. — 15.07: Zenekari muzsika — 16.00: Hírek. Időjárás. — 16.05: Bolgár népmesék. — 16.35: Fúvószenekari hangverseny — 17.00: Metronóm. Zenebarátok órája. — 17.50: Most olvastam (ism.). — 18.00: Hírek. Időjá­rás. — 18.05: A magyar zene évszázadai. — 19.35: Gri- selda. — 20.00: Hírek. Időjárás. — 20.05: Halhatatlan magyar vers. — 20.26: Á Berlini Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye. — 22.00: Hírek. Időjárás. — 22.05: Barokk kamarazene. — 23.00: Fiók. — 23.30 Ar­turo Sandoval együttese játszik. — 24.00: Hírek. Idő­járás. — 0.05: 100 éve írták. — 1.28: Éji kamarazene. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.40: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növény­doktorral. — 6.00: A Reggel — közérzeti hírműsor. — 8.00: Közjáték. — 8.35: Napközi. — 12.05: Képújság. — 16.00: Képújság. — 16.05: Van benne valami ... — 16.40: A Mozart Alapítvány Fertődön. — 17.00: Délutáni egyen­leg. — 17.10: Megveszem ezt a nőt. — 17.40: Pénzvilág. — 17.50: IS — Anák és fiúk. — 18.20: Hol — mi? — 18.35: Álljunk meg egy szóra! — 18.45: Napközi —egy műsor, és valami más. — 19.05: AKTuális. — 19.35: Es­ti mese. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Fridérikusz-show. — 22.00: Közjáték (ism.). — 22.10: Central Express. — 22.55: La Sept. — 1.10: Híradó. — I. 15: BBC-híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 9.00: Műsorismertetés. — 9.05: Csak ha ugatok — Pil­lantás az ember legjobb barátjára. — 9.15: A strand­röplabda királyai. — 9.55: A torony angyalkája.— 11.25: Utazás a Holdba. — 12.15: Hazám — Altaussee. —12.25: Népzenei Magazin. — 12.57: Műsorismertetés. — 13.00: Gyermekkarácsony ’92. — 13.50: No, megállj csak! — 14.00: Elindultam Nyírpazonyból. — 14.20: New York olyan messze van. — 15.10: Kérdezz! Felelek. — 15.25: Anyák. — 15.40: A békeidők vasminisztere. — 16.40: Hírek. Időjárás. — 16.50: Nagy siker volt! — 17.45: Re­gionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.18: Zöldpont — 18.32: Denver, az utolsó dinoszau­rusz. — 18.54: Bach és Broccoli. — 20.30: Karácsony Bécsben. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.30: Karácsonyi feleség. RTL 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! — 9.00: Hírek. — 9.10: Férfi az Atlantisz­ról (am. sor.). — 10.00: Gazdag és szép (am. sorozat).— 10.30: Forró nyeremény. — 11.00: Rizikó — játék. — II. 30: Családi párbaj — játék. — 12.00: Az apám föl­dönkívüli. — 12.30: Aki tud, az tud. — 13.20: Kalifor­niai klán (am. sorozat). — 14.15: A Springfield-sztori. — 15.00: Kék.vér (amerikai sorozat). — 16.00: Beszél­getés. — 17.00: Ki itt a főnök? (am. sorozat). — 17.30: Borzasztó kedves család. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.45: Híradó. — 19.15: Robbanékony — magazin. — 19.45: Jó idők. rossz idők. — 20.15: Az a titkos va­sárnap. — 22.00: Tévétükör — magazin. 23.00: Dirk Bach-show. — 23.30: A Kína-tavi gyilkosság. — 1.10: Borzasztó kedves család. — 1.40: Mint a bumeráng. — 3.20: Beszélgetés. — 4.20: Robbanékony (ism.). — 4.50: Jó idők, rossz idők (ism.). — 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok (ism.). — 9.00: Hírek. — 9.05: Halló, Heino (ism,). — 9.55: Az ártatlan kiáltása (ism.). — 11.30: Szerencseke­rék (ism.). — 12.10: Gazdasági fórum. — 12.40: A nap tippje. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Te- lebörze. — 13.35: Kaliforniai nap alatt. — 14.30:Szom­szédok. — 15.05: Colbyék. — 16.00: UFO. — 17.05: Min­dent vagy semmit! — játék. — 18.15: Bingo — játék. — 18.45: Híradó. — 19.00: Sport. — 19.20: Szerencseke­rék. — 20.05: Időjárás. — 20.15: Nyugdíjasok. — 21.55: Akut. — 22.25: Beszélgetés. — 23.Ö0: Hírek, sport. — 23.35: A szarvasvadász. — 2.40: UFO (ism.), — 3.30: Műsorismertetés. FALUTÉVÉ Csütörtök reggel ismét kukorékol a kakas 5.40-kor a TV 1-en. A műsorból: Né­pi csíziók, időjárás, úthely- zet, lapszemle, faluhírek, agrárújdonságok, vállalko­zó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek, orvosok­nak, pedagógusoknak, civi­leknek és egyenruhások­nak — a vidéki Magyaror­szág polgárainak. A tervezett témák: — Karácsonyi kertész- tipp — Ponty- és krokodil­csemege — Karácsonyi vigadalom az állatkertben — Unneoi asztalunk — Kakashálózati híreink — Ádám- és Éva-köszön- tő Szerkesztő: Sándor Zol­tán. Műsorvezető: Präger György. A mi karácsonyunk A szeretet ünnepén te­gyük félre az ellentéteket, és egymás szavára figyel­jünk — ezeknek a gondo­latoknak jegyében invitál mindenkit A mi karácso­nyunk rendezvényére Szö­rényi Levente és Koltay Gábor, a Budapest Sport- csarnokba. Az ünnepi kö­szöntőt Endrei Judit és Antal Imre tolmácsolja. A december 26-i, szombati egész napos programban népszerű előadók lépnek fel. A Vendégvárás — csa- ládvárás műsorában Sára Bernadett, Cseke Péter és gyermekeik szórakoztatják a közönséget. A betlehemi csillag üzenete című kará­csonyi profán kantátát Bródy János, Deák Bili Gyula, Sebestyén Márta, Varga Miklós, Zalatnay Sarolta, Hegedűs D. Géza, Sasvári Sándor szólaltatja meg. A rendezvényen nép­szerű könnyűzenei együt­tesek és előadóművészek is közreműködnek. Az, ifjab­bak Kemény Henrik báb­színházának előadásait te­kinthetik meg, A kézmű­ves játszóházban a gyere­kek süthetnek mézeskalá­csot, készíthetnek asztali és ablakdíszeket, illetőleg rongybabát, és mesterke­zektől leshetik el a gyer­tyakészítés csínját-bínját. A mi karácsonyunk ren­dezvénye az Euro-Hungá- ria és a Nemzeti Alapít­vány támogatásával jött létre. Ünnepi jókívánság a váciaknak Vác város képviselő-tes- tülete és a polgármesteri hivatal a város valamennyi polgárának kellemes kará­csonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kíván. Kecskeméti Tv Szerda december 23. 9.00 —10.00: Képújság. 14.00— 15.00: Képújság. 17.30— 18.00: Müsorajánlat. 18.00— 19.00: EXTRA — Pl-víz Show (élő közvetítés). 19.00 —19.20: ALMÁRIUM. 19.20 —20.00: KUKUCS. 20.00— 21.00: Teleshop. 21.00— 22.25: Film: Törökfejes kopja. Magyar film (85 perc). 22.25—0.10: A Feke­te Doboz Szerkesztőség mű­sora. Csütörtök, december 24.: 9.00— 10.00: Képújság. 10.00 —10.30: EXTRA. — A szer­dai műsor ismétlése. 10.30 —11.30: Teleshop. 14.00— 15.00: Képújság. 15.00—• 16.00: Teleshop. 18.00—■ 20.00: TV4 produkció. 20.00 —21.00: A mi karácso­nyunk. 21.00—23.00: TV4 produkció folytatása. Péntek, december 25.: 9.00— 10.00: Képújság. 10.00 —11.00: A mi karácso­nyunk (a csütörtöki műsor ismétlése). 11.00—12.00: Te­leshop. 14.00—15.00: Kép­újság. 15.00—15.30: Műsor- ajánlat. 15.30—19.40: ATV Víkend. Víkend előtt. 19.40 —20.00: Soroló — Regio­nális szerencsejáték sorso­lása, 20.00—24.00: TV4 produkció. Szombat, december 26.: 8.00— 12.00: ATV Víkend. Családi magazin. 12.00—■ 13.00: Képújság. 13.00— 17.00: ATV Víkend. Dél­utáni ifjúsági magazin (DIM). 17.00—18.00: Kép­újság. 18.00—22.00: Szív Tv produkció. Vasárnap, december 27.: 8.00— 12.00: TV4 produk­ció csütörtöki műsorának ismétlése. 14.00—15.00: Képújság. 20.00—24.00: TV4 produkció pénteki mű­sorának ismétlése. Ceglédi városi tévéműsor December 25-én, pénte­ken este 6 órakor lcarácso- nyi ünnepi műsorral je­lentkezik a Ceglédi Váro­si Televízió. Az összeállí­tás előtt, 16 óra 20 perctől az Egy magyar nábob cí­mű magyar filmet vetítik. ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot .... példány­ban, és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: .......................................................... Cí me (város, község)......................................................... (u tca, tér): ............................................................. (e mel et, ajtó): .................................................. (i rányítószám): ...................................................... Az előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelent­kező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a ................. számú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nél­kül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: postahivatal, helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp., Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom