Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-04 / 286. szám
4 PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1992. DECEMBER 4., PÉNTEK 1 Vetélkedés Magdolnáért Jegygyűrű kerékpárút Miközben b honatyák az ország jövő évi költségvetése okán osztanak, szoroznak, ugyanezt teszik — persze kicsiben — az ön- kormányzati képviselők is. A hét elején TápiósZeesőn döntöttek néhány fontos, a pénztárcákat érintői kérdésről. Salamoni döntés Előbb a helyi iparűzési adó ügyét tárgyalták meg immár sokadszor. Korábban — még október végén —• közmeghallgatáson „szondáztatták meg” a közvéleményt. A helyi iparűzési adó az eredeti javaslat szerint azt jelentette volna, hogy az adózó az áfával csökkentett árbevételének két ezrelékét köteles befizetni a nagyközség Számlájára. A tervezet számításba vett minden vállalkozót: az alkudozás során az adó mértéke lecsökkent féi ezrelékre. Így is sokan kifogásolták azonban, hogy a bevételt igyekezik „megcsapolni” az önkormányzat, holott inkább a nyereséget kellene. Hitzen ha még veszteségre tesznek iparűzésit, az tényleg elűzi a vállalkozót. Aligha meglepő tehát, hogy a másfél száz szecsői „iparos" — legtöbbjük fuvaros, kereskedő — nem Ujjongott nagyon az ötletért. Ugyanakkor próbálták megérte-.i a nagyközségi kassza üres állapotának következményeit. Mert nagyok az igények Tápió- szecsőn is, ki kellene egészíteni az állami „büdzsé” Juttatásait. A képviselő-testület ülésén „salamoni döntés” született: az adó bevezetését egyelőre elnapolták, mondván, hogy az adótörvény várhatóan megváltozik. Addig várnak, ám akkor olyan adót vetnek ki, ami csupán a nyereséget érinti. A tápiószecsőiek céltámogatást pályáztak meg kerékpárút építéséhez. Magdolnatelep — errefelé nemes egyszerűséggel csak Magdolnának hívják — közel ezer lakója régóta kéri az út létrehozását. A kertes, de összefüggő beépített falurész ugyanis kiesik, elkülönül a település egészétől. Akik innen Sze- c sőre igyekeznek, azok csupán a forgalmas, kanyargós 31-es főútvonalon közlekedhenek. Magdolnatelep napjainkra csaknem összenőtt Szölősteleppelj vasút menti ikertestvérével, ami viszont Sülysáp közigazgatási gyámkodása alá tartozik. A icgyesség ára így aztán többféle veszély áll fenn, ha a két, más-más „családba" tartozó gyerek felcseperedik. Könns’en elcsábíthatják Magdolnát, ha nem visz kerékpárút mielőbb Szecső- re. Ez pedig komoly veszteséget okozhatna a nagyközségi közös kasszának, hisz — épp az előzőek, az iparűzési adó tükrében — sok vállalkozó vetette meg a lábát Magdolnán. Van már itt keresett tüzép. baromfikeltető, magán-sör- gyártó üzem, de még éjszakai bár is. Akár „jegygyűKöltségvetési gondok KóspaUagon Segíts magadon! Gendban vannak Kóspallag község önkormányzati vezetői. Nem szokások a panaszkodás, de a legutóbbi képviselő-testületi ülésen keserűséggel állapították meg, hogy igen nehéz pénzügyi cv elé néz a helyi önkormányzat. Csizmadia Vilmos polgár- mester nemrég még azt nyilatkozta lapunk munkatársának. hogy ebben az esztendőben biztosítva vannak a működési feltételek valamennyi önkormányzati költségvetéshez tartozó intézményben, és kimondottan büszke volt arra, hogy de- cem*>erben ki tudják fizetni a közalkalmazottaknak járó tizenharmadik havi fizetést. Legutóbbi találkozásunk alkalmával viszont gondterhelten jelentette ki, hogy 1993-ban az előzetes számítások szerint mintegy hárommillió forint hiányzik a jövő esztendei intézményi működtetéshez. Egy nagyobb település önkormányzatánál ez nem okozhat gondot, de egy olyan helységben, mint Kóspal- lag. nem számíthatnak külső segítségre. Helyi adókat nem tudnak kivetni. Pályázni fognak ugyan, de ez olyan, mint a kutya vacsorája. Ha megkapják, akkor jó, ha nem kapják meg, akkor viszont a jövő esztendőben nem lesz jutalmazás, nem lesz béremelés, és az is megtörténhet, hogy létszámleépítésre is sor kerül — akár az iskolában is. Ez pedig senkinek sem érdeke. Amennyiben sikerül pályázatok útján szert tenni különböző összegekre, úgy biztosítani tudják az alapellátást. Máskülönben örvendetes hírekről is tudósított Kós- pallag polgármestere. A jövő héten kerül sor a teljesen felújított naoközis konyha műszaki átadására, amely kultúrált körülményeket biztosít az itt étkező gyermekek és felnőttek számára. Ugyancsak örvendetes lény, hogy saját erőforrásokból sikerűit elkészíteni a tornatermet, amely régi óhajt fog kielégíteni. Hogy nem könnyű a helyi önkormányzatoknak, azt elismeri mindenki, de éppen a kósoailagiak áldozatos munkájával elért sikerek bizonyítják, hogy az új, ön- kormányzati rendszerben a lelkiismeretes lokálpatrióták megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyek révén eleget tudnak tenni feladataiknak. Papp János rűnek” is felfogható ilyen értelemben a tervezett s jövőre mindenképpen elkészülő kerékpárút. A „jegyesség” legalább hatmillió forintjába kerül a szecsői önkormányzatnak, ezért adtak be céltámogatási kérelmet de a maguk részét már betették az 1993-as költségvetési elképzelésbe. Költségvetés — gáz nélkül A teljes koncepció kialakításánál mintegy 130 millió forint bevételével és kiadásával számolnak Tápió- szecsőn. Ennek legfeljebb tizenkét százaléka marad meg fejlesztésre. A költségek közül „legnagyobb falatnak” a földgázprogram tűnik, amire a Fővárosi Gázművek dolgozott ki tervet. Ennek nyomán 14 település — Senye, Gomba, Káva, Nagykáta, Pánd, Sülysáp, Szentlörinckáta, Szentmártonkáta, Tápió- bicske, Tápióság, Tápió- szecső, Tóalmás, Űri — egy közös, nagynyomású acél gerincvezetékről kapná a gázt. A finanszírozáshoz 1993-ban és 1994-ben egyaránt 300-300 millió hitelt kell hogy igénybe vegyenek az érintett települések. Ebből Tápiószecsőt mintegy 45 millió forint terheli majd meg. de szerencsére — mondják a képviselők — csak két év múlva kezdődik a törlesztés, s egy évvel a második évezred utá fejeződne be. Azaz a jövő évi költség- vetés még „gázmentes” lehet.. . Végül egy szokatlan kérdésben döntöttek a képviselők. Előleggel támogatják meg Ofella Sándor nyugdí- jos népművelő „Kék szivárvány” című könyvének n.vomdai kiadását. így hát egyelőre nyugodtan alhatnak Szecsőn az iparosok, hamarosan földgázzal fűtenek. megjelenik a Kék szivárvány, s bizonyára Magdolna sem csá- bul eL Mint a mesében, pedig csak egy település költségvetését tervezgetik az arra illetékesek. Tóth Ferenc Kevesebb bűncselekmény Nagyhalán Járőreinek a városvédők Elegendő segítség híján árvának, elhagyatottnak érzik magukat a nagykátai városvédők. Legalábbis ez derüli ki a városvédő egylet legutóbbi szolgálategyeztető megbeszélésén. Az esemény évzáró közgyűlésnek is beillett. Kiss Lajos titkár a tényeket sorolta beszámolójában. Évi nként 80-100 éjszakai szolgálatot szerveznek meg saját gépjármüvekkel, az üzemanyagköltséghez támogatást ad az önkormányzat. Nagykáta városában 50-70 személy munkájára számítanak, akik természetesen tagjai az egyesületnek. Nagyobb létszám kellene, legalább másfél száz ember: hiányoznak még a vállalkozók — persze tőlük anyagi segítséget is igénveine az egyesület. Gazda Sándor kisgazdapárti elnök. képviselő-testületi tag kivételével a kisváros vezetői sem mutatnak túl nagy érdeklődést az önkéntes egyesülés iránt. Bajdik József elnök arról panaszkodott. hogy szakmai — jogi — menedzselést várt volna el a hivatali apparátustól például a működéshez szükséges hivatali okmányok beszerzése idején. Vagyis nem feltétlenül a pénz hiányzik, egy kicsivel több törődés is sokat segítene. A megalakulás óta tizennégy tagot zártak ki soraikból a városvédők fegyelmezetlenség. a szolgálat elhanyagolása miatt. Kezdetben úgy gondolták néhán.yan. hogy elég, ha ott a nevük a listán. Am amikor jár- őrözni hívták őket. kibúvót kerestek a feladat alól. Nagykáta város közbiztonságáról nem lehet úgy beszélni, hogy a csütörtöki és szombati piaci napokról ne essék szó. Főleg az ünnepi vásárlások lázában egyre több itt a kül- és belföldi zsebtolvaj, az óriási tumultusban nehéz vigyázni a rendet s kiszűrni a jómadarakat. A virágzó „KGST-piac” városszélre való kilakoltatásának lehetőségéről mostanában tárgyalt a helyi képviselő-testület. A rendőrség egyértelműen olyan szakvéleményt adott az ügyben, hogy a piacot ki kell telepíteni, mert csak úgy tudják garantálni a megfelelő közbiztonságot. Az ülésen a döntés alkalmával azonban nem érvelt senki a sokak szemében népszerűtlen lépés megtétele mellett. A rendőrség sem. mert — úgv hírlik — nem kaptak meghívót az eseményre. A képviselők pedig nem vállalták a rizikót, maradt a KGST- piac az eddigi helyén. Törhetik hát a fejüket a hivatásosok és a városvédők egyaránt, mert a szolgálatban levőknek ugyancsak akad itt dolguk. A helyzet ilyen alakulása ellenére a rendőrség most jelen levő képviselője pozitív tendenciáról számolt be a bűncselekmények városbeli alakulását illetően. Nagykátán — éppen a városvédő egyesület működése, azaz 1990 óta — a megyében egyedülálló módon folyamatosan csökken az elkövetett bűncselekményen száma. Vagyis 1990-ben 323. 1991-ben 253, 1992-ben eddig 208 bejegyzett, eset történt. Az bizonyos, hogy közös — önkormányzati, rendőrségi. városvédői — odafigyeléssel a statisztika még kedvezőbb lehetne. A vacsorával zárult összejövetel hangulata mindenesetre ilyen reménykedésre adott okot. (tőül) A MEGYEHÁZÁRÓL JELENTJÜK Ülésezett az idegenforgalmi albizottság Három lényeges kérdést tárgyaltak meg tegnap a Pest megyei közgyűlés idegenforgalmi és műemléki albizottságában. Megbeszélték a következő esztendő idegenforgalmára fordítható pénzügyi keretek várható alakulásáról szóló javaslatot. Ennek alapján az a vélemény alakult ki. hogy összességében elfogadható a tervezet, hiszen ebben a pénzszűke világban már az nagv dolog, ha biztosítani tudják az idegenforgalmi és műemlékvédelmi feladatok ellátását Megyei hozzájárulást javasoltak az idegenforgalmi információs irodák jó körülmények közötti működtetéséhez a településekké! kötött együttműködési megállapodás alapján. Amennyiben a közgyűlés elfogadja az albizottság javaslatát. akkor zavartalanul fognak működni a váci, a szentendrei, a visegrádi irodák, és 1993-ban új információs irodákat tudnak létesíteni Ráckevén. Gödöllőn és Cegléden. Szintén kiadásokkal jár a megyei idegenforgalmi koncepció elkészítése. Erre a feladatra két és fél millió forintot szeretnének elfogadtatni a közgyűléssel. A megyei önkormányzat jövő esztendei költségvetéséből 500 000 forintot fordítanak majd az elképzelések szerint az idegenforgalmi szakszemináriumokra, továbbképzésre és kiállítások szervezésére. Az albizottság javasolta, hogy hozzanak létre 5 és fél millió forint értékben idegenforgalmi alapot. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy 4 millió forintot szeretnének befektetni a megyei kerékpárút-hálózat fejlesztését szolgáló tervek finanszírozásába és másfél miliő forinttal akarják támogatni a megyében levő idegenforgalmi szempontból fontos erdei vasutak folyamatos működtetését. Létrehozzák a Műemlék- védelmi Alapot is, amelyből támogatni szeretnék a veszélyeztetett műemlékek megmentését és felújítását. Az idegenforgalmi és műemléki albizottság tagjai megvitatták az SZMSZ-nek az idegenforgalmi és műemléki albizottság feladataival való kiegészítési javaslattervezetet, amely többek között előirányozza a megye idegenforgalmi koncepciójának az elkészítését, a megyét bemutató idegen- forgalmi kiadványok véleményezését és elkészítését, az idegenforgalom szempontjából fontos információs irodák létesítésének és működtetéséne’: segítését, a kapcsolattartást az idegenforgalmi szervekkel és szervezetekkel. Dönteni nem döntettek, de tudomásul vették Mészáros György bizottsági tag immár írásban is megfogalmazott lemondási nyilatkozatát. Máskülönben határozat- képtelen volt az albizottság ülése, mert a tisztelt bizottsági tagok nem jelentek meg. Ezért írtuk azt. hogy megtárgyalták ugyan a napirendi pontokba foglalt témákat. d» nem tudtak döntést hozni. Remélhetőleg erre is sor kerül a következő bizottsági ülésen. P. J. Egészségnevelési napok Tápiószecsön Vitaminsaláta szójafasírttal Tápiószecsön hagyományosan a téli szünet előtt rendezik meg az egészség- nevelési napokat. A forgatókönyvet rendszerint — így volt ez most is — az iskolai Vöröskereszt, a diáksportkör, az óvoda, a Damjanich Művelődési Ház állítja össze. Az elmúlt hét péntekén jelvény készítésével indult az eseménysorozat: a feladatok végrehajtását zsűri pontozta. A felső tagozatos iskolai osztályokból összeállított háromfős csapatok terítési versenyen mértéit össze tudásukat, száraz virágból, tobozból készítettek asztaldíszt. A nyers vita- m insaláta „megkomponá- lásába” viszont egy-egy szülő is beszállhatott, hogy együtt nyerjék el a szigorú ponlo7.ó — ez esetben Uhe- reczky Pálné igazgatónő — kegyeit. Az egészséges táplálkozásra hívták fel a figyelmet, amikor gyógyteát, szójafasírtot kínáltak a vendégeknek, ami természetesen ugyancsak a versenyzők készítménye volt. Az osztályok párnaeladásban is igyekeztek minél több pontot szerezni. A kis díszpárnáik értékesítéséből összejött pénzt a Heim Pál Gyermekkórház Beteg Gyermekeinek Megsegítéséért Alapítvány javára adták át. Sokan vettek részt a „Mindenki egészségéért” jelszóval indított .játékos vetélkedőn. Megint mások az elsősegélynyújtásról, természetgyógyászatról, a kozmetika titkairól hallgattak tanulságos előadásokat. A művelődési ház Páva klubjában az időskorúak helyes táplálkozásához adott tanácsokat a szakember. Szombaton sokan beneveztek — gyerekek és felnőttek egyaránt — a „Fuss a betegekért” futóversenyre. Hétfőn a középső csoportos óvodásoké volt a sportcsarnok, december 7-én a nagycsoportosok következnek. Ugyanitt persze a felnőtteknek is szerveznek programokat. A Páva klubban pedig bárki megtekintheti az egészségvédelmi rajzpályázat alkotásait. Az egészségnevelési napok versenyeinek összesített véeeredménve szerint a 6/b osztálv lett a legjobb csapat Tápiószecsön. Ám mindenki nyert, aki ott volt a színes eseményeken. (tóih) Nyáregyház! falugyűlés Nagy érdeklődés kísérte a nyáregyházai közmeghallgatást, amelyet a héten tartottak a községben, s amelyen több mint száznegyvenen vettek részt. A képviselő-testület tájékoztatta a lakosságot az idén elvégzett munkákról, illetve a jövő évi közmű- fejlesztési tervekről. Többek között szóba került a vezetékes gázellátás lehetősége, az ivóvízhálózat bővítése, a szennyvíztisztító berendezés kialakítása és a telefonhálózat kiépítése. A több településrészből álló községben legközelebb december 7-én. délután tartanak falugyűlést a felsőnyáregyházai Tófenék vendéglőben. T. Á.