Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31 / 307. szám
•.sK'Vfc&ií-f SZILVESZTER 1092. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK DEMSZKY A ttiTTÉRBEN Miért volt sok rendőr Tatabányán ? A közvéleményt erősen íelkavaró ügy hátterére derült fény a napokban. Mint ismeretes, a tatabányai Turul-avatási ünnepségen a köztársasági elnököt megerősített rendőri védelem óvta. A várost egy nappal az események előtt lezárták, s a helyiek sem tudtak felmenni a hegyre. Sokaknak érthetetlennek tűnt ez a fajta fokozott óvatosság, ám az okok eddig nem voltak ismeretesek. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere azonban lapunk kérésére kötélnek állt, s készségesen elmondta az ügy hátterét. A szálak még június végéig, a szabadság napjáig nyúlnak vissza — kezdte a főpolgármester. — Emlékezetes, hogy akkor az ön- kormányzat ragyogó ötletét sikerült megvalósítanunk, néhány napra egy hatalmas lepellel letakartuk a gellérthegyi Szabadság-szobrot. A hatás any- nyira jó volt, hogy valakik megirigyelhették az ötletet, a lepel ugyanis október elején eltűnt a városházáról. Meggyőződésem, hogy bűncselekmény történt, valakik ellopták az anyagot. Nem is hoztuk nyilvánosságra, úgy gondoltuk, nem zaklatjuk ezzel is a közvéleményt. Amikor azonban a Turul-ünnepség előkészületei folytak, megváltozott a helyzet. Tudomásunkra jutott, hogy valakik le akarják takarni a madarat, alatta az államelnökkel. Ezért lopták el a leplet! S mi — biztonsági okokból — érthető, hogy vigyázni akartunk demokráciánkra és a Demokratikus Chartára. Még belegondolni ts rossz, mi lett volna, ha megvalósul a frivol terv — nemcsak ápol, hanem eltakar. (Székely) Aforizmák Lapos tetejű kutyaól: vauhaus. Ha uralkodni tudsz önmagadon, akkor eggyel szaporítod azok számát, akik uralkodnak rajtad. A civilizáció fejlődése mindig az árszínvonal fejlődőié mögött marad. Munka helyett édes a pihenés. Akkor vetjük meg a pénzt, ha kevés. Ami nem tud elromlani, az megjavulni sem tud. Minél kisebb pozícióban van valaki, annál nagyobb Jelentőséget tulajdonít önmagának. Mielőtt végleg elfogadnál egy kéziratot, sózd rá a malik szerkesztőre. Estefelé szebbek a nők. A magyarok legkárosabb szenvedélye a vendégszeretet. Már a véletleneket sem tervezik. A termelési értekezlet elősegíti a termelés visszaesőiét. Jó tudni, hogy minden eredetinek vélt ötletünket valahol valakik már megvalósították. Akik a vérünket szívják, úgy gondolják, megkövetelhetik, hullassuk értük, ami megmaradt. Könnyebb eldönteni, mit tegyünk, mint eltalálni, mikor. Ha kővel dobnak meg, és kenyeret dobsz vissza, akkor ezzel ékesen bizonyítod, hogy erkölcsileg felettük állsz, és a következő követ azzal a jóleső érzéssel fogadhatod, hogy nem haragból dobták, hanem kenyérért. A nők könnyebben viselik cl a férj, mint a pénz hiányát. A magyarságot a széthúzás tartja össze. Bánó Attila ECY FODRÁSZNŐ PÁLYÁT MÓDOSÍT Valami a giliszták körül Egy időben úgy tűnt, hogy nagy üzlet lesz a bio- giliszta-tenyésztés, és sokan berendezkedtek arra, hogy ezzel kiegészítik a jövedelmüket. Ám ahogy múltak a hónapok, kiderült, hogy jóval több az aprócska állat, mint az irántuk, illetve a biohumusz iránt mutatkozó kereslet. Ez adta az ötletet egy fővárosi fodrásznőnek arra, hogy a frizurák helyett inkább a tenyésztőkkel foglalkozzon. Ami azt illeti, alaposan felkészült a témából. Egy füzetben (amelyet később bűnjelként lefoglaltak) kijegyzetelte a gilisztákra vonatkozó legfontosabb adatokat. így felfegyverkezve megszerezte a tenyésztők nevét és lakcímét, majd egy kft. tagjának kiadva magát, üzletet ajánlott. Elmondása szerint egy osztrák cég jó árat fizetne a gilisztákért, de csak akkor, ha igazolni tudják, hogy megfelelő a minőség. Felajánlotta, hogy elvégezteti a vizsgálatokat, de természetesen nem ingyen. A fodrásznő annyira bízott magában, hogy egyik településen még az állatorvost is felkereste, és üzletet ajánlott neki. A doktor úr rövid beszélgetés után rájött, hogy valami bűzlik a giliszták körül, és leleplezte a csalást. (gáJ) TÁRGY- Esetek KALAP Sző szerinti értelemben főhelyet foglal el az életünkben amennyiben a főn a helye. Ahányféle fő, annyiféle kalap, de igazi változatosságukat mégsem ez adja. önző és téveteg hitünk szerint a kalap azért van, hogy bennünket szolgáljon, de ez csak afféle ostoba emberi rögeszme. Mint akármelyik tárgynak, a kalapnak is megvan a maga önálló élete, céljai vannak, ambíciói. Társadalmi berendezkedésük nagyon hasonlatos a mienkhez, de ez a látszat nem szabad megtévesszen bennünket, mert míg bizonyos kalapok éppúgy illenek azonos méretű fejekre, függetlenül azok tartalmától, nem minden fej illik ehhez, vagy ahhoz a kalaphoz. Hogy világos legyen, a kalap választja ki a fejet és nem fordítva. Hogy még világosabb legyek, mindig a fejet próbálják bele a kalapba. Egy veritábilis nyúlszőr kalap, ismerve az én anyagi helyzetemet, soha nem szegődne a fejemre. Egy szerény és mértéktartó filc már igen. A kalapok kevés kivétellel tisztességtudók és jó modorúak. Nevelőmunkájuk során erre okítják viselőjüket is. Mert például lehet-e tisztességesen köszönni kalap nélkül? De sikereinket, erényeinket is kalap jelzi. Tőlük származik az a mondás is, hogy „le a kalappal előtte”, amivel mindig valaki megbecsülését fejezzük ki. Persze vannak deklasszálódott kalapok is, zsíros karimájú koldussüvegek, de hát efféle jelenségek minden társadalomban előfordulnak. KANÁL Csodálatos képzetek jutnak róla az ember eszébe. Rendkívüli levesek, olyan zupák, amelyek után megnyalja az ember... de hál most másról van szó. A kanálról, erről a nőnemű csodáról, amelyet megmentünk a javakban, hogy aztán általa magunkévá tehessük őket. A kanál, ha üres, akkor 12 egy tucat. De ha tartalommal töltik meg, célt és értelmet adunk nekik, min- denike egyéniséggé vá.to- zik. Mint általában a nőnemű lények, a kanalak is roppant változatosak, ami nemcsak küllemükben, de egyéb sajátosságukban is megmutatkozik. Még a vásári ponyvákon fellelhető közönséges fakanál is ahány, annyiféle. Űjabban már olyannal is találkozni, amelyik teljesen lapos és lyuk van a közepén. A múló divat és a gasztronómiai perverzitásnak ezek az egyedei, amelyekben gusztustalanul túlteng a női jelleg, nem a legjobb optikában láttatják a fajtát. Diszkrét öblösségük épp elegendő az említett jelleg hangsúlyozására. Mohóság és telhetetlenség tükröződik némely merítőkanálról. Az ilyenekkel nem is tudunk olyan közvetlen, bensőséges kapcsolatot kialakítani, mint teszem azt, egy tisztára szido- lozott alpakka levesessel, amit oly szívesen és gyönyörrel emelünk ajakunk- hoz. A fajta vadhajtása a cipőkanál. Ezek alantas ténykedéseiről most ne is ejtsünk szót! Annál inkább a tortáskanalakről, amelyekkel oly édes az együttlátás amelyek az ínyenceket mindig rendkívüli élményben részesítik. PAPLCS Ez a csodálatos lábbeli jószerével azzal vívta ki rangját, hogy képes bárkit is hőssé avanzsálni. Míg hajdanán jobbára női viselet volt, ma már minden valamirevaló emberneK van papucsa, és ha már van neki, használja is. A papucsok, mint tudjuk, különböző neműek. A nőnemű papucsok pomponosak, masnisak, gallérosak, egyszóval díszesek és színesek A hímneműek jellemzője a keresetlen egyszerűség. Ebben, mármint jellegében, mindkét nembeli papucs a viselőjét jellemzi. A papucsok élettartama fölöttébb változó. Míg az ember esetében általában a nőnemű lények élnek tovább, papucsoknál ennek épp a fordítottja igaz. A női papucsok korán öregszenek. Amikor az azonos korú hímpapucs legszebb férfikorát éli, nőnemű társa jobbára már arra sem jó, hogy kisétáljanak vele a kert végére. Ilyesmire egyébként hímpapucs csak ritkán adná a fejét; nem lófrálós fajta csendes, szerény, jóra- való, otthonülő. Női papucsok nemegyszer Ynég a kapu elé is kimerészkednek, némelyike meggondolatlanul a sarki trafikos- hoz és a szomszédos közértbe is be-benéz, de láttam én már papucsot presszóba is eljárni. Mondanom sem kell, az ilyen papucsnak kevés a becsülete. A papucsok mindent látnak és mindent tudnak arról, ami viselőjükkel megesik, de diszkréciójuk határtalan. Nem fecsegnek ugyan, de a benyomások hatására gyakorta szétszórttá válnak. Arról nem tudni semmi pontosat, hogy lenne közöttük valamiféle érzelmi kapcsolat, annyi viszont bizonyosnak látszik, hogy alapos ellenérzés munkál bennük az ellenkező nembéli papucs viselője iránt, s egyik is, másik is arra törekszik, hogy amazt ’ maga alatt tudja. KÖNYV Nosztalgiával és elszoruló szívvel gondolunk ma azokra a csodálatos régi időkre, amikor a könyveket még kőtáblákra írták. A férfias kor széttéphetet- len relikviáit már csak legendák örökítik az egymást követő nemzedékek egyre sajgóbb emlékezetében. Persze, akkor az olvasóknak még volt képzelőerejük. Elég volt annyit a kőtáblára vésni, hogy ne paráználkodj, legváltozato- zatosabb sziporkáiban is Fáj, mint egy kitüntetés Lapuly strázsamester azon az álmos, téli reggelen a konyhában üldögélve hatalmasan elbődült: — Anyjuk! Embert megyek menteni! Döntését hosszas belső tusakodás, vívódás előzte meg. Lapuly strázsamester ugyanis elégedetlen volt a világgal és a világban betöltött szerepével Esz dolgában ugyan nem állt valami fényesen, tán a hét szűk esztendő idején született, azt azonban világosan látta, hogy az évek múltával az emberek elismerő pillantásának melegében egyre kevesebbet sütkére- rezhet. Ráadásul a testületen belül is, főképp a fiatalok körében, elnéző, vállon veregető magatartást tanúsítottak személye iránt. Az említett revelációsze- rű megvilágosodás azon a havas reggelen, kínzó fogfájás közepette érte. ö, aki nem volt ijedős ember, hiszen hosszú szolgálati ideje alatt jó néhány csirkefogót fenéken billentett, betegesen félt az orvosoktól. Az odvas fog már napok óta kínozta, égy-egy nyilallás- kor csillagokat látott. És ekkor váratlanul az egyik csillagocska fénylő, mosolygó kitüntetéssé változott. Mint egy hópehely, hullott elgyötört arca felé, sőt még hang is kísérte útját: Indulj el életet menteni! A szerencse melléd szegődik utadon. Ahogy a látomás és vele a fájdalom semmivé oszlott, a megkönnyebbült strázsamester lázasan öltözködni kezdett. Biztos, ami biztos, egy jókora du- rungot is magához vett Bejárta a kisváros minden utcáját, zegét-zugát, de semmi érdemlegest nem tapasztalt. Sehol egy segélykérő pillantás, se tűz, se víz vagy egyéb kár. Már a városon kívül járt, a folyó hídján, amikor a sodródó jégtáblák között úszó — ő úgy látta, fudokló — férfit pillantott meg. „Ez az én emberem” — villant át az agyán. Hamarjában csónakot, evezőt kerített. — Elvtársam, én magát megmentem — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon —, szálljon a csónakba! — Na, de kérem, én Si.il — próbált az ellenkezni, azonban nem fejezhette be a mondatát, mert a Lapuly strázsamester durungja lesújtott. Ugyanis, miként azt minden elsősegély-oktatáson gondosan elmagyarázzák, a hadonászó fuldoklót a pánik elkerülése végett tanácsos elkábítani. Azonban a habokból felmerült férfi gyenge hangon tiltazokni akart. — Én Si... rilla ... va ... — Rilla, trilla, lári-fári — dörmögte maga elé a strázsamester, miközben erős marokkal. a csónakba emelte az áléit embert. A parton már jókora csődület figyelte az izgalmas jelenetet. Szirénázva a mentő is megérkezett. Ahogy a csónak orra a parti hóba fúródott, a hős strázsamester 'elrikkantotta magát: — fotó, vaku, labor ide! — A fényképezőgépek kereszttüzében feszesen állt, és újólag sajgó ábrázatára könnyed mosolyt csalt. A tömegben észrevett egy fiatalembert, aki zsebéből gyűrött noteszt és go- sólytollat halászott elő. Magához intette. — A helyi lap tudósítója vagyok, és azt szeretném kérdezni... — kezdte mondandóját az ifjú tollforgató. Lapuly strázsamester azonban közbevágott. — Ne kérdezősködjön! Üljön ide mellém, máris diktálom. Németh Zsolt képesek voltak feleleveníteni magukban a bujaságot, ennek minden szépségével, izgalmával és tragikumával együtt. Ma kisasszony- és delnőregények gyötrő sorozata rohan reménytelenül e tőmondat titkai után kutatva. O tempóra, o mores! — Ó idők, ó erkölcsök! — mondotta volt szegény Cicero, még mielőtt nyomda- technikai műszó lett volna belőle. Vagy milyen feszes, tömör, mégis remekbe szabott jellemzéssel fejezte ki a könyv, a számító-csábító lelki vívódásait, aki attól sem rettegett vissza, hogy felebarátja szolgálólányát és ökrét, esetleg még a szamarát is megkívánja. A mai, gyakorta fölösleges részletekbe bonyolódó krimit és a horrort egyetlen kurta tőmondat képes volt a legárnyaltabb tökély- lyel kifejezni: Ne ölj! — amiben az is benne van, hogy a vámpír tulajdon lelke és a törvény keménysége között őrlődve végül is akasztófán vagy egy nyirkos börtöncella mélyén végzi. De hát hol van már a mi hajdani, híres fantáziánk? Elég csak rápillantani a könyvstandok terhesen gazdag választékára, a képzeletvesztés e bőséges bizonyítékaira, máris okunk van az elkeseredésre. Letörtem s Rousseau-t paraf- razálva csak azt mondhatja a tiszta lélek: Vissza a kőtáblákhoz! KEFE Nincs olyan ház, ahol elő ne fordulna, mégpedig á legnagyobb változatosságban. Társadalmuk fölöt- téb tagozódott. Hogy aztán a ranglétrán melyik hová kerül, az már a neveltetésükön múlik. A folyton fejlődő világ csaknem teljesen megszüntette azokat a sanyarú viszonyokat, amikor egy kefének súrolnia kellett, de még szép számmal akadnak olyanok, akiknek alantas munkát kell végezniük, gondoljunk csak a cipőkefékre. A ruhakefénél már más a helyzet. Szolid polgári létét talán csak a fogkefe nem irigyli. A fogkefe. amely mind közül a- legelőkelőbb, ezért az emberrel is a legbensőségesebb a viszonya. Azért fogkeféje válogatja. Ha statisztikát készítenénk arról, hogy a nők, avagy a férfiak iránt vonzódik inkább a fogkefe, a végeredmény nem lenne kétséges. A férfiúi attribútumokkal gazdagon megáldott fogkefe szívesebben áll ápolt szépasszonyok pöttyös pohárkájában, mint a kézmosó peremén feledve, mosdatlan zsilettpengék és habzó pamacsok társaságában. Nem is tud igazán meghitt viszonyba kerülni a férfiakkal, mégpedig az összeférhetetlenség okán. Mert túlzott hasonlóságuk némely dologban ezt eredményezi. Ez olykor rivalizáláshoz is vezet kettejük között. Hány férfi lenne szívesen fogkefe, ha tehetné. Napjában kétszer-háromszor is kézbe vennék, illatos krémekkel fenegetnék. És azok a ritmikus mozdulatok ... ki-be, ki-be, fel-le, fel-le, aztán körkörösen, ahogy ezt a szabályzat előírja. De hát hol állnak a férfiak a fogkefétől. Az a merev, de mégis, rugalmas nyél, az az ínycsiklandó sörte. Még jó, ha partfísnak megfelelnek. Paizs Tibor
