Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VOrjíV. Kg. 1992. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK III. Ápolónők C sak az érzi igazán, milyen fontos az ápolónő szerepe a gyógyításban, aki már volt kórházban. A beteg a nővérkével van napi kapcsolatban, s nagymértékben függ tőle hangulata, közérzete. A nővér együttérző készsége, kedvessége, türelme, emberszeretete már elég ahhoz, hogy a beteg ne érezze magát fölösleges tehernek. Biztonságérzetéhez azonban ennél többre van szükség: akkor bízik igazán a gyógyulásban, ha érzi, hogy akik foglalkoznak vele, akikre ő rá van utalva, szakképzett, gondolkodó, döntésképes emberek. Akik tehát megfelelnek az elvárásoknak, azok számára ez szép és hálás munka. Sajnos azonban az elmúlt évtizedekben az egészségügy abban a kényszerhelyzetben volt, hogy — mivel az emberközpontúnak nevezett szocializmusban épp azokat becsülték meg legkevésbé, akik az emberekkel foglalkoztak — olyanok is kerültek a pályára, akiket választáskor nem a hivatástudat vezérelt. Sok tizennégy éves esett ugyanis abba a hibába, hogy azért jelentkezett egészségügyi szakközépiskolába, mert ott nem kellett jó képességűekkel versengeni (hisz ők jobban becsült szakmát választottak). Sok olyan diák került tehát ezekbe az iskolákba, akiknek ez volt az egyetlen reményük arra, hogy a tanulást fél vállról véve is le tudnak érettségizni. Ez a hozzáállás azonban hamar megbosszulta magát. Be kellett látni: hiába az átcsussza- nások a pótvizsgákon, hiába a kettes érettségi — a munka nem megy. Kollégái, főnökei — látván, hogy alkalmatlan a nehezebb (egyben szebb!) munkára — nekik másfajta feladatokat adtak. Olyanokat, amelyek korántsem szépek, hálásak. Sokan ennek hatására, mások ezt meg sem várva, pályát módosítottak. Ez egyrészt munkaerőhiányhoz vezetett, másrészt nehezítette az orvosok munkáját. Mindenkinek érdeke tehát a változás: a többszintes képzés bevezetése. Erre rövidesen sor kerül. Külön oktatják majd a diplomás, a szak- és a segédápolókat Arra is törekszenek, hogy a fiataloknak ne tizennégy éves korban kelljen dönteni. K ülönösen időszerű ez most, amikor — a munkaerőpiaci viszonyok megváltozása miatt — a kórházak megengedhetik maguknak, hogy jobban megválogassák, milyen ápolónőket vesznek föl — a betegek érdekében! (demeter) Lehetőségek a nyolcadikosoknak megváltozott körülmények között Pályaválasztás Idén is — a korábbi évekhez hasonlóan — egyre bővül a továbbtanulási lehetőségek köre — mondotta Szabó Sándorné, a Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Iroda pályaválasztással foglalkozó munkatársa, — Az utóbbi évek új típusú oktatási intézményei közül — először — öt-hat esztendővel ezelőtt — a két tannyelvű gimnáziu- mok nyitották meg kapuikat. Azóta ez a forma kiterjedt néhány szakközép- iskolára is. Mi a tapasztalat: változatlanul nagy az érdeklődés? — A kétnyelvű oktatás igen célszerű, ezért egyre nő az igény, különösen az úgynevezett nulladik osztály iránt. Korábban az ide ío- lentkezők külön felvételiztek a nulladik évfolyamra, s ha nem sikerült, ugyanúgy próbálkozhattak máshol, mint a többiek. Ez most megváltozik; ezt az iskolatípust is a rendes jelentkezési lapon kell bejelölni, a többi középiskola közt. — Szintén az igényesebb oktatási intézmények közé tartoznak az egyházi gimnáziumok. Sokaknak azonban nehézséget okoz, hogy némelyikben külön felvételit is tartanak, s erről a tájékoztató nem közöl információt. — Valóban van egyházi iskola, amely már ősszel, vagy még korábban előzetes szűrővizsgát tart. Mivel azonban a hivatalos felvételi nem ez, nem kötelesek bejelenteni ezek időpontját, Akik igazán fontosnak tartják, hogy az egyházi iskolában .tanulhassanak, azoic figyelik az egyház újságjaiban megjelenő felhívásokat. vagy hitoktatáson, istentiszteleten értesülnek a lehetőségekről. — Az eddig említett intézményekbe többnyire a nagyon jó tanulókat veszik föl. Milyen új lehetőségek nyíltak a gyengébbek számára? — Akik nem jutnak be gimnáziumokba, szakközép-, illetve szakiskolákba, azok sem kényszerülnek arra — mint korábban —, hogy egy évet pihenjenek, vagy tizennégy évesen dolgozni menjenek. Indulnak ugyanis kilencedik és tizedik osztályok. A kilencedik kötelező — azok számára, akik még iskolaköteles korban vannak. A két év elvégzése után a tanulók betanított szakmunkási bizonyítványt kapnak. — Mind divatosabbak az úgynevezett háziasszony- képző iskolák is. Mi erről a véleménye? — Valóban nagy az érdeklődés. különösen lányok részéről. Fiúk számára is indulnak osztályok: házigazdaképzők. Itt háztartási, mezőgazdasági gépekkel ismerkednek, sőt önálló vállalkozásra is felkészülhetnek. A háziasszonyképző népszerűségének egyik oka az lehet, hogy napjainkban újra felértékelődik a nő asszony- és anyaszerepe. A mai családban sok kislánynak nincs módja ellesni a háztartás csínját-bínját, viszont érzik, hogy a nőnek igenis feladata jó anyának és háziasszonynak lenni. — Jelent valamilyen előnyt ez a végzettség az elhelyezkedésnél, vagy a más irányú szakmatanulásnál? — Bizonyos területeken természetesen igen. Sokat ér szállodai munkánál, panzióban, és jó hasznát lehet venni a vendéglátóiparban is. — Idén tájékoztató jelent meg az érettségi utáni szakmatanulás lehetőségeiről. Korábban ez nem volt szokás. Most a munkanélküliség az oka? — Nem. Egyre nő azon szakmák száma, amelyeket érettségi után lehet tanulni. Egyelőre azonban éppen e kiadvány nem volt olyan keresett, mint gondolnánk. A munkanélküliség és a szakképzés közt inkább az a kapcsolat, hogy bizonyos munkahelyek megszűnése miatt nem minden szakközépiskola tud gondoskodni a szakmai gyakorlat lehetőségéről. Előfordul, hogy magának a tanulónak vagy a szülőnek kell helyet keresni kisiparosnál, különböző cégeknél, vállalatoknál. Ez vidéken esetleg gondot okozhat, hiszen nem minden rrjunkahely fogadja be a tanulót, és ilyenkor a lakóhelytől messze kell lehetőséget találni a gyakorlat letöltésére. — Az érettségizők létszáma is nagyobb lesz, mint a korábbi években volt. Milyen lehetőségek várják őket? — A felsőoktatási tájékoztatót még nem kaptuk meg, de előzetes információk alapján úgy gondolom, az idei érettségizők jó helyzetben vannak. Ha felsőoktatási intézménybe nem nyernek felvételt, akkor választhatnak szakmai tanfolyamokat. s ehhez szükség esetén segítséget adnak a tnunka- erő-közvetítő irodák is, amelyek mind több továbbképző és átképző tanfolyamot tudnak ajánlani. Demeter Adrienn Az 1948-ban államosított Nagykőrösi és Dunamelléki Református Hitoktató és Tanítóképző mintegy százéves fennállása alatt az oktatási és szellemi élet nagy hírű központja volt. öregdiákjai, az egyház, valamint a tanítóképzés megújításának fontosságát felismerők állhatatos törekvései nyomán az intézményt 1990-ben újjászervezték. Első évben a jászberényi tanítóképző tagozataként működött, 1991-ben önálló felsőoktatási intézménynek ismerték el. December 4-én, holnap nyílt napra várja leendő diákjait és szüleiket. Ez alkalomból a tanítóképző céljairól, képzési és felvételi rendjéről beszélgettünk Szenczi Árpád főigazgató-helyettessel. — A tanítás nálunk 90 százalékban az állami tanítóképzők tanrendje szerint és jegyzeteik felhasználásával folyik. Persze némileg módosítva, hiszen tanító-hitoktatóvá képezzük hallgatóinkat — mondja Szenczi Árpád. — Filozófia- oktatásunk valláscentriku- sabb és több pedagógiaórát — ezen belül pedagógiatörténetet — tartunk. Heti 8-10 órában bibliai tárgyakat tanítunk. Az órákon az Ó- és Újszövetséggel, egyháztörténettel és egyházismerettel, egyházzenével és hitoktatói módszertannal foglalkozunk. TÁRSADALOMISMERETRE © Ezek az eltérések természetszerűen következnek a kettős diploma tantárgyi követelményeiből. Miből ered az a lényegi többlet, amit hallgatóiknak nyújtani tudnak? — Egy mondatban összefoglalva: a református értékek átvételéből. Amelyek szellemiségében, módszertanában és szervezeti felépítésében különböztetik meg tanítóképzőnket az állami intézményektől. A keresztényi nevelés célja — a Együttműködnek a külföldi teslvériskolákkal Református tanítóképző Nagykőrösön jó felkészültségen túl — erkölcsös, tisztességes, a közösségnek elkötelezett szakemberek képzése. Mindezeket részben bibliacentrikus oktatásunkkal érjük el. Ugyanakkor módszereinkkel a pályára való szociális felkészülést segítjük, ami az állami intézményekben tapasztalataim szerint alig kap hangsúlyt. Hallgatóinkkal megismertetjük leendő diákjaik családi körülményeit és általában társadalmi környezetüket, mert nevelőmunkájuk csak ezek ismeretében lehet hatékony. — Gyakorlati tanítást végző negyedéveseink vezető tanáraikkal családlátogatásra mennek. Ugyanakkor bekapcsolódnak a helyi egyházközség munkájába: óvodai és általános iskolai hitoktatóként dolgoznak, és részt vesznek a szabadidős programok szervezésében és bonyolításában. Ennek során számtalan tapasztalatot szereznek diákjaik életkörülményeiről. © Korábban a tanítók — főként a kistelepüléseken — a szellemi élet irányítói voltak. — Erre a feladatra többek között azzal készítjük fel őket, hogy kezükbe adjuk rendezvényeink szervezését. Például ők bonyolították a közelmúltban a tanítóképzőben zajló kórustalálkozót. Igényeik szerint szervezzük szakkollégiumainkat is. Drámapedagógiai csoportunk 30 tagja nagy sikert aratott fellépésével itthon, valamint Erdélyben és Kárpátalján. Kérésükre indítottuk be prédikációelemző, képző- művészeti és héber nyelvet tanító szakkollégiumainkat is. © Hogyan mélyítik közösségi érzelmeiket? — Elsősorban példamutatással. Évfolyamonként 30-35 hallgatónk van, ami személyes kapcsolattartásra ad alkalmat. Minden egyes tanítványunk szakmai és egyéni gondjait ismerjük, és ennek alapján segítjük szakmai fejlődésüket, személyes problémáik megoldását és látjuk el lelki gondozásukat. GYÜLEKEZETKÉNT MŰKÖDŰNK © Milyen az iskola szervezeti felépítése? — A református egyház szervezeti felépítését követi; 12 tagú igazgatótanácsunkban az egyházi hierarchia képviselői, a helyi egyház képviselője, választott világi főgondnok, valamint a tantestület három tagja és hivatalból a főigazgató vesz részt. A személyi és működési kérdésekben döntő testület határozatait az egyház legfontosabb szervének, a közgyűlésnek kell elfogadnia. Presbitériumunk nagyjából a főiskolai tanács feladatát látja el. Háromnegyed részben az egyes évfolyamok által választott hallgatókból, valamint a tanítóképző munkatársaiból áll. A presbitérium tagjai a diákság gondjairól, az iskola életének és oktatási hatékonyságának javításáról tárgyalnak és javasolnak változtatásokat. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK © Milyen segítségre számíthatnak az iskolaszervezés első éveiben? — A vallásos közösségek mindig segítik egymás munkáját. öregdiákjaink, valamint a hívő emberek önfeláldozó szolgálatára számíthatunk. Rendkívül jó a kapcsolatunk a hollandiai református egyházzal és tanítóképzőikkel. Amellett, hogy anyagilag támogatnak bennünket, cserelátogatásokkal, szakmai konferenciák tartásával oktatógárdánk és diákjaink szakmai fejlődését segítik elő. Tanáraink többsége most is az edei református tanítóképzőben vendégeskedik. Együttműködünk a holland székhelyű Fiatalok a Krisztusért nemzetközi ifjúsági mozgalommal is. Képviselőjük, a négy éve nálunk élő és magyarul kitűnően beszélő Van haar Paul például diakónusaink oktatását vezeti. Év eleje óta támogatjuk a három éve alakult marosvásárhelyi hitoktató- és tanítóképzőt. A Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól kapott engedélyünk birtokában szakmai gyakorlatra vendégül látjuk őket — az egyházközségi tagok önzetlen támogatását igénybe véve —, valamint előadókat és jegyzeteket küldünk számukra* Részt veszünk vizsgáikon és államvizsgáikon és ameddig Romániában nem ismerik el hivatalosan működésüket, hallgatóikat mi diplo- máztatjuk. E diplomát már csak honosítaniuk kell. Persze mi is tanulunk tőlük. Egyházzenei felkészültségük, énektudásuk csodálatra méltó, amelyből ittlétük alatt tanáraink és hallgatóink egyaránt sokat tanultak. S a cserelátogatások tapasztalatai alapján diákjainkban nő a határon túli testvéreikért érzett felelősségtudat és segítőkészség. © Kiknek a jelentkezését várják főiskolájukra és milyen felvételi követelményeknek kell eleget tenniük? FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK — Négyéves képzési forma keretében tanító-hitoktató, tanító-kántor és taní- tó-idegennyelv-oktató szakra lehet jelentkezni. Egyházi főiskolánkra református vallású fiatalok jelentkezését várjuk. A tavaszi alkalmassági vizsgán hallgatóink ének-zene tudását, beszédkészségét, vizuális képességeit és torna tanítására való alkalmasságát mérjük fel. A vizsga keretében bibliai alapismeretekből, egyházi énekből' és általános egyházi műveltségből egyházi elbeszélgetést tartunk. A nyári tantárgyi vizsgán magyar nyelvből és irodalomból, történelemből és matematikából mérjük fel a jelentkezők tudását. Az idegen- nyelv-tanítói szakra jelentkezőknek német, illetve angol nyelvből is felvételizniük kell. A jelentkezési lapokhoz egyházközségi ajánlást és konfirmációs igazolást kell csatolni. D. Vesze szky Sára Akik a szeretetszolgálatot élethivatásul választották ... (Hancsovszki János felvétele)