Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-29 / 305. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

SZUKEBB HAZÁNK

1993. DECEMBER 39.. KEDD

ftksgy tervek Érden

jachtkikötő a Dunán

Pécefí karácsony

Harangzúgásban

A közelmúltban megtartott képviselő-testületi ülésen az érdi városatyák három beruházás ügyében döntöttek: játékkaszinó,

autós bevásárlóközpont és szabadidőközpont építését tervezik.

E három, a település életében fontos létesítményről kérdeztük T. Mészáros András alpolgármestert.

— A Szerencsejáték Felügyelet megkeresett bennünket, s kérte a testületet,

járuljon hozzá ahhoz, hogy a pénzügyminiszter az Érden üzemelő játékkaszinó működtetésére pályázatot írjon ki.

— A képviselőknek tetszett az ötlet?

— Az ügyet alaposan megtárgyalva végül is úgy döntöttünk, hogy beleegyezünk a pályázat kiírásába. Mindössze két feltételünk volt: a megépítendő kaszinó a testület által kijelölt helyen legyen és hogy a vaészföndífok Nagykdtón

A Sancella a diákokért

A legkiválóbb tanulóknak immár második alkalommal ítélték oda a téli szünidő előtt Nagykátán a San- cella-Hungary Kft.-ösztön- díjakat. A kisváros területén működő legnagyobo ipari üzem a helyi gimnázium és szakközépiskola, valamint a szakmunkás- képző intézet három-három legjobban tanuló-sportoló, élenjáró diákjának ajánlott fel egész tanévre tízezer forint ösztöndíjat. A döntést minden évben az illetékes tantestület, a diákönkormányzat és a Sancella képviselői együttesen hozza meg.

Névsort a Damjanich János Gimnáziumból és Kertészeti Szakközépiskolából kaptunk. Eszerint az idén Király Gabriella, Révész Agnes és Bálint Gábor teljesítményét értékelte legjobbnak a kuratórium. Jellemző a magas színvonalra, hogy Király Gabriella második C osztályos tanuló nemcsak jól tanul, hanem ebben az évben országos ifjúsági karatebajnokságot is nyert. Az elbírálási szempontok között ott szerepelt az idegen nyelvek tanulása, annak eredményessége is.

Povázson Sándor igazgató arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megyei ön- kormányzat ösztöndíjait ugyancsak most, a szünidő előtt osztották ki az arra érdemeseknek. A névsor: Farkas Kitti, Szegedi Regina, Pintácsi Katalin, Pa- tyi Éva és ■ Filipcsei Judit. Sajnálattal hallottuk, hogy ez az ösztönzési forma jövőre már nem lesz, pedig sok diáknak jött jól a félévre kapott háromezer forint. Főleg az ünnepek előtt.

—he—

ELMÉLYÍTIK a kapcsolatokat

Dunaharasztiak Áidorfban

dorfi karácsonyi vásárra meghívást kaptak a Duna- harasztiban élő vállalkozók. Többen is éltek ezzel a lehetőséggel, s velük tartott e«y helyi képviselő is. Utóbbi utazásainak célja a már meglévő kapcsolatok tovább mélyítése.

E fehér folt minflaädij: megjelenik lapunkban, amíg dr. Ábrahám Tibar úr, n gykörSsi SZDSZ-os képviselő nem küldi el lapunknak válaszát. Arra kértük a képviselőt velünk foglalkozó parlamenti kérdésfeltevése után, hogy bizonyítsa jobboldalisá- gunkat, bizonyítsa: a kormányt is jobbról támadjuk.

gyonarányos nyereségéből a város tulajdonostársként részesüljön.

— Az autós bevásárló- központ építésének ötlete honnan számazik?

— Egy német cégtől kaptunk ajánlatot. Közölték, hogy Érden kívánják felépíteni ezt a létesítményt. Komoly vita után elfogadtuk a javaslatot azzal a kikötéssel, hogy a vevő vállalja: a vételárat — 23 millió forintot — egy összegben még ez év végéig kifizeti, illetve hogy a bevásárló- központot egy éven belül üzembe helyezi.

— A régi téglagyár területére tervezett szabadidőközpont is külföldi segítséggel készül?

— Igen. Két német cég több magyar vállalattal közösen komoly ajánlatott tett az ófalusi téglagyár területének hasznosítására. Elképzelésük szerint egy jachíkikötőt, egy gyógyszállót és egy vízi vidámparkot létesitenének ezen a területen. Előzetes becslések szerint az előkészítési munkák 280 millióba, a jacht- kikötő 420 millióba, a vízi vidámpark pedig 420 millió forintba kerülne. Ez jelentős, mintegy 1,5 milliárd forintos beruházást jelentene Érdnek, ami az 1996-os Expo miatt sem lehet közömbös.

Árpási Mária

Két év híján századik alkalommal hívott karácsonyi hálaadásra a péceli református templom harangja. és száznyolcvanikettedlk alkalommal hangzottak el Lukács evangéliumának ujjongó szavai: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!

A két számadat nyilván ellentmondó, de a péceli reformátusok számára nagyon is érthető. Templomuk alapkőletételekor már érvényben volt II. József császár türelmi pátense, mely pontot tett az ellen- reformáció gyászos korszakának a végére, de a toronyépítés joga még nem illette meg Luther és Kálvin híveit Magyarországon. A karcsú tornyot kilencvennégy évvel a felszentelés után építették az 1800- ban felszentelt templomhoz. %

Pécel mindig is sajátságos helyet foglalt el a magyar református egyház történelmében, előbb a Fáy, majd a Kajali és a Ráday család jóvoltából. Közülük a legjelentősebb a nemzetségalapító Ráday Pál volt, Rákóczi Ferenc egykori kancelláriusa. Pécelen 1722-ben telepedett meg azt követően, hogy házasságot kötött a község földesurának lányával, Kajali Klárával. Ráday a magyarországi református egyházak

egyetemes kurátora volt, s mint ilyen, jelenléte új korszakot nyitott Pécel hitéletében, szellemisége pedig ma Is él, sőt meghatározója napjaink nemzetben gondolkodó törekvéseinek.

E szellemiség egyik prominens ápolója a 182 éves református templom huszonötödik papja. Orosz Ferenc tiszteletes úr, az 6 tolmácsolásában hallhattuk a lukácsi tanítás lényegét: az ember minden esetben az Istennel kell szembesüljön, de ez csak úgy lehetséges, ha tudatában van saját bűneinek is. Bűntudat nélkül a szembesülés soha nem teljes, az pedig végképp rossz, ha önmagunk bűnössége helyett a mások vétkeit keressük, s hagyjuk, hogy felebarátainkról az ellenség képe alakuljon ki bennünk. (Mennyire érvényes ez azokra, akik a határainkon túl vádaskodnak, s a megbékélés helyett a gyűlölködés lángját szítják a lelkekben.) A békére és a türelemre intő szavak először 1652-ben hangzottak el Pécelen, református gyülekezet előtt. Váczi Pál, a község első református papja hirdette a lukácsi igét karácsony ünnepén.

Veretes szavak egy öreg templomban, mely nagy idők tanúja. Akár a klenó- diumok, melyekben Orosz tiszteletes úr kínálta fel a

Krisztussal való lelki egyesülést jelképező kenyeret és bort, a sacramentumok legszebbjét, az úrvacsorát. A kenyérosztó tálon a Ka- jaü-címer, 1695-ben szolgáltak vele először. Az ón- kancsó 1698-ból való, az aranyozott ezüstkehely úgyszintén. Az ember áhítattal nyúl utánuk.

— Közel háromszáz év történelme van itt egy tenyérnyi helyen — mondja padtársam, a 85 éves Sállá! János bácsi, akit ebben a templomban kereszteltek, itt esküdött örök hűséget a feleségének, s ha az emlékezete nem csal, nyolctíz év kivételével élete minden karácsonyán e szúette padokban örvendett a Megváltó születésének.

Háromszáz év. Mit jelent ebből az utolsó negyven? Amikor üres ak ólban üres padokra nézett le a szomorú szívű pásztor, s még a béke és megbocsátás ünnepén sem telt meg a templom. Csepp a tengerben. Olyan, mint a vízbe dobott kavics nyomán keletkező hullámok. Hamar elmúlnak. — Az embert meg lehet fölemlíteni, de a hitét nem lehet elvenni — állítja Orosz János tiszteletes úr.

Öt igazolták a templom- bajárók 1992 karácsonyán Pécelen, és mindenütt Magyarországon.

(matula)

Búcsúfellépés Máríanosztrán

Advent a börtönben

Két zsilipen haladunk keresztül, melyeket egy bonyolult vezérlő tábláról irányítanak. Túl ezen nem látok rácsot, a zárkák ajtaja tárva-nyitva, az elítéltek többsége tévét néz, vagy a fényesre sikált folyosón sétál. Vasárnap van, advent utolsó előtti vasárnapja.

A békés hangulat valós, viszont a szabadság látszata csalóka. A márianosztrai „Ház” — következetesen mindenki háznak mondja — a büntetésvégrehajtás keményebb része, fegyházi besorolásban van. Itt nem holmi pitiáner tyúktolvajok vagy kocsmai fenegyerekek töltik egy-ikét évüket. Jócskán találni köztük olyanokat, akiket nyolc, tíz, sőt tizenöt évre ítéltek.

— Egy olyan nehézfiúval szeretnék szót váltani, aki nem az első, de nem is az utolsó karácsonyát tölti rács mögött — adom elő óhajomat Széplasz Tibor századosnak, az intézet vezető nevelőtisztjének

— Bő „választékunk” van, ón mégis egy olyan fiatalembert ajánlok, aki életének 36 évéből több mint tizenötöt töltött börtönben, s jövő tavasszal szabadul. Talán — merem remélni — többet nem kerül rács mögé, s jövőre a szeretteivel együtt állhat a fenyőfa mellett.

A könyvtárban ülünk le beszélgetni, Zoltán — nevezzük így — elöljáróban kiköti: — Minden balhémat elmondom, megírhatja, kivéve a nevemet. Nem magamért, hanem az apámért. Tudja, én egy úgynevezett jobb családból származom...

— Amiben maga a fekete bárány — fejezem be a félbehagyott mondatot. —

Oké! Név semmi, jöhet a sztori. Azaz várjon csak. Előbb mesélje el, milyen szép karácsonyi emléke van a gyermekkorából.

— Tízévesen már bejártam bunyózni az ökölvívókhoz. Az edzőm azt mondta, ebből a kölyökből lesz valami. Mire apámók — karácsonyra — megelőlegezték a sportkarrierem kellékeit. Selyemmezt, cipőt, bokszkesztyűt kaptam. Kü- lön-külön felaggatták a fenyőfára. Hát olimpikon nem lettem, de azt a szentestét soha nem felejtem el.

— Hány évesen töltötte az első karácsonyt rács mögött?

— Tizenhét voltam. Bekerültem egy bunyóba. Kettő egy «ellen. A két tagot kiszámolták, az egyiknek csontja tört. Súlyos testi sértésért kaptam egy évet. Tökölön ültem le.

Zoltán börtönévei mellett leérettségizett, vendéglátó-ipari szakközépiskolát végzett. Amiben nem kis része volt a szülői ösztönzésnek.

— Nekem olyan frankó

szüleim és két leánytestvérem van, amilyen nincs több a világon. Mások rég kitagadtak volna. Nem túlzók — egy vagyont költöttek rám. Hat-nyolcezer forint értékű csomagokat kapok, szinte mindenem megvan. (Később megnéztem a zárkáját. A polcon színes tv, a papa legutóbbi ajándéka.) Zoltán huszonkét évesen követte el az első nagy balhét, amit az átjáróháztrükk néven

emlegetett a honi sajtó.

— Nemlétező farmert és kvarcórát kínáltam eladásra olyan házak kapualjában, melyeknek két bejárata volt. Felvettem a pénzt, majd „felszaladtam”

a portékáért. Az ürge várt az egyik ajtónál, én meg elszeleltem a másiknál. Száakét rendbeli csalást bizonyítottak rám, 2,4 millió forint értékben. Hat év négy hónapot kaptam, de előbb eltöltöttem egy „csodás” karácsonyt a Tolnai Lajos utcai kapitányságon. Ma is állítom, a rendőrségi fogdák, meg a vizsgálati fogság a legrosszabb. Nehezebb elviselni, mint a börtönt. Később, ’87-ben, amikor másodszor is lebuktam, tizenkétszer falcoltam a Tolnai Lajosban. Felvágtam az ereimet, szeget nyeltem. az öngyilkosság minden fajtáját megpróbáltam.

— Bántották?

— Nem a bánásmód miatt zsongtam be. Csalódtam az emberekben. A barátokban. Barátok? Milyen barát az, amelyik a másikat bemártja?

Zoltán ’86-ban szabadult, szülői segítséggel bekerült felszolgálónak egy jó lokálba.

— Havi 30 ezret játszva megkerestem, az élettársam még ennél is többet. Életemben először saját főbérleti lakásom volt. Egyszer, még Sopronkőhidán, elálmodoztam azon, milyen karácsonyt szeretnék magamnak. A ’86-os pont olyan volt! Este anyuéknál voltunk, megvacsoráztunik, aztán a ; szép hóhullásbam hazaballagtunk az asszonynyal. Pezsgőt ittunk, csó- kolóztunk. Csodálatos volt.

Sajnos rövid ideig tartott, ’87 áprilisában bekopogtatott a múlt. Egy volt zárkatárs. És két hónap múlva Zoltán újra lebukott, tizenkettedik rendű vádlott lett egy monstre perben, melynek 49 vádlottját 230 rendbeli betöréses lopásért számoltatta el a bíróság.

— Tizenkét betörésben való részvételt bizonyítottak rám, 4,7 millió forint értékben. Miint visszaesőt* hét évre ítéltek. Drágán fizettem a rövid pünkösdi királyságért. Tudja mi fájt a legjobban? A „barátaim”, belerángatták az élettársa- mat is, holott nem is tudott a balhékról. Negyven napot ült a Tolnaiban miattam, ártatlanul. Emiatt rágtam be, emiatt falcoltam.

Mint mindennek, a márianosztrai „háznak” is vannak hagyományai, ezek egyike a karácsonyi beszélő.

— Ez egy egész napos program, melyre hetekig készülünk — kapcsolódik a beszélgetésbe Széplasz százados. — Az elítéltek verseket, dalokat, jeleneteket tanulnak be, ezért jutalomként meghívhatják a családot. Nyolcvan, száz vendég szokott érkezni, megnézik a műsort, majd asztalhoz ülnek és együtt megebédelnek. Délután átjön a plébános úr és misét tairt.

A karácsonyi műsornak minden évben más a rendezője. Az idén Zoltánra esett a választás,

— Gitározni is fogok meg énekelni. Ez lesz a búcsúfellépésem a rács mögött. Jön a család, meg az a lány, akivel az ősszel ismerkedtem meg, amikor jutalom eltávozáson voltam.

— Komoly ez a kapcsolat?

— Részémről Igen. Azt hiszem ő az a fix pont, amiben majd megkapaszkodom. Hogy legyen erőm az újrakezdéshez.

Amikor először jártam börtönben, kiokítottak, elítélttel nem fognak kezet. Ezért — bár szivem szerint mögtennérn. — csak szavakkal búcsúzom. — Boldog karácsonyt, Zoltán. És jövőre még boldogabbat. Olyat, mint az a ’86-os volt. De ez a boldogság tartson sokáig. Az élete végéig.

Matula Gy. Oszkár

Még nem született meg Dunaharaszti és a német- országi Aldorf város közötti testvértelepülési szerződés, de a szándék már megfogalmazódott, több találkozón egyeztettek már az önkormányzati képviselők az elképzeléseiket. Az al-