Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-28 / 304. szám

KULTÚRA Ml 1992. DECEMBER 28., HÉTFŐ FOGADJATOK ÖRÖKBE Pécsi Gabriella verskötete Komplex kötet: annyi minden van benne, s any- nyiféleképpen, hogy von­zatúiban példatára lehetne a huszadik század innen­ső fele magyar költészeté­nek, ami persze nem nél­külöz örökölt vonásokat. Éktelen nagy seb köti ösz- sze ezt a sokféleséget, a mélyen és sokszor megbán­tott költő groteszklátó ala­nya. Megörvendhetnénk ta­lán — hisz egy helyütt ki is mondja —, hogy világ- fájdalma van, tehát itt ro­mantikus költőnőszemély- lyel találkoztunk, csakhogy a romantika (ha ráfogjuk) nyomban kicsorbul a gro­teszk humoron, ami sze­mélyének lényegi vonása látszik lenni. Jó tulajdonság ez a meg­próbáltatások ellen. Fergeteges ritmusérzék­től táncol, billeg és topog számos verse, és ez a ké­pesség olykor ott is előbuk­kan, ahol szinte váratla­nul ér: „Vállalt börtö­nömből szabadulok” mond­ja (Takaréklángon), és cso­dálatos mértékkel .adja a kontrasztot a rákövetkező „Éles a friss levegő” sor. Az antik mérték néhol fondorlatosán rejtőzik, és a belső hallástól nem há-r borgatott olvasó bizonyára csak az ékezeték indoko­latlannak tűnő hosszúsá­gából következtethet a rit­mus jelenlétére, hogy — ha van kedve — előkotor­hassa. Formájában, szerkezeté­ben egyaránt az impresz- szionista költészetet idézi az Üjév után című vers, amelynek pedáns ritmusa nyomatékául egybeírást is alkalmaz: „messze járnak Boldizsárék / mindahárom szentkirály.” E ritmus gyö­kerének ősi volta közis­mert. Ugyancsak ősi rit­mus feszül a legősibb, rá- olvasókban található pár­huzamos szerkezet mági- kusságát visszahozó vers­ben: „keserű szívemtől re­pülne, / keserű szájamtól repülne, / elásott remény­től repülne, / gonosz bű­bájtól repülne, / az utálat­tól repülne, / ismeretlenbe repülne...” . Farkasnóta) Aki ilyen ritmussal szól, megigézni is képes: „tűz- agyvelőd emlékezzen” (Igé­ző). Humora olykor félsze­mérmesen úgy bújik a szö­vegbe, mint eldugott rit-: musai. Ekképpen lesz elra­gadó sztorija ironikus al­legóriává (A megsebzett sárkány szemrehányó sza­vai Szent György napján), amivel kapcsolatban meg­jegyzendő, hogy a rozsdás lándzsa képe afféle önálló jelképként visszatér má­sutt is. Nagyjaink is adnak okot a verselésre, Ady Endrét „profán-bután” szólítja meg, s noha játékossága csak­nem elcsuklik Bartók tisz­teletétől, nem kell attól tartani, hogy „pécsigabiba” — aki éppen K. I.-hez írt levelet — nem ír a nevéből eszünkbe szökő Weöres Sándorhoz is többek kö­zött. Mindezek ellenére, e kö­tetben „egy lélek egyedül él / lélekegyedül” (Magam­tól 31), amióta az ember' elhagyta (Szépirodalmi, 1992). Szitányi György Amikor hetekkel ezelőtt a Vidám Színpadon láttam Balázs Pétert a Micsoda család című vígjátékban, utánagondoltam: mikor is szerepelt legutóbb ugyanitt, ama műfaj otthonában, ahol a közönség túlnyomó többsége megismerte és megkedvelte őt. Kiderült, hogy téves benyomás a té­vés benyomás. Elsősorban a tévének köszönhető, hogy annyian ismerik, s hogy annyian félreismerik. A képernyőn ugyanis több­nyire könnvűműfajú pro­dukciók mulatságos figu­ráit alakítja. Nagyritkán közvetítenek csak olyasmit, mint például a Bernardi- ügy című Schnitzler-darab. amelyben végre igazi ka­rakterszerepben láthatta az ország Balázs Pétert, aki egyébként igazán otthon van ebben a közegben is. — Valóban furcsa, hogy = a Vidámban csak tévéfel­vételek alkalmából fordu­lok elő, holott országnyi né­ző ott készült felvételekből ismer. Huszonegy esztende­je a Vígszínház tagja va­gyok, ott arattam első ki­ugró sikeremet a Képzelt riport című musicalben; számtalan sikeresnek ítélt alakítás után ott játszom április óta a Rinocerosz cí­mű Ionesco-darabban, a Vígszínház kamaraszínhá­zában, a Pestiben pedig a Nagy Romulusz című Diir- renmatt-darabban. Vendég­ként játszom az Arizona Színházban is: Feydeau Női szabójában. Büszke va­gyok rá, hogv első rendezé­sem, Dario Niccodemi Haj­nalban, délben, este című darabja száz előadást ért meg, először a szekszárdi művelődési házban játszot­ták, s utána — példátlan sorrend! — azonos felállás­A SZERETET Tudom, nem haragszik meg az írónő, Stolm&r G. Ilona, hogy könyvének címét, amely eredetileg így hangzik: „Az asszony, a halál és a szeretet”, némiképp megváltoztatom. Magam inkább az utol­só szót írnám az első helyre. Egyszerűen csak azért, mert ez fejezi ki a könyvnek, a benne fog­laltatott töredéknyi életnek, az embert próbáló asz- szonyi sorsnak a lényegét. A SZERETETET. Most fogtam csak fel igazán, hányféle szeretet létezik! Az anyai féltés, a gyermeki csodálat, a be­teg, a halálraítélt társ melletti virrasztás, a hittel megerősödő életfolytatás: mind-mind ezt a fogal­mat, ezt az alapvető, nélkülözhetetlen, ám mégis olyan nehezen vállalható jellemvonást rajzolják láthatóvá. Ez a tulajdonság mint egy-egy földi­emberi helytállásfok formálta az Asszonyt is. „Igen. A szeretet hatalmasabb a halálnál is.” Ezt is csak egy olyan ember mer(het)i leírni, aki éppen az előbbi segítségével tudja túlélni a véget, a szeretett társ, a férj, az apa visszahozhatatlan elvesztését ... „Mert kell a szeretet, a világot fenntartó érzés példája, hogy szaporodjanak a lélekkel látók, a szívvel érzékelők.” •— írja az Asszony a könyvé­ben. Hinni kell neki, mert ha más nem, hát ö valóban tudja, micsoda erő rejlik e szó mögött! Az Istentől, a Fiú földi életéből eltanult szeretet képes erőt adni halálon, betegségen, gyűlölködésen és megcsúfoláson, kudarcon és botlásokon is át. Egészen a legértékesebbig, a Családig, melyet — ha a Gondviselés úgy hozza, akár egyedül is — de vállalni kell! A gyerekek lesznek ugyanis azok a „földi erők”, melyekben egy temetésen kapaszkod­ni lehet, melyek mosolya a haldokló felett is a maga természetességével tör(het) utat az Életbe, s amelyek körül — ahogy az asszony megtapasztalta —■ tobzódik újra a szeretet. Stolmár G. Ilona könyve, amely a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával ké­szült, Bakallár József festőművész illlusztrációl díszítik. •— mailár — Stolmár G. Ilona: Az asszony, a halál cs a szeretet ban iktatta műsorába a Pesti Színház. — Meggyőződésem, hogy minden azon múlik, milyen partnerekkel dolgozik az ember, így van ez a privát életben, bármily közös munkában, a színházban méginkább. Ma hihetetlen energiát emészt fel egy- egy produkció összehozása ezerféle gond, zaklatottság, labilitás közepette, s ha mindezt sikerül közös erő­vel legyőzni, önmagában ez is művészet. — Az Enyém a képernyő című estet magam állítot­tam össze, én szerkesztet­tem, rendeztem, és játszom is benne, remek partnerek­kel — Agárdy, Hernádi, Schütz —, a tévé sugározta, jó visszhangja volt. Most pedig egy békebeli kabaré összeállításán dolgozom, élő előadásban a Mikroszkóp Színpadon láthatja a kö­zönség, majd három estén át a tévében is bemutatják. Felmerült egy csodálatos film terv, Ilintsch György rendezné, a címe A halász- király legendája; mai ko­média, de még maibb ko­média az, ami a pénzszer­zés körül zajlik. Tervezzük a videováltozatát is, csak a pénz, csak azt tudnám fe­ledni ... — A család ? Hál’ istennek, velük most semmi problé­ma, feleségem, Csilla, aki korábban szívpanaszokkal került kórházba, teljesen meggyógyult, de otthon ma­radt, elkel a pedagógusi felkészültsége odahaza is, bár a gyerekek már na­gyocskák. Bianka már fel­nőtt, a bankszakmában te­vékenykedik, Bence máso­dikos gimnazista. Nagyon sokat számít a mai zaklatott világban, ha békés, harmonikus kikötőbe térhet meg az ember. Pereli Gabriella KÖNYVJELZŐ Mai arcunk — egykoron Mitől jó egy könyv? A válasz — figyelvén a mai könyvpiacot — nem olyan egyszerű. Egy jó könyv lehet izgal­mas vagy megnyugtató, tu­dományos vagy fantasz­tikus, gondűző vagy éppen gondolatébresztő. A jó könyv attól jó, hogy olyan, amilyenre épp szükségünk van. Amikor a Magyar Szemle Társaság 1939-ben megje­lent kötetének reprintjét ajánlom a figyelmükbe, nem tudom, mivel kezdjem. Szép könyv. Finom bőr­kötésének köszönhetően jó kézbe venni. Tartalmát ille­tően pedig talán aktuáli­sabb, mint első megjelené­sekor. „MI A MAGYAR?” — kérdezték meg egykoron a művészet és tudomány nagyjait. A válaszadók kö­zött oly neves alkotók sze­repeltek, mint Babits Mi­hály, Keresztury Dezső, Eckhardt Sándor, Kodály Zoltán. „Arra gondoltunk — vallották a szerzők —, hogy ezzel a könyvvel útba­igazítsuk azokat a jóhisze­mű magyarokat, akik a kí­méletlenül ránk rohanó szellemi áramlatok, propa­gandák káoszában, amikor magyar magyarra mutat mint rossz, gyönge, hamis, beteg magyarra, nem tud­ják többé, mi is az igazi magyarság. Valami norma­félének szántuk ezt a köny­vet, hogy öntudatossá tegye az emberekben magyarsá­gukat és megóvja őket a tévelygésektől, az illúziók­tól, az ingoványba, süllye­déstől.” A kérdés ma időszerűbb, mint valgha. Egy nemzet számára sorsdöntő cél, hogy tagjai őszintén, tárgyilago­sán és elfogulatlanul tudja­nak szembesülni saját ar­cukkal, saját szerepükkel. Ehhez segít hozzá ez a kö­tet, melynek hitelességére a megszólaltatottak egész életműve nyújt soha el nem évülő garanciát. Kár, hogy borsos ára miatt nem juthat majd cl mindenho­vá, ahol igazán szükség lenne rá. (Mi a magyar? Helikon, Bp. 1992.) Orosz Krisztina . Téves tévé benyomás Balázs Péterrel a képernyőről

Next

/
Oldalképek
Tartalom